Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

LÁTÓHATÁR 1991. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP HAVELTŐL ANTALLIG Hogyan nyaralnak az idén a politikusok? 4 iiEFnnu ________ R égi túlbuzgók honfoglalása (Ferenczy—Europress) Hol és hogyan töltik a politikusok a nyári szabadságukat és visszavo- nulnak-e egyáltalán az idén — ha rövid időre is — a politikától? Egy részük — így a jugoszláv politikusok — nem is mernek rá­gondolni, hogy otthagyják hiva­talukat, másik részük viszont átadja magát az üdülés örömei­nek. Csehszlovákia köztársasági elnöke, az 54 éves Vaclav Havel, bár kiveszi éves szabadságát, ezalatt főleg második hivatásá­nak él és igyekszik végre befejez­ni legújabb könyvét, egy esszé- gyűjteményt. Ebben mint az iro­dalom iránt elkötelezett politi­kus, filozófus és államférfi vall Meggyőződéssel vallom, hogy ha érteni akarjuk Erdélyt, s egyáltalán a magyar sorsot, tör­ténelmet meg kell ismernünk, a román irodalmat is. Nem úgy, mint a dolgok visszáját, hanem, mint más nézőpontot, más fény­törést. Mert nem is annyira az az izgalmas, amit rólunk mondanak (Ana Blandiana sehol nem írja le a magyar szót, hanem ahogyan önmagukat látják. A román iro­dalomtörténészek is elismerik, hogy a legmaróbb szatírát éppen klasszikusak, Ceragiale írta a román mentalitásról, valóságról. Ana Blandiana, a költő sokkal szelídebb és varázslatosabb képet mutat magyarul először megjele­nő novelláskötetében (Lendvay Éva mesterien birkózott meg az indázó körmondatokkal, költői képekkel is.) Milyen Ana Blandiana világa? Amint azt A megálmodott című könyvének címadó novellája is ígéri, álomszerű. Minden ízük­ben lírai történetek, az álom és a valóság határán játszódanak, konkrét helyeken, de valamiféle lebegésben, mintha fátyol mögül szemlélnék a világot. Ez az álomszerűség azonban soha nem önkényes, mesterkélt. Maga a szerző is utal arra (pl. a Múlt­változatok című novellában), hogy a szerző tudatosan menekül az abszurd valóság elől (Ceauses­tapasztalatairól. Havel nyugalma aligha lesz zavartalan, mert közben folyik az új alkotmány ki­dolgozása, ami bármikor szüksé­gessé teheti az elnök személyes jelenlétét. Ha hívják, kocsiba ül, otthagyja a Prága környéki Lany- kastélyt és visszatér Prágába az állami főrezidenciába. A 75 éves francia köztársasági elnöknek, Francois Mitterrand- nak, akárcsak sok más tehetős párizsinak, villája van Francia- ország egyik legszebb és legcsön­desebb vidékén, a Bordeaux-tól délre fekvő Les Landes-ban. Az Atlanti-óceán partján Mitterrand golfozik és hosszú sétákat akar tenni kutyájával. Magányos órái­ban olvasási restanciáját igyek­v- * JÉt iA: f illtl:, W§ cu Romániájáról van szó) egy képlékenyebb, maga formálta valóságba. Az említett novellából tudjuk meg, hogy a szerző édes­apját (oly sok társával együtt) elhurcolták az ötvenes években, s ezt a i gyermekkori emléket — minthogy beszélni még nem volt szabad róla — mintegy leszorí­totta a tudat alá, a mélyrétegbe, az álmok világába. Később már felnőttként, riporterként eljut arra a szigetre, ahol édesapja rabosko­dott. A szigetet fenyegető árada­tot (rettenetes árvíz sújtja az országot) egy morbid ötlettel úgy akarják megfékezni, hogy az ott eltemetett rabok csontvázát épí­tik be a védőfalba. A szerzőben és az olvasóban is döbbenetét kelt ez az iszonyú Déva-vára szindróma, az a felis­merés, hogy a diktatúrában (ezt a szót sem mondja ki Blandiana), ahol az ember, „korlátlanul áll rendelkezésre”, lényegében magát a népet építették be a Gulag falába, hogy maga a nép a fal. Ez a szelíd szavú nő olyan mélységeket tár föl, a szenvedés­nek olyan rettenetes bugyrait, mint kevesen. Lidércálom-után- zat című novellája „arról szól”, hogy egy bolti bevásárlás során fogságba ejti egy óriási martalóc. Szekus, rendőr? Hatalmas man­csával szorítja a nő csuklóját, aki tiltakozik, segítségért esdekel a szik bepótolni. A francia minisz­terelnöknő, Edith Cresson, Mit- terrand-nal ellentétben, az idén jó esetben hosszabb hétvégéket engedélyez magának és akkor is aktákat visz magával. Környeze­te igyekszik rábeszélni, hogy egy hétig felejtse el az államügyeket. A holland miniszterelnök, az 52 éves Ruud Lubbers, a munka megszállottja. A hírek szerint szabadsága alatt a főváros helyett — Rotterdam melletti házából fogja irányítani az államügyeket. A lengyelek első embere, Lech Walesa (47) csupán néhány nap üdülést engedélyez magának, hiszen javában folynak az októ­beri választási előkészületek. Azt a pár szabad napját Walesa bámészkodó járókelőknek, akik közt kollégáit, ismerőseit, is felismeri. Ezek döbbenten, ké­sőbb közömbösen, sőt kárörven- dően szemlélődnek, de nem segítenek. Sőt, — ez talán a legmegalázóbb — valaki kétség­be vonja a személyazonosságát is. Ami mellékes, hisz az erő­szakkal szemben mindenki ano­nym. Az erőszakban pedig az a legszömyűbb, hogy értelmetlen. A Múlt-változatok című novel­lát személyes élményeihez is tudom kapcsolni. Nagybátyám tanyáján nyaraltam 1952-ben. Unokanővérem eljegyzésére ké­szültünk (azóta nagymama), ami­kor megjelent két „kulák-sze- kér” a paranccsal, hogy „pakolj Imre”. Nem értettük. A nagybá­tyám tiltakozott mondván, hogy ünnep van, adjanak haladékot reggelig. Mi elmehetünk Imre — mondták az öregnek — de jobb, ha pakoltok. A parancs, az pa­rancs. Hamarosan meg is jelentek a rendőrök, s mi sírva költözköd­tünk egy faluszéli csűrbe. Nagy- bátyámék évekig nyomorogtak ott, miközben a tanyájuk üresen állt. Blandiana novellájában egy falusi esküvőre toppannak be a fogdmegek, s autóra pakolnak mindenkit. Egy pusztaság köze­pén teszik le őket néhány ásóval, kapával, hogy boldoguljanak, Gdansk melletti házában tölti, pontosabban a tenger partján hódol horgászszenvedélyének. Az új brit miniszterelnök, John Major (48) terveiről biztonsági szempontból nem sok szivárgott ki. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a túlhajtott politi­kusnak kikapcsolódásra van szüksége. Hírek szerint feleségé­vel Spanyolországba készülnek. A németek kancellárja, a 61 éves Helmut Kohl, mint rendesen ezen a nyáron is a bájos Salzkam- mergut-i Wolfgangsee partjait keresi fel. Igazán kikapcsolódni nem igazán képes. Ezt bizonyítja, hogy telex és telefon segítségével állandó forródrót köti össze Bonnal. Olaszország elnöke, Francesco Cossiga, nem megy hosszabb szabadságra. Külügyminiszteré­re, Gianni de Miphelisre szintúgy kemény munka vár. A jugoszláv válság és az iraki feszültség miatt ezúttal kénytelen a rimini disz­kók helyett a római irodájában tölteni a nyarat. A spanyol kormányfő, a 49 éves Felipe Gonzáles, egy időre otthagyja a politikai ügyeket és elvonul magányába, mégpedig a Sevillához közeli Coto Donanas madárrezervátumba. A Szovjetunióban Mihail Gorbacsovnak mindenképpen ki kell vennie évi nyári szabadságát, különben sokan hajlamosak lennének arra, hogy bizonytalan­nak tekintsék politikai helyzetét. Augusztusban tehát Gorbacsov a Fekete-tenger partján lévő festői Picundára utazik. A magyar politikusok sorsa sem különbözik a külföldi partnereikétől. Göncz Árpád köztársasági elnök ebben a hónapban üdül, bár ezt is meg­szakítja, ha az államügyek úgy kívánják. Szabad György, a parlament elnöke részletekben pihen. Az országgyűlési szünet idejére veszi ki szabadságát, de akkor is eleget tesz a hivatalos megbíza­tásoknak. A legszigorúbb Antall József miniszterelnök önmagához: ta­valy sem volt szabadságon és most sem gondol 1—1 napnál több üdülésre. ahogy tudnak. A sebtiben maguk­kal vitt magvakat elültetik, házat építenek, kínkeservesen beren­dezkednek a Robinson-életre. A szerző (szintén) gyerek még, amikor ez történik, s a későbbi elbeszélésekből rakja össze, mintegy rekonstruálja az esemé­nyeket. Senki sem érti, hogy miért történt mindez. A megdöb­bentő az, hogy az idő előrehalad­tával már-már nosztalgikusan emlegetik, idillé gömbölyödnek a borzalmak. Azt az abszurditást, a félelmet, a nyomort is meg lehet szokni? Igen, s egy idő után ez tűnik természetesnek. Ezért is olyan rettenetes kereszt itt Kö- zép-Kelet-Európában a múlt, ezért olyan nehéz meghaladni, mert nem lehet meg nem történtté tenni. Mózes azért bolyongott negyven évig a pusztában, mert nem akart szolgalélekkel, páriák­kal bemenni Kánaánba. Blandia­na nem mondja ki ezt, csupán nyomasztó, visszatérő álmait írja le. A tudat csak abból tud építkez­ni, amit élményként bevésett. Freud óta azonban tudjuk, hogy az álom gyógyít is. Menekülés a nyomasztó valóság elől, de reménység is, hogy van egy ideálisabb, emberszabásúbb vi­lág, ahol az én azonos lehet önmagával. (A megálmodott). Van Blandiana álmaiban, víziói­ban valami skandináv misztikum és borongás, de nála — Bergman- nal szemben — maga a valóság a lidércnyomás. Tegnapi valósá­gunk: a „létező szocializmus”. Horpácsi Sándor Nem az a veszélyes, hogy a rendszerváltás egy évtizedre nyúlik. Nem az a kockázatos, ha nem látható elég újdonatúj arc! Nem az a baj. hogy a kommunista szakértők elfoglalhatják helyü­ket, megtalálhatják méltó szerep­körüket a megváltozott világban. Még az sem igazán nagy baj, hogy egy-egy új közigazgatási szervezetben, új hivatalban több Moszkvában végzett, politikus — diplomás káder dolgozik, mint amennyit a szocialista kádermun­ka legjobb pillanataiban össze tudnak verbuválni... Az a baj, hogy észrevétlenül, és óriási lendülettel elkezdődött a régi, elszánt túlbuzgók új honfog­lalása. Ok a világ legtermészete­sebb mozdulatával lépnek át egyik uralkodó pártból a másik uralkodó pártba. A legtermésze­tesebb gesztussal vállalják el egymással homlokegyenest el­lenkező ideológiák szolgálatát. Elkattintanak valahol egy gom­bot magukban, és kész a váltás! Csak a szolgálatot becsületesen fizessék meg! S, az új megbízók hihetnének is a váltásnak, mert a túlbuzgó soha, soha nem engedte meg magának azt a luxust, hogy saját fejével gondolkozzék, saját érzelmei legyenek. Nem! O mindig is saját gondolat, saját belső vezérlés, saját erkölcsi rendszer nélkül élt, működött, vezényelt. 1975_-ben éppúgy, mint 1985- ben! O a vezérszólamot fújó főújság vezércikkére figyelt, aszerint élt, cselekedett. A lek­vár-hazug vezércikkelveket nemcsak egyszerűen valóra vál­tani igyekezett, de mint a jónál is jobb elvtárshoz illik, az ideális vazallushoz méltó, ő a központi ostobaságot mindig túlteljesítet­te. Rátett egy lapáttal. Mindig ki tudott találni valami egetrengető plusz helyi ostobaságot, tovább­ragasztott képtelenséget, amely- lyel egyrészt eredetiségét bizo­nyította, másrészt figyelmeztette környezetét: félelemben, függő­ségben éltek, és abban meg is tartalak benneteket... Ez a dol­gom! A túlbuzgók munkahelyén, környezetében szellemi teljesít­mény, önálló gondolat felbukka­nása ki volt zárva, kényes kérdés nyilvánosságra kerülése garan­táltan elkerültetett... Mindez a túlbuzgó számára olyan lett volna, mint ördögnek a tömjénfüst: ő csak egyetértésről, egységről akart hallani, s erről akart számot adni fölfelé. Nem tűrt meg maga körül semmiféle elhajlást! Ha iskolavezető volt, az ő tantestületében nem volt „reni­tens” tanár egy percig se. Ha főszerkesztő volt, nemcsak fel­ballagott a pártközpontba, a pártbizottságra egy-egy cikk, novella, tanulmány közlésével Állandóan papolunk arról, hogy miként neveljük gyerme­keinket. Én az alábbiakban sze­retném néhány konkrét példával alátámasztani, hogyan is néznek ki ezek a modem nevelési mód­szerek, melyek félrenevelik a jövő generációit. A tévé műsorában naponta szerepelnek különböző vetélke­dők, játékok. De mire a képer­nyőn megjelenne a feladat, a riporter elsőként azt kérdezi, hogy mennyi pénzt akarsz nyer­ni? Nemhogy szerény kis aján­dékokkal jutalmaznák a játékban résztvevő gyerekeket, hanem rögtön 10 ezer forintos betét­könyveket ajánlanak fel. Mi gazdag ország vagyunk, dobáljuk a pénzt, miközben a kenyér kilója lassan eléri a negyven forintot. A napokban egy szamaras bácsi kocsijával füvet kaszált a Schuyer Ferenc úton, és a gyere­kek ott találgatták, hogy a bácsi­vagy nem közlésével kapcsolat­ban „egyeztetni”: — Ugye, elvtársak, ez a för- medvény nem jelenhet meg, én is úgy gondolom, de ha megerősí­tést nyer az álláspontom, nyugod- tabban alszom... S nyugodtabban aludt, az ő lapjában legföljebb véletlenül, jól eldugva jelent meg „cikis” dolog... De a „felballagások” után az egyszerű nem közlés helyzete mellett kialakult a felje­lentéshelyzet is. A főszerkesztő elvtárs néhány nap múlva egy elhárítótiszt kérdéseire válaszol­hatott kicsit idegesen, mert vala­hol a zsigereiben érezte, hogy egyszer majd, valamikor, nem­csak a lelkiismerete előtt kell felkelni ezekért a konzultáció­kért, szolgáltatásokért... Persze a zsigerek ura ebben jelentősen tévedett, mert senki nem kíváncsi ma igazán az elhá­rítótisztek, és megfigyelőik fel­jegyzéseire, az adatszolgáltatók indítékaira, az elvtársi szívélyes- ségű belügyi kapcsolatokra. A túlbuzgó ilyen típusú érdemeire sem volna lehetséges jó ízléssel emlékeztetni, ha ők maguk nem feledték volna el túlontúl gyorsan a történteket, s nem furakodná- nak új túlbuzgalommal, új lelkes odaadással a szellemi élet, a politikai küzdelem irányító pozí­cióiba, a vállalt „szolgálatba”. Ma is igénylik, hogy a napi vezércikkben pontosan írják meg, mit kell tenni a hűségesek­nek, a megbízhatóknak, ma hol kell keresni az ellenséget, akik akadékoskodnak, s mi legyen velük? S a napi vezércikkekben, ha hiszik, ha nem, általában pontosan körvonalazódik a hiva­talos hang: mi a lényeg, mi a „teendő”! A sajtőirányításban, a film, a képzőművészet, az irodalmi élet terén, a vállalkozás fejlesztésé­ben ott nyüzsögnek, ágálnak már a régi eleganciával a túlbuzgók... De nem elsősorban külsejükről, fehér ingükről, pontosan illeszke­dő, divatos nyakkendőjükről, ismerhetők fel, hiszen ezek legin­kább a fogpasztareklám képű amerikai menedzserekre emlé­keztetnek. Mosolyogva túlbuz­gók... Szinte kenyérre lehet kenni őket, olyan lágyak, olyan formál­hatók. Az ma egyáltalán nem látszik rajtuk, hogyan viselked­nek akkor, amikor erős és végle­ges hatalom van a kezükben. Hogyan is látszana, amikor most még a megajándékozás, az átved- lés állapotában vannak. Most készülnek a feladatok pontos végrehajtására... Az Isten mentsen meg bennün­ket tőlük! Az Isten mentse meg tőlük a jövőt! Erdős István nak lova vagy tehene van-e be­fogva, ugyanis nem ismerték fel, hogy a szamár, vagyis a csacsi húzza a kocsit. Ez az eredménye annak, hogy a tévében olyan rajzokat közölnek, melyek alap­ján a gyerekek nem ismerik meg az állatokat. Találkoztam egy másik gyer­mekcsoporttal, amelyik fegyve­res támadást játszott, és a járóke­lőkre tüzelt a játékpisztolyból. Megkérdeztem, honnan veszitek az ilyen példákat? Azt mondták a tévében látták, hogyan lehet elrejteni a pisztolyt az ingük alá. Tehát jó lenne abbahagyni a sok gyilkos filmet, és helyettük nevelő-szórakoztató műsorokat sugározni. Gondolom, hogy igen sokan egyet fognak érteni ezek­kel a megjegyzéseimmel. Takács Lajosné nyugdíjas Salgótarján Helmut Kohl német kancellár és felesége Hannelore a négyhónapos eb, Félix „társaságában” gyönyörködik az ausztriai panorámában A tegnapi valóság lidércnyomás Az önismeret novellái /POSTÁNKBÓL ! Másként és másra kell nevelni az ifjúságot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents