Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
6 UH- THU MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM 1991. ÁPRILIS 6., SZOMBAT Bemutatkozik a Balassi Bálint Asztaltársaság A Balassi Bálint Asztaltársaság 1988 decemberében alakult meg Salgótarjánban a megyei könyvtárban. Tagjai elsősorban fiatal értelmiségiek, a művészetek különböző területein alkotó személyek, akiknek a célja egy városi művelődésiművészeti független műhely, közösség létrehozása és működtetése. Az eddig végzett tevékenység elismerésre méltó eredményei közül csak jelzésképpen néhányat. Megjelent egy kisan- tológia-füzetük 1989-ben. Még ez év júniusában be is mutatkoztak a megyei ünnepi könyvhéten. A következő évben a képzőművészeti tagok műveiből nyílt kiállítás a megyei könyvtár aulájában. A munka további serkentését szolgálta a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és az asztaltársaság alkotói pályázata, amelyen 11 -en vettek részt. Az idén februárban megtartott értékelés során az első helyet irodalmi kategóriában Mar- schalkó Zsolt, szobraival pedig Bagi András szerezte meg. Bagi András szobraiból a könyvtárban hamarosan kiállítás nyílik, míg Marschalkó Zsolt verseivel önálló füzetet adnak ki. A pályázaton résztvevő többi alkotó irodalmi, képzőművészeti és fotóanyagából is születőben van egy antológia. Fontos megernlíteni, hogy a könyvtári Hírmondóban negyedévenkénti kétoldalas mellékletben adnak lehetőséget a rendszeres megjelenésükre. E rövid „eredményleltárba” kívánkozik még, hogy a Madách-pályázat legutóbbi értékelésénél verseikkel Paróczai Csaba és Hidasi József szóbeli dicséretben részesült. Mindketten a Balassi Bálint Asztaltársaság lelkes tagjai. Legfrissebb hír a társaság háza tájáról, hogy egyesületté alakulnak. Alakuló közgyűlésük április 13-án, 10 órakor lesz a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Bagi András szobrai Örökség Reménykedünk Nőnap Bódi Ildikó versei: Kisfiam amikor velemérzőn átölelsz és kedveskedve vigasztalsz szárnyra kél a gond a baj felröppen a magasba elrepül egy szél hátán és velünk marad A ............ BOL DOGSÁG VÁGY Szeretnék... tovatűnve elrepülni beléd bújva, gondolatoddal gondolkodni és megölelni mindent mi benned él! Vincze Dezső: ¥ Tovább, tovább Magyar vagyok. Segítek továbbvinni e kultúrát, történelmet, csodaforrásból merített anyanyelvet: mert nekünk kell továbbvinni szenvedésben bajnok, szétszóródott népem, felelősséget érző elmével, védelmező karral, ,.pimasz, szép arccal" ; tovább, tovább. MARSCHALKÓ ZSOLT: ÖRKÉNY—PARAFRÁZIS A férfi puha, ruganyos léptekkel, magától értetődő természetességgel sétált a vízen. Az augusztusi szél összekócolta sza- kállát és szökés barna fürtjeit. Bíbicek és szárcsák, sarlós fecskék és sirályok, halászsasok, vándorsólymok, népes madárcsapat kísérte tisztes távolságból, szárnyuk szinte alig lebbent, nehogy megzavarják a magányos vándort. Egy fehér galamb—csőrében olajággal — a vállára telepedett. Lába előtt halak hátuszonya hasította a vizet, öreg pontyok és fiatal süllők fürödtek a lenyugvó nap alkonyi fényében. A karcsú nádszálak engedelmesen hajtottak fejet előtte, meghunyászkodtak a tarajos hullámok, kisimult, A halálraítélt vacsorázott. Kacsasültet evett rósejbnivel, uborkasalátával és Villányi Oportót ivott hozzá. A körülményekhez képest jól érezte magát, csak néha szorult össze a gyomra, amikor arra gondolt, hogy most ül utoljára asztalnál. Komótosan szopogatta le a combokról az índarabokat. Nem sietett. Ráért. Alapjában véve ízlett neki az étel, bár sajnálta, hogy a szakács nagy igyekezetében túl sok fokhagymát reszelt a salátára. Későn feküdt le. Sokáig forgolódott a priccsen, de éjfél körül azért sikerült elaludnia. elcsöndesült a tó amerre ment. Amikor a motorcsónak odasik- lott mellé, megállt. A két rendőr csodálkozva nézte a jelenést. A zászlós, mivel nem emlékezett pontosan, hogy mit ír elő a szolgálati szabályzat ilyen esetekre, a biztonság kedvéért megkérdezte: — Mit csinál itt maga, jóember? — Sétálok. — A vizen. — A vizen. A rendőr levette a sapkáját és tanácstalanul megvakarta a feje búbját. Erezte, hogy nem sokkal lett okosabb. Most a társa próbálkozott: — Kicsoda maga és honnan jön? HIMNUSZ Hajnali ötkor keltették. Meg- bofotválkozott, meggyónt — református volt, — aztán a börtönőrök kíséretében kicsoszogott az udvarra. (Cipőfűzőjét és nyakkendőjét már az első napon elvették.) Hideg, csípős őszi szél fújt, fázósan húzta össze magán a kabátját. Kapott egy pohár konyakot, elszívott egy cigarettát—ez mindenkinek jár ilyen alkalmakkor. Az orvosszakértő kínálta meg Sophianae-val, mert a hivatalból kirendelt füstszűrös Sym- phoniát nem szerette. Levették rólaa bilincset, engedelmesen odaállt a fal felé. Nem — Király vagyok, de az én országom nem e világból való — mondta a férfi nyugodtan és méltósággal. Sebhelyes kezével megigazította véres palástját. A két tányérsapkás össszenézett. Aztán a zászlósnak mentő ötlete támadt: —Mondja, van magának vízijártassági igazolványa? A fiatalember széttárta a karját: — Nincsen. — Akkor be kell vinnünk az őrszobára, felvenni a tényállást. Szálljon be! A férfi engedelmeskedett és a csónak a madárraj kíséretében a legközelebbi part felé vette útját. Fényből font, aranyszínű glória ragyogott fölötte. félt, csak enyhe bizsergést érzett a nyakszirtjében és a tarkójában. Észrevette, hogy a vezénylőtiszt is izgul. Mindketten most voltak először kivégzésen. Vezényszavak hangzottak, a három katona csőre töltötte fegyverét és célzott. Ekkor kinyílt a börtönkapu, egy öregasszony tipegett be rajta, becsukta mag mögött az ajtót, odament a halálraítélthez, nyakába tekert egy nagy, zöld sálat és azt mondta: — Öltözz fel jól, kisfiam! Megfázol... Fenyvesiné Unatényi Magdolna A virágnak megtiltani nem lehet... A Kicsi klubhelyiség hétről hétre megtelik az ünnepre készülő gyermeksereggel. Legelső sorban ül a hétéves Józsika, mellette Orsi, Betti és Enikő, ők már tízévesek. A foglalkozáson sokat énekelünk közben hallani Feri mutáló hangját, restelkedik is miatta, hiszen ő már 18 éves. Biztatásomra azért mégis velünk tart. Mónika törékeny, vékony alkatú, nem is gondolnánk, hogy már tizenkilenc éves. Ami összefűzi őket: valamennyien mozgássérültek. Közösen állítják össze a műsort: énekek, gyermekjátékok, az egyéni szereplésre pedig a versmondás ad lehetőséget. Adris borotvaéles eszű kis legény, korát meghazudtolva, taagoltan, jól hangsúlyozva mondja a verset. Orsi kellemesen csengő hangú — az éneklésben jeleskedik. Mónika nagyon szeretne verset mondani. Teli lelkes igyekezettel és bénító szorongással. Megnyugtatására a vers szövegét kezébe adom, hogy szükség esetén belenézhessen. A próbák utáni egyéni beszélgetés, szabadfoglalkozás közvetlenebbé teszi az összejöveteleinket. Minden alkalommal, mindvégig mellettem van Mónika, a kezemet fogja s átkarol. A harmadik foglalkozáson kér. hallgassam meg nagy titkát. — Köszönöm, hogy megtisztelsz a bizalmaddal. — Mint gátját szakított folyam,suttogja bánatát: „Én epilepsziás vagyok, és nagyon félek a lépcsőkön. Egyszer csak jön egy szédülés és zutty, én már el is estem. Az intézetben jó, mert ott van Péter. Ö mindig mellettem ül a padban. Ha kimegyünk az udvarra, a kezemet fogja. Ha vele vagyok, nem félek a szédüléstől, mert ő vigyáz rám! Nagyon szeretem őt, ésőis engem. Azt szeretném, ha mindig velem lenne. Sajnos, az apja nem engedi, hogy hozzánk költözzön, mert én beteg vagyok. Péter magas és erős, éppen csak egy kicsit biceg... ott lesz-e a karácsonyi ünnepélyen?... Úgy szeretném!” Elérkezett a várva-várt nap. A terem zsúfolásig megtelt, halk zsongás jelzi, hogy eljöttek a szülők, rokonok, barátok. Az ünneplőbe öltözött gyerekek körém sereglenek, hogy elkezdhessük kis műsorunkat. Kimagaslik közülük Mónika bájos alakja. A fehér blúz gallérja alatt keskeny bársony szalag. Haja aranylón csillog, mint őzbarna szeme. Erősen szorítja a kezemet. Tenyere nyirkos az izgalomtól. Bátorítón rámo- solygok: most az ő verse következik. Halkan mondja a szöveget, s időnként a papírra pillant. Majd, mintegy sugallatnak engedve, felemeli a fejét, szét néz a hallgatók felé. Tekintete felcsillan, ott, ott van Péter... Halvány arcát pir borítja, keze átforrósodik! Már nincs szükség segédeszközökre! Eltűnik a tömeg, már csak egyedül NEKI mondja a szavakat, szépen, hibátlanul! Felcsattan a taps, és ekkor elindulfeléje Péter, még mindig egymás szemébe nézve. Mónika N megmozdul, elengedi a kezemet, Péter felé nyújtva, aki nem törődik az emberekkel—átöleli, csókot lehel Mónika ajkára! Losonczy Ildikó rajza
