Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-08 / 133. szám
4 IIEFUZZ] LÁTÓHATÁR 1991. JÚNIUS 8., SZOMBAT SZÍNHÁZIMSTÉK „Se vele, se nélküle... >> Mindössze két hét állt Pécsi Ildikó, mint szövegíró (!) és Gyarmati István zeneszerző rendelkezésére, hogy megalkossa Somerset Maugham Örökké ■ téged! című vígjátékának új muzsikáját. A „Se vele, se nélküle...” kezdetű strófa és „társai” nem sikerültek se jobbra, se gyengébbre a hasonló karakterű zenés darabok átlagánál. De vajon néhány kedves dallam, egy-két ügyes dalszöveg kedvéért érdemes volt e hozzányúlni Maugham Imádok férjhez menni címen egy negyedszázada ismert bohózatának Nádas—: Szenes-féle változatához. Ráadásul a Maugham-örökösök éppen a minap — a Vidám Színpad új- régi bemutatója kapcsán — nyilatkoztak, hogy kizárólag a Nádas—Szenes szerzőpár művének magyarországi forgalmazásához járulnak hozzá. Ebből viszont az következik, hogy a salgótarjáni közönség egy betiltott, „illegális” előadást látott az ugyancsak Pécsi Ildikó rendezte alkalmi társulattól. E jogi affér azonban alig gátolt bárkit is a jóízű nevetésben, a kellemes kikapcsolódásban. Maugham sztoriját ugyanis — némi túlzással — nem lehet elrontani. A háborús hősi halottnak vélt férj „feltámadása” igazán váratlan fordulatot okoz az időközben újra frigyre lépett szépasszony és választottja számára. Az utóbbi egyébként nem más, mint az első férj legjobb barátja. A bonyodalmat fokozza, hogy egy harmadik férfi szintén verseng a bigámista nő kegyeiért, sőt ő kerül ki győztesen a „békebeli” csatából. Pécsi Ildikónak jó nevű szereplőgárdát sikerült toboroznia a szerzői jogsértéshez. De ő maga is felvállata a lányánál is inkább férjfaló gondos mama, illetve a kardos anyós testhez álló szerepét. A legjobb, legkiforrottabb alakítást Bajor Imre nyújtotta. Dicséretére szóljon: el tudta felejtetni a Szomszédok Öli urát, Ugyancsak a tévéregény által közismert és népszerű Fehér Anna ezúttal nem volt meggyőző. Mesterkéltnek, affektáltnak tetszett az imádni való Viktória csábos alakjában. A tánc és az ének — enyhén szólva — nem a legerősebb oldala. Tahi Tóth László a tőle megszokott színvonalon, enyhén modorosán komédiázott. Összeségében a Bajor—Tahi Tóth kettős messze elmaradt az Imádok férjhez menni Bodrogi— Darvas Iván párosa által nyújtott Fred és Bili produkciótól. Beregi Péter is volt már jobb a józsefvárosi társulat „színeiben”. Kitűnőre sikeredett viszont Földesi Judit epizódalakítása a házasságtörő „csúfságos vénkisasszony szerepében”. Az előadás összhatását igencsak rontotta a sok szöveghiba, a koordinálatlan mozgás. Ebben persze alaposan ludas Radó Denise koreográfiája is. Az ismert színésznő — új szerepkörében — nem is igazi táncokat komponált, inkább csak valamiféle ritmikus mozdulatsort erőltetett a szereplőkre. Tabajdi László díszletei — néhány frappáns ötlettől eltekintve — kom- merszek. A jelmeztervező Ruttka Andrea láthatóan arra törekedett, hogy Fehér Anna, azaz Viktória kosztüméit mutatóssá, vonzóvá, helyenként szexissé tegye. Ez maradéktalanul sikerült is neki. A felemás sikerű vendégjáték azt bizonyította, hogy sok jó játékos még nem feltétlenül alkot egy jó csapatot is.-csébéKetrecen kívül A könyvhét keretében Salgótarjánban járt Sebeők János író, s a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban találkozott az olvasókkal. Bemutatta és dedikálta új kötetét A lázadó bioszférát, amelyet a budapesti állatkert párducketrecében kezdett írni. E különc magatartásé író ezúttal megszokott könyvtári miliőben hirdette a természet- és a környezetvédelem jelentőségét az emberi élet védelmében. (Fotó: R. Tóth S.) Gyanúperben Michelangelo Egy svájci művészettörténész, Alexander Perrig bejelentése megrázta a művészetkedvelők nagy táborát. Szerinte Michelangelo rajzainak többségét nem ő, hanem fiatal tanítványa és testi-lelki jóbarátja, Tommaso de Cavalieri készítette. Perrig 30 éve kizárólag a reneszánsz e firenzei óriásának, Michelangelo Buonarottinak az életével és műveivel foglalkozik. Még meg nem jelent „Michelangelo rajzai” című könyvében azt állítja, hogy a Michelangelónak tulajdonított 650 rajzból csupán 85 eredeti. Ez nem jelenti azt, hogy a mester keveset rajzolt volna, hanem azt, hogy halála előtt sokat elégetett, mert nem találta őket elég tökéletesnek. A svájci művészettörténész elmélete különösen II. Erzsébetre, Nagy-Britannia királynőjére hatott sokkolólag. A királynő ugyanis rendkívül büszke Michelangelo-gyűjte- ményére, melynek nagy része most hamisnak bizonyul. A svájci művészettörténész szerint a British Múzeum Mi- chelangelo-gyűjteményének 15 darabja sem eredeti, az oxfordi Ashmolean Múzeum kiállítási darabjaiból pedig 12 nem a mester keze munkáját dicséri. POSTÁNKBÓL # Betegellátás 1991 Csaknem másfél órát várakoztam a pásztói orvosi rendelőben, a bőrgyógyász ajtaja előtt, alig kétéves gyermekemmel, amikor ránk került a sor. A várószobában természetesen csak mintegy tíz percig maradt nyugodtan — ülő helyzetben — gyermekem, majd elunta magát, és elkezdett játszani. Mire letelt a másfél óra, már ötvenszer fel- és lemászott a pádról, tízszer körbeszaladt a várószobán, és nekem olyan jól esett, hogy a felnőttek kedvesen mosolyogtak rá. Párszor próbáltam ölembe venni, mivel majd kétórai várakozás egy felnőttnek is sok, de nem volt hajlandó ülve maradni. A várva-várt név végre elhangzott, tehát sorra kerültünk. Ahogy beléptünk az ugrálástól kissé kimerült gyermekemmel a szobába, már az első pillanatban feltűnt a hideg légkör, ami ott uralkodott. Köszöntünk illedelmesen. Választ nem kaptunk. — Üljenek le, mi a panasz? — hangzott az első kérdés, miközben az orvos még a másik beteget látta el tanácsokkal. — Vetkőztesse le és hozza ide mellém! — S megint a másik beteghez szólt. Én vetkőztettem a gyermekem, és hallgattam nagyokat. Aztán ránk került a sor, az orvos megnézte gyermekem meztelen testét, aztán így szólt: Jó rendben, öltöztesse fel! Én megkérdeztem? — Mi baja van? Válasz: — Üljön le, mindjárt megtudja! Én leülök, ölembe a gyermekkel, aki elcsigázottan sírni kezd. nyűgös- ködik, már menne haza aludni. Csak arra kaptam a fejem fel, hogy szólnak hozzám. — Ha ez a gyerek így ordít, nem vagyok hajlandó semmit mondani! — Ha van valaki magával, vitesse ki ezt a gyereket és akkor mindent megbeszélünk! — Egyedül jöttünk. — Hallgattassa már el, mert nem ismétlem meg mégegyszer, hogyan kell a gyógyszert alkalmazni. Én csak ültem, szinte még lélegzetet sem kaptam és közben azon törtem a fejem, hogy az orvos embernek tart-e még egyáltalán, vagy összetéveszt valamivel? Reflexszerűen kikaptam a cumisüveget a táskámból és a gyerek kezébe nyomtam. — Mit csinál? Miért cumiztat- ja azt a gyereket, miért kell annak a gyereknek egyáltalán cumit adni?! Nyugtassa meg másként, mert így nem lehet semmit sem mondani! Nem vagyok hajlandó többször elismételni, hogyan alkalmazza a gyógyszereket! Ha megjegyzi-megjegyzi, ha nemnem! Még ilyen rossz gyereket soha az életben nem láttam! Borzasztó! Én figyeltem, és a gyermek ordítása ellenére tisztán hallottam minden szót. De azt nem hallottam, hogy végül is mit kell csinálnom a gyerekkel, hogy meggyógyuljon. Aztán felálltam, nagyokat nyeltem, és alig vártam, hogy a recept elkészüljön, hogy végre kimenekülhessek a szobából. — Ha legközelebb jön a receptért, nehogy magával hozza a gyereket! — hallottam ismét az orvos hangját. Én bólintottam, és még vettem magamnak annyi bátorságot, hogy megkérdezzem: — Szeretném mégiscsak tudni, hogy mi baja van a gyerekemnek? A válasz latinul, orvosi nyelven hangzott el. — Legyen szíves magyarul mondani, mert nem értem — mondtam. — Ugyan már, ennek nincs magyar neve. — Az asszisztens- nő halkan megszólalt. — Bőrgyulladás. — Köszönöm! Kicsit keményebben húztam be az ajtót és magamnak megjegyeztem: — Lehet, hogy orvosnak kitűnő valaki, de emberségből bizony elégtelen. Történt mindez: a huszadik század végén, Magyarországon, útban az európai szintű betegellátás felé... Egy pásztói lakos (Név és cím a szerkesztőségben) Kinek kellene a nyomor demokráciája? (Az alábbiakban rövidített, szerkesztett változatban közöljük Bilecz Endre Nógrád megyei képviselő keddi parlamenti hozzászólását az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvénytervezeti vitában.) Magyarországon ma valamilyen furcsa új honfoglalás zajlik. Miközben mi az állam csúcsain, így az Országgyűlésben is a politikai és a gazdasági hatalom elosztásán vitázunk, addig a társadalom makacs gyanakvással figyeli küzdelmeinket, mert attól tart, hogy az állampolgárok millióit kihagyjuk, kifelejtjük ebből az új honfoglalásból. Elfogadja a társadalom A legfontosabb feladat most annak eldöntése, kié legyenek az élet forrásait jelentő vagyontárgyak: a földek, a vizek, az épületek. Országgyűlésünkben a kormánynak, a hat pártnak, a 384 képviselőnek kellene olyan sarkalatos tulajdoni törvényeket alkotnia, amelyeket az egész társadalom elfogad, a magáénak érez. Különben aligha lesz iga2i az új honalapítás. A tulajdon alapja természetesen ma is a föld. A földek sorsa pedig redezetlen még mindig a nagy átalakulásban. Az önkormányzati tulajdoni javaslat is csak a belterületi földek tulajdonviszonyait rendezheti, hisz a kárpótlási törvény miatt a külterületi földek tulajdonviszonyai a közeljövőben változni fognak. Annál fontosabb az önkormányzati tulajdon, különösen önkormányzati földek jövőjének rendezése. Ez ma is sarkalatos törvény, társadalmunk új honszerzésének legelemibb garanciája. Ezzel a mércével kell mérnünk, mit akar, és mit nem akar biztosítani ez a törvényjavaslat. Földvesztő polgármesterek A parlament ellenzéki félkaréjában meggyőződésem szerint mindannyian komolyan gondoljuk, hogy minden önkormányzatiság szilárd alapja a tulajdonosi önállóság és az ön- kormányzati ingatlanvagyon fölötti szabad rendelkezésen alapuló vállalkozási szabadság. Ezért tekintem én is választóvonalnak, hogyan foglal állást az önkormánzyatok belterületi földjeinek jövőjéről a kormány törvénytervezete. Az előttünk fekvő törvényjavaslat csupán a beépítetlen belterületi földeket akarja az ön- kormányzatok tulajdonában hagyni, ha tetszik, visszaadni. Mi lesz ennek a következménye? Semmi más nem fakadhat ebből, mint az, hogy önkormányzataink a beépített belterületi üzemingatlanok, irodaháztelkek fölötti rendelkezéstől megfosztva, résztulajdonosokként sem kapcsolódhatnak be területükön a vállalkozásokba, mert nem juthatnak önálló vagyontömeghez, ezért nem válhatnak piaci szereplőkké. Hajdanában a lőcsei bíró vérének — jól tudjuk — a város határának szomszédságában is földszerző ereje volt. Ezt igazán nem kívánhatjuk, de azt sem kívánhatja a kormány, hogy a mostani demokrácia polgármestereit földvesz- tőkként, vagy Földnélkiili Jánosokként őrizze meg a közemlékezet. Törvényt sért Ez a törvényjavaslat mégis erre törekszik, amikor úgy tolja félre az ÖTV 107. § (5.) bekezdését, mintha az nem is kétharmados többséggel egy éven belül elfogadott sarkalatos törvény, hanem a kormányhatalom állami földek feletti korlátozatlan rendelkezését gátló elavult akadály, vagy félreérthető jogszabály-értelmezésből levezethető kérdés lenne. A belterületi földek sorsának ilyen ,,elrendezése” a nemrég parlamenti egyetértéssel hozott önkormányzati törvény szellemét sérti meg. Megsérti azért, mert a belterületi földek esetében az állami vagyon átadását korlátozza; mert az Országgyűlés az ÖTV meghozatalakor az állami tulajdon lebontása során abból indul ki, hogy a belterületi földeknél el lehet és el kell választani a telek és a rajta fekvő felépítmény tulajdonjogát; mert a belterületi föld és felépítménye tulajdonjogának elválasztása nélkül az önkormányzatok nem juthatván kellő mértékű saját vagyontömeghez, önálló gazdálkodókká sem válhatnak, hanem megmaradnak a központi állami költségvetés köldökzsinórján, megmaradnak gyalogfigurának a pénzügyi kormányzat sakktábláján. Megsérti ez a törvényjavaslat azért is az ÖTV szellemét, mert az önkormányzati földtulajdonlást szembeállítja a privatizációs folyamattal. Az előterjesztő koalíciós kormány nem veszi figyelembe, hogy minden települési önkormányzat az államtól független tulajdonjogi jogalany. Megsérti a Magyar Köztársaság Alkotmányának szellemét is ez a törvényjavaslat. Alaptörvényünk ugyanis a gazdasági verseny szabadságának biztosítékaként a tulajdonformák egyenjogúságát mondja ki. Az állam, a kormány tehát hátrányos rendelkezésekkel a természetes kollektívák nevezetesen az ön- kormányzatok tulajdonának kialakulását, megerősödését sem sújthatná. Ez a törvényjavaslat mégis ilyen szándékot szolgál! Mindannyian tudjuk és valljuk: az önkormányzat nem állam. Ebből a törvényjavaslatból én mégis az ellenkezőjét olvasom ki: a kormány az önkormányzatok anyagi függőségben tartásával, tulajdonszerzésük kemény korlátozásával önkormányzataink állami függésének konzen’álására törekszik. Távlatos törvénykezést! Játsszunk el egy pillanatra azzal a korántsem abszurd gondolattal, hogy az 1994-es parlamenti választásokon a mostani koalíció ellenzékbe kerül, viszont megnyeri ugyan ez év őszén az önkormányzati választásokat. Kíváncsi lennék, hány mostani kormánypárti képviselő vállalna akkor a mostani tulajdoni törvénytervezet nyomán kialakuló helyi viszonyok között polgármesteri megbízatást? Vagy akkor megint újra fogjuk tárgyalni az összes sarkalatos tulajdoni törvényeket? Minden választási ciklus kezdetén újravitatjuk a honalapítást? Kinek kellene a nyomor demokráciája? Kérem, uraim, gondolják meg mindannyian, hogy mi most ezekkel a sarkalatos tulajdoni törvényekkel csak az erős központi államhatalmat akarjuk körülbástyázni, vagy a magyar társadalomnak szeretnénk házat, hazát adni vagyis újabb ezer évre új hont alapítani? v Bilecz Endre országgyűlési képviselő (SZDSZ)
