Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-07 / 184. szám

HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. AUGUSZTUS 7., SZERDA 2 im-nzzj Kérdőjelek ÁRHULLÁM (FEB) Bécstől Budapestig, Salzburgtól Pozsonyig megfeszített erővel folyik a védekezés a Dunán levonuló veszélyes árhullám ellen. Halálos áldozatok, sokmilliárdos károk jelzik, milyen fenyegetést je­lenthet még ma is e sok országon átvezető, máskor oly békés folyó. Ám a természet veszélyesebb az emberre, avagy az ember a ter­mészetre? Az árhullám napjaiban sem csitul a bősi vízi erőmű építése, a körtvélyesi szivattyútelep beindítása miatti — változatlanul haragos — tiltakozási hullám. Nem látszik közeledni a magyar és a szlovák fél véleménye e balul sikeredett nagyberuházás sorsát illetően. Sőt, a szlovák hatóságok legutóbb már igen durván távolították el a tüntető zöldeket. Az aggódó környezetvédők fenyegetnék a védelmi munkákat? Bármilyen abszurdnak, sőt cinikusnak tűnik is e vád, egyes pozsonyi illetékesek bizony ilyen kijelentéseket tettek. Pedig ha valakik igazán szívükön viselik szeretett folyónk jövőjét, a természet „leigázásának” elkerülését, akkor azok a körtöltéseken és szivattyúházaknál demon­strálok. Ok tudják, hogy gigantomán beruházások ide, vagy oda, „azért a víz az úr”... Szegő Gábor Legsürgetőbb feladat a honi légvédelem korszerűsítése A Parlament döntsön a fegyvervásárlásról (MTI) A Honvédelmi Miniszté­rium hivatalos, diplomáciai csator­nákon nem kapott tájékoztatást arról, hogy az Egyesült Államok fel­oldotta volna — többek között Ma­gyarország számára is — a fegyver- eladási tilalmat — mondta az MTI érdeklődésére Janza Károly vezér­őrnagy, a HM védelemgazdasági főosztályvezetője egy amerikai hírügynökségi jelentésre reagálva. Hozzátette: jelenleg beviteli tila­lom is érvényben van, így magyar kézi- vagy vadászfegyvert sem lehet eladni az USA-nak. Az amerikai fegyvereladási tila­lom feloldása, amely nagy hordere­jű politikai döntés lenne, egyébként nem jelentené azt, hogy jelenleg bármilyen fegyvert is vásárolnánk, mert a tárca ebben az évben a fenntartási költségeket is alig tudja kigazdálkodni. Az idén az 54 mil­liárdos költségvetésből mindössze 9 százalék jut fejlesztésre, s ez az összeg még a szükséges tartalékal­katrészek beszerzése is kevés — mondta a főosztályvezető. Hosszabb távon azonban nem odázható el a fejlesztés, amelynek koncepciója 1992 tavaszára készül el, s a legsürgetőbb feladat várha­tóan honi légvédelem korszerűsíté­se lesz. Mint mondta, jövőre a honvédelem költségvetésének lega­lább 25 százalékát kívánják fejlesz­tésre fordítani. Ezzel kapcsolatban a tárca azt tervezi, hogy fejlesztési terveit leválasztja a tárca költségvetésétől, s azokat önálló tervként terjeszti a parlament elé. Amennyiben a Tisz­telt Ház jóváhagyja például 12 új harci helikopter beszerzését, akkor az ahhoz szükséges pénz a költség- vetés külön folyósítaná. A konvertibili­tás első napja Bukarest. (MTI) A román állampolgárok hétfőn 40 évnyi mesterséges árfolyamszabályo- zás után először vásárolhattak szabadon keményvalutát, piaci árakon. A pénzügy vezetői azt remélik, a lej belső konvertibili­tásának megvalósításától, hogy elvezet a teljes konvertibilitás­hoz, s meggyorsítja a piacgazda­ság kiépülését. Katonai tárgyalások (MTI) A magyar és a svájci vezérkar közötti kapcsolatok fejlesztéséről tárgyal vendéglá­tóival Budapesten a svájci vezér­kar hadműveleti csoportfőnöke. Carlo Vincenz hadosztálytá- bomok, aki hétfőn este érkezett hazánkba, kedden megbeszélése­ket folytatott magyar kollégájá­val, Bíró József vezérőrnaggyal, a Magyar Honvédség vezérkara hadműveleti csoportfőnökével. A reformerők bírálata Moszkva. (MTI) Élesen bírálta a szovjet reformerőket a főképp maradi szemléletű tagságot tö­mörítő Oroszországi Kommu­nista Párt vezetője. Ivan Poloz- kov, a párt Központi Bizottságá­nak kedden kezdődött ülésén egyben elítélte Borisz Jelcinnek, az orosz köztársaság elnökének azt a döntését, amelynek értelmé­ben száműzik a pártszervezeteket a munkahelyekről. EBEÉ­tanácskozás Jugoszláviáról Prága. (MTI) Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) 35 tagállamá­nak képviselői csütörtökön Prá­gában találkoznak, hogy megvi­tassák a Jugoszláviában kialakult válsághelyzetet. A Reuter brit hírügynökség emlékeztet, hogy a helsinki folyamatban résztvevő országok diplomatái ebben az évben már második alkalommal vitatják meg ezt a kérdést. Katonai betörés Irakba Ankara. (MTI) A török hadse­reg egységei betörtek Irak északi területére és ott kurd felkelők táborait támadtak meg. A török sajtó szerint a támadás hétfőn kezdődött. A csapatok mintegy húsz kilométeres mélységben hatoltak be iraki területre. Új vendéglátóhely épül (Folytatás az 1. oldalról) — Állami cég esetében, úgyne­vezett kulcsátadásra tízmillió forint lett volna, de végül is saját erőnkből rokoni segítséggel pró­báltunk sok mindent megoldani, így körülbelül 7—8 millió fo­rintra le tudjuk szállítani a vég­összeget. S ahogy Galcsik Lajos részle­tezte, okosan kellett gazdálkod­tok, hogy a modem, mutatós berendezések árban is elfogadha­tóak legyenek. Példát említve elmondta, hogy csupán a hő- és páraelszívó ventillátorok 200 ezer forintba kerültek. Feltehetőleg nemcsak „saját zsebből” gazdálkodik. — Nem. Két helyről kértem hitelt. Az egyik az új munka­helyteremtő, a másik a starthitel. — Mennyi segítségre számít? — Három-négy millió forintra lenne szükségem. A komplexumot végigjárva meggyőződhettünk, hogy való­ban igényes építmény van készü­lőben. Az alagsorban játékterem, a földszinten étterem és presszó, az emeleten nyolc különböző komfortfokozatú szoba várja majd a szórakozni, pihenni vá­gyókat. — Hányad osztályú árakkal kalkulálnak? — Még nehéz számokat mon­dani, de olyan árakkal szeretnénk dolgozni, hogy azokkal vendé­geink elégedettek legyenek. — A szobákért mennyit kémek egy éjszakára?-— Ezer forint körül, attól függően persze, hogy milyen komfortfokozatú a szoba. — Mennyire bízik a vállalko­zás sikerében, hiszen most elég nagy a konkurrencia? — Ha nem bíznék benne, bele sem vágtam volna. Azzal is tisz­tában vagyok, hogy egy-két év alatt nem fog megtérülni a befek­tetett összeg, de perspektivikusan gondolkodva hiszek benne. Annál is inkább, mert nemcsak a város lakosságára alapozok. A turizmus: különböző csoportok étkeztetése, elszállásolása, ren­dezvények szervezése remélhető­leg bővíti, illetve kiegészíti majd vendégeink körét. Fekécs Edit Matyóföldön járt az „Ipoly” (Folytatás az 1. oldalról) A matyóföldi fesztivál szom­baton a szakmai bemutatóval kezdődött, amelyen a mihályger- geiek rimóci, rábaközi, zempléni és szatmári táncokat adtak elő. Este Mezőkeresztesen léptek fel, vasárnap pedig — több alkalom­mal — szabadtéri fellépéseken szórakoztatták a közönséget. A fesztivált felvonulás és gálamű­sor zárta. Az együttes — Szlovákia, Lengyelország és Franciaország után — Mezőkövesden is nagy sikert aratott. A gálaműsoron Tari Antal—Szabó Gáspár „Táncok Rimócról” koreográfiá­ját adták elő fergeteges sikerrel. A VIII. Matyóföldi Nemzetközi Néptáncfesztiválon nyújtott sike­res szerepléséért az „Ipoly” néptáncegyüttes Vásárhelyi Lászlótól, a zsűri elnökétől vehe­tett át különdíjat. L. K. A grúz kormány bírálja az amerikai elnököt Moszkva. (MTI) A grúz kor­mány kedden hevesen bírálta Ge­orge Bush amerikai elnököt, amiért a Szovjetunióban tett láto­gatásakor támogatásáról biztosí­totta a szovjet szövetségi szerző­dést — jelentette az AFP. — Bush elnök a szövetségi szerződést propagálva felszólítja a leigázott köztársaságokat arra, hogy maguk tegyék a béklyót a nyakukra, hogy fogadják el az örökös rabszolgaságot, mondja­nak le legszentebb jogukról, a szabadsághoz való jogról — így a Tbilisziben kiadott közlemény. Egy ilyen beavatkozás valóságos arcul ütése azoknak, akik még a szabadság bajnokának hiszik az Egyesült Államokat. A francia hírügynökség emlé­keztetőül idézi Bush elnök Kijev- ben elhangzott szavait: az ameri­kaiak nem fogják támogatni azokat, akik azért törekszenek függetlenségre, hogy a távoli zsarnokságot helyi önkényura­lommal váltsák fel, azokat, akik az etnikai gyűlöleten alapuló öngyilkos nacionalizmust védel­mezik. — Az amerikai elnök despoti­kusnak minősíti a szabadságért, a demokráciáért és az igazságért harcoló köztársaságokat és a nacionalizmus veszedelmes megnyilvánulásainak tekinti a leigázott nemzeteknek a szabad­ságért és önrendelkezésért folyta­tott harcát. Tudjuk, hogy a poli­tika az érdekek ütköztetése, és nem mindig lehet betartani az ígéreteket, ám Bush elnök moszkvai és kijevi látogatása a legrosszabb félelmeinket igazol­ta — fejeződött be a grúz kor­mány terjedelmes közleménye. Továbbképzés, határainkon túli pedagógusoknak (MTI) Negyven, határainkon túl élő és tanító magyar pedagó­gus budapesti továbbképzésére teremtett lehetőséget a Fejlesztő Pedagógia Alapítvány. A pénte­kig tartó előadássorozat célja, amint azt az alapítványt létrehozó Salné Lengyel Mária kifejtette, olyan fejlesztő pedagógiai eljárá­sok átadása, amelyekkel eredmé­nyesebben tanítható az anyanyelv a határainkon túl élő magyar gyermekeknek. A német katolikus akadémia ösztöndíj - felhívása (FEB). A német katolikus akadémia (Der Katolische Aka­demische Ausländer Dienst, KAAD) felhívást tett közzé a Die Welt című német lap hasábjain Kelet-Európa programjának ki­bővítése kapcsán ösztöndíjasok jelentkezésére. A felhívás — amely a Németországban folyta­tandó tanulmányok folytatásához kíván anyagi hozzájárulást bizto­sítani — Magyarországot említi első helyen azok között az orszá­gok között, ahonnan jelentkező­ket várnak. A program nem tömeges: ta­valy a KAAD összesen 440 hall­gató németországi tanulmányai­nak költségeihez járult hozzá, s legutóbb 218 új kérés teljesítését fogadták el. Az eddigi kelet-eu­rópai program keretében 38 ösz­töndíjast segítettek. Ezt a progra­mot kívánják most bővíteni. Bővebb információk az alábbi cím alatt kaphatók: KAAD, 5300 Bonn 1. Hausdorffstr. 151. Tele­fon: (49-228)—230-007. Polgármesterek tanácskozása Pozsony. (MTI) Kedden Duna- szerdahelyen tanácskoztak a Csal­lóközi Régióhoz tartozó települések polgármesterei és az Eurolánc Polgári Kezdeményezés képviselői. A megbeszélés legfontosabb témája a bősi erőmű építése körül kialakult helyzet volt. A tanácskozáson két állásfogla­lás született. Az egyik Dusán Slo- bodník szlovák publicista hétfői televíziós szereplésével kapcsola­tos. Slobodník durva kirohanást intézett a vízlépcső ellen tiltakozók és a szudétanémetek ellen. Az állás- foglalás emlékeztet arra, hogy Ján Carnogursky és Göncz Árpád a bán­fai találkozón egyetértettek: Bős kérdése nem politikai és nem is nemzetiségi kérdés. Csallóköz la­kossága a tiltakozásokkal az alkot­mányos jogok értelmében és az alapvető emberi jogokról szóló al­kotmánylevél szellemében védi a jogait. A másik állásfoglalás a szlovák erdő- és vízgazdálkodási miniszter Viliam Oberhäuser hétfői sajtóérte­kezlete nyomán a keddi szlovák la­pokban megjelent egyoldalú vádas­kodásokat utasítja vissza. Oberhäu­ser — hétfő este a televízióban — azt állította, hogy a bősi erőmű ellen tüntetők akadályozták az árvízvé­delmi munkákat. Ez nem igaz, hiszen csak addig voltak helyszíni tüntetések az ártérben, amíg nem rendelték el az árvízvédelmi ké­szültséget — mondja a nyilatkozat. Csempészek után nyomoznak (Folytatás az 1. oldalról) A kamiont füleki illetőségű embe­rek vezették és a szlovák határhoz érve ők közölték a vámosokkal, hogy a kocsi benn van a -gumik között. A vámosok erről értesítették a magyar hatóságot is. A magyar határon min­dennek ellenére szabályszerűen levá­molták a szállítmányt a személyautót nem foglalták le és nem is küldték vissza. Pedig ezzel elkerülhető lett volna ez a sok hercehurca. A bátonyterenyei telephelyre való érkezés után nem sokkal megjelentek a gazdaságvédelmi osztály és a vám­hivatal emberei, felnyitották a kamio­non ekkor még mindig rajta levő vámzárat, s kiderült, hogy egy másik autó is van a tehergépkocsin. Áz ügyet hivatalos útra terelve azt beszállították a rendőrségre. Bevitték a telepvezetőt és a helyettesemet is, akiket csempé­széssel gyanúsítottak, és fél tizenket­tőtől este kilenc óráig ott tartották őket. Az ügy folytatásaképpen kérésemre a német partner megküldte nyilatkoza­tát, melyben kijelentette, hogy cé­günk, vagy személy szerint én nem tudtam az akcióról és az általuk feltett autó semmilyen értéket nem képvisel. A vámhivatal nyomozócsoportja en­nek ellenére folytatja a nyomozást. A munkatársaimat akadályozzák felada­taik elvégzésében, nem tudunk nyu­godtan dolgozni. A személyes véleményem az, hogy a vámhivatalnak a határon kellett volna megtenni a megfelelő lépéseket, ott kellett volna a kocsit zárolni, vagy visszaküldeni és arról az exportőrt megnyilatkoztatni. Szerintem ennek az ügynek kapcsán akarják az egész céget megvizsgálni, s úgy látom, személy szerint engem akarnak meg­törni, felőrölni. Az lenne a legtisztább, ha megmondanák, hogy csempészek vagyunk — és akkor folytassák le az eljárást — vagy vallják be, hogy ők hi­báztak. Mert így teljesen lejáratják a káeftét. A sajtótájékoztatóra meghívót kapott a vámhivatal és a rendőrség is, ám csak ez utóbbi képviselője jelent meg. Halama Zoltán rendőr főhad­nagy ennyit fűzött az elmondottakhoz: — Nincs felhatalmazásom arra, hogy nyilatkozzak, így csak annyit mondhatok: mivel a gépkocsi vámolás nélkül jutott he az országba, a csem­pészés ténye megvalósult. Egyébként az ügy nem tartozik a rendőrség ha­táskörébe, a vám- és pénzügyőrséghez továbbítottuk, ők folytatják le a nyo­mozást. A vámhivatal parancs­nokhelyettesével, Csikós Attila főhad­naggyal telefonon sikerült szót válta­nunk: — Mivel a részleteket én nem isme­rem és a nyomozás még tart, nem szolgálhatok bővebb információkkal. Azt mondhatom, hogy a szlovák kamionos árunyilatkozatában, a fu­varokmányokban nem tüntették fel a tehergépkocsiban szállított autót, a vámosok nem tudtak annak létezésé­ről. — De Angyal igazgató úr azt állítja, hogy a szállítólevélhez csatolták a kocsi papírjait. — Volt ott valami, de ez szorosan a nyomozati anyaghoz tartozik. — Akkor hogyan lehetséges az, hogy a kamionnak a telephelyre érke­zése után néhány perccel már megje­lentek a vámosok. Ez azt bizonyítja, hogy tudtak arról, hogy nincs minden rendben. — A határon nincs lehetőség a vámkezelésre, ott nem pakolhatjuk le a gumikat. Ezért az autót beküldtük a telephelyre, hogy alaposan átvizsgál­juk. így kerültek oda a munkatársaink. Ozsvárt Tamás Nagy baj, ha kevés a menyasszony Hihetetlen, de igaz, hogy Irak­ban, ahol Szaddám Húszéin nem éppen szelíd uralma kurdok száz­ezreit kényszerítette menekülés­re, egy másik nemzeti kisebbsé­get — a mindössze 153 főt kitevő zsidóságot — létében fenyeget, hogy kevés a zsidó menyasszony. Áz iraki zsidók csaknem két­ezerötszáz évvel ezelőttre, a ba­biloni fogság idejére vezetik vissza történetüket és azt vallják, hogy Irak a hazájuk, nem óhajta­nak Izraelbe kitelepülni. A máso­dik világháború előtt még száz- hatvanezren voltak. Most viszont „kihalóban levő közösség”, — amint az 50 éves nőtlen Áron Beck szomorúan elmondotta a Reuter brit hírügynökség tudósí­tójának. Az iraki zsidók utoljára 1978-ban ünnepeltek házasság- kötést... A közösség elnöke, a 78 éves Rauben Nadzsi Éliusz szerint, akik Irakban maradtak, azért tették ezt, mert az irakiakkal egyenjogú polgárok, nem szen­vednek hátrányos megkülönböz­tetést semmilyen vonatkozásban sem. A Bagdadban élő néhány tucat zsidó szombat esténként senkitől sem háborgatva gyűlhet össze ájtatosságra a zsinagógá­ban. Az 1943-ban épült zsinagó­gát különben két évvel ezelőtt egyenesen Szaddám Húszéin utasítására felújították. Beck szerint az iraki elnök „Kiváló ember, aki tudja, hogy mit tesz.” A közösség tagjai közül csak kevesen hajlandók politikai kér­désekről véleményt mondani. Akik mégis, azok kifejtik, hogy a palesztinoknak saját állammal kell rendelkezniük és Izraelnak el kell fogadnia az ide vonatkozó EN SZ-határozatot. A menyasszonyhiány ellenére az iraki zsidóközösség fiatal férfi tagjai nem mondtak le a házasodásról. Szalem Daud Ezra Nisszan 25 éves könyvelő elmon­dotta, megteheti, hogy külföldre utazik, ott megházasodik és azután visszatér Irakba. Arra a kérdésre, vajon számíthat-e arra, hogy talál olyan zsidó lányt, aki hajlandó lesz hozzámenni felesé­gül, és azután vele együtt vissza­térni Irakba, bizakodóan vála­szolta: „Ez nem lehetetlen...”

Next

/
Thumbnails
Contents