Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-28 / 150. szám
LÁTÓHATÁR 1991. JÚNIUS 28., PÉNTEK 4 uEmmi A Pa-Dö-Dö happy discója Hollókő, szabadtéri színpad. Árnyékban harminc fok, egyébként legalább harmincöt. Falusi Mariann és Lang Gyöngyi minden felhajtás nélkül jár fel, s alá. Ok ketten a Pa- Dö-Dő. Gyülekezik a nézősereg, lassan a műszaki berendezések is készen állnak a nagy bulira. (85-ben, a Vígszínházban, a Rémségek kicsiny boltja című darabban ismerkedtünk meg — mondja Lang Gyöngyi —. Egymásra találtunk, s nem sokkal később vokált énekeltünk Révész Sanyi lemezén. Ekkor határoztuk el, hogy önállóan is megpróbáljuk. A '88-ban rendezett Interpop fesztiválon aztán kiléptünk a nagyközönség elé, s úgy érezzük, hogy már. akkor igen kedvezően fogadtak bennünket). Hamarosan kezdődik a koncert. Visszhangzik a dübörgéstől az erdő. Husika, a Pa-Dö-Dő nélkülözhetetlen színpadi embere táblákkal, feliratokkal sétál a színpadra. „Őrjöngés” — hirdeti az egyik felirat, s a közönség vevő a felszólításra. Taps, sikít ozás, éljenzés. Egy videokamerás rajongó pedig nyomban letiltva. Lang szól ki a műsor közben, hogy „haver, ezt ne csináld! Ezt a törvény védi!” (Nem is váratott sokáig magára első nagylemezünk — folytatja Falusi Mariann —. Mostanság már a második található a boltokban, mely négy A vendégművész: Kulka János hónappal ezelőtt aranylemez lett. De nem ülünk a babérokon: készül a harmadik, mely várhatóan karácsonyi ajándékként novemberben már kapható lesz). És jön a Munkadal. A színpadon az R-Dance, Pa-Dö-Dő-ék állandó kísérője. Két csodálatos hölgy. Pantomim. A munkáról. Mintha egy építkezés dolgozóinak imitációját látnánk. Meg is emelik egymást. A közönség követelésére Lang és Falusi is ezt teszi. Falusi az „emelődaru”. Lang az „áru”. (— Hogy milyen a stílusunk? Amolyan happy disco. Számaink elég jól énekelhetőek, az életet egy kicsit kívülről láttatok. S hogyan fogadja a közönség? Jártunk már az ország sok kis szegletében, s úgy érezzük, mindenütt és minden alkalommal adhattunk volna egymásutánban két koncertet — mondja Lang Gyöngyi.) Vendégművész lép a színpadra. Kulka János, a Szomszédok című televíziós regény népszerű dokija. Gyorsan kiderül, nem csupán beszélni tud. Énekelni is. Hatalmas tapsvihar köszönti. Két dalt szólóban énekel, az idősebb korosztály viharos tapsa közepette, majd trióban a Pa-Dö-Dő-vel. (— Ezzel a hollókői bulival kezdtük nagy nyári koncertsorozatunkat. Jó! sikerült a tavaszi, no meg a tíznapos francia- országi is. Reméljük hasonló lesz a nyári turné. Főként a Balaton környékén, a nagy szabadtéri színpadokon lépünk fel, de egy-két környékbeli városba is ellátogatunk.) Elérkezik a happy-end, a happy disco végén. Husi megint bevonul, tartja a „vastaps” táblát, a hölgyek pedig szomorúan közük, hogy véget ért egy fejezet. Elment Szása, az utolsó szovjet katona, és ezt, itt Hollókőn, nyilvánosan és koncert keretében először ünnepük. A hangfalak a korábbitól is hangosabban szólnak, a kísérő együttes, a fiókzenekar is mindent belead. ,,Bye, bye Szása” — szól a dal, majd még egy „vissza, vissza”, s a főszereplők eltűnnek a színpadról. (Szenzációs volt — így Lang Gyöngyi — bár egy kicsit izgultunk a koncert előtt. Itt a hegytetőn, egy kis faluban, vajon hányán is lehetnek kíváncsiak ránk? Örülünk, hogy Nógrád megyében is népszerűek vagyunk, legalábbis a szépszámú közönségből erre következtetünk. Jól debütáltunk Nógrád- ban, hiszen ez volt az első fellépésünk.) Vaskor István Krúdy Gyula A kéz könyve Tenyérjóslások 17. rész A tenyér dudorodásai és vonalai A tenyér és egyéb jelei A háromszög, amely a fej-, élet- és májvonalak között látható. Ritka tenyéren: a napvonal zárja be a háromszöget. A háromszög szabályos, nyílt alakja olyan embert mutat, aki a veszélyben merész, a bajban nemes jellemű, az életben nagylelkű és szívesen megosztja másokkal vagyonát. Ha férfi kezén látjuk e jelt: a nők önfeláldozó baráttal állnak szemközt. Becsüljék meg az ilyen férfit azok a nők, akik gyakran változtatják szerelmüket. Különösen jó jelnek mondják a veres háromszöget;. azt, amelyet pirosló vonalak határolnak. A szabálytalan, elmosódó háromszög: kicsinyes, ostoba emberi tulajdonságok jele. Mutat: alattomosságot, gyávaságot, megalkuvást. Férfiak kezén a jel: a feleség hűtlenségét és a férfiak e hűtlenség megismerését és belenyugvását jegyzi. Nőknél: gonosz indulatú pletyka. A keresztek a háromszögön a csata jelvényei. Katona vagy katona foglalkozású embernél ütközeteket jeleznek a keresztek, míg más férfiaknál: párbajok mutatója. Vigyázzanak a nők ilyen férfiak életére, akikkel sorsuk összehozta. Haszontalan kacérsággal ne siettessék a férfiak végzetét. Különösen okuljanak Puskin Sándor sorsán, akinek kereszt volt tenyere háromszögén. A háromszög felsőszöge: fölényes szellemi képesség, nemes- lelkűség biztos jelvénye. Ostobaságot jegyez: a tompa, bizonytalan szög. Jobbfelé, a máj- és életvonal által határolt szög szabályossága: nagyszívű embert jegyez, aki élete végéig jó egészségnek örvend. Ugyanitt az éles szög: fösvénység, szegénység, krajcá- roskodás, oktalan takarékosság jele. Durva lelkű, közönséges, szinte jellemtelen embert mutat a háromszög, amelynek szögei szabálytalanok. A nőknek jobb férjhez nem menni, ha ilyen jegyet látnak jegyesük tenyerében. A férfiak, akik jó feleséget keresnek: meneküljenek. Életük megrontója áll előttük. Vigyázzunk azon egyénekre, akiknek háromszögük feltűnő élességgel rajzolódik a tenyérbe. A nők: pletykát visznek, a férfiak gonosz nyelvűek. Szőke nőknél: eszességet jegyez, amely azonban nem mentes minden képzelődéstől, önhittségtől, boldogságtól. Veres nőknél az éles háromszög: nagy tehetség, de szerencsétlen szerelmi ábrándozás jelvénye. Az összekuszált, alig meglátható háromszög: szerelmi kicsapongást jelez. Nőknél veszedelem. Esküvőjük előtt is képesek elmenni ahhoz a férfihoz, aki könnyű kalandot ígér nekik. És később sem tartják meg a hitvesi hűséget. Férfiak: szeretőtartók. Útonjáró ember éles háromPOSTÁNKBÓL / Az alkoholizmus veszélyei Fél évig voltam betegállományban és ez idő alatt nagyon sokat kellett utaznom Salgótarjánba. Szomorúan tapasztaltam, hogy szinte minden tizedik házban italmérés folyik! Úgy érzem nagyon megissza majd ennek országunk a levét. Az ital árusítására azért adnak engedélyt, mert az bevételt jelent az államnak. Ám mi ez ahhoz a mérhetetlen összeghez képest, amibe az italkereskedés áldozatai: a bűnözők, az elmebetegek, a nincstelenek kerülnek! Ha a problémáknak csupán az anyagi oldalát nézzük: nem oktalanság-e eltűrni egy ilyen üzleti vállalkozást! Van-e olyan bevétel, amely kárpótolhatná az ember elveszített józan eszét? Kétségbeejtő helyzetben van az az ember, aki rászokott az italra. Elméje zavart, nincs akaratereje. Kívánságának saját erejéből nem tud parancsolni. Nem lehet érvekkel meggyőzni, sem rábírni arra, hogy tagadja meg önmagát. Ha valaki bűnös élet vermében vergődik, hiába határozza el, hogy nem iszik többé! Ha meglátja a poharat, újra megragadja, és amint megérzi az ital ízét, minden jó elhatározása semmivé lesz, jó szándékának nyoma se marad. Csak egy korty az őrjítő italból, és már mit sem törődik a következméAz osztályvezető megkérdezi a helyettesét: — Mit csinál ma az új könyvelő, aki tegnap lépett be hozzánk. — Reggel beletúrt a számlákkal tele dossziéba, aztán leült az asztalához, és legyeket fogott. — Mást nem? — De igen. Dongókat is. nyekkel. Elfelejti vérző szívű feleségét. A züllött apa nem törődik többé azzal, hogy gyermekei éhesek és ruhátlanok. Az italárusítás legalizálásával a törvény jóváhagyó pecsétjét helyezi az emberi lélek e csapdájára, és nem hajlandó azt a kereskedést betiltani, amely bajjal árasztja el a környezetet. Nincs olyan ember, akinek a szeszkereskedés ne veszélyeztetné érdekeit! Nincs olyan ember, akinek saját biztonsága érdekében ne kellene fellépni ennek az üzletágnak a megsemmisítéséért! De mit mutat a statisztika? Hányán vannak köztük, akiknek a tömény szesz elhomályosítja tisztán látását és nem tudják megítélni, mi a jó és mi a rossz? A közösség, a család és az egyén jóléte megkívánja, hogy minden lehető módon igyekezzünk az emberek figyelmét felhívni az alkoholizmus veszélyeire! Álljunk csatasorba, hogy megállítsuk a részegítő, az ember eszét elvevő italok árusítását! Mutassuk ki világosan, milyen veszély származik ebből az üzletágból, és hassunk oda, hogy a közvélemény követelje a szesztilalmat! Hadd legyen az italtól megtébo- lyultaknak lehetőségük e rabságból való szabadulásra! Nováki Józsefné Bátonyterenye Az osztályvezető így szól a protekcióval odahelyezett beosztottjához: — Kedves kolléganő, maga határozottan fejlődött. A hivatalos levelei egyre jobbak. Ha továbbra is így igyekszik, még néhány hónap, és egyet-kettőt el is küldhetünk közülük... A spirin- újdonságok (FEB-SAD) A századik születésnapját ünneplő német Aspirin újra meg újra kellemes meglepetéseket szerez a gyógyszerkutatóknak. Francia szakemberek legutóbb azt fedezték fel, hogy ez a világszerte recept nélkül kapható készítmény bizonyos védelmet nyújt az újszülöttek korai halálozása ellen és csökkenti a halvaszülés valószínűségét. Amint a Lancet című angol lap írja, 25 szülészeti klinikán öt éven át vizsgálták 323 asszonynál az Aspirin fent leírt hatását. Olyan pacienseknek adtak kis dózisban naponta Aspirint, akik korábban halott magzatot hoztak a világra, és újra terhesek lettek. A kontrollcsoport tagjai place- bót, azaz hatástalan szert kaptak. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: az Aspirint szedő terheseknél azok a rendellenességek, amelyek a magzatok halálához vezetnek, feleannyi esetben fordultak elő. mint a kontrollcsoportban. Ráadásul az „aspirinbé- bik” lényegesen nagyobb súllyal születtek, mint a másik csoportban. Az egyetlen negatív tapasztalat, hogy a leendő anyák egy része az Aspirin bevétele után fejfájásról panaszkodott. Az orvosok szerint az Aspirin megakadályozza a terhes nők szervezetében azokat a hormonális elváltozásokat, amelyek gyakran károsítják a méhlepény vérellátását. Mindezeket a tapasztalatokat most több országban, mintegy ötezer terhesnél végzett kísérletsorozattal akarják igazolni. Munkahelyi történetek Dísztávirat Szellő Évának! 17. születésnapod alkalmából gratulál: Anyuci, Apuci, Eszter. szöge: Szerencsés utazás jelvénye. Kereskedőknél: eszélyes- ség, jó üzleti érzék. Gazdálkodó asszonyoknál: jó gazdaság. Gyermektelen nőknél: akik gyermeket óhajtanak, ikreket is jegyez. A bika havában születetteknél: győzelmes szerelem, amelyet hosszú harc előz meg. Szent Mihály napján születetteknél: bő termés, kedvező kilátások. József napján: szép ifjúság, korai fehér haj. Az éles háromszög jegyez még eszes, de kéjvágyó egyént is. Minden csillag a háromszögben: egy-egy hűséges szerelmet ír. A négyszög: ajellem négyszöge, a fej- és szívvonal között található. Határolja néha a napvonal és a kisujj melletti tenyéroldal. Ilyenkor mély becsületérzést jegyez, amely becsületérzés mindennél erősebb az életben. Az ilyen jegyű férfiak képesek feláldozni minden vagyonukat, hogy becsületüket megmenthessék. Nők inkább meghalnak, mint becstelenséget kövessenek el. Végső erejükkel ellenállnak a csábítónak, inkább szenvednek nyomort, éhséget, mint letérjenek a tisztesség útjáról. Ezekkel a nőkkel nem bír a csalás, mert csak egyszer szeretnek. (Folytatjuk) Festőkaland Létra vagy állvány? — Címe nincs, de már sok hasonlót csináltam — mutatja a felvételünkön is látható festett képet Ubrankovics Szabolcs. A tizenhat éves, szőke, salgótarjáni fiatalember ősszel lesz harmadéves szakmunkástanuló, csakhogy a szobafestés, mázolás helyett szívesebben dolgozik az apró festőecsettel. Olvasmány-, filmélményeit — holdbéli tájakat, űrjeleneteket — vagy egy-egy erdei barangolás megragadó részleteit jó érzékkel adja át szűk körű közönségének: családtagjainak, ismerőseinek. Szülei, barátai lélegzetvisszafojtva várnak, amikor csendesen elvonul, hogy megörökítse, kivetítse fantáziájának iátomásszerű, mozgalmas képeit. — Anya tudott nálunk jól rajzolni. Lehet, hogy hasonlítok rá. Csak az a szomorú, hogy mégis a szabás-varrást választotta — mondja Szabolcs, aki sok biztatást kap otthon, mégis szorong: — Mi lesz, ha nem sikerül továbbtanulni, s én is beadom a derekamat, mint anyu? S egyáltalán kapok majd munkát a tanult szakmámban? Valószínűleg sejti a választ, s tűnődve megjegyzi: — Szinte hihetetlen, hogy már csak egy év a várakozási idő. Szabadulni szeretne a bizonytalanság érzetétől. Várja a külső segítséget ehhez, ugyanakkor tudja, hogy saját teherbírása,' ambíciója első nagy próbatételéhez közeledik. Helyeslőén bólint arra: a szavaknak ebben vajmi kevés szerep jut. Tétovázásra nincs idő, mert nagy kaland várja, mely eldönti mi vár rá: festőlétra vagy festőállvány? (mihalik) Fotó: Gyurkó P.