Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-27 / 98. szám

1991. ÁPRILIS 27., SZOMBAT MŰVÉSZET ES TÁRSADALOM imnunu 7 Olasz művészet a 70-es és 80-as években Yehudi Menuhin 75 éves A márciustól júniusig tar­tó magyarországi olasz kul­turált napok parádés ren­dezvénye az a kiállítás, amely protokolláris külsősé­gekkel nyílott meg a minap a Műcsarnokban. Az április 28-ig látogatható tárlat mél­tó a megkülönböztetett fi­gyelemre. Hiszen egy olyan ként a bolognai Galleria dlArte Moderna igazgatója — válogatta különböző gyűj­teményekből. Az elmúlt húsz esztendő olasz művészetében jelentős szerepet játszó mű­alkotásokon keresztül meg­győzően mutatja be a művé­szeti irányzatok gazdagsá­gát, sokféleségét és ered­Eliseo MaUiacoi: Oxigén és mágnes (lí>86.) korszak, olyan művészetét hozza közel a magyar kö­zönséghez, amely meghatá­rozó szerepet játszott nem­csak Itália, hanem az egye­temes vizuális kultúra ten­denciáinak formálásában. A kiállítás Metszéspontok címmel a 70-es és a 80-as évek olasz művészetéből ad ízelítőt. Anyagát Pier Gio­vanni Castagnoli, a kiállítás kormánybiztosa — aki egyéb­ményeit. Nem törekszik tel­jességre, sem átfogó körkép felmutatására, hanem — sza­vai szerint — az vezette, hogy bemutasson a magyar közönségnek egy magas színvonalú válogatást azok­ból az eszmékből, expresszív szándékokból és nyelvi kife­jezőeszközökből, amelyek leginkább jellemezték a 70- es és 80-as évek olasz mű­vészetét. A hetvenes éveket az Ar­te Povera, a konceptuális művészet, az environment és a művészet analitikus értel­mezése uralta, a nyolcvanas években ellenhatásként a hagyományos festészeti kife­jezés került előtérbe. Huszonöt művész két-két művel van képviselve, őket és ezeket az alkotásokat tartja a legjelentősebbnek és a legjellemzőbbnek a rende­ző. önálló művek önálló ki­állítása ez, miközben a ké­pek. szobrok szoros kap­csolatban vannak vagy ép­pen vitáznak egymással. Er­re a fajta találkozásra, érintkezésre utal a „Met­széspontok” cím is. Az a tény, hogy az alko­tások nincsenek irányzatok, áramlatok, stílusok szerint csoportosítva, lehetővé te­szi, hogy képről képre ha­ladva fogadjuk be őket. És érzékeljük a kifejezőeszkö­zöknek az evidencia erejével ható gazdagságát. A művek egymás utáni megtekintése során a néző egyre sokrétűbben értelme­zi azokat, és ezáltal közelebb jut az alkotói folyamat meg­ismeréséhez — fejezi ki re­ményét Castagnoli pro­fesszor, akinek meggyőző­dése, „hogy ha véleményün­ket nem befolyásolják abszt­rakt sémák, ideológiai köntösök, vagy a definiálás­ra való törekvés, hanem hajlandók vagyunk elismer­ni a mű elsőbbségét, meg­hallgatva legbensőbb hang­ját, akkor a modern művé­szetben egy nem is sejtett gazdagságot fedezhetünk fel, mely messze meghaladja azt a tartományt, amiről a kü­lönféle irányzatok felsoro­lása tanúskodhat.” (kádár) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Anyu­kája egyszem gyermeke, aki­nek boldogan telt a gyer­mekkora. Tihamérka süketül hangzó neve miatt ugyan a többi gyerek gúnyolódásának célpontjává vált, de mivel minden csoda három napig tart alapon hamar felhagy­tak vele. Tették ezt azért is, mert Tihamérról minden le­pergett, és már akkor cini­kusan mosolyogva vont vál­lai. ha heccelődni próbáltak vele. Iskoláit elvégezte va­lahogyan, ám azt senki nem tudja: pontosan mit és mi­lyen eredménnyel, arra nem derült fény. ' Munkahelyeit váltogatta, mert fő elve a „szabadság szeretete”, meg: neki ne parancsoljon senki. Talált végre ilyen helyet: felcsapott könyvterjesztő­nek. Mindezt vagy másfél évtizeddel ezelőtt cselekedte, amikor még nem árultak minden sarkon könyvet. Egy- szer-egyszer barátaival vá­gott neki a nagyvilágnak. Ilyenkor nem találtak olyan eldugott falut, csöppnyi tele­pülési, ahol Tihamér a he­lyi kocsma előtt fel ne kiál­tott volna: — Itt is ittam! Barátunk néhány éve alul­ról szagolja az ibolyát. A mája vitte el szegényt, ugye... A Tihamérok országában néha erre a lehetőségre is kellene gondolni, poharaz- gatás közben, vagy inkább helyette. G É. 15 éve, 1916. április 22-én született Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész, ko* runk egyik legkiválóbb hegedűse. Az oroszok jobban bírják Ürhajósjelöltek túlélési tréningjére került sor nem­régiben az északi Vorkuta térségében, ahol leszállóka­binokban értek Földet a je­löltek, köztük hat újságíró is A kísérlet részvevőinek két napot kellett, eltölteniök a rendkívüli körülmények kö­zött, s mint kiderült, a szov­jet emberek jobban bírják a megpróbáltatásokat. Ki­bírták a kemény fagyot és a viharos északi szelet. Nem mondhatja viszont el magá­ról ugyanezt az extrém kö­rülmények közötti túlélés is­mert nemzetközi szaktekin­télye, az olaszországi túlélé­si iskola igazgatója Jacek Palkiewicz, akit igencsak megviseltek a körülmények. Ennek ellenére elhatározta, hogy nyáron ismét csatla­kozik az űrhajósjelöltekhez és forró kazahsztáni sztyep­pén is erőpróbát tesz. Deák Mór: ZSOLTÁR Voltam porszem a végtelen­ben és küszködtem amíg porszem lettem és lenyűgözött minden ami igaz és legyőzött engem is ami nem az és látom magamon látom rajtuk aki ad semmit el nem vehet hát gyűlölöm anyámat apá mat csak hosszú életű ne legyek voltam sárból játszottam porban és a földben élek majd holtan de soha ne szólíts úgy fiam és ne merj föltámasztani Uram A II. világháborúban elesett német katonák részére létesít temetőt, a pécsi temetkezési vállalat. A köztemetőben külön sírkertet alakítottak ki dél-dunántúli harcban el­esett 220 német katonának, amelyet június 8-án avatnak fel. Az európai németek történelmi megbékélésének szellemében a pécsi német főkonzulátus is támogatja a hazánkban elesett német katonák sírjainak felderítését. LENGETT A SZENT LEVEGŐ Emlékezés a negyven évvel ezelőtti első írószövetségi közgyűlésre A Magyar Írók Szövet­ségének egy-egy közgyűlé­se, mindig esemény volt, a hatalom már előre félt, mit mondanak megint ezek az írók. Azok pedig be­széltek: egyszer rejtjele­sen, .egyszer „brutális sza­badsággal, mert négy-öt évenként szinte az egyet­len alkalom ■ volt arra, hogy az .értelmiség meg­üzenje saját autonóm vé­leményét. Negyven esztendeje, 1951 április végén' tartották az elsőt. — Amikor Révai József, a mindenható belépett, megszentségesült, megara- nyosodott a levegő, — em­lékezik vissza rá Takács Imre. — Én akkkor voltam fiatal költő, s ugyanúgy vidéken laktam, mint ma, csak nem Fehérváron, ha­nem egy Vas megyei kis faluban. IBUSZ-vasúti je­gyet kaptam oda-vissza, a tetthelyen meg egy ara­nyozott feliratú díszdobozt osztogattak szűz, ártatlan jegyzetpapírral tele, hogy rájuk róhassam Révai örökbecsű szavait. Még ma is őrzöm. — Negyven éve jársz az írószövetség közgyűlései­re; melyik volt a legem­lékezetesebb? — Az az első, az ezer- kilencszázötvenegves. A Vá­ci utcai új városháza épü­letében celebrálták. Ak­kor találkoztam először nemzedéktársaimmal, s a nagyokkal: Veres Péter­rel, Szabó Pállal, meg hát azzal a rengeteg élő klasz- szikussal: úgy néztem rá­juk. mint az istenekre. Megállt Illyés a vécében, kinyitotta a csapot, és azt mondta: „Kezet kell mos­nom. előre kezet kell mosnom, mert sok kéz fogja bemocskolni.” Ve­res Péter a díszemelvé­nyen ült, és úgy mosoly­gott, mint égy napraforgó Nem is mosolygott, röhig- csélt a sületlenségeken. De röhögnie kellett volna: észveszejtő, tébolydába il­lő komédia volt az egész. — Például egv suttvó költőre azt a feladatot sóz­ták. hegy Illyésnek ro­hanjon: Illyés másnap fö'- olvasta Az építőkhöz cí­mű versét, amelyben ezek a sorok is benne vannak: „Kettős küzdelem / hősei az új épületeken, / rajta­tok , fordul meg: börtönt rakjatok / vagy bástyát, jól vigyázzatok!” A bás­tyával nyilván arra a Rá- kosi-féle mondatra utalt, . hogy „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a bé­ke frontján." Ezzel talán megadta a hatalomnak, ami a hatalomé, viszont az előtte lévő szó: g bör­tön. 1951-ben börtönt em­legetni egy „szabad” or­szágban, kész felségsértés­sel ért föl. — Igen, hát egy nagy rituálé volt az egész, ne­kem mégiscsak a legemlé­kezetesebb. A többire nemigen emlékszem. Me­lyiken is? Valamelyiken egyszer azt mondta Dar­vas József: „Már hallom a trombitaszót.” Mit hallha­tott? Semmit. Nem hallat­szott akkor még semmifé­le trombitaszó. Az 1986- os közgyűlésen már igen. A Vigadóban. Az volt az ötvenegyesen kívül az egyetlen emlékezetes ösz- szejövetel. Legalábbis ne­kem. — Lehet még ezután is közgyűlés, én azon se fo­gok felszólalni, mert' az egész írószövetség nem ér­dekel. Nem először mon­dom: se Homérosz, se Tolsztoj nem volt írószö­vetségi tag. anélkül is na' g.vot teremtettek. Persze azért nem olyan sima a dolog: a kollektivitás bor­zasztó szép, olyan, mint a gúla: összekulcsolt tenye­remben tartom a másikat, annak a válla pedig egy harmadikat emel a ma­gasba. Legalábbis ígv volt. amikor az én nemzedé­kem a Nagy Lászlóé, a Juhász Ferencé belépett az irodalomba, Volt egy írószövetség: közgyűlés hajdanán, még a szelleme is régen szer­tefoszlott, de azért még­sem csak mese, monda, rege, hanem igaz, véresen komoly történet volt. — Nekem ugyan a leg­emlékezetesebb. még egy ilyet azért soha többet. Ezzel a mondattal feje­ződik be Takács Imre megíratlan. szóbeli jegy­zőkönyve a negyven évvel ezelőttiről. Győri László Német katonasírok Pécsett TIHAMÉR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents