Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-17 / 166. szám
4 irnrnnu LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 17., SZERDA A POPSZTÁR VÁLASZOL * // C seprégi Eva a sikerről, a politikáról, a boldogságról (FEB) Párizsi lány, Gorbacsov, Európai rock... Slágerek. Csepregi Éva és a Neoton sikerszámai itthon és külföldön. A Neoton már nem a régi, Éva viszont változatlanul vonzó, a popvilág fényes csillaga. Két nagylemezéből több mint 100 000 fogyott el. Megjelenés előtt áll a Sárkánykirály birodalma című gyermeklemeze, s a közeljövőben jelenik meg angolul és magyarul egy szólólemeze. A következő hetekben, augusztus elejéig szinte az egész országot bejárja; fellép Balassagyarmaton, Nyíregyházán, a Balaton- parton, Hajdúszoboszlón és sok más helységben. Ősszel előreláthatóan a Távol-Keletre utazik... — Ma is ugyanolyan fontos a siker számodra, mint pályád elején? — Pontosan... Mert a siker beteljesülés, de múlékony. Az ember tartósan nem rendezkedhet be rá. A sikert nem mindig érzem; megesik, hogy mások mondják: ez jó, ez siker. Persze vannak esetek, például a koncertek, amikor kézzelfogható, szinte tapintható... — Nehezen jön? — Minden sikerért nagyon meg kell dolgozni, de ha megvan, az nagyszerű érzés. Csakhogy kérészéletűi a következő siker nem folytatása az előzőnek, ezért újra szinte a startvonalról indulva kell megharcolni érte. De az az igazság, hogy ez az erőfeszítésekkel járó munka nekem kellemes, szép játék is... —Több dalotoknak érezhetően politikai színezete van. Melyik párttal szimpatizálsz? — Soha nem foglalkoztam komolyabban politikai, ideológiai kérdésekkel. Emberközpontú vagyok, alapjában véve baloldali érzelműnek vallom magam. Ez abból adódik, hogy egyszerűen szeretem az embereket. — Erdős Péter? — Ő volt az első, akivel szinte Csepregi Éva: a siker múlékonv” a nap 24 órájában állandóan együtt voltam; aki megváltoztatta az életemet. Mellette másként láttam a világot, az embereket, a szakmát, mint korábban. Teljesen átformálta gondolkodásomat, szüntelenül tanított. Számomra példa értékű egyéniség volt. Tizenhárom év nem kis idő —- olyan lettem, amilyenre formált. Úgy élek, mintha ma is itt lenne mellettem, de nagyon hiányzik előrelátása, bölcsessége, menedzseregyénisége. — Mit gondolsz, mi a boldogság? — Állapot, ami — sajnos — múlandó. Talán csak napok, pillanatok vannak, amikor elmondhatja az ember, hogy boldog. Aztán folytatódnak a hétköznapok. A természetem különben alapvetően vidám, még ha időnként aggodalmaskodom és nehezen viselem is a konfliktusokat. — Szívesen énekelsz a gyerekeknek. Szeretné! sajátot is? — Igen. De úgy érzem, akkor számomra vége lenne a szakmának. Nem tudnék két különböző dologgal foglalkozni, hiszen az éneklés és az anyaság is külön- külön teljes embert kíván. Képtelen lennék mondjuk a nagyszülőkre vagy pláne idegenekre bízni a gyereket. Általában mindig csak egy valamivel foglalkozom, de azzal teljes intenzitással. — Maximalista vagy? — Az. És — mi tagadás — hiú. Gyakran elégedetlenkedem önmagámmal, magunkkal. De nagyon bízom a jövőben. Meg—ha pátoszosan hangzik is — az emberiségében, a magyarságéban és a magaméban. Újvári Gizella Tudtam, hogy valami baj van azon a hajnalon. Korai volt még elindulnod, gyermekem. Két hónapot kellett volna még várnod. A műtőben azzal aludtam el, vigyázzanak rád nagyon. Ébredéskor már tudtam, hogy baj van. Nyugtattak, de én tudtam. A legszörnyűbb az volt, hogy nem is láthattalak. Kiabáltam, sírtam, senki nem értette, miért. Mi ketten tudtuk, hiszen annyira összetartoztunk, hiába szakítottak el tőlem. Aztán másnap, amikor megmondták, hogy beteg vagy, kivonszoltam magam a telefonhoz. Küzdenek érted, ennyit értettem meg. Még él. Akkor még egy nap az élet. Hozzák a kisbabákat, és te nem vagy itt, hogy tejemmel, az egyetlennel, amit én adhatok neked, tápláljalak. Hangom elment az üvöltéstől. Látogatók. Hidd el, jobb VIRÁG ha meghal, mint fogyatékosán életben marad. Ezt nem tudom megbocsátani. Plafon. Muszáj aludni. Negyedik nap: még egy napot élj még, öt nap a bűvös határ. Telefon: él még? Igen. Az imádság. Édes Istenem, add nekem őt. Ne vedd el, hiszen annyira kívántam, hogy legyen. Hogy újra érezzem a kisbaba illatát. Hogy megmutassam neki a madarakat. A napot. Hogy fogjam a kezét. Látogatók. Sajnálom, azt mondja. Ne sajnálj, ki a hibás? Én vigyáztam rá, hiszen a gyermekem. Ki vigyázott még rá? Ki a hibás? Plafon, hatodik nap. Mosolygott, ivott. Ötven százalék! Hiszen ez rengeteg esély! Már lehet a mosolyára gondolni. Tizedik nap, végre láthatom. Egész éjjel nem tudtam aludni. Most már nem halhat meg! És akkor a csövek. A szájában, az orrában, a kezében, mindenhol csövek. Él, fekete hajú, mosolyog, gyönyörű. És újra: beteg. Válságos. Telefon, utazás. Lesem az arcukat, amikor ajtót nyitnak. Szánalommal néznek rám? Közömbösen, akkor él még. Telefon. Él még? A legjobban a postástól félek, ő hozza a táviratot, ha meghal. A tej, az a legfontosabb, az egyetlen, amit adni tudok. A sok lépcső, amíg eljutok hozzád, mint megannyi kín. A kínok útja — így neveztem el. Aztán a kezemben vagy. Kicsi vagy, törékeny, alig kapsz levegőt, nem tudsz még enni, de élsz. És nekem ez már elég. Bíró Tünde Ne essünk át a ló másik oldalára Nagy érdeklődéssel olvastam lapjuk hasábjain azt a ,.szópárbajt”, melyet Mező Sándor és Mucsi Lajos váltottak egymással. A magam részéről elgondolkodtatónak tartom, hogy a rendszerváltás ténye egyesekben miféle ,,sokszínűséget" hoz felszínre. A „szópárbaj'' egyik résztvevője az MSZMP- kongresszus Salgótarjánban történő rendezését és a távfűtés fejlesztését (nyugati tőke beáramlását) állítja szembe egymással. Vajon jogos-e ez a szem- beállítás? Nem kéne inkább valamennyiünknek saját családjában, területén, munkahelyén úgy helytállni, hogy* ne én'ényesülhessen az az elv, hogy ,,úgy dolgozom, hogy más is hozzáférjen!" ? Nem kellene-e inkább mindannyiunknak a saját „háza táján" söprögetni, mint nyílt levélben, személyeskedő hangnemben vagdalkozni olyan személy ellen, aki vetünk nem ért egyet?! Egyébként nem tudom: ha valaki kinyilvánítja véleményét és az a vélemény eltér a ma oly sokszor demagógnak tűnő, hamis sikert hajszoló szólamoktól, miért kell rögtön feltételezni, hogy az illető MSZMP-tag volt, vagy netán ma is az? Na és, ha úgy volna? Akkor mi van? Irigylem az olyan embereket, akik ,,távolba látók". Akik pár mondatból meg tudják ítélni valakiről, hogy kifélék. Számomra a fröcsögő rosszindulat igen ellenszenves tulajdonság. A hordószónokok kora úgy látom még nem alkonyuk be teljesen. Egyébként az a fránya nyugati töke, amire MS. hivatkozik — érdekes? — nem siet, hanyatt-homlok sem Salgótarján, sem az ország más tájainak segítségére. Szóbeli ígérgetések, biztatások elhangzanak persze hazánk támogatására, de a konkrét lépések — egykét kivételtől eltekintve — még mindig váratnak magukra. És ennek oka szerintem nem az, hogy van még baloldali befolyás Magyarországon, sokkal inkább a törvények, az üzleti érték hiánya, a törvényi hézagok, a nem kevés esetben felismerhető dilettantizmus léte, hozzáértés nélküli ,,sógor-koma" kapcsolatok ismételt előtérbe nyomulása. Ezek mellett oly csekély jelentőséggel bírnak a régi utcanevek, a szobrok. Nem igaz?! Tisztelettel: Szalainé Angyal Eszter Salgótarján Méretezett HIFI-készülék Az EUREKA-rendszer ARCHIMEDES nevű kutatóprogramja 1986 óta majdnem 5 millió ECU (európai elszámolási egység, 1 ECU kb. 90 Ft) költségvetéssel azon dolgozik, hogy a HIFI-lejátszó, -hangerősítő berendezések a lakásban is nyújtsák a hangrögzítés-tecnhika által előállított hangminőséget. Kevesen gondolják, hogy kedvenc lemezünk hangminőségét mégoly tökéletes és borsos árú HIFI- tomyaink sem biztosíthatják — mert lakásunk akusztikai viszonyai miatt ez csaknem reménytelen. A koppenhágai műegyetemen ■ a dán Bang és Olufson sztereoe- rősítőket, és az angol KEF-hang- szórókat gyártó cég együttműködésével azt tanulmányozzák, hogy a zenerajongók benyomásai szerint mikor tökéletes a hangzás. A kutatók olyan automatikus behangoló- és kombinálóeljárást akarnak megvalósítani, mely helyettünk, nálunk jobb hatásfokkal oldja meg a berendezés akusztikai illesztését otthonunkhoz. Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN Kiállítás Hollókőn Bátori István: Éjjel 9. rész Haragosan megkerülte a háztömböt és most szerencséje volt. Végre talált egy parkolóhelyet, és sietve elindult a könyvtárba. Amikor mintegy másfél óra múlva elhagyta az épületet, már nem gondolt a bosszantó esetre. Pontosabban: a jóképű idegen többször is eszébe jutott, de ezeket a gondolatokat gyorsan elhessegette magától. Éelhívta egy telefonfülkéből a Szent Anna Kórházat, hogy megérdeklődje, vajon nincs-e rá szükség. De nem volt. Ellenben — fejezte be a rövid beszélgetést Pötsch kolléga —, jó lenne, ha tizennégy órára itt tudna lenni. — Miért? — Mert akkor fogják az új igazgató főorvost beiktatni a hivatalába — hangzott a tárgyilagos válasz. — Pontos leszek. — Elgondolkozva tette helyére Barbara a kagylót. Remélem és kívánom, hogy Matthias legyen az — mormogta maga elé. Pontosan tizennégy órakor mindannyian összegyűltek a nagy orvosi szobában. Dr. Keller főorvos azon fáradozott, hogy ne látsszon rajta az idegesség. Mégiscsak néhány perc múlva közölni fogják, ki lesz a Szent Anna Kórház új igazgató főorvosa, és dr. Kelletnek jó oka volt arra, hogy reménykedjék ennek az állásnak az elnyerésében. Dr. Keller körülnézett. — Látta valaki Fembach kolléganőt? Barbara Fembach épp hogy időre megérkezett. Intett a kollégáknak és dr. Kellerhez lépett. — Nos? — kérdezte. , A főorvos megvonta a vállát. — Csak annyit tudok, hogy a kuratórium ügyvédje tizennégy órára jelentette be az új igazgató főorvos bemutatását. Tehát hamarosan. — Én magának drukkolok — suttogta Barbara. — Köszönöm... Ebben a pillanatban belépett az orvosi szobába a kuratórium ügyvédje és egy magas növésű ismeretlen, dr. Keller abban a pillanatban tudta már, hogy reménye ellenére nem ő lesz a Szent Anna Kórház igazgató főorvosa. Nagyot nyelt és csendben szemügyre vette az ügyvéd kísérőjét. A mellette álló Barbarára nem figyelt. így nem is vehette észre, hogy az összerezzent, először elsápadt, aztán mélyen elpirult. A férfi, akit a kuratórium ügyvédje egyszerű szavakkal mint az új igazgató főorvost mutatott be, nem volt más, mint aki délelőtt a parkolóhelyet elvette előle. Pillantásaik keresztezték egymást. A szürkészöld szemek rövid felvillanása jelezte Barbarának, hogy ő is felismerte, bár Barbara most fehér orvosi köpenyben volt és sötét keretes szemüveget viselt. De az új igazgató főorvos sem szóval, sem egy arcmozdulattal nem árulta el, hogy emlékezne a kis epizódra, és hogy egy fiatal hölgy, aki most a többi orvos között előtte áll, nemrég udvariatlan, pimasz fráternek nevezte. — Tehát Wrangel doktor úr a mai naptól fogva átveszi a klinika vezetését — mondta az ügyvéd —, és kérem önöket, hölgyeim és uraim, hogy ugyanolyan lojalitást tanúsítsanak iránta, mint azt Rottach professzor úrral szemben tették. Ön, Keller doktor úr — fordult egyenesen a szinte megkövültén álló főorvoshoz —, bizonyára lesz olyan kedves, hogy Wrangel doktor úrnak a kollégákat egyenként bemutassa, és azután bevezesse a munkába. — Természetesen — válaszolt dr. Keller fojtott hangon. Az ügyvéd megelégedetten bólintott, röviden elbúcsúzott, majd egy kézszorítással és egy „sok szerencsét!” kívánsággal dr. Wrangeltól, és távozott. — Nos akkor — szólt dr. Keller, és kihúzta magát —, ha megengedik, igazgató úr — fordult dr. Wrangelhez —, akkor először megismertetem orvostársaimmal... — Rendben van, tisztelt Keller kolléga — intette le mosolyogva dr. Wrangel —, az a bizonyos átadás nem olyan sürgős. Ezzel szemben szeretnék minden kollégával megismerkedni. Két lépéssel a főorvoshoz lépett, és a kezét nyújtotta. — A jó együttműködésre — szólt barátságosan. Egyébként hagyjuk el ezt az igazgató úrázást. Nem gondolja? Engem Joachim Wrangelnek hívnak, doktor, általános orvos, sebész szakorvos és még egy pár apró- ság. Dr. Keller meglepődött. Új főnökének barátságos modora egy kicsit zavarta. De a háttérbe szorítottság felett érzett harag erősebb volt benne, mint az az önkéntelen felismerés, hogy ez az új főnök nem is olyan ellenszenves. Éppen ezért a következő szavai udvariasan, de kissé hűvösen csengtek. — Először is hadd mutassam be Fembach doktornőt... Néhány mondattal vázolta Barbara munkakörét. — Kolléganő, örvendek — dr. Wrangel kezét nyújtotta a fiatal nőnek —, remélem, jól fogunk tudni együtt dolgozni. (Folytatjuk) Ma szerdán — nyílik meg a hollókői skanzenben Bátori István amatőr festőművész kiállítása. A Szécsényben élő fiatal alkotó ezúttal huszonhét művével lép a nagyközönség elé. A kiállított festmények a festő utóbbi néhány évének munkásságából adnak ízelítőt. A gazdag témaválasztékú alkotások között a Szécsényt és környékét ábrázoló festmények hű bepillantást nyújtanak a térség életébe, mindennapjaiba. A kiállítás, mely augusztus végéig látogatható, az ófaluban, a templommal szemben lévő házban tekinthető meg, s az alkotások a helyszínen megvásárolhatók.
