Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-21 / 195. szám
4 hhhu LÁTÓHATÁR 1991. AUGUSZTUS 21., SZERDA MINDENHATÓ Szerelem és politika Jó néhány adásán túlvan már az Első szerelem című sorozat, de eleddig nemigen volt mit mondanom róla. A kezdeti „heveny” gyermekbetegségeket, a feltűnő bárgyúságokat alaposan megbírálták más lapok, így csak csatlakozni tudtam volna véleményükhöz. Most sem azért írok e „Rózsa-produkcióról”, mert ugrásszerűen megváltozott volna a színvonala. Bár a Hernádi— Kern páros kétségkívül otthonosabban mozog már a kierőszakolt, átgondolatlan szerepkörében, s — talán, mert kezdjük megszokni — nem olyan bántóak a negédes pillanatok sem. Jót tett a műsornak az úgynevezett sztárvendégek szerepeltetése, hisz ők e szituációban is profik és a sorsuk általában érdekelni szokta a közönséget. A legutóbbi adás számomra azért volt érdekesebb a megelőzőknél, mert az epizódoknak — akarva-akaratlanul — volt egy „közös nevezőjük”: mégpedig az első szerelem politikai motivációja. Tudom, az emberek belefásultak már a politizálásba — ezt igazolja a szerencsi választások feltűnő sikertelensége is —, de a bemutatott történetek számomra egyértelműen azt bizonyították, hogy a politika, e „fránya találmány” még az ilyen intim, érzelgős tartalmú műsoA nyaralási idény lassan a végéhez közeledik és megyénkből egyre kevesebben jutnak le a „magyar tengerre”. Az árak számunkra szinte megfizethetetlenek, úgy tűnik, a kereskedők mind a pihenni, kikapcsolódni vágyókon igyekeznek meggazdagodni. És nem is számítanak rosszul. A szálláshelyek a német pénztárcákhoz szabottak, így a strandokon ritkán hallani magyar szót, inkább csak a hét végeken a partközeli falvakból jött emberek szájából. A nyaralótulajdonosok nagy része is kénytelen áruba bocsátani nyaralóját, hogy az igen magas adókat kifizethesse. rokba is belopózik valamilyen formában. Az első sztori 1948-ig, a fordulat évéig vezette vissza a nézőket. Akkor volt ugyanis a svábok kitelepítése, melynek áldozatául esétt a most felelevenített — akkor csak bimbózó — szerelem. A fiatalembert megfenyegették, hogy ha követni akarja a svábokat, — akik közül kiválasztottja is való volt — akkor csak udvaroljon tovább. A fiú meghátrált, s ezúttal — negyvenhárom év távlatából — ősz fejjel kért bocsáaatot a képernyőn keresztül — a nyilvánosság előtt nem mutatkozó — egykori imádottjá- tól, hűtlenségéért és gyávaságáért. Ez esetben nem volt igaz a mondás, mely szerint a szerelem mindent legyőz. A politikai ármánykodás erősebbnek bizonyult. Tímár Éva színésznő és Kárpáti György — a legendás vizilab- dás — érzelmeibe, házasságába másként szólt bele a politika. Először úgy, hogy az olimpiai bajnokból óriási sztárt csinált, s ez természetesen hozzájárult presztízséhez, vonzerejéhez. Persze a szerelemnek is volt némi szerepe, hogy Kárpáti 1956 után hazatért Amerikából. A házasságuk viszont — legalábbis az ő A németek — azok még jönnek, de vajon meddig? A tó környéki önkormányzatok beszedik a borsos adót, de ennek a fejlesztésben alig van látszatja. A településeken rengeteg a gidres- gödrös földút, melyen a gyönyörű márkájú német kocsik csak lépésben bukdácsolnak. Még nagyobb baj, hogy a víz minősége is tovább romlik. Ami mostanában történik arra pedig évtizedek óta nem volt példa. A vízen százával úsznak az angolnák foszló hullái. A gyönyörű strandok köveit ellepik a döglött halak. A Balaton elmondásában — azért bomlott fel, mert kisebbségi érzése volt a műveltebb körökben forgó, új társat talált feleségéhez képest. Ugyancsak volt politikai felhangja annak a „mesének” is, amely egy zsarnói molnárlegény és a gazdag tulajdonos leány — legalábbis akkor — beteljesületlen kapcsolatáról szólt. Ma a férfi Pardubicén él özvegyen, a magyarországi férjhez kényszerített hölgy pedig — szintén egyedül — Kecskeméten. A szerelem azonban úgy látszik tényleg nem ismer határokat, és napjainkban is rendszeresen találkozik a két — már nem éppen fiatalkorú — ember. Ha pedig nincs mód megtenni a több mint ezer kilométert, akkor levél érkezik az imádott kedvesnek. S, ha a magyar írás meg-megbicsaklik is, az érzelmi töltés aligha vitatható. Arra a kérdésre azonban, hogy a jelzett politikai tartalomtól jobb lett-e a Gárdos Péter rendezte műsor, nehéz egyértelműen válaszolni. De az biztos, hogy ha indirekt módon is, de felidézte némely fontos mozzanatát a történelem utóbbi fél évszázadának, s az elgondolkodtató tanulságok miatt érdemes volt végignézni. — csongrády — nem tudja kidobni magából, mert a mesterséges betonfalak újra visszalökik. Négy ember szedegeti nejlonzsákokba hajnaltól késő estig, de a romló halak bűze még a sétálókat is elriasztja a fonyódi öbölből. Ki és miért telepítette a Balatonba a tótól idegen halakat? Mikor jön már el az ideje, hogy nemcsak beszélünk a környezetvédelemről, hanem teszünk is érte? Addig, amíg nem késő. Farkas G. Nem kevés önbizalom kell ahhoz, hogy valaki Mindenhatónak nevezze el magát, ahogy azt az Almighty, egy glasgowi illetőségű skót. vagy csak félig skót banda tette. Szó se róla, el kell ismerni, hogy különösen a tavasszal megjelent lemez — a címe Soul Destruction, magyarul: lélekirtás — olyan nehéztüzérségi teljesítmény, amely jelzi, hogy Nagy-Britannia elég hosszú szünet után újra képes értéket, értékeset produkálni hard rock vagy heavy metal szempontból. E brit újjászületés első képviselője a Quireboys volt, majd jött a Thunder, a mennydörgés, és a Little Angels, avagy az angyalkák kara, azaz együttese. Az Almighty ütőképessé tehetné a szigetország rock-nehéztüzérsé- gét s visszaadhatná régi dicsőségét. A sok dicsérő szó hallatán Ricky Warwick, a csapat énekese kicsit zavartan túrja, löki hátra hosszú, vörös hajzatát — a hetvenes évek elején lehetett ilyen nagy, nehéz sörényeket látni —, és azért hálásan belenevet Hervé Picart magnójának mikrofonjába, és egy hatalmas „well”-lel bátorítván magát ezt mondja: — Hát... Most már talán minden könnyebb, vagy könnyebb lesz. És ez a Guns’n'Roses miatt van. Tudniillik régebben az angol lemez- társaságok hallani se akartak a heavy métáiról. Ez a zene nem létezett számukra. Füldugót be, viaszt rá. esetleg még homokba is a fejet, és kész, szevasz. Aztán látták, hogy az amerikaiak mit csinálnak, és rájöttek, hogy istenem!, de nagy marhák voltunk, mennyi dohányt hagytunk ki!, és most meg ugye, már jó lenne jól bírni az iramot. Dehát éz azért nem megy egyik napról a másikra. Csak látná, milyen villámgyorsan írják alá a szerződéseket a heavy metá- losokkal. Az Almighty-nak sem kellett hónapokig kilincselnie, esedeznie, vagy várakoznia a Polydor előszobáiban, már rég aláírta mind a négy tagja a megállapodást a vállalattal. A zenekar 1988 elején alakult meg Glasgowban. Két zenész írországi — éppen Warwick is, aki Belfastból jött. A gitárost Tantrum- nak hívják, a basszusgitárost Floyd Londonnak., a dobos neve pedig Stump Monroe. Mikor arról van szó, milyenek is voltak a régi szép idők, az énekes már elemében van, s hogy haja ne hulljon minduntalan előre, hát egy részét szép lófarokba felköti. — Amikor mi kezdtünk — mondja -—, volt úgy, hogy üres teremnek játszottunk. Az emberek nem jöttek el a klubunkba, hanem elmentek inkább az AC/DC, vagy az Iron Maiden koncertjeire. Nem hogy örültek volna, hogy végre Glasgownak is van heavy matal zenekara...! Semmi hitelünk nem volt előttünk. Valahogy meg kellett ismertetni magunkat, hát elmentünk Angliába turnézni. Mikor már országos hírünk volt. akkor jöttek az itteniek, hogy jé!, micsoda csuda, ezek a mieink! Ja, hogy el ne felejtsem: Angliában nem mertük megmondani, hogy írek meg skótok vagyunk. Mindenütt azt mondtuk, hogy kérem, mi britek vagyunk. Aztán olyan furcsán néztek néhol ránk, hogy az meg mi a rosseb... Harsányan röhög, majd’ hanyatt esik székestül, mindenestül: — Hát mondja: nem jópofa dolog ez? De, természetesen az (is lehet). Meg elgondolkodtató és szomorú. Feltehetőleg a Polydomál is észrevették, mikor a bemutató szalagokat meghallgatták, hogy az Almighty zenéje tulajdonképpen telis-tele van apró kis ravaszságokkal, agyafúrt jópofaságokkal. így ötvöződik karakteresen, egyéni „mindenhatósat” adva végül egy A múlt hónapban csak Rod Stwartról szóltunk, s a végén azt mondtuk, majd meglátjuk, mire jut. Nos, az „Édes lélekzene” a 4. helyre került. A „Szívem ritmusa” a 23., s megelőzte nagy ugrással a „Te vagy minden”, ami eredetileg Diana Ross és Marvin Gay sikere volt 1974-ben. A 20. helyen áll. A Motown dal, szintén Stewarttól, a 28. Talán adag Motörhead és egy csipetnyi New Model Army, vagy a halvány színnel festő, de mindig jelenlévő kedvesség a mogorvaság már-már eltaposó tömegében, olykor höm- pölygésében. Az első album („Vér, tűz és szeretet”) 1989-ben jelent meg, a második, egy mini LP („Vér, tűz és koncert”), rá egy évre, sok hónapos amerikai turné után, ahol a Gun, a Ramones és a Faster Pussycat elő- zenekaraként rengeteg tengerentúli hívet szereztek maguknak, s megannyi hasznos tapasztalatot. A „Lélekirtás” Comwallban készült a hangversenykörút után. Milyen messze kerültek a Clyde folyó partjaitól! A lemez jobb mint az előzőek. Warwick fáradhatatlan torokkal énekli végig, Tantrum pedig szinte erőszakosan kerüli a kaliforniai hangzást, modort, sémákat: ha fogcsikorgatva is, de brit akar maradni. A Motörhead hatása érzik még mindig, ám az Almighty zeneileg sokkal színesebb, változatosabb, s főleg —: maibb, modernebb. A szövegekben az egyik fő téma a vallás és Isten. Ez Amerikában okoz gondot: van dolga az ottani szövegcenzoroknak. Ricky Warwick, a vörös hajú, tetovált kolosszus erre csak vállat von: — A Mindenhatót ugyan ki állítja meg? Vass Imre bekerül a legjobb tízbe Chuck Berry, a Guns’n'Roses, a Color me Badd. Csutka, a „Tombol a nyár” című reggaejével már a 16. Előtte jár a „Cigányasszony (la- da-dí)”, a Crystal Waters dala. Koncz Zsuzsa és a „Vigyázz magadra” nagyot esett vissza. Jelenleg a 30. Sajnáljuk. Egy kicsit. S ennyi elég egyelőre. Kevés ember nyaral Nógrádból a Balatonon TOP TEN — A legjobb tíz Júl. Aug. 1. 1. A küszöbön túl — Tátrai Band 7. 2. Vadkemping — Dolly Roll 4. 3. Repül a bálna — Republic 8. 4. Sweet Soul Music — Rod Stewart 5. 5. Shoop shoop song — Cher 9. 6. Suicide Blonde — INXS — 7. Bow down Mister — Jesus Loves Yuo 3. 8. When a man loves a woma — Michael Bolton — 9. 8 óra munka — Beatrice ,. — 10. Hi heel sneakers —- Paul McCartney Sztárokról (FEB—SAD) a Rocky- és Rambo-filmek hőse, Sylvester Stallone a rettenthetetlen izomkolosszus vegetáriánus lett. Legújabb szerelme, a 22 éves Jennifer Flavin nem hatalmas izmaiért, hanem kimagasló intelligenciájáért szereti a hollywoodi filmsztárt. Barátnője tanácsára most csak gyümölcsöt, zöldséget, barnarizst és tésztát fogyaszt. * A 64 éves Gina Lollobrigida újabban szobrászkodik. Ez a fajta foglalatosság nem új a számára, hiszen művészeti gimnáziumot végzett és az utóbbi 20 évben főként fotózással foglalkozott. A legszívesebben azonban újra filmezne, de a producereknek eszébe sem jut — panaszolta barátjának, Anthony Quinnek. Az amerikai filmszínész a következőket válaszolta: „Túl szép vagy. Amíg meg nem öregszel, senki nem fog hívni.” * Charles Aznavour, az örmény származású francia sanzonénekes sem nyugszik: 67 éves korában még mindig a szerelemről dalol. Bár krónikus hörghuruttal bajlódik, Liza Minellivel közös showműsorra készül. Nem mindennapi eseményben volt részem 23 éve, 1968. augusztus 21-én, amikor fényképezőgépemmel farkasszemet néztem a Csehszlovákiát megszálló szovjet tankok házaknak szegezett gépfegyvereivel. Augusztus 20-án léptük át a határt Somoskőújfalunál és az éjszakát Poprádon töltöttük. Reggel úgy fél 7 tájban mentünk be a városba, ahol lélekbe markoló gyászzene, földig leeresztett csehszlovák és fekete zászlók fogadtak, és ugyanazt a szöveget méltóságteljesen ismételte egy bariton férfihang. Talán egy államférfi halt meg? Nem értettük a szöveget. Utunk a város központjában lévő tejboltba vezetett, ahol nem tudtuk mire vélni az egyre erősebben hallható földdübörgést. Poharunkkal az utcára mentünk, és rövidesen megjelentek az első harckocsik, tankok, valamint az ellátóegység. Azt hittük csehszlovák katonák, ám a civilek nem ezt igazolták. Fényképezni kezdtem, majd haladtunk a harci egységgel a templomig, s menet közben még a helikoptereket is lencsevégre vettem. Az utcára merészkedő emberek egy része sírt, a másik átkozódott, és valaki úgy nyilatkozott, hogy Novotny ismét valami kis disznóságot csinált... A templom előtt leállított szovjet őrök és a lakosság között heves jelenetek következtek, s a gyászzene tovább szólt... A közben kinyitott, majd bezárt boltok, a televízió elnémulása pattanásig feszítették az utcán Találkozásunk a megszállókkal járkáló emberek idegeit. Akkor ébredtem rá én is, hogy le is lőhettek volna, amikor a képeket csináltam, mert csak egyedül fényképeztem. Az idő gyorsan múlt. Gépkocsira szálltunk és ösztönösen menekülni kezdtünk. A benzinkútnál hatalmas tömörülés, mi is sorba álltunk, mindenki érezte a bajt, ezért a kiszolgálás rendkívül meggyorsult. Fél tizenkettőkor a Csorba-tóhoz értünk. 12 órakor megszólaltak a gyárak szirénái, a gépkocsik dudáltak, a villamos csengetett, az emberek, amivel csak lehetett zajt csinálva tiltakoztak az agresszió ellen. A tiltakozás is történelmi esemény volt, de a 23 éven át tartó megszállás is az maradt... Mit is tehettünk volna 9 éves fiammal, mint menni előre, Lengyelországba menekülni! Zakopánéba értünk, s bízva a lengyelek segítségében, de a segítségnyújtás elmaradt. Már csak három magyar autó volt a városban, s a rendőrség Krakkóba irányított, ahol valami megoldást találnak. Közben értesültünk az egyik gépkocsiban ülő Gerhát Pál galgagutai evangélikus lelkésztől, aki a rádióból hallotta, hogy mi is történt, a magyarokat is megszállták... Krakkóban kétszer is jártunk, de segítséget nem adtak, hanem Szovjet tank a poprádi templom előtt (A szerző felv.) két lehetőség között választhattunk. Az egyik szerint a gépkocsit valahol ott kell hagyni és saját költségünkön repülőn Budapestre szállítanak, a másik szerint szintén saját költségre szovjet úti engedéllyel a kijelölt úton Csapon át haza. Miután erre pénzünk nem volt — már Zakopánéban el kellett adni egy inget —, miután ilyen hosszabb „kirándulásra” nem számítottunk, ezért visszamentünk Zakopánéba. Haza kell térni, de hogy? Szerencsénkre az egyik nap ködös, esős volt. Ezt az időt választottuk. Kekszes dobozra fekete tollal Románia felségjelét „R” betűt rajzoltam, kivágtam és nejlonnal burkoltam, amit a „H” betűre kellett ragasztani. A „CF” rendszámból „ CJ”-t csináltam, kolozsvári (Cluj) jelzést készítettem ragtapasz segítségével. Még magyarként értünk át a határon, ahol saját felelősségünkre engedtek át csehszlovák területre, amit a lengyelek nem javasoltak. A hegyekben szintén szovjet egységek voltak, „H” betűvel közlekedtünk, bár nemegyszer kellett nyakunkat behúzni, hogy a repülő kövek el ne találjanak. A városokban, falvakban pedig „R” betűvel jártunk, miután a románok nem szállták meg Csehszlovákiát. Emlékezetes marad a Besztercebányán való éjjeli áthaladásunk, ahol románként szirénával vonultunk át a fekete zászlós városon. Szerencsénk is volt, mert a repülőtérnél egy szovjet tankos lekörözött, meg kellett állni. Jöttek a kérdések: kik, hová, a válasz: magyar, Salgótarján. Megnézte hátul a gépkocsi jelzését, majd enni kért és cigarettát. Persze egyikünk sem volt, majd kikutatta az autót, s káromkodás közben elengedett. Zuhogó. esőben továbbhaladtunk. Egy hídnál leálltunk — „H” betűvel a gépkocsin — és ez volt a vesztünk —, mert egy ácsorgó férfit meg kellett kérdeznünk, hogy melyik út vezet a három közül Magyarországra. Ugyanis a táblák általában le voltak szedve, vagy megtévesztés végett el voltak forgatva, az úttesten.pedig gyalázkodó szövegek ékeskedtek a Szovjetunió, de Magyarország ellen is. A fákon pedig papírból, vagy fából készült emberi alakok lógtak... A megkérdezett férfi pufajká- ban volt, elővette pisztolyát és kérdezte: agresszor? feleltem, hogy nem, hanem turista. Majd szitkozódó szlovák, magyar szavakkal a gépkocsiban mögém ült, kezében a pisztoly és mondta: előre! Már három lakott területet is elhagytunk és az ember csak mondta a magáét. Végül egy kietlen helyen megállított, kiszállított, egy fa felé vezényelt. Azt hittem, hogy ott fog fejbe lőni. Lehet és biztos, hogy megszánt, és nem lőtt le, hanem karjaival mutatta, hogy merre kell menni. S valóban az az út haza vezetett, így érkeztünk meg a Somoskőújfalui határra, ahol nagy szemekkel néztek ránk a határőrök, hogy egy karcolás, dobálás nélkül megúsztuk ezt a nem várt kirándulást. Autókönyvemben ez áll: 1968. augusztus 20. Indulás 50 355 km állásról, érkezés: 1968. augusztus 25-én délelőtt 51 480 kilométer. Poprádon augusztus 21-én utolért a szovjet megszállás... Dr. Gajzágó Aladár y
