Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
I 4 l'U'isriiTU LÁTÓHATÁR • . 1991. SZEPTEMBER 14. SZOMBAT Olvasatok háborúja Katherine Hepburn meghökkentő vallomása: „ Szörnyű bestia voltam” Az én olvasatom, a te olvasatod, az ő olvasata... Hát nem iszonyú értetlenségről árulkodó, szerencsétlen szókapcsolatok ezek a XX. század végén? Politikusok elszántan terveznek. Vehemensen nyilatkoznak. Csalhatatlan ösztönnel prognosztizálnak. Más politikusok kétségbe esnek a prognózis miatt. Ezt szóvá is teszik, sőt megkongatják a vészharangot: a felkészületlenség, a rosszindulatú butaság kampányáról beszélnek, és természetesen új diktatúra-építkezés ambíciójáról... Akit ilyentén bírálat ér, viszonttiltakozik: rossz a vitázók „olvasata”... Nem arról van szó tehát, hogy eddig ismeretlen rovásírás rejtjeleinek értelméről vitáznak a szakértők, hogy mi a jó „olvasat”, hanem magyar értelmiségiek. politikusok magyarul leírt, magyarul elmondott gondolatairól. 1991-ben, az új magyar demokrácia második esztendejében. Divatos dolog lett olvasatokat egymáshoz vagdalni. Zaftos olvasatokat, amelyek végül rendre a nyilvánosság kőfalán pukkannak szét, mint a záptojások, amelyek célt tévesztenek vagy lepattannak a megcélzott politikusokról. Az állampolgárok alig- alig értik, miről van szó, csak a bűzt érzik, a csatazajt hallják, s egyébként kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy olvasatok oda-vissza való hajigálásra figyeljenek. Mi a fenének ártanám bele magam ilyen kínos párbajokba, mikor a munkám, szakmám, a magánéletem is épp elég kínos konfliktust varr a nyakamba? S ezeken túl általában csak arra várnék, hogy járjon le végre a butaság, az erőszak, a szemérmetlen anyagiasság korszaka. Legyen végre egy szikrá- nyi, kicsi, alagútvégi fény: a politikusok, a közéletben hadako- zók nem saját, önző csoportérdekeik szerint hadakoznak, hanem az én állampolgári, kisemberérdekemben, a gyerekeim jövője érdekében küzdenek és kezdenek dolgozni. Most a remények ellenében nyilvánvaló: általában pótcselekvések, melldöngetések uralják a politikai közéletet. Hallatlan inprovizációs készséggel (de csekély valóságismerettel) megáldott urak és hölgyek gondolnak egyet cirkuszi féktelenséggel a porondra ugranak, elénk varázsolják szívük szent nyulát, az új megváltásötletet, amelyik azért nedves, csöpögős mindig, mert előbb már megmerítették a csapat, a párt savfürdőjében, hogy akár úgy is tűnhessen a dolog, mintha itt közös nagy varázslatKétperces monológ A parlamenti tehetetlenség gyógyításáról (FEB) Szent igaz, parlamentünk legújabbkori történetében nem történt olyan eset, ami a minap megesett. Nevezetesen, hogy a T. Ház elnöke egy előterjesztés fölötti szavazásra szólította a plénum tagjait, a képviselők — már akik az ülésteremben voltak — nyomták is a gombokat, de hiába; a fránya voks-számláló határozatképtelenséget jelzett. Elhangzott az elnöki intelem, hogy hívják be a büféből, a folyosókról a honatyákat, majd újabb szavazás következett. Ám ezúttal sem bizonyult határozatképesnek a Ház. A felindult elnök ekkor — s ez a rendkívüli fejlemény! — meglepő indítvánnyal próbálta a parlamenti impotenciát orvosolni. Felkérte a tv-kamerákat, pásztázzák végig a (fölöttébb foghíjas) padsorokat. Lett ugyan tiltakozás, felzúdulás — de lett határozatképesség is. A derűs(?) epizód akaratlanul is eszébe juttatja az embernek a sokszor, sokféleképp idézett kiszólást, hogy minden országnak olyan 4 parlamentje, amilyet megérdemel. Ha tehát most a parlamenti munkahelyükről notóriusan elkéső, az ülésekről folyamatosan elszivárgó, a tanácskozási időt folyosói serteper- téléssel, büfélátogatással töltő, fél miniszteri fizetésért fél szívvel ügyködő képviselőkről — s nem a képviselői munka esetleg más halaszthatatlan teendőit végző kevesekről! — véleményt mondanánk, önmagunkra húznánk a vizes lepedőt. A baj csak az, hogy az ország jobb parlamentet érdemelne. Hiszen ki látott már olyan parlamentáris demokráciát, amelynek egyik gyenge pontja a demokratikus parlament. (bajnok) Rövid kérdés, rövid válasz! Az Új Nógrád szeptember 10- i számában „Thürmer: Nógrád- ban Otthon vagyunk!” című cikkben, Szigetvári János, az MSZMP elnöke, ismételten hangsúlyozta: „Ez a munkáspárt 1990 januárjában alakult, megújult szervezet,... ebből fakadóan, nem tekinthető a múltban elkövetett bűnök letéteményesének.” Ha ez egy megújult munkáspárt, miért nem adta, adja, a — reméljük akárhol, máshol betervezett — kommunista kongresz- szusának, az I-es számot, a XV. sz. helyett?!... Az utóbbi szám ugyanis a párt összes tevékenységének vállalása, a folyamatosság jele. Egy lejáratott, megbuktatott párteszme továbbhirdetésének szándékát jelzi, tudatosan vagy tudatlanul. Jecsmenik Andor Salgótarján Pirula helyett rágógumi Várható, hogy a jövőben bizonyos gyógyszereket rágógumi formájában fognak adni a betegeknek. Egy amerikai gyógyszer- gyár által kifejlesztett rágógumi közönséges rágógumianyag és ízesített polivinil-acetát (PVAC) rétegeiből áll. A gumi rágása közben hat óra alatt oldódik ki a PVAC-ból az ízesítő anyag. Az eddigi ízesítő anyagot — a borsmentát — megfelelő gyógyszerekkel pótolva sokkal jobban lehetne kezelni például az ínybetegségeket. Ez a hat órai időtartamú rágógumi ideális lehetőséget nyújt arra, hogy a gyógyszert folyamatosan juttassák a betegség gócához. ról lenne szó. Olvasatok és ellenolvasatok röpködnek a levegőben. Pukkannak, durrannak, aztán elszáll a semmi-füstjük, s látszik a lényeg, a szemétrevaló kacat-ötlet. Dehát mitől erősödik az „olvasat” vitaképessé? Minden bagatell véleménykülönbséget, végiggondolatlan nézetütköztetést drámai felhangokkal viseljen el a társadalom? Legyen vége már az olvasatok háborújának! Aki az ország, a köz érdekében szól, javasol, az szóljon pontos, világos szavakkal! Félreérthetetlenül, egyértelműen! A hangos indulatnyilvánítások, a nagy durranások, mutatós, kitakarító ambíciók dühös emberein ideje volna nevetni, s legyinténi indulataikra. Az ő történeteiknek, s az olvasatok történetének semmi köze a jövőhöz. Csak ügyeletes fontoskodások, s pont azáltal válnak bosszantó szálkává, hogy mindig akad valaki, aki komolyan veszi őket... Pedig nyilvánvalóan kiderül: lehet élni, dolgozni olvasatok nélkül. Olvasatgyártók nélkül. Mindennapos (mosogatóvízben szervezett) vulkánrobbanások nélkül. Nem adok neki egy-két évet: az „olvasat” hangalakú, rossz magyar szó teljesen kikopik a köztudatból... Erdős István Szövegelés Leltár „Örülj neki, ha kimegy valaki a teremből, amikor éppen beszélsz. Egy ostobával kevesebb van körülötted.” D. Skinnor, brit honatya Reménytelen szerelem „Én még mindig kommunista vagyok. De azt is tudom, hogy sohasem valósul meg.” Marguerite Duras, francia író Ismeri őket „A hírszerzés legnagyobb hibája, hogy nem fedi fel a politikusok előtt a korlátáikat.” R. Gates, CIA-igazgató (FEB) „Szörnyű bestia voltam. Életem egyedüli központja saját magam és megint csak saját magam lettem” — írja könyvében az amerikai filmvilág First Lady-je, Katherine Hepbum. A „Stories of my life” (Történetek életemből) az Egyesült Államokban jelent meg. Az első meglepetés, amivel írónője a műben szolgál, korára vonatkozik. Katherine Hepbum — mint kiderült —, eddig hamis születési dátumot adott meg: 1909. novembert írt be minden kérdőívre, noha a valóságban két évvel öregebb és 1907. május 12- én született. Ez az ártatlan csalás családi tragédiára vezethető visz- sza, ugyanis a november eredetileg kedvenc testvére, Tom, születésének ideje. Az öccs akaratlanul, szerencsétlenség folytán 15 évesen fölakasztotta magát. A megrázó élményt késztette nővérét a későbbi híres színésznőt arra, hogy ettől kezdve öccse születésnapját tekintse magáénak. A könyvből, mely a kiadónak nem keveset — négy millió dollár nyereséget ígér, sok minden megtudható a családi környezetről. A művésznő jólszituált értelmiségi családból származott. Apja, dr. Thomas Norval Hepbum, urológus volt, anyja, Katherine Houghton, pedig már annak idején az abortusz harcos ellenző- jeként vált ismertté. A remélt hollywoodi pletykákról Hepbum diszkréten hallgat. A színházi élet First Lady-je csak egyetlen házasságot kötött: 1928- ban ment hozzá Luddyhoz, azaz Ludlow Obden Smith-hez, egy philadelphiai milliomos fiához. „Ő szeretett engem. Én magamat szerettem”, — vallja visszaemlékezve fiatalságára az idős asz- szony. „Szörnyű bestia voltam. Elköltöttem a pénzét és összetörtem a szívét”, teszi hozzá sok év távlatából. Miután átvette élete első Oscar-díját, melyet 1933- ban a ,,Morning Glory” című filméért kapott, elvált Luddytól. Manhattani közös villájukat viszont azóta is megtartotta, sőt ma is ott él. Élete nagy szerelme mégis Spencer Tracy volt, akit 1942- ben a „Women of the Year” forgatásán ismert meg. „Szerettem Spencert”, — írja Katherine Hepburd 27 évig tartó kapcsolatukról. „Ennek ellenére sohasem törekedtem rá, hogy elváljon Luisetől, a feleségétől, mert nem akartam vele házasságot kötni. Megkaptam, amit akartam.” Csak egyszer érezni a könyvben, hogy Katherine Hepbum szomorú: a mű végén, amikor mostani magányát említi. „Spencer halott. Apám halott. Ha Luddy még élne, újból hozzá mennék. Vagy Spencerhez”, — így szól keserű önvallomása. * Észtország ünnepén TALLIN: Sztálin, Brezsnyev és Lenin hasonmása énekelt 1991. szeptember 8-án, a köztársaság szabadságát ünneplő dalfesztiválon, amelyet azután tartottak, hogy a Szovjetunió is elismerte a balti államok függetlenségét. (MTI-fotó) REMÉNYSUGÁR H ovatovább megszokottá válik a magyar sajtóban — a nyomtatottban és az elektronikusban egyaránt — a kultúra jelenlegi helyzete, még inkább jövője feletti sajnálkozás. Még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy a tükröt teszem felelőssé az elkeserítő látványért, sietek kijelenteni: sajnos az újságok igazat írnak — s nem bizonyos, hadd ne mondjam politikai megfontolások alapján teszik —, a televízió, a rádió nem torzít, amikor válságállapotokat emleget. Tények sokasága bizonyítja, hogy a „se bent, se kint” állapot — mármint a piacgazdasághoz viszonyítva — talán a kulturális szféra számára ártott és árt legtöbbet. Különösen nagy bajban van az elemi létfeltételeiben veszélyeztetett művészet, s ezen belül is az irodalom. Elég csak a szépirodalmi könyvkiadás — és nem csupán ezzel a névvel illetett kiadó — kálváriája, vagy az Élet és Irodalom élethalálharcára gondolni. Nem csoda, hogy alig születnek művek, nem is beszélve a figyelemre méltóakról. Jelentős írók „csak” politizálnak, a rendszerváltás izgalommal, feszültségekkel teli korszaka egyelőre feldolgozatlan. E reménytelennek látszó helyzetben váratlanul egy „oázisra” bukkantam a Népszabadság egy minapi közleményében. Varga Lajos Márton — aki a Magyar Rádió elnöke az önálló irodalmi részleg megszervezésével bízott meg —- nyilatkozott a terveikről és kifejezetten biztatónak festette le a távlatokat. Ugyanis nem csökken — pedig már’az is eredmény lenne —, hanem növekszik az irodalomra szánt műsoridő. A politikai karakterű Kossuthon mindig azonos időben, délelőtt és este lesz irodalmi „sáv”. A színházi produkciók helye a szombat este. Örvendetes, hogy új irodalmi hetilappal is jelentkezik az adó, mégpedig közvetlenül a népszerű 168 óra előtt. A szórakoztatásra „berendezkedett” Petőfin is helyet kap majd az irodalom, természetesen az adások profiljához alkalmazkodva, így azokhoz is eljutnak magvas gondolatok — ha másként nem a klasszikusoktól —-, akik maximum két zeneszám között figyelnek oda az írók, költők szavára. A Bartók Rádióban mintegy saját közegében szerepel az irodalom, dupla műsoridőben, mint a Kossuthon. Itt elsősorban a művészetet értő, kultúraközvetítő hallgatókhoz szólnak majd, kihasználva szinte valamennyi műfaj lehetőségeit. Az eddiginél több művet, de több alkotót, kritikust is fognak megszólaltatni. Az átszervezésre kétévnyi átmeneti időt szánnak. A változtatás körültekintő folyamatban zajlik majd le, ráadásul épít a tradíciókra. Az eddigi karakterek felerősítése persze a minőség követelményével párosul. E ddig a kedvező hír, amelyet végre jó szívvel olvashatott mindenki, akit aggaszt az irodalom művelésének és népszerűsítésének ma igencsak apályos helyzete. — csongrádi — Ördögük volt Az ördögűzés középkorból ismert történeteit a világ számos országában befejezettnek tekintik, kortünetnek, amelyben már nincs új páciens. És az ördög? Nos, az ördög nem alszik. A francia sajtó a nyár végén számolt be a legutóbbi ördögűzésről, amely Bretagne egyik kis falujában történt. Az előzmény: egy négytagú család — apa, anya, két leány — hosszabb ideje „hallotta” a titokzatos, hol isteninek, hol ördöginek mondott hangokat. Mivel a plébánián nem találtak sem megértésre, sem gyógymódra, megszívlelték egy ördögűző tanácsát: az egész családnak meg kell tisztítania bensőjét a beléjük telepedett gonosztól. A család tehát úgy döntött, hogy kimossa magából az ördögöt; bezárkóztak a házukba, és hozzáláttak a recept alkalmazásához, miszerint a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb ásványvizet kell inni. Ötven litert fogyasztottak../ A kúra a kórházban végződött, kómás állapotban szállították be őket. De a családanyát már nem tudták életre kelteni. Az ördög további sorsa ismeretlen.
