Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-03 / 77. szám
A Salgótarjáni 211-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben dűl a háború. 1989 októberében alakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének hatfős csoportja az iskolában, majd egy évvel később, egy másik PDSZ is deklarálta létezését, huszonhat, illetve ma már huszonnyolc fővel. A hattagú csoport két vezetője—Ujj Ferenc és Szoó Zoltán—és a nagyobb létszámú szervezet között bizony akadnak nézet- különbségek. S a körből nem maradhat ki az iskola vezetése és tantestülete sem, akiket Szoóék élesen támadnak. Ezért arra kértem Horváth László igazgatót, üljünk le egy kerekasztal-beszélgetésre, ahol minden érintett fél elmondhatná véleményét. Egy sajnálatos félreértés folytán azonban ezen a beszélgetésen csak a huszonnyolc fős PDSZ képviselői és a vasasszakszervezet képviselője jelent meg. Elindult a lavina Kecskés Margit, a PDSZ tagja kezdi mesélni a történetet: — A Szoó-féle szakszervezet létezéséről azon az 1989 decemberi tantestületi értekezleten szereztünk tudomást, ahol Ujj Ferenc különböző követelésekkel állt elő. — Mik voltak ezek a követelések? — Csupa álatalánosság. Úgy mondanám, megpróbálták lejáratni az iskolát és hatásvadász módon embereket toborozni. Ez az értekezelet indította el a lavinát. — Úgy tudom, súlyos vádak is elhangzottak ekkor az intézmény vezetőségének címezve. — Igen, azt állították, hogy sztálinista törvénytelenségeket követett el az iskola vezetése, de hogy konkrétan miket, nem került szóba. — Az az axióma — veszi át a szót Balázs László —, hogy ez a vezetés sztálinista. Ebből következik minden további vád: ha a vezetés sztálinista, jogtalanul fizet ki pénzeket, suba alatt ad jutalmakat, lefizeti a szakszervezeti titkárt, megfélemlíti a tantestületet, akkor mi, tanárok 120-an piszok, csibész, jellemtelen, korrupt gazemberek vagyunk. De szeretném én látni azt a vezetőt vagy kollégát aki engem meg tud félemlíteni! — Tudják Szoóék bizonyítani, amit állítanak? — Dehogy tudják. Az 1990 januári értekezleten megcáfoltuk őket. —Vizsgálatot is folytattak az iskolában. — Mivel nem találtak támogatókra az oktatók között — mondja Kecskés Margit —, más fórumokon próbálták bizonyítani vélt igazukat. A minsztérium kezdeményezett vizsgálatot, amit később leadott a megyéhez. Ekkor, 1990 áprilisában lejötregy bizottság, melynek a következők voltak a tagjai: a PDSZ országos választmányának két tagja, a megyei és városi tanács osztályvezetői, az MDF képviseletében dr. Várkonyi Józsefés a nagybátony i ISZI egyik tanára. — Mi köze volt ehhez az ügyhöz az MDF-nek? — Mi is ezt kérdeztük... — S mire jutott ez a bizottság? — Semmire. A PDSZ és az MDF képviselőinek véleményét nem tudtuk meg — csatlakozik a beszélgetéshez Gyimesi Tibor is ,—, csak Kapás József ismertette, mire jutottak a többiek. Az ő jelentésükből megtudhatta a tantestület, hogy bizonyos dolgokban elmarasztalható az iskola vezetése, de a súlyos vádak nem állnak. Ez 1990 júniusában történt, a PDSZ állásfoglalását viszont 1991 februárjában a sajtóból kellett megtudnunk!' — Ha lehet valamit sztálinista módszernek nevezni — háborog Balázs László —, akkor, látja, ez pontosan az! (A PDSZ vizsgálati jelentése sem tartalmaz konkrétumot, csak „szovjet típusú opportunista magatartásról”, hatalommal való visszaélésről, diszkriminációról, a „félelem légköréből” tudósít. Persze mindennek nem Ujj vagy Szoó az okozója.) Védett férfiak — Végül Ujj Ferencet elbocsátották. — Igen, mégpedig a mi kezdeményzésünkre — erősíti meg Balázs László. — Nyolcvanhármán aláírásukkal járultak hozzá, hogy kezdeményezzük az elbocsátását. Sőt, nem titok, Szoó Zoltánt sem akartuk kollégánknak. De őt, mivel szakszervezeti tisztségviselő, a központ egyetértése nélkül nem tehette ki a vezetés. Ezt pedig nem kaptuk meg... Na és itt jön a nagy csavar. Amikor ugyanis kezdeményeztük Ujj elbocsátását, akkor derült ki, hogy ő is funkcionárius, úgynevezett tagszervező. így már ő is érinthetetlen, őt is megvédte a PDSZ, vissza kellett vennünk. — A Szoó-féle PDSZ megala- kulási jegyzőkönyvében géppel írva az áll, hogy Szoó a képviselő. Utána tollal írták oda, hogy Ujj tagszervező —- jegyzi meg Kecskés Margit. — Most is azt mondom, nem egy időben készült a két szöveg. Az utóbbi akkor, amikor Ujj Ferencet el akarták bocsátani. — Végül is kikből áll a Szoó és Ujj nevével fémjelzett PDSZ? — Amikor 1989 októberében megalakultak, belépett Ujj Ferenc, Ujj Ferencné, Szoó Zoltán, Köfalvi Tibor— aki mellesleg nem is dolgozott az iskolában, mert kórházban volt —, és beszervezték még Hősfi Lászlót és Pdantek Lászlót is. De Hősfi és Plantek rövid időn belül kilépett, így négyftn maradtak. Hogy meglegyen a minimálisan szükséges öt fő, csatlakozásra bírták Petényi Lászlót — ő már öt éve nyugdíjas — és egy aktív tanárt, aki azzal a feltétellel állt közéjük, hogy a neve titokban marad. ■— Létezik egyáltalán ez a szervezet? — Az iskola vezetéséhez hivatalosan az az információ jutott el utoljára—mondja Gyimesi Tibor —, hogy négy főre apadt a létszámuk. — Az'igazsághoz hozzá tartozik az is—folytatta Balázs László —, hogy ha nem vagdalkozással és rágalmazással kezdik meg a működésüket többen is beléptek volna. De így mindenkit elriasztottak. — Arra is hivatkoznak — teszi hozzá Király László, a vasasszakszervezet képviselője —, hogy az emberek az aláírásgyűjtésnél azt sem tudják, mihez adják a nevüket. Hát én kikérem magamnak, hogy engem vagy másokat olyan hülyének nézzenek, hogy nem tudjuk, mit írunk alá! —Az az érdekes—keseredik el Gyimesi Tibor —, hogy mindenütt annak a hatfős PDSZ-nek hisznek, mi pedig huszonnyolcán, szintén PDSZ-esek, huncut-betyár semmirekellők vagyunk, és csak azért alakultunk meg, hogy nekik ártahassunk. — Miért támogatja a sajtó és a PDSZ mégis Szoót és Ujjt? — Mert ma üldözöttnek lenni divat és dicsőség. De miért nem üldöznek még 115 embert ebben az iskolában? Miért csak kettőjüket? — Hol a vége ennek a háborúskodásnak? — Amikor Ujj Ferencet visszavették, a kollégákkal hallgatólagosan megállapodtunk abban, hogy elfelejtjük, ami volt. De mindig újabb és újabb pofonokat kaptunk. Szeretnénk már befejezni ezt az egész ügyet, és nyugodtan tanítani. Titkos szervezkedés kezdődött Szoó Zoltán, az egyik „renitens”, így kezdi: — 1989 őszén kezdtük szervezni a PDSZ-t. Úgy tűnt, sok hívünk van, sokan be is akartak lépni, de egy-két nap után lehetett látni, hogy félnek. Végül is csak hatan lettünk. Tantestületi ülésen szerettük volna bejelenteni a megalakulásunkat, de az egy előre megkomponált értekezlet lett. v- Ezen az értekezleten minősítette sztálinistának és korruptnak a vezetést? — Én azzal kezdtem — azóta is azt hányják a szememre. Sajnos, mi úgy képzeltük, végre itt is nyílt fórum lesz! Emlékszem, így mondtam: Megint érvényesült az a sztálinista beidegződés, hogy a forgatókönyv szerint mentek a hozzászólások. így már csak azokat a jogszabályokat olvastam fel, amiket a vezetés megsért. — Például? — Nem vonja be a szakszervezetet semmilyen megbeszélésbe. Nem kapunk információt a gazdasági tevékenységre, bérre vonatkozóan. — Ön azt mondja, az volt a kérdés, érvényesülnek-e a szakszervezet jogai az iskolában, vagy sem? Az erről megjelent újságcikkekben ez sokadrendü kérdés. Inkább a régi rendszer átmentése került a középpontba! — Igen. Január 31-én testületi értekezletet hívtak össze, ezen több tanár felszólalt. Volt, aki azt mondta, az iskola vezetése nem tart lépést a demokratikus átalakulással, le kellene vonni ennek a konzekvenciáját. Ezután egyenként hívogatták be az embereket az igazgatóhelyettesek — nagyon titkos szervezkedés kezdődött. Mi támadtunk?! — Térjünk át a vizsgálatokra. Ezek minek a nyomán indultak el? — A január 31-i értekezleten agyagba tapostak bennünket. Átmentek személyeskedésbe. Szó sem volt a szakszervezetről, kettőnket támadtak. —Nem azért, mert először önök támadtak? — De hol? Mondom, akkor én csak a jogszabályokat olvastam föl. Hol támadtunk? — Visszatérve a személyek vagy a szakszervezet kérdésére, a testület (egy része) ezt nem tudjuk szétválasztani! Amikor azt mondják: PDSZ, kettejüket értik alatta. Nem is ismerik el az önök szervezetét. — Kezdettől fogva nem. —Azt mondják, van „illegális’ ’ tagjuk is... — Nem tudok ilyenről. — A testület (e kifejezés alatt persze a ,.kerekasztal” tagjai értendők) azt állítja, hogy meghamisították az alakulás jegyzőkönyvét. Ujj Ferenc neve később került fel. — Ezt nem tehettük. Az okmányt leadtuk az igazgatónak, nem is volt nálunk. — Mikor kezdődött az elbocsátás kezdeményezése? — ’90 májusában. — Májusban volt az aláírásgyűjtési akció? — Nem. Az már a második volt. Az elsőt a január 31-i értekezlet után kezdték. A tanárok részéről én semmiféle ellenszenvet nem éreztem. —Akkor miért írták alá ? —Az aláírók nagy részét nem is ismerem! Kinn vannak az üzemeknél, a többségük szakoktató! — Amellett, hogy ezt valamennyien aláírták, az is önök ell/n szól, hogy a kollégáik nem csatlakoztak ehhez a PDSZ-hez. Ez • mégis elgondolkoztató, nem? — Elgondolkodtató, csak nem úgy, ahogy most ön gondolja! Nem mertek csatlakozni, akkor meg főleg nem, amikor a béremelésnél mi kaptuk a legkevesebbet. —Önök végül is azért alakultak — bár az újságcikkekből nem ez derült ki —, mert bizonyos demokratikus formákat nem tartott be a vezetés. Akkor már működött egy másik szakszervezet, amelyik ezzel nem tudott mit kezdeni. Önök ebből mit tudnak elérni? — Pontosítsunk valamit! Mi minisztériumi vizsgálatot kértünk. Nem volt minisztériumi vizsgálat! Visszadobták a megyei művelődési osztálynak. Elég fura vizsgálat, amikor engem egész idő alatt meg sem hallgattak! — Az MDF-nek mi köze volt ehhez a vizsgálathoz? — Független bizottságot kértem, ahol jelen van a PDSZ képviselője is. Azt mondta Szalánczay György (a megyei művelődési osztály helyettes vetetője — a szerk.), az MDF képviselője is legyen ott. Azt mondtam, szó sem lehet róla. Ő erre: „majd Jóska bátyám”! Én tiltakoztam, mert dr. Várkonyi József a pedagógiai intézet jogtanácsosa. Tehát neki velünk szemben az iskolát kellett képviselnie. Mire jó ez az egész? — Szeretném, ha megcáfolna. Én úgy látom, megalakult az önök szakszervezete, azért, hogy elérjen valamit, ami eddig hiányzott az intézményből. És onnantól kezdve, hogy a vita középpontjáI „Huncut-betyár semmirekellők vagyunk!” ITT VALAKI SZTÁLINISTA ban már a megalakulás és a működés áll. Nem az, amiért megalakultak, hanem az, hogy megalakultak: — Sehogy sem működhetünk! Nem voltak hajlandók szóba állni velünk soha a PDSZ működését, jogosítványainkat illetően! — Ha a maguk működését akadályozzák; ha összesen csak hatan vannak; ha úgy néz ki, nem tudnak tenni semmit, akkor mire jó ez az egész? , — Semmire. — De a szakszervezet továbbra is működik, igaz? — A miénk? — Igen. — Most akkor nem tudom, mit ért működés alatt? Mert mi kezdettől fogva csak védekezésre szorítkoztunk. Már ott tartunk, a szertárba nem tudok bejutni, mert elrejtik a kulcsokat! Én már hagynám az egészet, de nem fognak hagyni!... — Ök is ezt mondják... Arra kérem, mondja már el a véleményét erről az ügyről! —A független szakszervezetek elszigetelten működnek, ugyanúgy folyik a retorzió! Ebben a rendszerváltásban egyelőre rosz- szabb helyzetben vagyunk, mint eddig voltunk! — Nekem az a véleményem, hogy itt nem szakszervezeti kérdésekről van szó. Azért nem támogatja önöket a tantestület, mert amikor önök megalakultak, le- sztálinistázták őket. És innentől már nem az a kérdés, belépjenek- e, vagy se, hanem hogy tisztázzák magukat a vád alól. — Nagyon nem értek magával egyet! Elmondom még egyszer: senki sehol nem mondta, hogy sztálinista a vezetés! A tantestületre meg főleg nem. — Vannak konkrétan megnevezhető — hadd mondjam így — ellenségei, ön szerint? — Konkrétan három személy. —Itt van most előttünk jó néhány újságcikk. Most készül a következő. Mi mindenkivel beszélgettünk. Maguk egy házban dolgoznak, és az újságokban figyelik egymás véleményét. Ok egyfolytában arra hivatkoznak, hogy ön lesztálinistázta őket, és mint kiderült, ez nem is igaz. Nem lehetne, hogy leülnének egymással, és megbeszélnék ezt végre? — Most mondjam azt, hogy mi ezt szérettük volna, és a vezetés ezt nem akarja? Egyértelműen érzem, hogy amikor kicsit csitulna a helyzet, és közelednének hozzánk az emberek — rögtön lépnek valamit. — Ebből úgy tűnik, mitha az igazgatónak érdeke lenne, hogy feszültséget keltsen a testületben! — Pontosan... Ez benne a nagy taktika, amivel nem tudunk mit kezdeni... Ez politikai ügy — Mi a véleménye Horváth Lászlónak, az iskola igazgatójának? — Ami itt terítékre került téma nem munkahelyi, hanem politikai probléma. Mi szeretnénk korrektek maradni és a még hátra lévő kérdéseket jogi úton, tiszta eszközökkel rendezni. A vezetést ért vádakat pedig — azt hiszem a tantestület nevében is — egyértelműen visszautasítom. Ha itt valaki bolsevik volt, az Ujj Ferenc. Ozsvárt Tamás Dudellai Ildikó I HÉTKÖZNAPI ÜGYEINK 1
