Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
4 LUDTZn-J LÁTÓHATÁR 1991. ÁPRILIS 6., SZOMBAT Ha én buta volnék... (Pszeudoempatikus esettanulmány-részlet) SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG MINŐSÍTI A TÁRSADALMAT’ — Beszélgetés dr. Csehák Judittal — Az MSZP országgyűlési képviselője, a Parlament Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottságának tagja a közelmúltban Balassagyarmaton járt. A kórházban találkozott orvoskollégáival, majd részt vett egy lakossági fórumon. — Önt nagyon szívélyesen fogadták az Ipoly-parti városban, sokan érdeklődtek előadásai iránt. Mit gondol, kit illetett e kitüntető figyelem: az exminisztert, a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakembert, vagy egyszerűen a jelenlegi Országgyűlésben viselt funkcióinak járt ki a tisztelet? — kérdeztük a képviselőnőtől. — Valóban, én is érzékeltem a készséges vendéglátást, amiért ezúton is szeretnék mindenkinek köszönetét mondani. Jólesett, s gondolom elsősorban egy olyasvalakinek szólt, akitől mind a szakma, mind a közvélemény friss információkat, némi támogatást remél az egészségügy, a szociálpolitika, a társadalombiztosítás közérdekű kérdéseiben. — A parlament széksorából ma hogyan ítéli meg a felsorolt területek helyzetét? — A bekövetkezett változásokkal az alapvető politikai akadályai elhárultak a szociális piac- gazdaság megteremtésének, s ezen belül egy korszerű egészségügyi, társadalombiztosítási struktúra, szolgáltatási rendszer kialakításának. Ugyanakkor még mindig tapasztalni, hogy a szociális érdekképviselet pártszempontoknak van alárendelve. Pedig a rendszerváltás sikere nem kismértékben éppen azon múlik, hogy szociális értelemben, a társadalmi-szolidaritás tekintetében fel tudunk-e zárkózni a világ élvonalához. Szinte egyedüli ország vagyunk, amelynek lakossága egyszerre öregszik és szegényedik, méghozzá gyors ütemben. Az összképen mit sem változtat, ha egy kiváltságos rétegre a vagyo- nosodás jellemző. Számos kérdésben késésben vagyunk, kevés a konkrét lépés. A parlament valójában csak a költségvetési vita és a tisztiorvosi intézmény kapcsán foglalkozott érdemben egészségügyi kérdésekkel. Nagyon hiányoznak az Mintha elátkozottak lennének a nógrádi Mocsáry-kúriák. Holott lehetnének egykori érdemdús lakóik — a Mocsáryak után megbecsült emlékhelyek. Sem a Losonchoz közeli (az út mentén kicsit beljebb, ott, ahol egy régebben félbemaradt „magánvár” is látszik), sem a határon inneni, a karancslapujtői csak nem tud feltámadni! Romlanak a falak itt is ott is, a lapujtőin talán már vakolat sem maradt mára-holnapra pedig néhány éve valósággal felcsillant a remény. Félmilliót áldozott a megye a lapujtői Mocsáry-kastély felújítási tervére, ami szépen el is készült. A közeli Keszi jobban járt, kastélyát felújította a levéltári közösség, funkcióba helyeződött, levéltár lett maga is, gyönyörűszép. Már-már úgy tűnt, hogy e sorba beállhat a lapujtői kastély is. Mostoha sorsúak a Mocsáryak. Morgenstein Ferenc, Karancs- lapujtő polgármestere éppúgy tanácstalan a kastély sorsát illetően, mint nem régi tanácsi elődje/ elődjei. Ő is azt mondja, hogy a község nem tud mit kezdeni vele. Jó néhány millióba kerülne a teljes rendbe tétele, és akkor még hol a funkció, ami a mai világban gazdaságosan eltartanáfenntartaná. Állami tulajdon, önkormányzati kezelésben, de erről is elmondható, ami mindé állampolgárok jogait szabályozó szociális törvények, nem csoda, ha az emberek tanácstalanok, nem tudják mit, hol kérjenek, mi illeti meg őket. A bizonytalan jogi helyzet korlátozza az önkormányzatok munkáját is. A helyhatóságok nem mernek vállalkozni, s abban érdekeltek, hogy a rászorultak problémái más szinten, a költségvetés, vagy a társadalom- biztosítás számlájára oldódjanak meg. Pedig az ilyen zsákutcákat lehetőleg el kellene kerülni. Csak magunkra szabad és lehet számítanunk, a magyar viszonyokat messzemenően figyelembe vevő megoldásokat kell előtérbe helyeznünk. —r Miként élnek tovább az ön elképzelései? Sajnál-e valamit, ami nem látszik megvalósulni az ön által irányított tárca terveiből? — Biztos vagyok benne, hogy az egészségügyben is megállíthatatlan lesz a különböző öntevékeny — szakmai és beteg — egyesületek, csoportok szerveződésének folyamata. Bár a közösségek szervezése nem a hatalom dolga, a tőlünk elvárható külső támogatást, politikai hátszelet annak idején biztosítottuk számukra. Ugrásokkal, buktatókkal ugyan, de folytatódik az egészségügy, a társadalombiztosítás átalakítása is. Úgy tűnik, nem végeztünk fölösleges munkát az orvostovábbképzés, a menedzserképzés, a magasabb színvonalú nővérképzés, a szociálismunkás-képzés új rendszerének megalapozásában sem. Ugyanakkor az egészségügy, a szociálpolitika és a társadalom- biztosítás szoros együttműködését, az önkormányzatok önállóságának a teljes kibontakoztatását — mint már említettem — akadályoztatva látom. S ez azért is baj, mert szociálpolitikai szempontból erős önkormányzatokra lenne szükség. Sajnálom, hogy nem került végrehajtásra az előző kormánynak az a döntése, amely a múlt év szeptemberétől vagyonnal látta volna el a társadalombiztosítást. Azt is fájlalom, hogy a volt MSZMP és a munkásőrség ingatlanéiból, valamint a szovjet hadsereg által elhagyott épületekből a szociális szféra csak nagyon szerény mértékben részesedett. nütt az országban—megyében az önkormányzati tulajdonról, hogy nincs meg a törvény sem, ami megmutatná végre: kié ez, vagy az a helybeli érték. S akkor majd talán lehetne kezdeni is vele valamit. ,,Méltányos áron már régebben is átadtuk volna egy megfelelő kezelőnek, tulajdonosnak, de nem került rá senki vevő...” — így Morgenstein Ferenc. Magam emlékszem még arra is, hogy valami végső kétség- beeséssel néhány tarjáni — például a tájszerelmes dr. Fancsik János és még néhány an—már azt fontolgatták évekkel ezelőtt, hogy valahogy meg kéne venni közösen, felújítani valamiből, valahogy, együtt, kalákában és használni aztán ugyancsak közösségi céllal. Érthető talán, hogy a lapujtőiek (főként kétlaki munkások, bejárók) nem nagyon kapkodnak utána. Belejátszhat ebbe sok minden, például, hogy az utolsó Mocsáry tulajdonosról, aki még a háborúig itt velük élt — nincsenek jó emlékeik. Érthető viszont az is, — Ha ön a minisztérium élén maradt volna, akkor is népjólétinek neveznék? — Bizonyára, mert én magam is találónak tartom az ötvenes években elvetett elnevezést. Már korábban is szóba jött lehetséges variációként. — Mint közismert, ön az elmúlt rendszerben magas politikai, állami funkciókat töltött be, egy időben még miniszterelnök-helyettes is volt. Hogyan érzi magát a „közkatona” szerepében? —Egyáltalán nem okoz gondot ez a „státus”, sőt a pozíciók inkább zavartak. Ebből következik, hogy az engem közvetlenül érintő változásokat különösebb lelki válság nélkül éltem meg, és élem át. Szerencsés természetem van, hisz a Parlament folyosóján soha nem jut eszembe, hogy én itt valamelyik irodában dolgoztam korábban. Nincsenek nosztalgikus reminiszcenciáim. Engem mindig az a munka érdekelt, amit végeztem, amire vállalkoztam. A legkülönbözőbb beosztásokban is ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoztam. Ma is így van ez, ezért a körülmények kevésbé érdekelnek. Egyébként is ellenzéki képviselőnek lenni lényegesen könnyebb—ha nem is kevésbé felelős — dolog, mint miniszternek. — Mindent összevetve, milyen most a politikai közérzete? — Ellentmondásos. Egyrészt tudom, és belátom, hogy a többpártrendszerű parlamenti demokratizmusra, az ellenzéki képviselőségre szociálizálódni kell, s ez hosszú tanulási folyamatot igényel. Ezért nagyon türelmeseknek kell lennünk a helyzethez is, meg egymáshoz is. Másrészt — s ez aggaszt—nem mindenki részéről tapasztalom e felismerést, a toleranciát. Sokakat látok türelmetlennek, antidemokratikusnak. Feltűntek olyanok, akik az elmúlt negyven év joggal kárhoztatott szerepeit próbálják most újra eljátszani. Nem tesz igazán boldoggá, ha a korábbi hatalmi rendszer hibáit látom megismétlődni. De végül is hiszek a sokat megélt idős nemzedék optimizmusának, s nagyon bízom a legfiatalabbak tudásában, vállalkozó kedvében. És abban, hogy a magyar ember kalandvágyó természetű. Ezért az élményért pedig manapság igazán nem kell külföldre települnie... Cs. B. hogy mindazok, akik tenni ugyan a legkevesebbet tudják — a megye, Tarján értelmiségének egy része — a legtöbbet szeretnék. Hogy megmeneküljön a végső összedűléstől Mocsáry Antal és Kazinczy egyetlen megyei emlékhelye! Kerüljön rá valahogy erő és figyelem, mert ezzel a kastélykával (kúria inkább terjedelme szerint) a megye történelme pusztul és nem is kis részben. Boldogabb országokban (ahogy R. Vár- konyi Agnes írta Mocsáry Antal megyei monográfiájának hasonmása kiadása elé) akadémiák hí- resítenék Mocsáry művét (1826.), az első magyar nyelven írt Nógrád megyei monográfiát, tudósi ala- pozottságú „esmertetést”, amihez mindenki úgy nyúlt a későbbi korokban az írók-történészek-ku- tatók közül, mint százszázalékosan biztos forráshoz. Ha meggondoljuk, hogy olyan valaki írta ezt az örökbecsű művet, aki „egyszerű” főszolgabírája volt a megyének, tehát nem „főfoglalkozású” tudós — hát ezerszeres az értéke az emberi oldal felől. Kazinczy ...annyi sütni valóm, se lenne, hogy csak no! Mindent elhinnék és magamévá tennék, ami egybeesne a mindig kíméletlenül őszinte, s ugyanakkor igaz véleményemmel, no meg az eszem kerekének forgásával. Mivel a végső és nagy igazságok pofonegysze- rűek és szinte gyermekdedek, nem terhelném agyamat holmi részletkérdésekkel, úgymint okokozati és egyéb összefüggések, strukturális meghatározottság, időrend, valóság és látszat. Vagy példának okáért a tudatlanságnak, a földhözragadt gondolkodásnak, az igaz gondolat hiányának megfelelő mucsai stílus és módszer közötti feneketlen mély összefüggés. Ha én buta volnék, eszem ágában sem lenne, hogy tán nincs ki a négy kerekem. Az izmosodó magyar pszeudodemokrácia nagy szerencséjére — s itt hadd legyek szerénytelen, mint többdiplomás is — nekem eggyel* több van, s ezáltal genetikailag predesztinálva, demokrácia oh!, egyenesen pre judikálva vagyok. Az ész bajjal jár, mondhatnám, ha buta volnék. De nem teszem, mert félreértenék, és senki sem próféta... Inkább teli, teli torokból ordítanám: demokrata vagyok!!! — Mit érdekelne engem a demokrácia maga? Mert mi, demokraták különös vágású emberek vagyunk, különleges anyagból vagyunk gyúrva — ahogy ezt magunkba gyökereztettük a Nagy MAGYARÁN SZÓLVA A Moulinex cég magyarországi képviselőjével beszélgettek a tv- ben a minap. O is, más külföldi cégek képviselői is látnak bennünk magyarokban és a magyar gazdaságban fantáziát. A legnagyobb meglepetés Viszont az volt, hogy az intelligens, francia üzlet- asszony olyan tökéletesen beszélte nyelvünket, mintha ez lenne az anyanyelve. Semmi akcentus, semmi akadozás. Szegény nyelvművelők! Az „ősmagyaroknak" bezzeg hiába beszélnek... G. É. Ferenc is éppen őhozzá jött ide a megyébe halála előtt nem sokkal. Úti leírásában szépen szól erről. Ilyenformán egyetlen Kazinczy- emlékhelyünk is egyben a lapujtői kastély. Ki ad vagy ki adott ezért két fillért, mit ér ez manapság? Hát való igaz, semmit. De akkor legalább tudjuk, mit nem csinálunk, mit nem becsülünk, mit hagyunk ebek harmincadjára. Szégyenszemre a későbbi korok előtt. Nem jár jobban a másik ágon egykor élt és híreseden Mocsáry Lajos sem, az író, publicista, országos képviselő, aki viszont a Losonchoz közeli s mára gerendákkal megtámogatott kis kastélynak volt egykor lakója. De ez már közös szégyen, vagy ha nem az, hát közös mulasztás a szomszéd néppel, a szlováksággal, akinek (minden nemzetiséginek) ékes szószólója éppen Mocsáry Lajos volt a saját korában. Néhány éve a CSEMADOK füleki—losonci csoportja emlékDemagóg nyomán, szabadon átdolgozva ellenzéki kisdedóvók számára. Sehol, soha nem halasztanám el hangoztatni, hogy én már ’56-ban, 5 évesen, apám kezét fogva..., s később oroszból is, direkt... (Igen, apám egész nap robotolt, mégsem kaphatta meg a kitüntető proletár címet, melynek birtokában sokan úgy élnek, mint Marci Hevesen.) Mert ha én buta volnék, örökre befészkelné magát a fejembe az a gondolat, hogy aki nincs velem, az ellenem van, aki viszont ellenem van, az nem demokrata. Aki meg nem demokrata, az csak bolsevik sztálinista, vagy sztálinista bolsevik lehet. Ezek mindenre képesek: lopnak, csalnak, hazudnak, átmentenek, megfélemlítenek, lefizetnek, üldöznek. Itt vannak közöttünk, zsíros állásokban ülnek ezek a báránybőrbe bújt ordas farkasok, akik még a demokrácia zászlólengetőinek sem adnak soron kívüli telefonkiutalást és a minimumot meghaladó béremelést. Nekünk, igazi ma született bárányoknak farkasbőrbe kell erőszakolnunk magunkat, hogy farkasok módján víjuk meg igazán? végső? harcunkat. Ezért is tartanám magam rendíthetetlen ólomkatonaként a totális demokrácia örökös jelszavához: bizonyítson az, aki ártatlannak hiszi vagy vallja magát! Nem is lennék képes végiggondolni, ha igazándiból buta volnék, hogy az esztelenül őszinte, benső Hallgatom a rádiót. A pénznyerő játékautomatákról beszélgetnek. A riporter megkérdez néhány embert: miért jár olyan szórakozóhelyre, ahol „félkarú rablók” szedik el a pénzét? íme néhány válasz: „Hát, engem ez szórakoztat.” „Már nagyon megszoktam.” A kérdésre, hogy mennyit veszített már a játékon, egy borízű hang így felelt: „Nekem két- három millióm van már benne. Elvitte az egész vagyonom. De táblát akart állítani a múlt századi szlovákságért is küzdő Mocsáry Lajosnak, de az említett kastély falára nem nagyon tehették. Összedőlt volna ugyanis., Ha jól emlékszem, a táblaavatás (valami évfordulója volt a nemzetiségiek magyar patrónusának) mégis megtörtént, Losoncon! Az odaáti- ról legfeljebb annyit érdemes még elmondani, hogy komoly esélye van a fennmaradásra, Krúdy Gábor volt még nemrégiben is (ma is feltehetően) a szlovákiai műemlékek állami védelmének vezetője a hozzánk közeli tájakon. Jártam nála'magam is néhány éve^ Meggyőződhettem arról, hogy hihetetlen leleménnyel, nagy szakmai hozzáértéssel (a somosi vár felújítása, a füleki váré például napjainkban) végzi a dolgát és hát a szlovák állam sokat is áldoz megmaradt műemlékeire. Nemrég jött a rossz hír, Mocsáry Lajos nemzetiségvédő múlt századi hazánkfia Heves megyei, andomaki sírját felveri a gaz. Süpped, bedől rajta a kő, felesé- géét már nem is találják talán, lényegemből felfakadó stílusom és módszerem hű tükörképe — mondhatni adekvát — elme- és jellembeli állapotomnak, és hogy ez egy idő után kínos lehet szekértolóimnak is, akik engem faltörő kos gyanánt vagy csak egyszerű bunkóként?... Ha valóban buta volnék, már tavaly azt hittem volna, hogy lezajlott a rendszerváltás, s itt állunk a Kánaán tornácán. Azoknak, akik ezt harsogták Kelettől Nyugatig, mindent elhittem volna, s ha egy kissé későn is. nemet mondtam volna. Valamire. Vagy mindenre? Annak tudatában vagdal- koztam volna, hogy itt bármi áron demokrácia lesz, s hogy itt csak győznünk lehet. Mai napig sem esne le a tantusz, miért kerülnek az emberek. Ha buta volnék. Milyen kár, hogy sokan nem is sejtik, hogy nem vagyok buta. B. L. álöndiagnoszta * Ha fentiek olvasása közben magára ismerne valaki, az a puszta véletlen műve. Ha mégsem az, akkor az önleplezés vagy önfelismerés tiszta esete áll előttünk, ami a szellem és jellem kóros állapota mellett egy korábbi súlyosabb állapot meghaladását is jelentheti. két-három hetente megint itt vagyok, mert nem bírom megállni.” Az illetékesek pedig csak saccolni tudnak, hány gép van az országban: a legálisan üzemeltetett automatáknak körülbelül tízszerese. Engem mégis a „boros” milliói izgatnak. Ha ennyi pénze van játékra, mennyi az éves jövedelme? Szegény gazdagok... — é — pedig megbecsülésre ő is érdemes ienne haló poraiban. Elsőbb báró Wesselényi Miklós felesége volt ugyanis Lux Anna s csak megözvegyülve ment hozzá a borsodi képviselőhöz, aki 1916-ban meglehetősen visszavonultan élt és halt Andomakon. Róla ezeket írhatta a Magyar Életrajzi Lexikon: ....Kortársai közül kiemelkedik a nemzetiségi kérdésben elfoglalt becsületes álláspontjával... Követelte az 1868-i nemzetiségi törvény végrehajtását, fellépett a magyarosító kormánypolitika ellen.” Hát, talán az sem véletlen, hogy pártjában teljesen elszigetelődött, s hogy a karánsebesi erdélyi románok juttatták be újra a parlamentbe! Ma, amikor nemzetiségvédelmi törvény készül, ahogy ezt a minap Szécsényben egy fórumon Horváth Balázs kifejtette (tehát koránt sincs minden rendben nemzetiségeinkkel), törvény, amelyről előre elmondható, hogy másoknak is példaértékű, európai színvonalú lesz, tovább bővítve az egyesülési és önkormányzati jogokat — emez Mocsáry időszerűsége nyilvánvaló. ..Nemzet—szülőföld-emberiség” egymást feltételező fogalmak. Hol állunk még, vagy már ennek tettekben érvényesülő felismerésétől? T. Pataki László ÚTONJÁRÓ Mostoha emlékű Mocsáryak Pénznyerői nyelő)
