Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-04 / 103. szám

4 linrnznii KÖSZÖNTŐ 1991. MÁJUS 4., SZOMBAT ANYÁNAK LENNI Gyermeki vallomások édesanyákról Az Anya Az Anya a gyerekét szereti a legjobban Ha valami baja lesz szíve ijedten dobban Megijed, fél és sír Nincs baja ellen gyógyír Nincs baja ellen gyógyír, Csak ha gyerekéről jön egy jó hír Nem engedi messzire egyedül, ha a baj legkisebb szikrája is felmerül Hazajön, akkor is mosolyog, ha fáradt Rögtön vacsorát csinál, magára nem várat Mert nem egykor jön haza, Ez az O nagy baja. Mert fárasztó nyolc órát a gyárban lenni, És azután jó messzire hazamenni. Ilyenek hát Ok Az anyáskodó Nők. Hegedűs Szilveszter 6. c. osztályos tanuló Salgótarján, Gagarin Általános Iskola Már szeretnek... — Most már jó itt, Magyarországon — mondja az Erdélyből Salgótarjánba települt szelíd hangú, komoly tekintetű Hegedűs Szilveszter. — Eleinte az osz­tálytársak nem nagyon kedveltek, de már szeretnek. Nem is hiányzik külö­nösebben Nagyvárad, legfeljebb a ten­ger. A tavakat, vizeket ugyanis nagyon szeretem. A tizenkét éves fiú egy ideje a nmek­kel játszik: versel. A legújabb versét anyák napjára írta, címe: Az Anya. Szilveszter az emlékeiből rajzolta láto­mását az édesanyjáról, akit elveszített. Egy szál virágot már csak a sírjára te­het. Sorait fogadja szeretettel minden édesanya. Anyukám legtöbbször fáradtan jön haza. Mikor tanulok, ő már al­szik. Néha nem enged le biciklizni, de azért aranyos. Ha azt mondj a nem ér rá, egyedül játszom. * Az én édesanyám munkanélküli. Mindig rohan valahová, legtöbbször a kórházba. Néha meg is szokott verni, de van, amikor aranyos. Ha az asztalomra teszi a pénzét, és később nem találja, rajtam keresi. * Barna szeme és fekete haja van. Mindig siet. Ékszereket nem vesz fel csak, ha olyan alkalom van. Nem nagyon szigorú, de veszekedni szo­kott velem. (Igaz, csak ritkán.) * Csak egy kicsit szigorú az anyu­kám. Hosszú, barna a haja, a szeme kék. Otthon van, mert munkanélkü­li. * Édesanyám divatosan öltözik, szépen jár. Ideges is néha, de ha jó­kedvű, akkor nagyon kedves és ren­des. Játékot nem vesz nekem, csak ruhát és azt, ami egészséges: banánt, narancsot, almát. * Anyunak sok dolga van, de azért jut ideje szép ruhákat venni magá­nak és persze nekem is. Legjobban talán a virágokat szereti. Rendbe rakja, zuhanyoztatja kedvenceit és gyönyörködik bennük. Hozzám nagyon jó és összehasonlítani nem is tudom senkivel, mert ő viseli gon­dom. * Anyucinak mindig annyi a mun­kája! Eelmossa a lépcsőházat, vi­gyáz két másik, házbeli kislányra, s a testvéremet, Renát is viszi az oviba. Utána szalad a piacra, vesz nekünk zöldségféléket. Sokat szoktam neki segíteni, és úgy érzem, én és a tesóm vagyunk a kedvencei. A nevelő édesanya — Nincs szánandóbb. mint az elhagyatott gyerek. Az asszony élete pedig csak úgy lehet teljes, ha anya lehet — vallja a 79 esztendős rákó- czitelepi Dávid Lajosné. — Nekem egy fiam született, s ezután nemso­kára özvegy lettem: szerencsétlen férjem — vétlenül — bosszú áldoza­ta lett: agyonütötték valaki helyett... A tragédia emléke könnyeket csal a szemébe. Csak akkor nyugszik meg, amikor a gyerekeire terelődik a szó: — Ahogy a fiam nagyobb lett, egyre jobban hiányzott a házból a kisgyerek. Nem találtam a helyemet. Aztán elhatároztam, majd hozok egyet az árvák közül. Elintéztük a szükséges formaságokat, s ki is vá­lasztottam egy kis szőke kislányt, mire az intézet igazgatója jót neve­tett, s azt mondta: akit kiszemelt, az az én édes gyerekem. Ezután nézte ki magának Pannit, akivel hamar megszokták, megsze­rették egymást. Igen ám, de kellett a kislánynak egy testvér, ezért „haza­hozták” Verát, azt az apróságot, akit hetek óta senkmek sem sikerült szó­ra bírni. Veronika komoly megráz­kódtatást élt át: szülőanyja végezni akart vele. Azután egy hang sem jött ki a száján. Dávidnénál megoldódott a nyelve. — Három hét eltelte után szólalt meg. Jól emlékszem, kivett egy szem szilvát a kis kötényéből , és felém nyújtotta, ezekkel a szavakkal: tes­sék, anya. Attól kezdve nem volt vele semmi baj. Nagyon jól megvoltak hármas­ban. Repültek az évek, a kislányok felcseperedtek. Szakmát tanultak, varrónők lettek, a telepen mentek férjhez. Panni később Kazárra ke­rült, s már ő is anya: pár hónapos a kislánya. Gyakran megkeresik ne­velőanyjukat, akit csak az bánt, hogy már nem vehet magához inté­zeti árvákat. Öröm és szomorúság Szabó Istvánná a megunhatatlan tangóharmonikával » Kilenc gyermek édesanyja a lucfalvai Grajzel Pálné. Az anyaság a hivatása, élete, ezt teszi le az asztalra. „Műve” még nem készült el, pedig jól­esne már pihennie: a fáradtság örökösen ott ül az arcán. Most kissé fellélegezhet: egy fontos dolgot megint elvégzett; János fia megnősült, s túl van már a lakodalom nagy gondján. Az udvaron állnak még a sátor maradványai, a konyhá­ban tányérokon a maradék sü­temény. O pedig dajkál. Há­rom nemzedék él itt egy fedél alatt: Anna lányának egyéves forma fia Peti sikong, ugrál az ölében, nyúlkál az édesség után. kamaszfia pakolászik, jöttében-mentében megciró­gatja a pöttöm fiú arcát. Peti pedig utánanevet, s apró lábait rakja: menne vele. Ebben a házban a sok gyer­mek istenáldás. Valahogy lát­szik is ez a fogadtatás Zolin, Jánoson, Annán, Mártán és a többieken. Kornél szerénysé­ge, János és Ani szelídsége nem máz, adomány. Ők már most fizetnek a szüleiknek, akik velük együtt kirínak a sorból, elütnek másoktól. Bé­kés, istenhívő emberek. — Az édesanya azonban nyugtalan: — Jó lenne tudni, hogy nem lesz velük az életben semmi baj... Nehezen találnak ma­guknak párt a nagyobbak. Anna is ezért van most megint velünk. Nem tudom, mi lesz — só­hajt az asszony, de vasgyúró kisunokája nem hagyja elmé­lázni: paskolva „simogatja” a nagymama arcát. Öröm és szomorúság, bajra vigasz. így van ez a Grajzel családban is. Csak itt több van mindenből. S hogy az anya mit vesz leginkább a szívére? — Ha az egyik gyerek azt pa­naszolja, hogy a másikat bizto­san jobban szeretem. Pedig tudhatnák: egyforma nekem mind a kilenc. Ami az ujjaimban van... Azt csinálja most, amiről sose hitte volna, hogy neki való. Szabó Istvánnét, a bá- tonyterenyei 3. Számú Általá­nos Iskola igazgatóját gyereksereg vette körül, amióta állásban van. Tanítónő- ként kezdte, rendkívül lelke­sen és kötelességtudóan. Az Alföldről kerültek ide. Előbb a lánya, s hamarosan a fia is megszületett, s ettől kezdve folyton a katedra és a gyerek­ágyak között ügyeskedett: — A férjem és én láttuk el kezdettől az apróságokat. Nem volt ugyanis a közelben nagy­mama, nem volt, aki segítsen. Belejöttünk, de azért van egy kis lelkiismeret-furdalásom. Most már tudom, hogy nem dőlt volna össze a világ, ha olykor a beteg gyerek mellett maradok. Ehelyett a szünetben szaladtam haza lázat mérni, gyógyszert, teát adni. Most már másként tennék. Lánya 22, fia 21 éves. Gye­rekkoruk már csak kedves emlék, melynek apró mozaik­jai közöjt ott a mesemondás és a megunhatatlan tangóharmo­nika hangja... Hangszerét az Alföldről hozta magával. Gye­rekkorának, felnőttkorának legszebb darabja. — Édesanyám egy disznó árán vette a vásárban. Nagy dolog volt ez akkoriban. Örömmel zenél a gyere­keknek, saját szerzeményének dallamát a tenger ihlette. —Néhaazért veszem kézbe, hogy eljátsszam, ami az uj­jaimban van. Anya nagyon szép, tudja hogy kell kifesteni magát. Néha szigorú, de nem baj. Van jó és rossz tulajdon­sága is, de nagyon szeretem, mert olyan kedves hozzánk. Az is igaz, hogy apuval gyakran összekapnak, de ez nem tart sokáig, hamar kibé­külnek. * Az édesanyám sose szokott verni és nem ordít velem, hanem megma­gyarázza, hogy mit, miért ne csinál­jak. Sajnos, sokat betegeskedik, de most már gyógyul és én tudom, mi ketten olyanok vagyunk, mint két barátnő. Egymás ruháit hordjuk. Apu és anyu eléggé rossz viszony­ban vannak és mostanában ezért anyu kicsit ideges. * Anyukám lót-fut, hogy minde­nünk meglegyen, ezért amiben tu­dunk, segítünk neki. Gyógyszertár­ban dolgozik, s mivel sok volt ott a munkája, többnyire idegesen jött haza. De most, hogy testvérem szü­letett, otthon tölti a napjait. Tud ves­zíteni a kártyán, de ha nyer, örül. Úgy, hogy a barna szeme mosolyog. * Szemüveges, de azért szép anyu­kám van. Sokat fáradozik, hogy minden jó legyen. Új frizurát csinál­tat, hogy tetsszen nekünk, de nem kellene! Sokszor fáradt, ideges. Ilyenkor előfordul, hogy rajtam tölti ki a mérgét. De én megértem. Ha szomorú vagyok, rögtön megpróbál vigasztalni. * Anyukám egyszerűen öltözkö­dik, inkább a sötét színeket kedveli. Sok a munkája, ezért esténként na­gyon kimerült, de azért szakít ránk időt, rendszeresen együtt tanulunk. * Nagyon becsülöm, mert rendes. Mikor rossz napja van, kiabál, de tudom, hogy a szívében nincs harag! Divatosan öltözködik, reggelenként azért is késik el, mert felvesz vagy tíz ruhát, amíg eldönti, melyikben men­jen. * Mindig idejében felkölt, hogy el ne késsek az iskolából. A munkahe­lyén is gyorsan megcsinálja a fela­datát, s otthon is siet rendbe rakni a kertet, megfőzni a vacsorát. Hét végeken, mire felkelünk már kész az ebéd. Sokat dolgozik. Igyekeznie kell, ha mindennel időben akar végezni. Mos, mosogat, befűt, délután pedig Timiért megy az oviba. Reggel azért kel korán, mert vasalnia kell. * Édesanya reggelente hatkor kel, aztán lemegy a boltba, hogy vegyen valamit reggelire. Elpakol, s aztán visz minket az iskolába. Ezután jön csak a nehéz napja, s persze otthon sincs valami jó dolga. * Alig van ideje pihenni. Néha ide­ges, de másnapra szerencsére meg­nyugszik. Az apukámmal minden­nap veszekednek. Sajnos. Legtöbb­ször az anyukámnak van igaza. * Mikor holtfáradtan hazajön, segít nekünk és rendbe szedi a lakást. A munkahelyén is dicsérik a szorgal­mát. Anyukám a gyerekeket is imád­ja, tud velük bánni. * Munkahelyén, a városházán álta­lában nehéz feladatokat kap. Van olyan, amelyikkel csak nagy nehe­zen birkózik meg. Nem csoda, hogy el van fáradva. Rosszat nem is na­gyon tudok írni róla. * Nagyon tetszik nekem: a haja bar­na, a szemei kékek és mindig nevet. Néha leszid, de tudom, hogy jót akar nekem. Én vagyok a legkisebb lánya és úgy érzem, hogy szeret. Sokat gondolok rá. * Szép ruhába öltözik és gyakran rúzsozza magát. Sokat int a rendre, de az egész családot szereti, Mi is őt. * Egy évben összesen háromszor kapcsolódhat ki: karácsonykor, a névnapján és a szülinapján. A többi csak állás, másodállás és néha már azon sem csodálkoznék, ha harmad­állása lenne. Már nagyon várom az anyák napját. Az oldalt összeállította: Mihalik Júlia A felvételeket Gyurkó Péter készítette

Next

/
Thumbnails
Contents