Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-03 / 154. szám
LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 3., SZERDA 4 im-mzj A BETEGES FÉLELEM LEGYŐZÉSE Ne legyünk a politika eszközeT Új vonások a szlovák szövetség életében Jakab Róbertné 1983-tól volt a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének a főtitkára. Az 1990-es rendkívüli kongresszus a szövetség elnökének választotta. — Milyen változást jelentett a rendkívüli kongresszus a szövetség életében? — kérdeztük az elnöknőt. — A rendszerváltozás idején, a hatalomra törekvéstől fűtve három kislétszámú alternatív szlovák szervezet alakult. Igen komoly hangon, keményen próbálták, s felelősségre vonták a szövetségünk vezetőségét. Mi erre a múlt év novemberében rendkívüli kongresszus összehívásával válaszoltunk. Az országos tanácskozást a jó értelemben vett megújulás jellemezte. Egyfajta változás, hogy többé- kevésbé a volt egyházkerületek mentén létrehoztunk hét szlovák régiót. A régiók elnökeiből tevődik össze az országos elnökség. Nógrád megyében huszonkét településen élnek számottevő létszámban szlovákok. Az önök megyéje Heves megyével együtt alkot egy régiót. EgyébAz utóbbi idők kutatásai során egyre világosabbá kezd válni az ún. p53-proteinnek, egy sejtmagban található fehérjének az emberi rákbetegség kialakulásában játszott szerepe. Normális körülmények között ez a fehérje tartja vissza a sejteket a tervszerűtlen osztódástól, ha viszont megváltozik, ellenőrizetlen sejtként az országban kilencvennégy olyan település van, ahol jelentősebb számban élnek szlovákok. — A szervezet életében milyen új vonások fedezhetők fel a kongresszus óta? Nagyon fontosnak és lényegesnek tartjük a helyi szervezetek megalakulását, amelyek saját programjuk alapján működnek. Eddig negyvenkét helyi szervezetünk alakult meg, négyezer bejegyzett taggal. Ezt nagy eredménynek tartom. Hiszen évtizedekig nem merték a hazánk területén élő nemzetiségiek — így a szlovákok sem — aláírásukkal regisztrálni hovatartozásukat. Ahogy az alapszervezeteknek, úgy az egyes régióknak is megvan a sajátos programjuk. — Mit tartalmaz egy-egy ilyen program? — A helyi szervezetek programjai a fő célkitűzésünk gyakorlati megvalósításának eszközei. A nemzetiségi identitás megerősítése, az anyanyelv átörökítése, a nemzeti kultúra fejlesztése, ápolása, az anyanemzettel való kapcsolattartás. A régiók programjainak ez az alapja, de burjánzás, azaz rák lép fel. Az utóbbi hónapokban derítették ki a kutatók, hogy a mell-, tüdő-, bél- vese-, nyelőcső- és májrákos betegek felénél változott meg a p53-protein előállításáért felelős gén. Ezt a jelenséget okozhatják mérgek, de némely családban öröklődik is. kibővülnek azzal, hogy a különböző településeken élő szlovák nemzetiségűek között kapcsolatokat hoznak létre. így egy-egy helyi szervezetünk nincs elszigetelve. — Említette az anyaországgal való kapcsolatot. Milyen formái vannak ezeknek? — Ha egy országban a kisebbségben élő nemzetiségieknek jó a mindennapi közérzete, bátran kinyilváníthatják hovatartozásukat, akkor ez óhatatlanul hatással van két ország kapcsolatára. Mint országgyűlési képviselő is azon fáradozom, hogy a nemzetiségi politika ne legyen a napi politika eszköze. A nemzetiségiek a politika alanyai és ne tárgyai legyenek. A kapcsolattartásnak több formája van. Ilyen például a közös találkozók, fesztiválok, külföldi utak szervezése, a fiatalok táboroztatása. Legutóbb épp Nógrád megyéből üdült száz szlovák nemzetiségű gyerek az anyaországban, amelyet szövetségünk ötvenezer forinttal támogatott. Szenográdi Ferenc Napóleon katonája Izraelben Fej nélküli csontváz hever az egykori sánc aljában, miután idén tavasszal egy bírósági épület alapozása közben munkások eltávolították róla a földet. A szakemberek szerint a csontváz Napóleon katonájáé, aki fogságba esett, és lefejezték az Ottomán Birodalomhoz tartozó város ostroma idején, 1799-ben. Közelében a katona egységének jelvényére és címeres gombjaira is ráakadtak. Még két fej nélküli csontvázat találtak a helyszínen. A legtöbben azt hiszik, hogy az ajakcsók szokása behálózza az egész emberiséget. Ez távolról sincs így. Sok népnél nem az ajkukat érintik össze az emberek, hanem az orrukat dörzsölik egymáshoz, miközben szaglászó, felszívó lélegzetet vesznek. Ennek a szokásnak hódolnak az eszkimók, a kínaiak, a japánok, a malájok, a Csendes-óceán szigetvilágán élők, sőt az amerikai indiánok is. A Japánban és Kínában bemutatott európai és amerikai filmekből kivágják a csókjeleneteket, mert visszataszítónak tartják. A néprajztudósok szerint az ajakcsók csak későbbi szokás az emberiség történetében, és visz- szavezethető az orrcsókra, illetve az állatoknál tapasztalt kölcsönös szaglásra. A népmesék egyöntetűen azt mutatják, hogy valamikor földrészünkön is az orrcsók volt szokásos, ráadásul babonás, varázserejű hatással bírt. A felszívó magába vette a másik lelkét, s az övét adta cserébe, vagyis lélekcsere történt. Az elátkozott hős így másik lélekhez jutott, felszabadult az átok terhe alól. Csipkerózsika száz évig álomban fekszik. Az ifjú lovag tüskeerdőn halad át, és lélekcserélő csókkal tudja fölébreszteni, a varázslat alól megszabadítani a lányt. A Békavőlegény mesében az állattá varázsolt királyfit egy lány csókja, lélekcseréje juttatja újból emberi alakjához. A legtöbb beteges félelem még a gyermekkorban keletkezik. Ha például a gyerek leesik a fáról, és alaposan megsérül, iszonyodni fog a fáktól, és a nagy magasságtól. Ha dühös kutya támadta meg, attól fogva közeledésükre rémület fogja el. A fóbiák (magyarul: beteges félelmek, irtózások, i- szonyok) gyógyítása nehéz és hosszú folyamat, különösen az úgynevezett igazi fóbiáé. Fő módszere a pszichoterápia, amely elsősorban a fóbia valódi okának felderítésére törekszik. Az indokolt félelem és a beteges szorongás között gyakran nehéz határt vonni. Aki például Hogy a csók mennyire a lélek átadását jelentette régen, azt mutatja Bócsó István karancs- keszi mesélő története. Élt egy idős édesanya három szép eladólányával. Beteg volt, hát azt mondta a legöregebb lányának: — Tudod, lányom, van a mi határunkban egy kis kút. Ha én annak a vizéből ihatnék, biztosan meggyógyulnék. Elment a lány a kis kúthoz, meríteni akart a vízből, de odament egy varangyos béka. Azt mondja: — Hej, te szép lány, te ebből a vízből nem meríthetsz, míg engem meg nem csókolsz. — Pű, pű, te csúnya varangyos béka, dehogy csókollak meg! Hazament a lány víz nélkül. Akkor a kisebb, a középső azt mondja: — Majd elmegyek én, édesanyám, majd én hozok vizet, de mikor oda került a sor, hogy meríteni akart a kútból, neki is ott termett a varangyos béka. Azt mondja: — Hej, te szép lány, ebből a kútból csak akkor vihetsz vizet, ha engemet megcsókolsz. két szívinfraktuson esett át, és nagyon fél a harmadiktól, annak félelmét teljesen normálisnak tekinthetjük. És vajon a fóbiához kell-e sorolnunk, ha valaki fél átkelni az úttesten a nagy forgalomban? Igazi fóbiával csak akkor van dolgunk, ha a félelemérzés egészen elhatalmasodik a betegen. Az enyhe fóbiák gyakran még hasznosak is. Ha nem lennének, minduntalan átrohannánk az úttesten a robogó autók között, megsímogatnánk a harapós kutyákat, sőt a hídról a vízbe ugranánk. — Pű, pű, te csúnya varangyos béka, dehogy csókollak! Hogy csókolnálak meg én téged? Inkább nem viszek vizet. Hazament a lány víz nélkül. Azt mondja a harmadik kislány, a legkisebb: — Édesanyám, majd elmegyek én. — Ó, édes lányom, hogy mennél olyan messze, te még kicsi vagy! — Nem bánom én, elmegyek. Elment a kislány. Meríteni akart a vízből, de a béka ott ült a kút rávatékán. Azt mondja: — Ebből a kútból addig nem merítek míg meg nem fogadod, hogy éjjel velem hálsz és megcsókolsz. Az anyja betegségére gondolt a lány, a szenvedésére, meg arra, hogy milyen jó lesz neki, ha meggyógyul. Azt mondja hát: — Jól van, várlak estére. Hazament a lány a vízzel. Az édesanyja ivott belőle, és kezdett mindjárt könnyebben lenni. De este kaparta ám az ajtót a béka. — Anyukám, itt van a rettentő nagy béka, be akar jönni! — Engedd be, kislányom, ff Városunkban megállt az idó”(?) Mucsi Lajos eddigi levelezése alapján megállapítottam, hogy a pártállam idején és talán most is MSZMP-tag, becsületesen élt az elmúlt évtizedek alatt, nem gazdagodott meg, a kisnyugdíjasok táborába tartozik, nem fogadja örömmel egyetlen nyugati tőkés „bejövetelét” sem városunkba. Ezek azért fontosak, mert párton kívüliként hasonló életet éltem és élek, mégis eltérőek megítéléseim a jelen és jövő szempontjából. A nyugati tőkére (sajnos) szüksége lenne városunknak is. A nyugati tőkés nemcsak a nagy haszna reményében igyekszik befektetni hazánk területén, hanem a hosszú távú megbízhatóságra is gondol. „A munkásmozgalmi hagyományok erősek” — írja Mucsi. Ez azonban nem érdem a nyugati befektető szemében, de még a hazaiban sem. Ok nagyon is emlékeznek még arra a munkásmegmozdulásra, amely városunkban 1956. december 8- án zajlott le, amit az akkori pártvezetés utasítására fojtottak vérbe részeg pufajkások. Ezt sorozatos megtorlások követték, melyeket ártatlan munkásemberek szenvedtek el. Ez az MSZMP nem az az MSZMP — mondaná Mucsi Lajos, mint teszik azt a párt tagjai és pártolói. Viszont az újságokból a Nyugat is csak arról értesül, hogyan izgat, úszít a nyugalom ellen elnökük Thürmer Gyula. Nem igaz, hogy tábora növekedne értelmes emberek körében, inkább szegény, idős lelkeket nyomorít tovább, gyújtogatná a parasztot és munkást a jelen rendszer ellen. A küldöttek nem sok jó hírt vihetnek el városunkról, esetleg azt, hogy áll még a monstrum, mely két nap fiainak emlékét gyalázza meg, hiszen fegyvertelen magyarokat gyilkoltak le ezen a téren, elvetemült lumpen alakok, amelyben segédkezet nyújtottak az új, megszálló szovjet tankok. Ez a monstrum a legyilkoltak vérére épült, melynek semmi köze nincs a felszabadító harcokban elesettekhez. A külföldi turista meg mit láthat városunkban és környékén? Mocskos utcákat, telefirkált falakat, térdig érő szemetet az utakon és tereken, lepusztult sportlétesítményeket, az emberi lelkek továbbsorva- dását. Tévedés, hogy akár az utcanevek megváltoztatása, vagy az ízléstelen szobrok eltávolítása nem ösztökélné a nyugati vagy hazai befektetőt. Sajnos viszont csak a valóság tárul eléjük: városunkban megállt az idő. Mező Sándor Rákkeltő gén Szomjas kismajom Bánatában hasra adta a fejet a ll\the (Na>;\-Britannia) állatkertiének egy hónapos, fekete-fehér kolombuszmajma. Tsarina ugyanis császármetszéssel született és az anyja nem fogadta el. 9ALÓC VlLÁg A CSÓK A KÖNYVEK HASZNA Amíg a külvároson laktam, gyakrabban kopogtattak be hozzám a szomszédok egy- egy könyvért. A férfiak nyíltan megmondták, hogy valami hatlövetűt szeretnének, a nők azonban zavartan topogtak, és föl-fölsóhajtottak: ha lehet, legyen vidám és szórakoztató, vagy olyasmi, amitől jól kisírja magát az ember. S ugyan melyik írót nem kísérti meg ilyenkor a hiúság, hogy a saját portékájának csapjon reklámot. így hát némelyikükre a novelláskötetemet sóztam rá, és izgatottan vártam a hatást. Az egyik muzsikusné csak jó fél év múlva hozta vissza a könyvet, de egy szót se ejtett az elbeszélésekről. Mihelyt távozott, fölnyitottam szerény munkáim gyűjteményét, hiszen gyanítottam, hogy a sorok barázdái frissek, s hogy az asszony tekintete még véletlenül se botlott be közéjük. Sejtésemben nem csalódtam, de a borító oldalán, a fülszöveggel átellenben tintaceruzával lemásolt ételreceptet pillantottam meg: BÉLSZÍNSZELET PIRÍTOTT CSIRKEMÁJ- JAL ÉS GOMBÁVAL. Elolvastam, hogy miből mennyit kell venni, nyeltem egy nagyot, és elhatároztam, hogy egyszer majd kipróbálom. Erre azonban sajnos azóta sem került sor, és talán a népzenészek sem próbálták ki, elegendő csirkemáj hiányában. De annyi haszna mégis volt a könyvemnek, hogy néhány pillanatra egymásra talált író és olvasó, legalább egy olyan ábrándban, amely mindkettőjük száját megízesítette... Bálint Tibor Párbeszéd — Hallottad, hogy a Kovács Bélát elbocsátották? — Nem, és miért? — Állítólag kopogtatás nélkül ment be az igazgató irodájába. — Nagy dolog. Más is bement már úgy? — Igen, de ő kamionnal. majd lesz valahogy, a szavad nem szegheted. A kislányt végigfutotta a hideg, mégis beengedte a békát. A béka odaugrált az ágyához. Azt mondja: — Engedjél föl, te kislány, tudod mit fogadtál! — Jaj, édesanyám, hogy engedjem föl, kétségbeesek tőle! — Engedd lányom, majd az egyik ágysarkon el lesz. A kislány hallgatott az anyjára. A béka meg azt mondja: — Fordulj hozzám, te kislány! Tudod mit fogadtál! — Hallja, édesanyám? Már hogy fordulnék hozzá? — Hunyd be a szemed, kislányom, fordulj hozzá, hiszen tudod, hogy jobban lettem a víztől. Odafordult a lány. A béka meg azt mondja: — Csókoljál meg, te kislány, tudod, mit fogadtál! — Jaj, édesanyám, hogy csókoljam meg, kiráz a hideg tőle! — Édes lányom, tedd cjda a dunnát valahogy, azon keresztül! A kislány megcsókolta a békát, hát az menten egy szép királyfinak változott, mert királyfi volt az a béka, csak el volt átkozva. Feleségül is vette a legkisebb lányt, mert az váltotta meg az átokból. A két legidősebb meg irigykedett, hogy a legkisebb királyné lett, ők meg maradtak vénlánynak. Nagy Zoltán
