Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-10 / 212. szám
4 ÍlT-T71T-T-I LÁTÓHATÁR 1991. SZEPTEMBER 10., KEDD Vélemény Igaz, hogy Móricz Zsigmond a gyaloglást minősítette élvezetesnek, de ki vitatná, hogy utazni is nagyszerű dolog mind saját honunkban, mind határainkon túlra. Közhely: új tájakkal, településekkel, más népek szokásaival, hagyományaival ismerkedni természetes igénye a civilizált embernek. Szerencsére a világ- helyzet úgy látszik alakulni, hogy egyes térségi konfliktusokat kivéve — egyre kevesebb kerékkötője van a távolságok áthidalásának. Másfajta akadálya azonban — legalábbis számunkra, magyarok számára — igencsak van a kedvünk szerinti utazgatásnak. A mind súlyosbodó megélhetési gondok közepette bizony sokan kényszerülnek lemondani e kelle- metes, hasznos passzióról, s hagyatkoznak csupán az indirekt élmények örömére. Az utazással kapcsolatos műsorokból nincs hiány a televízióban (lásd a már-már idegenvezetőnek fölcsapott Vágó István Jöttem, láttam..., vagy a Kerékbár című játékos vetélkedőit), sőt a politikai adások, a sportközvetítések a filmek is nyújtanak betekintést más országok életébe. Mégsem lehet feleslegesnek tekinteni a megújult tv 2-n a Welcom Kiadó közreműködésével sugárzott Helló, világ!-ot. Ez ugyanis valóban ízig-vérig magazin, szinte a „céltalan” turista szemével láttatja az arra érdemes különlegességeket s így sajátos Utazni jó (lenne) helyet foglal az eredendően más célú programok sorában. Ehhez — az ötleten kívül — mindenekelőtt egy világlátott, jó szemű szerkesztő-műsorvezetőre volt szükség. Nos, Vinkó József ilyennek bizonyult. Műveltsége, nyelvtudása, tájékozottsága —, amely a Stúdió egyes évfolyamaiból és a Mestersége színész sorozatból már ismert — ezúttal kamatozik igazán jól. Sőt, a máskor, helyenként zavaró bőbeszédűsége itt —, ahol új tudnivalókat kell kommentálni, magyarázni — helyénvalónak látszik. A Helló, világ! legutóbbi — egyébként már negyedik — adása is érdekesnek, színesnek bizonyult. Négy országban — s azokon belül több helyszínen — forgattak s nehéz lenne eldönteni, hogy melyik epizód sikerült jobban. Az olasz Siena Palio-i lovasverseny — és környezete — elsősorban a látványosság miatt volt élvezetes. Hasonló élményeket nyújtott a 700 éves Svájcot ünneplő néhány rendezvény — például a métával rokon Homus- sen nevű csapatjáték, vagy a nekünk magyaroknak meglehetősen bizarr, tradicionális libanya- kazási ceremónia — bemutatása. Zürichben, a „világ legkisebb nagyvárosában” és a „világ legnagyobb kisvárosában”, a „tisztára mosott” pénzek, a „gnómnak" titulált bankárok központjában — természetesen más karakterű felvételek készültek. Járt a stáb az egzotikus szépségű görög szigetcsoportok egyik legszebbi- kén, az úgynevezett Kikladokon is. Az isztambuli riport — azonkívül, hogy bemutatta a török metropolisz néhány főbb nevezetességét —, a magyar bevásárló turizmus, a „bundajárat” szempontjai szerint mérlegelt. Apropó pénz! Nyilvánvaló, hogy a Helló, világ! nem olcsó műsor, nem lehet a stúdió díszletei között elkészíteni, ezért anyagi támogatók, szponzorok is kellenek hozzá. E célból — tetszik, nem tetszik alapon — az adást többször is félbeszakította különböző reklám. De — a szerkesztők dicséretére legyen mondva — a hirdetéseket egy-egy önálló rész közé „vágták be”, s zömében a témához passzoló — például útikönyveket propagáló — ajánlatokkal éltek. Bár nem mindenkinek adatik meg, hogy e sikeres magazin által felkeltettt utazási kedvet valóra váltsa —, hiszen ez is Vinkóék céljai közé tartozna — mégis, vagy talán éppen ezért érdemes lesz a jövőben is nyomon követni a világjáró kamera útját. Manapság nincs ennél olcsóbb utazás... —csongrády— Singer-szalon Budapesten Isaac Meritt Singer amerikai feltaláló 140 éve bocsátotta útjára találmányát, a varrógépet. Fél évszázad után Budapesten újra lehet kapni Singer-varrógépet az Astoriánál megnyílt szalonban. (MTI-fotó) SZOMSZÉDOLÁS Sokszínvirág Kárpátaljáról I. í. Három felirat is fogadja azt, aki Árpád Atyánk korabeli átkelőhelyének kései látogatójaként, a Vereckei-hágóra téved. Az első — ami szemembe vág —, Lenint dicsőíti fennen; a másik — alig pár méterre tőlem — megyehatárt jelöl: s van egy harmadik is a buszmegálló takarásában: a hősöknek a második világháborúból. Nyugodjanak békében! Magyar ősapáink híján ezerszáz évvel ezelőtti bevonulására nem tajálok mementót. Van ugyan egy szobor — életnagyságú is lehet talán -—, hegyi pásztort ábrázol a túlméretezett talapzatra állítva, de ha akarnám sem tudnám összehozni az ősmagyarok bejövetelével. Tizennyolcán vagyunk magyarok — majd félezer kilométert kocsikáztunk, hogy ideérjünk — fordulunk lassan visszafelé. Az utolsó pillanatban vesszük észre a két kisgyereket: egy fiú, s vele lépést tartva a húgocskája; ketten együtt nincsenek tán tízévesek. Kéz a kézben jönnek felfelé az emelkedőn. Nyugati i- rányba, mint a magyar vezírek hajdanán — kicsit kíváncsian, kicsit újra várva —, s mi hajlamosak vagyunk elhinni, hogy tényleg a honfoglalókat látjuk magunk előtt: egy teljesen új nemzedéket egy megújulni készülő ősi hazában... a síparadicsom szállodájában kaptunk volna helyet, de Csernobilből hoztak most ide gyerekeket: szüleikkel együtt tölthetnek itt néhány fájdalomfelejtő napot. Fölverjük sátrainkat az épülettel szemközti tisztáson, Vászja befűttet tiszteletünkre a szaunába, s tán éjfél is elmúlik, mire nyugovóra térünk. Nem tudni, mikor pihen egy szállodaigazgató. Jókor reggel Vászja ébreszt bennünket. Egyik oldalán harmonikát húz egy munkatársa, másikon furulyát billeget egy másik, ő maga meg énekbe fog csengő baritonján. Zeng belé a környék: csodálatos a mai reggel. A folyóhoz indulok összegyűrt törülközőmmel a hónom alatt, s míg átvágok a kövesúton, magam is meglepődöm, milyen sokan talpon vannak már. Idősek és fiatalok tomagyakorlatokat csinálnak a tisztáson. Nem egyszerre, nem vezényszóra. Csak úgy! Fiatal édesapára figyelek fel eközben, amint kézenfogva alig 3-4 éves pici lányát, együtt kocog vele. Az utolsó szalmaszál! — hasít belém fájdalmasan a felismerés, ami figyelmeztetés is egyben: nekünk sem kéne tán megvárni egy csernobilihez fogható tragédiát, hogy komolyan vegyük a rendszeres testedzést, s ne csak papoljunk róla örökösen... felkínáló ismeretlenhez. A fák árnyékába húzódik de megint magára marad a karaván. Fáradt a nép, ideges és ingerlékeny mindenki. Vannak köztünk pedagógusok. Egyikük — szabad szájú, de jó humorú fenegyerek — megpróbálja menteni a még menthetőt: vidítani akar a hangulaton. Elsóhajtja hát magát jó hangosan: — Mindig mondta édesanyám... hogy jó messzire menjünk el a háztól, ha sz..ni kell, vagy h...ozni — hát most aztán jól eljöttünk. 2. 3 Ha összeállítják valamikor is egyáltalán nagy Szovjetunió legszebb vidékeinek leltárát, Zsdenyjevo és környéke bizonyára a legelső helyek egyikét foglalja majd el benne. A község fölött alig pár száz méterre verünk tanyát: eredetileg Harmadik napja robogunk már. Annak is hatszázon felül mutat a napi számlálója, aki otthon „lenullázott”. Nem sokat pihentünk azonban még: kényszerszül- te szünidő csak, amire mind gyakrabban: minden napra kijut valami a nyomorúságból. Ezúttal vezetőnk Szamaráját vontatják be a magát segíteni Az úthoz hasonlatost, amin zötykölődünk, még elképzelni sem igen tudtam ezidáig. Azt hihetnők, hogy a téli közlekedés biztonságát kívánták az érdesítéssel fokozni, mikor ily eszeveszett göröngyösre hagyták: nem hullna át a 40 mm-es rostán a zúzalék, amit fedőrétegnek húztak építői a kocsiútra. Az autókerék, a teleszkópok, laprúgók, üléspáma meg miegymás többszöri csillapításának ellenére is beleremeg az agyvelőm a 25—30 kilométeres óránkénti sebességbe. Kismamát látok velünk szemben gyalogolni, két falu közt tolja porontyát, az ódivatú szétesni készülő gyerekkocsiban. Neki, de még picinyének sem kedvez azonban a sors: s e pillanatban rejtély még előttem, mi az, amiért mindketten úgy tűrik, ami kisza- batott rájuk. Alig hajtunk aztán 150 méterrel odébb, mikor hatalmas tábla ígéri a szépet és jót, aki tovább halad a lenini úton. Ekkor tűnik csak fel, hogy anya és gyermeke napnyugtának tartottak. Arrafelé, amerre Európába visi áz emberiség útja... (Folytatjuk) Hubai Gruber Miklós Iparosvásár Céljében A háborús körülmények ellenére Szeptember 13-tól 22-ig lesz a szlovéniai Céljében az iparosvásár, amelyet már a huszonnegyedik alkalommal rendeznek a jugoszláv vendéglátók. Európa minden részéből így hazánkból is várják az iparosokat és az üzletembereket. A NIV ’91 jelentőségét az is mutatja, hogy a vásárt Milán Kucsán a Szlovén Köztársaság elnökségének elnöke fogja ünnepélyesen megnyitni. I rodalmi kávéház a mai Füleken? Magyar irodalmi enyhely egy régebben (nem volt olyan régen!) nemes egyszerűséggel szólva — kocsma helyén? Egyáltalán. Irodalmi szerveződés egy pomóra- képregényre átállított elrambóso- dó világban? Őrültségnek tűnik. Eleve bukott vállalkozásnak. Pedig ez van. A minapi Palóc Napok (Fülek) egyik nagy meglepetése a vár alatt! megnyílt irodalmi kávéház. Egy füleki nyugdíjas gimnáziumi tanár és ugyancsak tanár hivatású felesége — Somogyi Alfréd és Márta asszony privatizálta a volt Kominárt- Kéményseprőt. Ez talán Füleken az első privatizációs lépés. És ez is irodalmi! Az ember nehezen hiszi el. Hány irodalmi kávéházunk pusztult el a szó szoros értelmében „ideát”, hány értelmiségi klubunk és más szent(nek tűnő) vállalkozásunk veszett, mint a fejsze nyelestől... És akkor 1991-ben Füleken kocsmát zár, irodalmi tanyát nyit egy házaspár. Nem mondom, aranyA füleki „Bá” fedezetük mindenképpen annyi van a városban, amennyivel akár öt kávéházat is nyithatnának. De mégis! Az ember már nehezen hisz. Könnyen kétkedik. Ők ketten tanítottak itt mindenkit. A „Somogyiék” intézmény. Elég volt a fémjelük, amit az emberi lelkekbe ütöttek évtizedeken át, elég volt bőven a nyitásra. Elég lesz-e továbbra is? Az udvaron a nyitás délutánján egyetlen asztal körül ülnek vagy tucatnyian, helyből, Losoncról, Pozsonyból a környező községekből. Fiatalok főként, irodalmárok, talán ők lehetnek valóban a Bástya (ez az új neve a helynek) irodalmi asztalainak törzsvendégei. Meg az itteni tanárok, diákok, a magyar költészet-irodalom őrzői, fejlesztői, közkatonái a vár alatti bástyának. Böszörményi István losonci illetőségű, régi csemadokos a füleki gimnázium tanára nyitja a kávéházat Fülek irodalmi vonatkozásairól is megemlékezve. De előtte megmutat még valamit. Kis, mégis teljesnek mondható tárlatot a kávéházzá avanzsált helyiség bisztró részében. A különter- mecske falán a füleki vár ábrázolásának háromszáz éves vonulata, számos rajz, karc a híres várról, történelmünk kiemelkedő pontjáról, amikor teljes volt még... S amikor már felrobbantották, csonkán meredezett. ,,Füleki álom...’\ így mondja Pista tanár úr. Ő maga szinte fehér holló azok között, akik egyetlen percre sem vesztették el hitelüket a változás óta és senki előtt. Sokat dolgozó, megfontoltan előrehaladó, mégis közismerten bátor ember volt mindig csemadokosként is a tanár úr. S ő nem csak nyitja — lakja is alkotó értelemben, szervező kisugárzásával. csendes makacssággal Somogyi Alfréd álomkávéhá- zát. T eli a terem. Odakint az ajtó előtt petárda robban (majd később még egy, szinte a teremben), senki nem mozdul. A fülekiek állják a „tüzet” elvégre végvárbeliek. A robbantgatók az elváltozott korcsma mián dühödt szomjasok. Megjelenési lehetőségek, rádió, pozsonyi szemle, minőség, akarat, szándék — ezekről esik szó. Magyarul. A petárdának ezzel szemben nincs nyelve. Csak hangja. (T. Pataki) /POSTÁNKBÓL! A foglalkoztatás a fó kérdés Szomorúan olvastam, hogy Nógrád megyében ez év végére tizenötezer munkanélküli várható. Különösen az aggaszt, hogy főleg a fiatalok elhelyezkedése bizonytalan. Mi lesz ezekkel az ifjakkal, miből fognak élni, hová fogja őket sodorni az élet. De nagy létbizonytalanság vár lassan minden Nógrád megyei lakosra. Más helyen sem rózsás az állampolgárok helyzete. Mint nyugdíjas — mások nevében is — arra kérem az Országgyűlés Nógrád megyei képviselőit, hogy keressék azokat a lehetőségeket, miként lehetne megoldani a megélhetés, és a foglalkoztatás nehéz kérdését. Az apró ügyek helyett ezzel a sürgős problémával foglalkozzanak! Számomra nagyon szimpatikus dr. Szabó Sándor ügyvéd, salgótarjáni képviselő tevékenysége, aki még el sem utazott Kanadába tapasztalatcserére, máris kereste, kutatta a kibontakozás útját és javaslatokkal élt üzleti kapcsolatok kialakítására. Az ő példája is mutatja, hogy aki szívvel lélekkel vállalta a választott tisztséget, az tud is tenni a lakosság érdekében. Ismételten kérem a képviselőket, hogy az eddiginél még többet tegyenek Nógrád megye lakosai életkörülményeinek javításáért, hogy dolgozhassanak, hogy egyáltalán megélhessenek. Egyébként a helyzet rohamosan tovább fog romlani. Takács Lajosné Salgótarján A kar nélküli hadsereg A közelmúltban újabb „katonatemetőt” fedeztek fel a régészek Kína Szanszi tartományában, nem messze Hsziantól, attól a várostól, amelynek közelében a hetvenes években világhírűvé lett, s azóta Budpesten is járt agyaghadsereget megtalálták. A mostani leletegyüttes a korábbinál jóval nagyobb területen helyezkedik el. Valamennyi figurája 50 centiméter körüli nagyságú és teljesen meztelen. Egykori selyemruhájuk ugyanis az idők folyamán szétfoszlott. Ugyanezt feltételezik a katonák karjáról, amelyről tudni vélik, hogy eredetileg fából készült, és valamilyen fémizülettel csatlakozhatott a testhez. A figurák óriási száma miatt a feltárás hosszú éveket vehet igénybe. Alkotóik takarékosabban bántak a hellyel, mint a másik terrakotta hadsereg létrehozói. ZSEBNAPTÁR 4.
