Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-24 / 224. szám
4 LÁTÓHATÁR 1991. szeptember 24., kedd TVélemény Többet ésszel, mint pénzzel nKznmraHm Homo ludens... Nem kell átlagon felüli képzettségűnek lenni ahhoz, hogy valaki ismerje e latin kifejezés tartalmát. Az ember játékos lény, szeret vetélkedni, győzni. Nem egy olyan ismerősöm, barátom van, aki szinte lelki beteg lesz, ha vereséget szenved valamilyen játékban. Ezért ezt megelőzendő latba veti minden energiáját. A tömegkommunikációban se szeri se száma azoknak a lehetőségeknek, amelyek keretében bárki kipróbálhatja tudását, összemérheti másokkal szellemi erejét. S még nyerni is lehet sokmindent: a hihetetlenül szerény kétszáz forintos ajándékutalványoktól az elképzelhetetlenül magas összegekig vagy tárgyakig. Megkíséreltem összeszámolni, hogy a televízióban hányféle kvíz kínálja az alkalmat a versengésre, de hamar rájöttem: reménytelen vállalkozás. Sok műsor van, amely másról szól ugyan, de — nem felejtve a latinok igazát — helyet szorít a játéknak, fenntartva — netán fokozva — a közönség érdeklődését. Persze embere válogatja: hallottam már olyanról is, aki akkor issza meg a hétfő esti soros sörét a hűtő- szekrényből, amikor a Telesportban felteszik a rejtvény kérdéseit. Egyszerű a magyarázata Szokatlan viselkedésének: nincs telefonja és idegesíti, hogy másnak megadatik a játék, egyszersmind a nyerés lehetősége. Az olyan típusú műsor sem kevés a tévében, amelyik kimondottan a vetélkedésre rendezkedett be. Ilyen esetekben persze még inkább felmerülhet a kérdés, hogy kinek szól: a résztvevőknek vagy a nézőknek (is). Jó esetben persze ez nem lehet vitás, hiszen igenis lehet élvezni mások tudását, arról nem beszélve, hogy olykor szórakoztató némelyek ügyetlensége,ismerethiánya. Nos, Szilágyi János új műsora — a Metropolis — azok közé tartozik, melyeknek fő profiljuk a játék, a nyerésre való alkalom megteremtése. De jó is lenne, ha az ember minden vágya, kívánsága oly könnyen és hamar teljesülne, mint ezúttal az enyém. Alig néhány hete, hogy e hasábokon megpendítettem: Szilágyi Jánost szívesen látnám több tévéműsorban is. Hogy miért, azt akkor ott kifejtettem. És íme, az ebben illetékesek is hasonlóképpen gondolkodtak. Szilágyi riporteri kvalitásai régről ismertek, de nem kezdő a rádiós, televíziós játékok vezetésében sem. Euttal is ügyesen, pergő ritmusban instruálta a szemmel láthatóan kameralázzal küszködő játékosokat. Mert lehet e mással magyarázni akkora tévedést, mint egy negy- venvalahányezer négyzetkilométernyi területű ország — nevezetesen Svájc — helyett a földrésznyi nagyságú Szovjetunióra (legalábbis a mai formájában) gondolni. Abban viszont már a szóalak a ludas, hogy a balneológiát valaki tengeri állatokkal foglalkozó tudománynak vélte és nem a gyógyfürdők és gyógyvizek tanának. Mint e példákból is kiderül, a Metropolis igazán nem állította átlagon felüli nehézségek elé a vállalkozó kedvű játékosokat. Az egzakt, mély ismeretek helyett inkább a praktikus tudást, a gyors reagálókészséget mérte és honorálta. Az új televíziós kvíz abban merőben különbözik — korábbi és jelenleg is műsoron lévő — társaitól, hogy ez esetben a szerencsés nyerteseknek fizetniök kell a nyereményükért. No nem teljes összeget, — hiszen akkor miért fáraszta- ' nák magukat —, hanem annak» bizonyos — a jól megválaszolt kérdések arányában csökkentett — százalékát. De, amint az első adás példája mutatja, így is megéri, hisz a szponzorok nem ■ fukarkodnak értékes díjak "áru- babocsájtásával”. És még azt sem lehet mondani, mint egyik-másik játék esetében, hogy ingyen, csupán Fortuna jóvoltából pottyant valaki ölébe sok ezer forint, vagy egy drága használati cikk. Egyet viszont nem érteni: miért kell mindehhez komoly stúdiódíszlet, s szervezett közönség. E műsorban semmi olyan nem történik, ami igényelné a tapsot, a helyszíni reagálásokat. A játékra kiválasztottakat irigyelni vagy megmosolyogni a képernyők előtt ülve is lehet. — csongrády — A víz mérges virágai Halpusztulások és toxikus algák Vége a nyárnak, és megint nem sikerült „tiszta vizet önteni a pohárba”. Először a Balatonról kaptunk riasztó híreket: tömegesen pusztulnak az angolnák, a kár több mint 100 millió forint. A fürdőzőket elriasztják a haltetemek, a hatóságoknak komoly gondot jelent az elpusztult állatok összegyűjtése, megsemmisítése. Augusztusban a Velencei—tó került sorra. Kékalgák lepték el a tavat, vízvirágzás lépett fel. Szerencsére a helyzet nem volt annyira súlyos, hogy betiltsák a fürdést, de azért óvatosságra intették a nyaralókat. Az érzékenyebbeknél felléphetnek szem—és bőrpanaszok, ezért a fürdés után ajánlatos lezuhanyozni. Sajnos az utóbbi években egyre többször kapunk hírt hasonló esetekről. Mi okozza a bajt? Sajnos, az angolnavész okát még nem sikerült kideríteni, de a szakértők szerint mindenféleképpen hozzájárult a pusztuláshoz az apró, mikroszkopikus növények, az algák elburjánzása a Balatonban. A tavakba, folyókba egyre több idegen anyag (műtrágya, kommunális szennyvíz) jut. A vízben élő növények és állatok egy ideig ellenállnak, de ha a szennyezés nem szűnik, előbb—utóbb megváltozik az élővilág összetétele, mennyisége. Ez történt most a Velencei—tóban. Ráadásul mérgező algák jelentek meg. Régóta tudjuk, hogy egyes algák képesek mérgeket kibo- csájtani magukból, ami a vízben élő többi élőlényre hat, esetenként elpusztítja azokat. Előfordult már olyan eset is, hogy szarvasmarhák, kutyák, lovak és víziszámyasok ezrei pusztultak el kékalgás víztől. Szerencsére az ember általában nem iszik zavaros, zöldes vízből. Ennek ellenére fürdés közben kerülhet annyi víz a szájába, hogy ha halált nem is, de néhány kellemetlen tünetet (émelygést, hasmenést, fejfájást, lázt) okozhat. Az algák tömeges elszaporodása nem csak toxikus bajt okozhat. A víz felszínét ellepő algatömeg képes arra, hogy az alatta lévő vízréteg leárnyékolja, ott oxigénhiányt okozzon, és ezzel tömeges halpusztulást idézzen elő. Ez volt az oka az 1975-ös nagy balatoni halpusztulásnak is. A vízvirágzásokat csak úgy szüntethetjük meg, ha kevesebb külső szennyezőanyagot (elsősorban foszfort) juttatunk a vízbe. A foszfát jelentős része a mosószerekkel jut a vízbe, ezért sokat javíthat a helyzeten, ha a háztartásokban sikerül áttérni a foszfátmentes, környezetbarát mosószerek. Postánkból Beérett munkánk „első gyümölcse” Tavasszal már hírt adtunk arról, hogy iskolánk gyakorló kertet alakított ki a szomszédságunkban lévő egyházi birtok egy részén. A gyermekek szülői segítséggel az egykori ősi ugar helyén termőterületet varázsoltak. Hozzáértő nevelők segítették a munkálatokat, s ennek eredményeként az első termés betakarítása folyik napjainkban. Örömmel szedik tanulóink a beérett zöldségféléket (sárgarépát, petrezselymet, hagymát, karalábét, burgonyát, tököt, cukkinit), melyeket a napköziotthon konyháján hasznosíthatnak. így nem csupán a mezőgazdasági munka fortélyait sajátítják el a technika órákon, hanem részesülnek munkájuk „első gyümölcséből” is. Bakó Csabáné Mátranovák SZÖVEGELÉS Egyenes beszéd: „A kelet—európai országok hisznek a Nyugatnak, amely nem akarja megnyitni előttük a piacát. A kelet—európaiak naivitása a könnyekig megható.” J. Palmier, A The Gardien szerkesztője Mérce: „A leghosszabb emlékiratokat többnyire azok írják, akiknek rövid az emlékezete.” Frankfurter Rundschau Bolyongás Krúdyval Zórád Ernő kiállítása Balassagyarmaton Heteken át mesebeli tájakon érezhette magát a látogató a balassagyarmati városi könyvtárban Zórád Ernő grafikusművész kiállításán. A művész nyolcvan évvel ezelőtt, 1911-ben Balassagyarmaton született, s a jelen tárlattal gazdag ajándékot nyújtott át az Ipoly-parti városkának. Igaz, mindaz, ami itt látható, csupán ízelítő hatalmas méretű munkásságából, mindenképpen alkalmas azonban arra, hogy a látogató legalább megsejtse az életmű dimenzióit. Zórád Ernő a budapesti Iparművészeti Főiskola grafikai szakát Haranghy Jenő mellett fejezte be. Első önálló kiállítását is Budapesten rendezte a Bibliotheca Galériában. Azóta a hazai és a külföldi tárlatokon előkelő helyen jegyzik műveit, önálló kiállításait mind a szakma, mind a közönség elismerése kíséri. Elsősorban könyvillusztrációi révén munkássága több nemzedék vizuális kultúrájának szerves részévé vált. Az ifjúság sokszor talán nem is tudja, hogy az olvasott könyv történetei és meséi Zórád-illusztrációk nyomán élnek tovább tudatában. Úgy gondolom, az efféle ’’névtelenség” az illusztrátor legnagyobb elismerései közé tartozik. A nyolcvanéves művész balassagyarmati kiállításán Munkásságának több rétegéből nyújt Ízelítőt. Természetesen, itt is hangsúlyosan szerepelnek az illusztrációk. A felnőtt látogatóban régi olvasmányélmények térnek vissza, amikor például a Mátyás király tréfái ragyogó sorozatot élvezi. Jókai Névtelen vára színes képregényben „olvasható” ezen a kiállításon. A képi ismeretterjesztés kiváló példája Az emberiség története című sorozat. A lapokon a legfiatalabbak számára is érthetően elevenedik meg az emberré válás sok évezredes folyamata, az emberi történelem, egészen napjainkig, az űrutazások koráig. Külön lapokon láthatók a nagy korszakok, amelyekről az iskolában is tanulnak a gyerekek, „láthatóvá” téve azonban valószínűleg élményként is maradandóan elraktározódnak a tudatban. Az emberiség története után különösen izgalmas a személyes emberi történettel találkozni. Az Egy vándorfestő ifjúságai 1911-1951 című sorozat az önéletrajzi mű illusztrációit tartalmazza. Különös világ elevenedik meg a lapokon, amely a művész életének valóságához tartozik. Csakúgy, mint a Magyar Pantheon Petőfivel, Arany Jánossal, Jókaival, Móricz Zsigmonddal, Máraival, vagy a hajdani tabáni utcák, a régi budai szögletek alakjai és hangulata, aminek képi fölidézése Krúdy Gyula szellemi rokonává teszi Zórád Ernőt. Elsősorban azzal a mindig jelen lévő erős hangulati háttérrel, ami Krúdy sajátja bármely történetet mond el, vagy tájat ír le. Zórád Ernő lapjain a hangsúlyozott kontúr és a dekoratív színvilág teszi egyénivé ezt a gyakorta álominak tetsző hangulatot, ami mögött azonban mindenkor a valóság, az élet, a történet csodája bújik meg. Miként a mese is az élet valósága. A művek e kettősségben tárulnak fel. T. E. A Szmolnij új gazdája A leningrádi — szentpétervári — területi pártbizottság megszűntével a Szmolnij épülete a város tulajdonába került. Az épületben tart a leltár. Ezt követően költözik be az új gazda — a városi polgármesteri hivatal. A világnak a Szmolnijról először 1917 októbere és Lenin jut eszébe, a helybeliek e szó hallatán viszont egy épületegyüttesre asszociálnak, amelynek központjában az ötkupolás Szmolnij Székesegyház áll, a hozzá tartozó kolostorépületekkel. Ebben a Rastrelli tervezte épületben volt az Irgalmasnővérek Nevelési Egyesülete, Oroszország első elit leánynevelő intézete. 1808—ban az intézet a Quarengi tervezte Szmolnij intézetbe költözött át. Mint tudjuk, 1917—ben a Szmolnij volt a forradalom főhadiszállása. A nagyteremben kiáltották ki a szovjethatalmat, itt hagyták jóvá a földről és a békéről szóló dekrétumokat, és itt alakult meg Leninnel az élen a Munkás—Paraszt Kormány. Az épület legutóbbi gazdája, Borisz Gidaszpov, az SZKP KB titkára, a területi és megyei pártbizottság vezetője mindörökre kiköltözött az épületből, miután Oroszország és a Szovjetunió elnökei rendeletileg feloszlatták a kommunista pártot. Egykori dolgozó- szobájába Anatolij Szobcsak, Szentpétervár polgármestere költözik. A lakosság egy része azonban ezzel a bérlőcserével sem ért egyet, mert sze- rinfük jobb volna, ha az épületben újra leánynevelő intézet működhetne, vagy az egyetem vehetné birtokba. A szakemberek szívesen rendeznének be az épületben egy múzeumot, amelyben megtekinthetők lennének az évtizedekig elzárt műalkotások. Égi zűrzavar? Októberben új telekommunikációs műholdat bocsát fel az Eutelsat társaság. A hírben önmagában semmi különös nem volna, ha a szakemberek már előre nem rémisztgetnék a televíziónézőket. Attól lehet ugyanis tartani, hogy az új műhold megzavarja az Astra adásait, amely pedig a legtöbb német nyelvű programot közvetíti. Évekkel ezelőtt mind az Eutel- satnak, mind az Astrát működtető luxemburgi SES társaságnak ugyanazokat a frekvenciákat utalták ki (erről a genfi székhelyű Nemzetközi Telekommunikációs Unió dönt időről időre) Ez eddig semmi problémát nem okozott, mert az Eutelsat már működő mesterséges holdjai egészen más pályán keringenek, mint az Astra. Az új égi adó azonban olyan pályára áll, amelyről kölcsönösen zavarhatják egymást az Astrával, s amelynek eredménye jobbára élvezhetetlen kép lesz. Ez alól csak a nagy parabolaantennával rendelkezők kivételek. KGB - titkok nyomában Feltárják a Wallenberg - aktákat ? z első ígéretet — véletlen, nem véletlen Irwin .Cotier kapta Vagyim Bakatyintól. A KGB új vezetője szinte órákkal kinevezése után járult hozzá ahhoz: a neves kanadai kutató tanulmányozza a szovjet titkosszolgálat birtokában lévő, Raoul Wallenbergre vonatkozó zárt dokumentumokat. Bakatyin ezt követően nyilatkozatot adott a CNN amerikai hír-televíziónak. Elmondta, szóba sem jöhet, hogy nyilvánosságra hozzák mindazoknak a nevét — ezek száma az évtizedek során elérte az egymilliós nagyságrendet —, akik valaha is a KGB-nek illetve elődeinek dolgoztak, hiszen a maguk módján „ők is a rendszer áldozatai”. Nem kevésbé volt fontos azonban mondandójának az a része sem, ámely szerint a KGB az új helyzetben sokmindent tisztázni akar. Wallenberg mártíruma újbóli vizsgálatának engedélyezésével például — ez is kiderült, amikor Cotler kérésére pozitív választ kapott Moszkvából — a szovjet lépés célja félreérthetetlenül az, hogy a KGB új vezetése is tudni akarja, mi történt valójában az egykori svéd diplomatával, aki zsidók és más üldözöttek ezreinek életét mentette meg a nácik által megszállt Magyarországon, majd 1945—ben, közvetlen azután, hogy a szovjet hadsereg bevonult a magyar fővárosba, eltűnt Budapestről. Washingtonban pedig azt nem titkolják, a szovjet levéltárak dokumentumainak legalább részbeni feltárását fontos jelnek tekintenék arra, hogy Moszkva vezetői — régiek és az újak együtt — ténylegesen át akarják értékelni a múlt jónéhány, legalábbis vitatható eseményét. Itt Wallenberg mellett olyan ügyekről is szó van, mint a II. János Pál pápa elleni emlékez- tes merénylet, sőt a John F. Kennedy amerikai elnök ellen 1963—ban elkövetetett gyilkosság háttere. William Colby, aki 1973-76—ban vezette a CIA-t, kifejezetten „a múlttal való szakításra utaló készség próbakövének” nevezi most, hogy a KGB tárja fel mindazt, amit a Kennedy gyilkosságról tud. Colby emlékeztet rá, hogy immár lassan 30 éve folyik a vita arról, vajon Kennedy valóban csak Lee Harvey Oswald vagy pedig összeesküvés áldozata lett-e. Azt, hogy az egykori titkosszolgálati főnök éppen most, és a KGB ügyei kapcsán idézi fel a Kennedy—ügyet, nem hagy kétséget aziránt, hogy bizonyos kérdésekre Moszkvából várja a választ. És nemcsak ő. hogyan — Washington mellett — Stockholmban .is új híreket remélnek Wallenbergről. Örjan Bemer, moszkvai svéd nagykövet már utasítást kapott arra, kérjen hivatalosan betekintést Bakatyintól a Wallenberg-ügy okmányaiba. Ehhez segítséget remélnek Borisz Pankintól, az új szovjet külügyminisztertől is, aki két évvel ezelőtt éppen stockholmi nagykövetként hívta meg Moszkvába Wallenberg családját. 1989 októberében kiadták a családnak a mártír diplomata útlevelét, naplófeljegyzéseit és más személyes holmijait. 1990-ben a szovjet fővárosban meg akarták győzni a hozzátartozókat Raoul haláláról, azonban — az útról készült és most nyilvánosságra került beszámolók szerint — „gyötrő kétségekben tértek haza. A szovjetek angolnaként tekergőztek, csűr- tek-csavartak”. Sőt, néhány hónapja újból felbukkantak olyan híresztelések, amelyek szerint az 1911-ben született Wallenberg sem 1947-ben, sem később nem halt meg, hanem mindmáig él. Cotler, a kanadai kutató is részben emiatt fordult azonnal az új KGB vezetéséhez. A Stockholmi Dagens Dyheter szerint a mostani hivatalos svéd fellépést krónikus lelkiis- meretfurdalás is magyarázza. „A svédek a maguk számlájára írhatják, hogy a Wallenberg fejezet a háború utáni történelem egyik legszomorúbb fejezete lett” — állapította meg a tekintélyes stockholmi napilap. A kormányzat ugyanis a 40-es évek második felében — amikor még valóban tehetett volna valamit — féltette a svéd-szovjet viszonyt és Svédország akkori moszkvai követe még Ave- rell Harriman akkori amerikai nagykövet ösztönzésére sem mert a szovjet hatóságokhoz fordulni. Ez most került nyilvánosságra egy, a svéd tv által készített dokumentum—összeállításból. A moszkvai aktákból nyilván még sok részlettel bővülhet a történelem Wallenberg—fejezete. Akkor is, ha a volt diplomata már nem él. Mert azért — a kutatók, szakértők szerint - ennek sokkalta nagyobb a valószínűsége, mint Wallenberg váratlan felbukkanásának, bármekkorát fordul is a világ Moszkvában és a KGB—nél. I gyéhként az is tény: azok a dokumentumok, amelyeket Bakatyin már be is mutatott a moszkvai svéd nagykövetnek, nem tartalmaztak semmi érdemi újdonságot. A KGB-főnök maga mondta: „Még mindig sötétben tapogatózunk" Kocsis Tamás
