Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27 / 98. szám
6 unnumj MŰVÉSZÉT ES TÁRSADALOM 1991. ÁPRILIS 27., SZOMBAT M ű y h á z eladó! Egyesek és mások Az 1-es csatorna új keddi sorozata Ünnep lesz minden májusi kedd este, mert a tévé megújult 1-es csatornáján igazi remekművet kínálnak: a híres francia filmrendező Claude Lalouch Egyesek és mások című hatrészes filmjét. A zeneszerző sem más, mint Michele Legrand, aki már a Cherbourgi esernyők című film muzsikájával belopta magát szívünkbe. A szereplőgárda is kivételes. Ritkán találkozhatunk tévéfilmsorozatban ennyi nagy névvel: Robert Hossein, Nicole Garcia, Geraldine Chaplin, Dániel Olbrycz- ki, Fanny Ardant (Truffaut nagy sztárja), Macha Merül, Francis Husten, Jacques Vilieret, Raimund iPellegrin, Jean-Cloud Bria- ly, Jane Caan. S sok-sok a kiválóság még az epizód- szerepekben is. Hogy csak egyet említsek közülük, láthatjuk sorukban Konsztan- tyin Szimonovot, akinek — természetesen — a Várj re- ám című verse is elhangzik. A közéleti, a politikai nyelvezetnek már jó ideje „Európa-kompie- xusa” van. Nincs nap, hogy a tömegkommunikációban ne találkoznánk a törekvések netovábbkajént emlegetett kifejezés valamelyik változatával. Mi Európába akarunk eljutni, Gorbacsov Európa- házról beszél, egy osztrák miniszter pedig — a Nép- szabadság minapi cikke szerint*— „európai falu” felépítését szorgalmazza. Ismerem, értem e fogalmak szimbolikus tartalmát, s azt is tudom, hogy a nyelvi ökonómia szabálya érvényesül akkor, amikor nem Kelet- és Nyugat-Európáról beszélünk, mint kiinduló-, illetve, mint végpontról. Földrajzilag ugyanis csak az égtájak szerinti elnevezés lenne helyes. Mindezek tudatában is alaposan meglepett az a szó- összetétel, amely egy szovjet sportvezetőt — jelesül labdarúgó szakembert — „európai tekintetűdnek jellemzett egy hetilapunk hasábjain. Tipikus példája ez — Ez a művészfilm — mondja Gyula Zsuzsa tévészerkesztő —, hagyománytörés a keddi sorozatok történetében. Én először tíz évvel ezelőtt láttam a filmet. Akkor egyetlenegy jelenetsor miatt nem tudtuk átvenni. Ez arról szólt, hogy a Moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj szólótáncosa nem tér haza a vendégszereplésről, átlépi a korlátot, eldobja a búcsúztatáson kapott virágcsokrát, s nem a hazainduló repülőgépre száll, hanem a szabadságot választja. így tehát le kellett mondanunk a filmről, nem vehettük át. De nekem nagyon tetszett és azóta is nagyon sokat gondoltam rá. Most tíz év elteltével nagyon nehéz volt megszerezni a filmet, mert időközben másé lett a forgalmazói jog. A történet ugyancsak szövevényes, időben pedig három generáció életét fogja át. 1937-ben kezdődik, így századunk legizgalmasabb időszakát kísérhetjük figyeSzavak és jelentésük annak, hogv miként lehet visszaélni egy divattá koptatott metaforával. Mindenesetre szeretnék találkozni e nyelvújító cikkíróval : vajon az ő szeméből kiolvasni-e európaiságát. Félek azonban, hogy inkább látnám őt nyílt, őszinte, netán hideg tekintetűnek, semmint bármelyik földrészhez kapcsolhatónak. * Mióta tudom, hogy a magyar focirangadó közönségének egv része „lecigányoz- ta” a második félidőben pályára lépő vendégjátékost, még jobban örülök, hogy éppen ő szerezte az egyenlítő gólt, s játékával egyértelműen igazolta tehetségét. Semmi sem mérheti ugyanis jobban egy labdarúgó értékét, mint a pályán nyújtott teljesítmény — ha úgy tetlemmel négy — amerikai, francia, német és orosz — család életén keresztül. Ami összeköti őket, az az, hogy valamennyien művészek és a sors kiszámíthatatlan akarata folytán a II. világháború éveiben a Folies- Bergeres, a párizsi mulató színpadára keverednek. A film érdekessége még. hogy a gyerekeket ugyanazok a színészek játsszák, mint a szülőket, s természetesen ők is találkoznak, csak ők már az algériai háború idején. A hatrészes sorozat legutolsó darabja már nem szövi tovább a történetet. Az előzőekből idéz fel részleteket. Ritka élményként még a forgatás kulisszatitkait is a közönség elé tárja, láthatjuk munka közben a rendezőt, a világosítót, a jelenetre készülődő szereplőt és hallhatjuk, mint minden részben végig Ravel Boleró- ját és Legrand csodálatos dallamait. J. A. szik. szakmai produktum —, függetlenül arcbőre barna, vagy fehér színétől. Pele sem volt kisebb játékos attól. hogy négernek született. Ugyanakkor nem tetszett és szemforgató taktikának tűnt az az óvatoskodás, amit az egyik televíziós riportban tapasztaltam. Egy, hivatalból nyilatkozó személy mondandójában többször is szerepelt cigány szót az obszcén, trágár szavaknak „kijáró” sípolás helyettesítette. Nem értem, hogy egy népcsoport konkrét néven nevezése miért sértő bárki számára is. Kételkedésemet még akkor is fenntartom, ha — mint kiderült — bűnügyekről volt szó, és ez indokolhatta a szemérmességet. N em hiszek abban, hogv ilyen módszerekkel megoldható az úgynevezett cigánykérdés. A bűnözőket pedig meg kell fékezni már végre, akár „színtiszta” magyarokról, akár más itt élő, vagy idelátogató nációba is tartoznak. —csébé— Már fel sem kapja a fejét az ember, ha az apróhirdetések között művelődési házat kínálnak eladásra. Miért is lepődnénk meg, mikor a szakmabeliek szerint negyven éve nem volt ilyen rossz a magyar kultúra helyzete a költségvetésben. Közben Wekler Ferenc képviselő az Országgyűlésben töröltetni akart az önkormányzati törvénytervezetből minden olyan kötelezvényt, amit nem támogat költségvetési hozzájárulás. Tételesen a kultúrát is felsorolta. Szerencsére itt tévedett, hiszen a kulturális normatíva még létezik. Kérdés, mindez mire elegendő. A pénz körülbelül arra elegendő, hogy a jelenlegi tevékenység és az ezt kiszolgáló intézményrendszer ne omoljon össze. Csakhogy még némileg ehhez is módosítani kellene a költségvetési törvényt. A megszavazott bérfejlesztésnek nincs meg a teljes kerete, a dologi költségek is nagyobb mértékben nőnek a tervezettnél, ráadásul a szabad átcsoportosítás lehetősége sine« meg. csak a bérből a dologi kiadások felé. Küldi el három munkatársat és ki tudod fizetni a villanvszám'át! Természetesen nem állíthatjuk, hogv a közművelődés minden dolgozójára szükség van, vagy legalábbis nem feltétlenül bizonyos, hogy éppen a jelenlegiekre. Pillanatnyilag tizenegyezer intézménynek huszonnégyezer munkatársa van. A matematikai képlet egyszerű: a művelődési házak, otthonok túlnyomó többségében gyakorlatilag nincs lehetőség szakemberek elbocsátására. Általában pályázatot írnak ki a bérbevételre, ahol a minimális tartalmi tevékenység megjelölésén túl, csak az a szempont, ki ígér többet. Vagyis, ha a bérbe vevő — durva példával — kukkoldát kíván nyitni, de szombatonként pihennek a lányok, és ilyenkor művelődési házként várják a látogatókat, már megfelel a követelményeknek. Sajnos, azzal a következménnyel senki nem számol, hogy a művelődési tevékenység kártyavárként omlik össze, és nem indítható majd újra. ha jobbak lesznek a körülmények. A lakosok szemében az az épület szombatonként is csak kukkolda marad. Természetesen a megoldás keresésénél nem az épületből kell kiindulni. hanem a működési, tulajdoni és pénzügyi kérdéseket kell tisztázni — miután a funkciót eldöntöttük. Sajnos, többpártrendszerben sem nézik jó szemmel azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek nem hajlandók egyik erő zászlója alatt sem felsorakozni. Mégis elsősorban ilyen közösségi szolgál, tató intézményekké kell válniuk a művelődés eddigi otthonainak. Mondhatnánk erre, hogy akkor gondoskodjon a fenntartásról a polgárok szervezete. De amíg a magyar állampolgár az általa termelt értéknek húsz százalékát sem viszi haza bér formájában, addig igenis az állam társadalmi kötelezettségéé a főszerep. Természetesen elképzelhető, hogy a polgári körök magukra vállalnak részterheket, ahogy erre már néhány helyen, például a főváros második kerületében, a Pasaréten van példa. De éppen azért, mert az ilyen helyi szerveződések jobban és olcsóbban meg tudják oldani a feladatokat, Nagy-Britan- niában az állam természetesnek veszi támogatásukat. Anyagilag is. S bár eddig áltatás volt, ha párhuzamos intézmény- rendszerről beszéltünk, sajnos. nem zárható ki, hogy a jövőben a helyi társadalmi igények is ezekben a házakban jelentkeznek majd —, mert csak ezek maradnak. Sz. Z. L. Szécsény történelmi központja, háttérben az evangélikus templommal. A városban egyéb ként a közeljövőben újabb műemlékvédelmi munkálatok kezdődnek. R. T. Útonjáró Fessünk egy nyugodt képet * A hanyatt zuhant és derékban megbicsaklott, drámaian megfestett alakoktól jövünk Szirákró1-, a Kastély Szálló kistermében nyílt kiállításról a fridéllajosi (egri festőművész) bágyoni tájra, Kopka László új otthonába (ami régi). Czinke Ferenc képei a nógrádi művészek mostani sziráki tárlatán a Nádégetés sorozatcímet viselik, maguk a képek a festő víziói egv Szaddam Huszeintól öröklötten terhelt világ égéséről. de lehetne vietnami, chilei, marosvásárhelyi ez a vízió, amelyben a középre helyezett kibicsaklott test a legmegrázóbb. A táj, ahova az alkalmi társaság (épphogy összeverődtünk ebben a négyágú útkereszteződésben gyökeret vert községben) érkezik, viszont azért emlékeztet az egri fiatal piktorra, mert maga a nyugalom. És itt a Cserhátalján már kissé terjengős is. Tágas a horizontja, nyugodtak a kontúrjai. Kopka László az egri nyomda igazgatója. aki számomra egészen idáig salgótarjáninak tűnt (holott mint alább kiderül. mégis főként bágyoni vagy újra azzá válik) éppen ezt szereti-keresi benne. Jó volt ez a tágasság valamikor a nagy cukorrépatáblákhoz, a közeli cukorgyár földjeihez, a bágyoniak kenyeréhez. Kopka László tehát itthon van. ha a ház, amit a falu legszélén — innen már csak a szél megy tovább — nemrégiben majdnem készen megvett, eddig a másé is volt. Itt van valahol a falu valamelyik ágában (két hosz- szú szalagtelepülés, plusz az újtelep Kisbágyon) a szülői ház is, ott a testvére él, aki emezt az új portát is gondozza, segíti tovább javítani- építeni, mert még van rajta bőven tennivaló.. . Például el kell bontani azt a belső, kissé bizony szörnyszülöttre sikeredett bádogcsőrendszert. amit az eredeti tulajdonos hőlégbefúvásos ötlete- leleménve teremtett (hiába, mert hasznavehetetlen). — Ferikém’ — mondja Kopka a festőművésznek —, most körbejárjuk a házat, megnézed a kilátást, itt bármikor megpihenhetsz, ideköltözhetsz akármeddig és festesz egy szép nyugodt képet. .. Körbejárjuk főként belül, felül, mert odakint zuhog a tavaszi hideg eső. de azért kinézünk a kért felé, megeredtek biztosan a mostanában ültetett gyümölcsfák. Felkepeszkedünk a korláttal szegett lépcsőzeten (átalakítás előtt az is!), bejárjuk a szobákat odafent is. Hát éppenséggel lenne hol laknia a. festőnek, a nyugalom meg adott, a táj (mint Jent) frid- lien báj-lapos, meg is mondom Kopkának, hogv csak jönne feljebb kicsit a Cserhátaljáról a Cserhátba, mondjuk Szentivánba. Ko- zárdra vagy Tóidra a Macska-hegy alá, a Tepke közelébe tájat látni (ismeri persze). De hiába minden, akinek szülőföldje a legszebb — és kinek nem ugyan? — annak mutogathatnak mást. Egv örökké lüktető, ideggörcsös egri nyomdai világ napi küzdelmeiből jönnek Kopkáék hét végeken haza, ide a falu szélére egy éktelen rossz bekötőúton a házhoz érkezve. . . És onnantól megszűnik minden görcs. Péntek este, szombat egész nap a nagy nyugalomé. de már vasárnap estefelé beindulnak Kopka László kényszerképzetében újra a modern nyomdagépek, a szövegszerkesztők. a színek újra vibrálni kezdenek, a számok, az ügyek, az emberek. A „gárda”, ahogy ő mondja munkatársairól, akiket egyszerűen nem lehet(ne) elhagyni. Hiába volt-van-lesz jobban fizető lehetőség a fiatal, eredményei után méltán ismert szakembernek. És akkor itt van újra Bágyon. Excentrikus nagy körözések után le-leszállva ide, mint a madár a fészkére, megpihenni. Hát persze, hogy ez a legszebb ház és ez a legszebb táj. Hát persze, hogy ezt le kellene festeni és a művésszel is jót tehetnénk „festenél- végre egy nyugodt képet. . . Czinke Ferenc mosolyog, azt mondja erre: „ha én idejönnék néhány napra, már ezt a lépcsőt itt nem tudnám kikerülni, ez is beépülne valahova, de meg aztán hoznám is magammal mindazt, amit érzek, gondolok. Kinéznék én ezen a tágas ablakon reggel például, látnám is ezt a nyugodt tájat, látnám, ahogy az emberek vásárolnak a kicsinyke üzletben, ahogy Mari néném su- terolja az aprót, bejönnék aztán ide újra a vászonhoz és mit tudom én mit festenék. .. ” Ezért is nehéz nyugodt képet alkotni. A kibicsaklott, hátraha- nyatlott élettelen testtől talán nem is lehet megszabadulni. Majdnem reménytelen az a kép, amelyet Czinke Ferenc Bágyonban festene ilyen címmel és persze erre az alkalomra megfelelően lágy ecsettel „Kisbágyoni elégia”. Mégis értjük Kopka Lászlót. Apját ötvenhatban Apcról (ott a vasútállomás) ide hazafelé jövet lőtték le, nyilván orvul. Anyja itt volt sokáig felvásárlója az áfész- nek, gyűjtötte a tojást, a mákot, mindent, ami terményből. hozamból a bágyo- niaknak pénzt vitt a házhoz. Templomélményei között a történet, hogy egy évben any- nyi mák termett, amit már csak a templomban lehetett tárolni rövid időre. Akkor kérdezte a helvbeli tisztelendő, miért nem jár a kis Kopka Laci rendszeresen a templomba „hát mert ott a mák. . . " jött a válasz az édesanyjától, amiből elsősorban a talpraesettséget kelllehet észrevenni. Amit megtanul az ember, ami előbbre viszi őt magát és a többieket is. „Adni valamit az embernek — ez a legnagyobb dolog a világon” — mondja az ország egyik legjobb nyomdájának vezetője. A falut keresztülszelő és jó régen megrendszabálvozott Buják-palak (valamikor sok gondot okozott kiöntéseivel) völgyében felfelé haladva- játszva siklóztak, ami meg annyit tesz. hogy a villámként cikázó siklókat kézzel fogták. A legemlékezetesebb talán mégis az a hatalmas, máig csengő tanítói pofon, amit kapott, hát lehet abban is valami, hogv két ember kapcsolatában a legintenzívebb és egyben legemlékezetesebb a pofon, s nem is mindig megalázó. Most azt tervezi, összejárva néha a közeli Buják polgár- mesterével. Patkós Pistával, hogy valami kis üzemet a nyomdától ide Bágyonba telepítenének munkaalkalmat adva az asszonyoknak, és hát az utat is meg kellene valahogy csinálni. Adni. A legtöbb, amit tehet az ember. A siklós-mákos-papos- pofonos és még ezen felül teljes harmóniát nyújtó Kis- bágyonnak. Hogy tartalma legyen a nyugalomnak. A festővel együtt bólogatok. T. Pataki László
