Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-01 / 179. szám
4 ü^unnu LÁTÓHATÁR 1991. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK fHm%w ESZELŐS SZÍVATÁS Két szélsőséges értékrend szerint lehet minősíteni az Eszelős szívatás című új amerikai játékoshorrort: a negatív ítélet szerint ízléstelen, kaotikus zagyvalék, dramaturgiailag is abszurd filmcsinál- mányról van szó, más irányból nézve viszont úgy tűnik, van a filmnek egyfajta szellemisége, egy keserű, szomorú, abszurdjáték-filozófia, amely szerint áz emberiség gyógyíthatatlan és megérthetetlen, ostoba önpusztításának nincsenek korlátái... A hétköznapi autópálya fényeitől, rendőrautóitól csak rövid utazásnyira van az apokaliptikus rémvilág, egy pusztulást, világvéghangulatot árasztó roncsváros, ahol a Bíró, időtlen idők ősgonosza felelősségre vonja a gyorshajtókat, kábítószereseket, részegeseket... A vádlottak, a „behajózott” utasok itt hiába ámuldoznak az abszurditáson, a kegyetlen elvarázsolt kastély gépezete (mint emberemlékezet óta) jól működik. Nem lehet kérdésessé tenni a védők megalapozottságát, a tekintély, a romos rémarcú Bíró ítéletet hirdet, lecsap a kalapács... A Bíró „alárendelt szolgálói” családtagok, deformált, skizofrén személyiségek, akik a borzalmakat, nevetséges-piti játékot összekötik a külvilággal. Bíró elé cibálják az áldozatokat, gondoskodnak az ítélet-mechan izmusok működéséről. Dróton rángatott bábfigurák. De ha otromba kövér nők is, mégis tetszeni akarnak a férfiaknak, ha felfújt varangyokra emlékeztető, szörny-kövér idióták is tetszeni akarnak a nőknek. Az általuk képviselt elképesztő lepusztulás, bűn, iszonyat, árnyékában alig-alig moccan valami, amely arra emlékeztetne, ők is emberek lennének... A Bíró bőségasztalán a körbe futó szerelvény hotdogjaira, mint lángszóró tűz-lövedéke ömlik a mustár, a paradicsomszósz. A rock and roll vasút a kicsontozóba viszi a „megátalkodott” bűnözőket, így hát a film hőse a gusztustalan-kövér bíró-lány meghódításáért flörtöl, bájolog. Miféle mód lehet még a menekülésre? Melyik pusztulásmód a kevésbé iszonyatos? A film fenyegetése: nincs hová menekülni, a Bíró emberei mindenütt ott vannak... Az Eszelős szívatás kaotikus, ragacsos zagyva- léka mögött mintha az emberiség század végi alternatívái rémlenének fel: az önpusztítás, környezetpusztítás, a bűn, labirintusából nincsen menekvés. A groteszk, ironikus, morbiditásában is játékos mozifilm nem könnyű szórakozást ígér, gondolkodásra kényszerít. S a gondolkodásnak — másik értékrend végpontján, — lehet az is végeredménye: blöff, utálatos horrorgiccs ez a két és fél órás „szivatás”. Létezik még egyáltalán biztos ítéletű józan ész? Erdős István Eső után köpönyeg Ez illik erre az írásra, mely az Új Nógrád július hó 26-i számában jelent meg a „A hírlapi kacsáról” címmel. Ebben a karcolatban a szerző szellemesen fejtegeti Thürmer Gyula MSZMP pártelnök nyilatkozatát, ennek valóságtartalmát, sőt megkérdőjelezi, hogy az érintett pártelnök egyáltalán beszélt-e Moszkvában prominens személlyel, mértékadó körökkel. Ez az élcelődés azonban már rég idejét múlta, nemhogy pénteken, de ha a csütörtöki számban jelent volna is meg, hisz szerdán este az ominózus minisztériumi nyilatkozat után két órával, a Magyar Távirati Iroda bejelentette, hogy: „Mihail Gorbacsov rövid munkamegbeszélést folytatott Thürmer Gyulával. A beszélgetés során mindketten hangsúlyozták a két ország közötti egyenrangú és kölcsönösen előnyös politikai és gazdasági kapcsolatok fontosságát.” A magyar politikust fogadta Vlagyimir Ivasko, az SZKP főtitkárhelyettese, Jurij Prokofjev az SZKP moszkvai városi bizottságának első titkára és Valentyin Falin KB-titkár is. Úgy vélem ezzel a kiegészítéssel tartozunk az Új Nógrád olvasóinak, hogy tisztán lássák a hírlapi kacsáról szóló karcolat valóságtartalmát, s a Külügyminisztérium elhamarkodott nyilatkozatát. Még talán annyit: Thürmer pártelnök mint politikus járt a Szovjetunióban, ahol pártvonalon a legmagasabb rangú személyekkel tárgyalt, így nyilván e tárgyalásokról szovjet kormánykörök nem nyilatkozhattak. Mucsi Lajos Salgótarján A diktátor hobbija A diktátornak nincs magánélete. Legalább is addig nincs, amíg el tudják hitetni, hogy az élet fogalma ugyanazt jelenti a panelházakban, bérkaszárnyákban, mint a biztonsági szolgálat által gondosan őrzött villákban. Albánia mostanában szembesült az igazsággal; a Zeri ipopulit — a volt pártlap — megírta, hogy milyen luxus vette körül a „nép atyját.” Aztán megszólalt az özvegy, tiltakozott, mondván, hogy a család mindig is egyszerű körülmények között élt. Újabb forduló, s az újság közreadta a leltárt. Enver Hodzsa palotájában 25 hűtő- szekrény, 28 színes televízió szolgálta az egyszerű életet. A külvilággal való kapcsolatot viszont 19 telefonvonal biztosította, s a számla százezer dolláros nagyságrenddel fejezhető ki. Vajon, kinek telefonált Enver Hodzsa, átkos dollárokkal fizetve olyan országból, amely büszkén vállalta és hirdette a dicsőséget: Albánia erődített szigetként, egyedül vívja harcát a kommunizmus végső győzelméért?! Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN 21. rész: — Ez nagyon önzetlen dolog — jegyezte meg dr. Wrangel, és az a tisztelet, amelyet már eddig is érzett idősebb kollégája iránt, csak fokozódott. — Ugyan, dehogy — utasította vissza hevesen dr. Keller. — Csak beláttam, hogy nem én vagyok Barbara számára az igazi férfi. Már csak amiatt is, hogy itt van ez az én átkozott... — szívbajt akart mondani, de az utolsó pillanatban ez a szó kimondatlan maradt. — Az ön mije miatt? — kapaszkodott bele az elhallgatásba rögtön dr. Wrangel. — A szíve, ugye? A főorvos érezte, hogy dr. Wrangel átlát rajta. Ismerje el? És ha igen, mi történik ezután? Egy szívbajos orvos, aki a döntő pillanatban rohamot kaphat, kockázati faktor egy klinika számára. Dr. Keller tudta, hogy ez mit jelent. Meglátszott az arcán. — Ki vele, Keller — szólt energikusan dr. Wrangel. — Ezt nem mint ennek az intézménynek az igazgató főorvosa kívánom meg, hanem mint kolléga, és ha akarja, mint barát... Mert kedvelem magát, és még sokáig szeretném megtartani a Szent Anna Kórház számára. De ez nem lehetséges, ha továbbra is így csinálja, és egy napon infarktus következtében munkaképtelenné válik. — Hogy jut eszébe az infarktus? — Megfigyeltem magát, és közben néhány dolog feltűnt nekem, ami számomra egyértelműnek tűnik — felelte nyugodtan dr. Wrangel. — Tehát? Dr. Keller belátta; hogy nem hallgathat tovább. Feladta védekező magatartását, és mindent elmondott dr. Wrangelnek. — Most meg van elégedve? — végezte be dühösen. — Csak arra kérem, hogy semmiről ne beszéljen senkinek. Legkevésbé Barbarának szabad erről tudnia. — Nekem az az érzésem, hogy éppen ő vett észre valamit, vagy legalábbis megsejtette — válaszolta dr. Wrangel. Dr. Keller közbevágott. ■— Talán akkor éppen ez volt az oka, hogy ő... — hirtelen abbahagyta — az ördögbe is — folytatta — végül is miért ne tudhatná: én Barbarának házassági ajánlatot tettem. — Halkan hozzátette: — Úgy látszik, nem akart szívbajos férjet. — Nem ez volt az oka — vetette ellene dr. Wrangel. — Hanem? — dr. Keller csodálkozva nézett kollégájára. — Beszélhetek nyíltan? — dr. Wrangel elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba. — Kérem erre — dr. Keller megsejtett valamit. — Ütálom a bújócskát — vette át a szót dr. Wrangel. — Röviden: Barbara a feleségem lesz, mert szeretjük egymást. — Na, végre kimondta, és megkönnyebbült. — Tulajdonképpen bocsánatot kellene kémem öntől, hogy a nőt, aki magának olyan sokat jelentett, elvettem magától — fűzte hozzá. Dr. Keller kihúzta magát. — Csak azt lehet elvenni valakitől, ami az övé volt — válaszolta szomorú hangon —, de Barbara soha nem volt az enyém. — Elfordította az arcát, de azonnal összeszedte magát. — KíváOrszággyűlési képviselők levele, a munkáspárt elnökéhez Tisztelt Thürmer Gyula Úr! Ön, a közelmúltban adott interjúiban többször úgy nyilatkozott, hogy pártja, az MSZMP, XV. kongresszusát, 1991. október 12- én, Salgótarjánban kívánja megrendezni. Mi, alulírott ország- gyűlési képviselők, az utóbbi hetekben egyre több észrevételt kapunk salgótarjáni és nógrádi választóinktól e szándékukkal kapcsolatban. Akik hozzánk fordultak véleményükkel, mindannyian tiltakozásukat és rosszallásukat fejezték ki. Választóink szavait megfontolva, s az Ön és pártja lelkiismeretére apellálva javasoljuk, hogy deklarált szándékuktól térjenek el, keressenek más színhelyet kongresszusuknak. Tisztelt Elnök Úr! Javaslatunkat annak tudatában fogalmaztuk meg, hogy az MSZMP egyike a törvényesen működő magyarországi pártoknak, s ennek folytán, természetesen, joga ott tartania bármely rendezvényét, ahol a legjobbnak látja. Ehhez azonban némi kiegészítést is fűznünk kell. Nevezetesen: tartsa az MSZMP a kongresszusát ott, ahol ezt a pártot szívesen is látják. Mert az itt élő állampolgárok véleményét ismerve úgy véljük, egyben meggyőződésünk, hogy nem Salgótarján az a város, ahol Önöket, néhány száz embertől eltekintve, bárki is tárt karokkal várná. Igaz, Ön a megyei lapnak adott interjúban azt mondta, hogy Nógrád megye „hagyományos bázisa a munkásmozgalomnak...” Mi viszont azt mondjuk, legfeljebb egyes területei voltak azok, s a munkásság helyi harcai korántsem azonosíthatók a kommunistákkal és különösen nem az MSZMP-vel. S ha ma olyan gondokkal küzdenek ezek a „hagyományos bázisok”, amilyenekkel, akkor ebben a régi-új MSZMP-nek döntő része van. Önök persze, mint ez közismert, azt mondják, hogy ez egy megújult párt, hogy ez a párt, nem az a párt. Nos az itt élők pontosan ismerik az elmúlt 40 év történetét, s ha csak pártjuk kongresszusának sorszámát (XV.!) nézik, már akkor sem hihetik el a megújulásról fennen hangoztatottakat. Egyértelmű: örökösök készülnek a salgótarjáni kongresszusra. Emlékeztetnünk kell önt. még egy tényre, ami fölött az Új Nógrádnak 1991. július 14-én adott interjújában hallatlan eleganciával (vagy cinizmussal?) siklott el. E tény: 1956. december 8-án, 131 ember halt meg Salgótarjánban az MSZMP-re fölesküdött pufajkások sortüzétől. Ön erről így nyilatkozott: „...Magyarország a 3. évezred felé halad és végre abba kéne hagyni a 35 évvel ezelőtti fájó események felidézését. Ideje lenne megbé- külni azzal a ténnyel, hogy a barikád mindkét oldalán emberek álltak és áldozatok itt is, ott is voltak.” Mindössze egy lényeges momentumról hallgat ön. Nevezetesen arról, hogy Salgótarjánban nem volt barikád, és a felkelő munkások részéről egyetlen pofon sem csattant el, míg rájuk kegyetlen sortűz zúdult, több vezetőjüket bestiális módon megkínozták, és a forradalom tisztaságát mindvégig szem előtt tartó két vezetőjüket meg is ölték. Ezek ország-világ előtt ismert tények. Ne feledje, ebben a városban még élnek az áldozatok hozzátartozói, barátai, munkatársai a volt politikai foglyok, s még mindig tart, ha csökkenő mértékben is, a sokk amit a géppisztolyok kelepelése okozott. Időközben új nemzedékek nőttek fel, akik a sérelmeket elszenvedettekkel együtt békében és nyugalomban szeretnének élni. Mindezekért kérjük, hogy jelenlétükkel ne tépjenek fel gyógyulni látszó sebeket. Tisztelt Elnök Úr! Még több mint két hónap van hátra tervezett kongresszusukig. Fontolják meg az aláírók és a nógrádi állampolgárok javaslatát, és rendezzék meg kongresszusukat ott, ahol jelenlétük kevésbé zavaró. Talán akad olyan szeglete is ennek az országnak, ahol a pártjuk nevéhez kapcsolódó „vörös” képzetekkel többen képesek azonosulni mint Salgótarjánban, melynek lakói szeretnének végre megszabadulni a mesterségesen rájuk aggatott ultrabalos politikai jelzőktől, és élni munkájuk, becsületük szerint. Pál József Speidl Zoltán Válaszlevél a képviselőknek Tisztelt Uraim! Levelüket a sajtóban olvastam. A Munkáspárt kongresszusa iránti kitüntető figyelmüket köszönöm. Igaz, a nyílt levél nem attól nyílt, hogy azt a címzettnek személyesen nem küldik el. Én mindenesetre a parlamenti iroda segítségét kértem, hogy levelemet juttassák el Önökhöz, s ne a reggeli lapokban kelljen olvasniuk. Nyár közepén, amikor az emberek napi gondokkal küzdenok önnek és természetesen Barbarának is sok boldogságot — mondta. — Tiszta szívből... Dr. Wrangelt meleg érzés töltötte el ez iránt a nagyszerű ember iránt. Hirtelen kezét nyújtotta: — Köszönöm — mondta röviden. — Talán mégis lehetünk még barátok. Dr. Keller egy pillanatig vonakodott, de azután elfogadta a felé nyújtott kezet. — Köszönöm az őszinteségét — szólt —, de most már... — Még egy pillanatra — szakította félbe a főorvost dr. Wrangel —, a szívével kapcsolatban... Kollégájának azt ajánlotta, vesse alá magát újabb vizsgálatnak, és ha szükséges, műtéti beavatkozásnak is. — Ki lenne hajlandó ilyen kockázatos operációt vállalni? — kérdezte. — Én — válaszolta dr. Wrangel. — Amerikában már elvégeztem néhány ilyen műtétet sikeresen. Dr. Keller szemében kételkedés tükröződött. — Nem — préselte ki magából —, nem hagyom összeszabdalni magam, különösen nem a szívtájon. Ki biztosít arról, hogy a műtőasztalról nem egyenesen a hullaházba kerülök-e? — Senki — válaszolta komolyan dr. Wrangel. — De adjon magának esélyt! Fontolja meg! (Folytatjuk) nek, amikor a' mezőgazdaság csaknem az összeomlás szélén áll az MDF mélyen tisztelt képviselőinek —, úgy tűnik — legnagyobb gondjuk az, hogy a Munkáspárt hol tartja kongresszusát. Mondhatnám, ez is ízlés dolga, de mi nem így látjuk. Ez Önökre és az Önök választóira tartozik. Igen, Tisztelt Uraim, a Munkáspárt a kongresszusát Salgótarjánban tartja. Kifejezve ezzel rokonszenvét a magyar vidék, s ezen belül Észak-Magyarország kényszerűen sok nehézséget vállaló dolgozója iránt. Mi nekik akarunk és nekik igyekszünk választ adni arra, hogy hogyan lehet tisztes megélhetésük, hogyan juthat nagyobb kenyér az asztalukra. Vagyis arra akarunk válaszolni, amire a kormánykoalíció mindeddig valójában nem volt képes. Nem kétlem, hogy Önök „több észrevételt” kaptak választóiktól, hogy a Munkáspárt XV. kongresszusát ne Salgótarjánban tartsa meg. Ma a politikai vélemények sokszínűek, s ebben nincs semmi rendkívüli. Azzal azonban már nem értek egyet, hogy Nógrád megye vagy Salgótarján általában nem látná szívesen kongresszusunkat. Önök jól tudják, hogy az 1990. márciusi választásokon Nógrád- ban a szavazatra jogosult polgárok közül 66 ezren nem mentek el szavazni. A leadott szavazatokból pedig az Önök pártja a Magyar Demokrata Fórum 18,23%-ot, a Munkáspárt 10,15%-ot kapott. Magyarán szólva: az emberek jelentős része nem fejtette ki véleményét s Önök az akkori szavazatok alapján távolról sem beszélhetnek a megye nevében. Az önkormányzati választások azonban már ettől eltérő képet mutattak. Salgótarjánban az MDF 7 képviselői helyhez jutott — s ezt a képviselő urak is tudják — a Munkáspárt pedig 6-hoz, ami a választópolgárok 20— 21%-át jelenti, s ez igencsak nem nevezhető semmiségnek, nem is beszélve Nógrád számos más településéről. A Munkáspárt nem avatkozik az MDF ügyeibe, s ezt joggal elvárja másoktól is. A Munkáspárt — ezt Önök sem kétlik — alkotmányos párt, amely saját maga dönt kongresszusának helyéről. Ezt nemcsak jogi megfontolásból említem, hanem korrekt politizálás okán is. Ma Magyar- országon nem kicsinyes hecckampányokra, amolyan ijesztgetésre, hanem a politikai erők kölcsönös türelmére, érdemi párbeszédre van szükség, sőt tovább menve sok kérdésben előítéletektől mentes együttműködésére is. Erre a Munkáspárt pedig mindig is kész volt és az is marad. A történelmet nem lehet megmásítani. Ez a Munkáspárt éppen ezért vetett el mindent, ami nem a nép javát, nem a demokráciát szolgálta. De igen is őrizni kíván mindent, amitől a Magyarországon élő emberek élete szebb és jobb lett. Egyébként az a véleményem, a történelem vitás kérdéseihez jórészt azok a politikai erők nyúlnak vissza, akiknek a ma nemzedékei számára — a közhelyeken kívül — nincs mondanivalójuk. Egyébként megjegyzem: Antall miniszterelnök úrnak, az MDF elnökének legutóbbi salgótarjáni látogatásakor az önkormányzat kérésére a Munkáspárt rendező gárdája is részt vett a program biztosításában. Befejezésül az Önök figyelemkeltő levele kapcsán, amit még egyszer köszönök, felajánlom minden kedves levélírójuknak: találkozzunk, hallgassuk meg egymás véleményét. Úgy gondolom, az Új Nógrád szerkesztősége vállalkozhatna egy ilyen párbeszéd megszervezésére. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke
