Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

1991. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP wzFnny 3 Schwarzenegger­őrület Már idejét sem tudják a megyei moziüzemi vállalat dolgozói, hogy mikor hajthatták ilyen nyugodtan álomra fejüket, mint ezekben a napokban. A gondtalan éjszakák oka igen prózai: itt van, megérke­zett, s az európai premierrel egy időben látható Az ítélet napja, az év filmjének — nem véletlenül — beharangozott, Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett Terminátor 11. A salgótarjáni Apolló Moziban hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt, egy-egy előadásra két napra előre elkapkodnak gyakorlatilag minden jegyet, s hosszú hónapok után ismét feltűntek a jegyüzérek! így aztán nem meglepő, hogy a „hét szűk esztendő’ ’ után Kocsárdi Nándor, az Apolló vezetője valósággal örömtáncot jár a széksorokat zsúfolásig megtöltő tömeg láttán. A szuperprodukció jövő hét végén már Balassagyarma­ton is látható, s nem kétséges, hogy az őrület folytatódik. (szilágyi) Felismerni a káros sugarakat Rád iesztézia-tanf olyam kezdődik A nyomor és a bűn édestestvér Az utóbbi két-három évben jelentősen megnövekedett Magyar- országon a bűncselekményt elkövetők száma. Ezek között sajnos egyre több a kiskorú gyermek. Nógrád megyében a gyermek- és ifjúságvédelmi intézet statisztikái szerint az 1989/90-es tanévben százhatvanegy kiskorú került összeütközésbe valamilyen módon a törvénnyel. Ez a szám 1991 júliusára kettőszáznegyvenötre emelkedett. A Gyógyír Életreform Egyesü­let,— együttműködve a TÁRSA­DALMI Egyesülések Szövetsé­gével — újabb tanfolyam szerve­zésével szeretné kielégíteni a ter­mészetgyógyászat iránt érdeklő­dők széles táborát. Szeptember első két hetének végén radiesztéziával foglalkozó és vizsga letételére is jogosító tan­folyamot szerveznek Salgótar­jánban az egyesületi székházban. A radiesztézia az olyan, ma még műszerrel nem kimutatható sugárzás természetének megis­merésével foglalkozik, amelyet minden, bennünket körülvevő tárgy, sőt maga az élő anyag is kibocsát. Ezeket a sugarakat ma még csak az élő szervezetek képesek érzékelni és hatásukra reagálni. Ez a reagálás azonban olyannyira kismértékű, hogy csak az érzékenyebb emberek szervezete veszi észre. Az emberek túlnyomó többsé­gének szervezete alkalmas volna ugyan e sugarak érzékelésére, azonban a radiesztéziai ismeretek hiánya miatt nem tudatosul ben­nük ez az érzés. Úgy mondják, hogy a sugarak Egy István nevű állampolgár levelet írt a szerkesztőségünk­nek arrók, hogy véleménye Szerint Salgótarján alpolgár­mestere húzódik meg annak az elszakadási törekvésnek a hát­terében, amely Baglyasalja önállóságát célozta meg. Cser­háti úrról van szó, aki a levélíró véleménye szerint az elszaka­dásért azért agitál, mert majd ott — az önállósodott Baglyas- alján — akar „kiskirálykodni”. A levél végeredményben név­telen — Az István csak kereszt­név — s így lehetne akár a szemétkosár is a végállomás. Néhány dolog miatt azonban mégis szót érdemel. Nem lehet tisztem eldönteni hatvan sorban, hogy kit mi mo­tivál, amikor a várostól való különválást vagy annak ellen­kezőjét szorgalmazza (esetleg még névtelenül vádaskodva is). A névtelenség „magyará­zata” is régies, hogy ugyanis a levélíró közel lakva Baglyas központjához bizonyos retor­zióktól tart. Nem tudom. Az ilyesmit vitatni kell nyilváno­san, névvel, a sorból felállva, vállalva a véleményt. Enélkül semmit sem ér az egész. A másik, hogy az ellenvélemény­re ma már nem lehetnek direkt retorziók (ha esetleg mégis vannak — azt is nyíltan kell egy bizonyos hányada káros az emberi szervezetre. Éppen ezzért sokan nem értik, hogy bizonyos esetekben miért romlik teljesít­ményük, miért válnak — úgy tűnik, ok nélkül — fáradékonnyá, ingerlékennyé, esetleg beteggé. Pedig csak arra volna szükség, hogy felismerjék otthon a laká­sukban vagy munkahelyükön a káros sugárzásokat és olyan alvó­vagy tartózkodási helyet válasz- szanak ki önmaguk számára, ahol a legkevesebb hatást fejtik ki a Föld geopatikus, vagy a tárgyak károsító kisugárzása. A 24 órás radiesztézia-tanfo- lyamon a Budapesti Természet- gyógyászok és Egészségvédők Tudományos Egyesületének leg­kiválóbb szakértői vállalták az előadások megtartását és az önként jelentkezők vizsgáztatá­sát is. Felkészítik a résztvevőket a sugarak tudatos felismerésére és a káros hatások kivédésére is. A tanfolyammal kapcsolatos érdeklődőknek szívesen adnak választ a TESZ 10-029-es tele­fonján vagy a 17-098-as számon is. Szabó Ferenc megmutatni). Általában véve a nyíltság hiányzik és a megfelelő árnyaltság az indoklásból: ne engedjük, hogy Baglyasalja el­szakadjon a várostól, hogy az alpolgármester győzzön(?!). Miért ne engedjük? Vagy miért engedjük, miért támogassuk (ál­lampolgári szinten természete­sen). Hol vannak az érvek ....... Ist­vá n? Ott helyben Baglyason kell ezt megvitatni és minél szélesebb körben reálisan. Tény, hogy sok terület-község, társközség stb. tör ma az önálló­ságra, mert úgy vélik az ottlakók (többnyire okkal), hogy társként csak keveset kaptak a közös kalapból. S hogy gyengül-e a város vagy a régi faluközösségi központ a részek leválásával? Gyakran megszabadul inkább. Az ottani súlyos gondoktól. Tehát akár érdeke is lehet a túlzottan központosított keretek szétbom­lásának segítésére. Különösen egy olyan korszakban (remélhe­tőleg rövid időről van szó), amikor az önkormányzatok ne­héz életet élnek, amikor a vagyo­nok tulajdonjoga tisztázatlan, amikor még csak a szétnézés — mink van? — állapotában létez­nek az új önkormányzatok. De hogy'a város, ez esetben Salgó­tarján ellen induló akció lenne a baglyasiak leválása? Nem ennyi­— Különösen elkeserítő a helyzet Nagybátony, Salgótarján és Rétság környékén — mondja az intézet vezetője, dr. Szondy Béla —. Egyre gyakoribbá válik a vagyon elleni bűncselekmé­nyek száma, de előfordul nemi erőszak, sőt okirat-hamisítás is. Bár a családok nagy része egyre nehezebb körülmények között él, a betöréseknél, lopá­soknál általában nem a rászorult­ság az indító ok. Gyakran nem más ez a fiataloknak, mint jó hecc. Egy részüknél az igények és a vágyak közti különbség az, ami bűnre ösztönöz. — Előfordul olyan is -— foly­tatja Tóth Csaba otthonvezető — hogy egy-egy gyereknek tizen­négy éves korára száznál több betöréses lopás van a számláján. — Mi lehet ennek az oka? „Dolgozik a szűrőbusz” A közelmúltban értékes aján­dékot kapott a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól a nógrádgár- donyi tüdőgyógyintézet: egy jól felszerelt tüdőszűrésre alkalmaz­ható autóbuszt, benne korszerű röntgentechnikával. Míg koráb­ban a nehéz gépek cipelése és telepítése vitte el az orvosok és asszisztensek jelentős idejét, ebben az ajándék buszban min­den együtt van, ezért lényegesen könnyebben és gyorsabban vé­gezhetik el a szűrővizsgálatokat a megye egész területén. re egyszerű ez az egész — gyanítom. Baglyas púedig sok tekin­tetben volt önálló a régi korokban sőt az újabbakban is. Aki baglyasi, ezt jobban tudja nálam, sok mindenben élen is járt, például a környék kapitalizálódása idején a munkások szervezettségében (amiből ma is példát adhatna, hiszen éppen az érdekképvise­let a leggyengébb pontja az új demokráciának). István sorai­ban szerepel még ez a mondta is, hogy negyven év alatt nem tudta a megyei vezetés elérni, hogy Gyarmatról, Tarján fő ellenségétől valamennyi me­gyei szintű intézmény Tarján- ba kerüljön! Nem lehet di­csérni ma már ezt az elfogult városszeretetet. Jómagam megértem ugyan István, de nem érthetek egyet vele. Inkább azt mondom, hogy lám csak, mások is ezt az utat kezdik járni, nyugodjunk bele, ne keressünk azonnal kiskirályi székhelyet a jelen­ség nyomában járva. Talán valóban érdeke Baglyasaljá- nak, hogy önálló legyen (Hasznos Pásztótól éppen mostanában ugyancsak az elszakadást tervezi, sőt szavaz is erről)! Másfelől meg azt látom, hogy fejlettebb önálló­ságú országokban egyre na­gyobb divat az önkormányza­tok társulása, összefogása. Igen, de előtte jogos törek­vésként ott volt az önállóság? T. Pataki László — Szerintem a bajok gyökere a családoknál keresendő. A szü­lők elfoglaltságukra hivatkozva nem törődnek eleget gyermekük­kel. Az sem tűnik fel nekik, hogy a gyerek este tízkor még nincs otthon. Vagy esetleg nagy zsák­kal megrakodva tér haza, amiből előkerül több darab farmer, több tucat darab desodor. Sokszor maga a család a bűnö­zés melegágya, a szülő, a nagyob­bik testvér a „követendő” példa. Ezenkívül a családi tragédiák — halál, elválás is —törést jelent a gyerek életében. Gyakori — mondja Tóth Csaba —, hogy a szülők új kapcsolatából közös gyermek születik. A régi kapcso­latból származó gyereket elha­nyagolják, s az szinte felesleges­sé válik. Sajnos többször előfor­dult az utóbbi időben, hogy ser­Nógrád kisebb-nagyobb tele­pülésein színes műsoregyveleg­gel emlékeznek Szent István nap­jára. Salgótarjánban háromnapos Vidám Vásárt rendeznek, mely­ben vetélkedők, sport, tánc, humor várja az érdeklődőket. Balassagyarmaton 18-án 20 órától diszkó várja a fiatalokat. 19-én 19 órakor a ráckevei Kéve néptáncegyüttes ad műsort a sza­badtéri színpadon. Szent István napján 9 órakor ökumenikus szertartás és kény éráldás lesz a római katolikus templom előtt, majd 17 órakor a szabadtéri szín­padon nagyszabású ifjúsági kon­certet ad ESSE-Q-TYA, GHOST és a KINOPUSKIN együttes. Pásztón 20-án 14 órától, a Romkertben gyermekműsorral várják a kicsiket, 16 órai kezdet­tel Soltész Rezső szórakoztatja a zenekedvelőket. Bánkon augusztus 19-én a ráckevei Kéve néptáncegyüttes lép fel 15 órától, 20-án délelőtt Rétságon ökumenikus istentisz­telettel köszöntik az ünnepet. Még néhány nap, és beköszönt az ősz, vele együtt az iskolai tanév. A nebulók többsége nem nagy lelkesedéssel veszi majd tudomásul a vakáció végét, miként talán szüleik is hasonlóan vélekedhetnek, hiszen az ősszel együtt a gondok is bekopognak az ablakon. Az egyik fejfájást okozó teen­dő a gyermek tanszereinek, füze­teinek, iskolatáskájának, és egyéb eszközeinek megvásárlá­sa. A beszerzés nem olcsó mulat­ság, ezért az üzletek kedvezmé­nyes tanszervásárral próbáltak valamelyest enyhíteni a szülők gondjain. Benke Ferencnél, a salgótarjá­ni Pécskő Üzletház áruházi osz­tályvezetőjét kérdeztem az írószerrészlegen: milyennek látja dűlő lányok kopogtattak az inté­zet ajtaján, hogy nem kívánnak tovább családjukkal élni. Szeret­nék ezzel szüleik figyelmét fel­hívni magukra, súlyosabb eset­ben valóban menekülnek a csa­ládból. *** A bűncselekményeket elkövető gyerekek nagy része kiskorúsá­guk miatt nem büntethető. A családok a nehezedő megélhetés miatt súlyos gondokkal küszköd­nek, sokan a nyomor határán tengődnek. Egyre inkább kicsú­szik a gyerekek nevelése a szülők kezéből. Az iskola egyre nehezebben tudja kezelni a magatartászava­rokkal küzdő gyerekeket. A gyer­mekvédő intézet nem tud megfe­lelő irányba beépülni, mivel az ott dolgozó pedagógusok iránt sokan előítélettel élnek. Az egyre romló szociális körül­mények, a nevelési kudarcok „eredménye”, a társadalomtól, embertől idegen, bűnözésre haj­lamos fiatalok számának roha­mos növekedése. Szécsényben 18-án 17 óra 30- tól szabadtéri bemutatót tartanak az ankarai táncegyüttes részvéte­lével. A kazári búcsú 20-án kezdődik 10 órakor. Programjukban szere­pel világháborús emlékműavatás, társastánc-bemutató, Szabó Gás­pár festőművész kiállítása. Nagy eseménynek számít a 15 órakor kezdődő hagyományőrző együt­tesek fesztiválja, amelyben fran­cia, török, szlovák és kanári csoport lép fel. A rendezvényt a 21 órakor kezdődő bál zárja. Mátraterenyén augusztus 18- án 11 órai kezdettel adja át Szabó Nándor polgármester a második világháború áldozatainak állított emlékművet. A felszentelés hely­színi szentmisével egybekötött, melyben az újkenyér megáldásá- ra és megszegésére is sor kerül. Karancslapujtőn, augusztus 18-án egész napos „Újkenyér- ünnepséget” rendeznek a déle­lőtti gyermekprogramok után 12 órától az aratási népszokást fele­levenítő aratási felvonulásra kerül sor. Délután öttől ünnepi a kedvezményes akció tapasztala­tait? — Sokan éltek a kedvezmé­nyes vásárlási lehetőséggel, nagy forgalmunk volt. A vevők har­minc százalékkal olcsóbb áron szerezhették be a szükséges tan­szereket, papírárut, írószereket. De még így is előfordult, hogy mi eladók is meglepődtünk egy-egy fizetési blokk láttán. — Mennyibe kerülnek egy első osztályos kisgyerek tanszerei? — A vásárláshoz körülbelül kétezer forint szükséges füzetek, ceruzák, tolltartó, iskolatáska megvétele esetén. Ezt az összeget kiegészíti még a sportfelszerelés, az iskolaköpeny és természetesen a tankönyvek árai. Megsokszoro­zódik a kiadás nagysága, ha több iskoláskorú gyermek van a csa­ládban. Dr. Skultéty Pásztón Pásztó. Augusztus 22-én, csü­törtökön kilenc órától tizenhárom óráig dr. Skultéty Sándor c. ál­lamtitkár, köztársasági megbízott a városházán, a polgármesteri ta­nácskozóteremben ügyfélfoga­dást tart. Bérlők Balassagyarmat. A Balassa­gyarmat és Vidéke Áfész negy­ven kiskereskedelmi és vendéglá­tóegységéből a korábbi szerződé­ses viszony lejártakor huszonha- tan vették bérbe a korábban is ál­taluk üzemeltetett boltot. A ven­déglátósok közül eddig hárman szűntették meg a bérleti viszonyt. Vasúti munkák Salgótarján. Augusztus 21— 28-ig fenntartási munkák miatt fél szélességben lezárják a Mó­ricz Zsigmond úti vasúti átjárót. A vasút kéri az arra közlekedők óvatosságát és megértését az esetlegesen lelassuló forgalom miatt. Segítség a tanulóknak Etes. A település önkormány­zata minden iskoláskorú gyer­meknek segélyt ad az iskolakez­dés előtt a tanszervásárláshoz. A nyolcvanegy tanuló egyenként kétezer forint támogatásban részesül. kultúrműsor szórakoztatja a közönséget, melynek csúcspontja Szvorák Katalin és a kassai Csámborgó együttes élő lemez- bemutatója. Magyamándorban augusztus 18-án térzenével kezdődik a program, melyet 10 óra 30-kor koszorúzási ünnepség és kenyér­áldás követ. 14 órától Vankóné Dudás Juli kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Délután, az általános iskola udvarán a Muzsla táncegyüttes, a kazári asszonykó­rus, Máté Ottilia, Pere János, Ligeti Éva és a Vitéz-trió színes programja várja a szórakozni vágyókat. Magyargécben nagy esemény­nek számít az iskola átadása, melynek időpontja augusztus 20- án reggel 9 óra. Felsőpetényben az ünnepséget Szent István napján 18 órakor tartják. Népviseleti ruhában, énekszóval, aratási koszorúval, és az újkenyér áldásával tartják a megemlékezést. — Mennyi az ára a középisko- lás-füzetcsomagnak? — Csupán a füzetek ára négy­száz forint körül mozog. Egy spirálfüzet hetvennégy forintba kerül! —Az olcsóbb termékeket, vagy a drágább, jobb minőségű árukat veszik inkább? — Ez változó. Vannak, akik ragaszkodnak a márkás áruhoz. Ok inkább rotringvonalzót vesz­nek az olcsóbb magyar helyett. A gyerekek versenyeznek egymás­sal, kinek van jobb, drágább tanszere, s sok szülő enged cse­metéje „könyörgésének”. Akad­nak, akik nem tudták a kedvez­ményes vásár idején beszerezni a tanszereket, ezért még nagyobb forgalomra számíthatunk a nyári szünet utolsó napjaiban. Sz. Á. F NÉZŐPONT Szétválva összefogva Susán Judit KÖRKÉP Ünnepségsorozat megyeszerte (fe) DRÁGA ISKOLA

Next

/
Thumbnails
Contents