Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
8 rwmjwi 1991. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK Nostradamus — egy francia próféta a XVI. századból Ráktempóban „Nostradamus talán az egyik legrejtélyesebb ember, aki valaha élt.” Ezzel a megállapítással kezdődik Ráth-Végh István, a híres magyar kultúrtörténész Nost- radamusról, a XVI században élt francia jövendőmondóról szóló írása, mely A varázsvessző című kötet egyik fejezete. Hazánkban egészen a közelmúltig nem sok szó esett erről a valóban különös látnokról, viszont Nyugaton — túlzás nélkül állíthatjuk — valóságos Nostradamus-láz söpört végig az elmúlt évtizedekben. Magyarországon véglegesen csak 1989-ben tört meg a jég, azaz ekkor jelent meg újabb kiadásban Vághidi Ferenc Nostradamus élete és jövendölései a XX. századra című munkája, amely eredetileg 1940-ben íródott. S most vehettük kézbe az Egyesült Államokban élő magyar filológus, Ligeti Pál könyvecskéjét, amely a Nostradamus — Jóslatok az ezredvégről címet viseli. A kiadvány — legalábbis jelen sorok írója számára — óriási csalódás, méltatlan egy egykorvolt francia látnok valóban izgalmas egyéniségéhez és próféciáihoz — de erről később. Nos, az kétségbevonhatatlan tény, hogy Nostradamus látomásai közül nem egy a döbbenet erejével hat a történelmi ismeretekkel bizonyos mértékig rendelkező olvasóra. Bizonyítékként íme egy idézet Vághidi Ferenc könyvéből, előrebocsátva, hogy Nostradamus négysoros versekbe szedte régies franciasággal írt jóslatait, melyek a 3797-ik esztendőig terjednek. Le aaxp plus grand de route mis en fuite," Gueres plus outre ne sera pourchassé: Ost recampé et region reduicte, Puis hors de Gaule de tout sera chassé. Magyarul: „A legnagyobb hadsereg szét lesz verve és menekülésre kényszerítve, de a határon túl alig fogják üldözni. Az ország, a hajlék újra meg lesz erősítve, egy tájék, országrész visszafoglalva, azután az egész hadsereget kiüldözik Franciaországból.” Vághidi Ferenc 1940-ben, a könyv megírásakor még nem sejthette azt, amit mi már tudunk. Azaz azt, hogy 1944—45-ben a német hadsereget valóban kiüldözik Franciaországból, s visszafoglalják a Németországhoz csatolt Elzász-Lotharingiát. S ha egy pillantást vetünk a vers negyedik sorára, máris egy félelmetes élményben lesz részünk. Franciaország felszabadulásában oroszlán- része volt egy francia tábornoknak, későbbi vezető politikusnak. akit de Gaulleként ismert meg a világ. . . Hadd tegyük hozzá gyorsan, nem elszigetelt esetről, amolyan vak tyúk is talál szemet lehetőségről van szó, Nostradamus máskor is elrejtett egy-egy személynevet jóslataiban. Ezek után talán érthető, hogy a Nostradamus-hívek kétségkívül mámoros örömmel csaptak le Ligeti Pál művére, ám annál sajnálatosabb, hogy a szellemi kihívás helyett egy merőben koncepcionális propaganda- kiadvány vár az olvasóra. Ligeti Pál ugyanis se többet, se kevesebbet nem kíván bizonyítani, mint azt, hogy Nostradamus már az 1500-as években engesztelhetetlen antikommunista volt. Ez a gyermeteg anakronizmus — azaz kortévesztés — egy cseppet sem zavarja a szerzőt, aki a bevezetésben egyebek mellett azt is leírja, hogy ,.Nostradamus jövendöléseit eddig egyedül Vághidi Ferenc kitűnő kis könyvéből ismerhette meg az olvasó”. Ez a megállapítás persze nem fedi a valóságot, hiszen Ráth-Végh István 1966-ban, majd 1979-ben megjelent A varázsvessző című kötetében lebilincselő stílusban ecseteli Nostradamus viselt dolgait, s elemzi próféciáit. Egy magára valamit is adó Nostradamus-kutató- nak és -értelmezőnek erről illene tudnia. Mindez csekélység — legyinthetnénk, hiszen a lényeg valóban az értelmezés, ám Ligeti Pál ez esetben sem mentes a legalábbis különös következ,,A háború után nagy változások lesznek a Szovjetunióban, egyes vezetők állásukat vesztik, mások magas hivatalokba kerülnek, nagy- (kirakat-)pereket rendeznek és nyilvános vitákat; ekkor kezdődnek az első űrutazások, ekkor röpítik fel az első szputnyikot egy hordozórakéta segítségével” — íme ez Ligeti Pál meglehetősen kacskaringós szöveg- elemzése, amely egyébként hemzseg az önkényes bele- magyarázásoktól. Csak egy példa a feje tetejére állított Ligeti-módszerre: bár a szövegben nincs szó a Szovjetunióról, Ligeti Pál szerint az első sor „unión” és a második sor „Estats” szava „világossá teszi: csakis a Szovjetunióról lehet szó”. Az már a legkevésbé sem zavarja, hogy a francia Estats-Uni nem más, mint az Egyesült Államok megnevezése, tehát ha már mindenáron valamelyik országhoz kell kapcsolni ezt a jóslatot, sokkal lotetésektől. „És Nostradamus tegyük hozzá, nem csupán megjövendöli az Idő méhé- ben rejtőző eseményeket, de — néha ironikusan, néha öklét rázva — kommentálja is őket. Mindez fokozottan érvényes a kommunizmussal kapcsolatos jövendölésekre, itt már a rejtélyes megfogalmazás sem tudja elrejteni a mondatok mögött parázsló prófétai dühöt, gyűlöletet” — véli tudni Szerzőnk, s ennek a koncepciónak a bizonyítására nem átall a leglehetetlenebb magyarázatokkal előrukkolni. Példaként álljon itt a Megjövendölt találmányok című fejezet egyik négysorosa, amely — Ligeti Pál szerint — a szputnyikra vonatkozik. gikusabb lett volna az USA- val példálózni. Nem utolsósorban azért, mert az ötvenes években ott is rendeztek kirakatpereket, ott is egyesek állásukat vesztették, míg mások magas hivatalokba kerültek... Nincs sok értelme tovább folytatni Ligeti Pál megkésett délibábos nyelvészkedéseinek a sorát, s talán le is zárhatnánk ezt a dossziét, ha a könyv elején nem találkoznánk egy vészt jósló ígérettel. Az Egyesült Államokban élő magyar nyelvész ugyanis újabb Nostradamus- kötetet kíván megjelentetni, Nostradamus jövendölései a XVI. századtól a XX. századig címmel. Az előzményeket, az elfogult magyarázatokat megismerve — bár Nostradamus misztikus próféciáinak képzeletfelgyújtó, fantáziakitágító hatása vitathatatlan — mégis legszívesebben azt üzenném: ne tegye... Szeri Árpád Egyesületet kívánnak alapítani a munka nélküli nógrádi agrármérnökök. Az ötlet egy ipolytarnóci és ma- gyarnándori érintettől származik, s még jó néhány település kapcsolódhat ide, ha tekintetbe vesszük az állás nélküli agrár szakemberek számát, mely mára meghaladja az ötvenet. Az viszont már az érthetőség határát haladja meg, hogy miért nem kellenek nekünk ezek a diplomások. Egy részük bizonyára már elhelyezkedni sem tudott a képzés után, míg mások a biztosnak látszó munkájukat veszítették el. Magyarázatot nem nehéz találni a gondjukra, tekintve, hogy a helyzetük is következménye ingatag gazdaságunknak. Nem kevés ter- melőszöyetkezet éppen csak tengődik, s mialatt takarékosságból összébb húzódzko- dik, lefarag a szakember- gárdájából is. „Kilakoltatásuk” indokoláHazai közlekedésünk egyik rákfenéje ugyanaz, mint mindennapi életünknek. Nevezetes, hogy egész egyszerűen nem törődünk egymással. Csak a saját érdekeinket akarjuk érvényesíteni. Jobbik esetben a másik szempontjainak fity- tyet hányva, rosszabb esetben tudatosan annak ellenében. A kölcsönös érdekérvényesítés, egymás érdekeinek tiszteletben tartása pedig a szolidaritás alapja. Enélkül pedig társadalomról nem beszélhetünk, legfeljebb egymás mellett élő emberekről. Mimdannyiunknak jó, ha két járművezető szolidáris egymással. Akkor is, ha sának másik verziója szerint, ha a föld magánkézbe kerül, úgy sem lesz, aki al- kalmazza-fizesse őket. Egyesek egyébként is úgy vélik: nekik a vérükben van a mezőgazdasági munka, aztán nem kell ahhoz más, mint pénz, pénz, vagy hajlékony derék. Hogy melyik magyarázat sántít? Mind a kettő, de inkább az utóbbi. Főként azért, mert nem túl kapós a föld, a fiatalabb nemzedékek szívesebben maradnak a biztonságot ígérő állásban, illetve tartanak az eladósodástól. Másrészt az agrárvég- zettségűek ragaszkodnak a szakmájukhoz, még akkor is, ha „túltermelődtek” kicsit... A következmény következménye a kallódás, a fe- leslegességérzet viszont csak átmeneti ideig viselhető el. A ráktempó sokasodik, átka pedig, hogv megelégelik, s a türelmetlenebbek az ország határain túl keresik boldogulásukat. — mihalik — csak egymáson akarnak segíteni. S mindebből mi a tanulság? Az, hogy ugyanezt megtehetjük, mi autósok, vagy gyalogosok is egymással. A lehetőségek tárháza úgyszólván kimeríthetetlen. Például úgy, hogy a zebra előtt lassítva nem „csaljuk le” a gyalogost, ha látjuk: mellettünk az autós nem lassít. Persze ma még nem tartunk itt. Ma egészen más jelenetek játszódnak le az utakon. De nyissük ki jól a szemünket, s akikor talán nemcsak a rosszat, a jót is meglátjuk. S meg is tanuljuk. Meg kell tanulnunk! Mert szoldaritás nélkül nincs társadalom! I. F. Paix, union fera et changement, Estats, offices, bas haut, et hault bien bas, Dresser voyage, le fruict premier tourment Guerre cesser, civil procez debats. Szolidaritás Egy „szomszéd” a Szomszédokból: Nemcsak Károly Ha azt mondom: Károly, s te azt mondod: Feri, akkor ez az egész tűnik valami logikusnak. De ha hozzátesszük azt, hogy Szomszédok, akkor pillanatokon belül mindenkinek csak egy valaki juthat eszébe, a népszerű, már századik folytatásán is túl járó tévésorozat „árva gyereke”, Vágási Feri, akit a sorozatban Nemcsák Károly alakít. A népszerű színművész a közelmúltban járt Salgótarjánban. ö nyitotta meg szavalatával a március 15-ei ünnepséget — s a versmondás után néhány percre lapunk rendelkezésére állt. Ebben a szűkre szabott időben beszélgettünk. — Azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom, hogy ön most Magyarország legközismertebb színművészeinek egyike. Elöljáróban arra kérem: mutassa be pár szóval önmagát! Hogyan vezetett az útja e népszerűségig? — Ezzel most elég sokat nyüstölik a Szomszédok jóformán valamennyi szereplőjét. Üjat nem tudunk mondani, életrajzi adataink adottak, és megváltoztathatatla- nok. Én nem messze innen, egy borsodi kis falucskában, Mocsolyás-telepen születtem. Amikor úgy döntöttem, hogy színész leszek, csak harmadszorra vettek fel, két évig dolgoztam. Egy esztendeig raktárosként az erdőgazdaságnál, aztán díszletezőként Miskolcon, a Nemzeti Színháznál. 1981-ben szereztem diplomát, egy évadot voltam Szegeden, majd Ruszt József főrendező vezetésével elmentünk Zalaegerszegre, ahol színházalapítók lettünk. Négy szép év után Bálint András hívott az újjá alakult Radnóti Színházhoz. Három évad után elfogadtam Csiszár Imre felkérését, így már két éve a Nemzeti Színház tagja vagyok. Ebből — ha kiszámoljuk — kiderült, hogy már 33 éves múltam. Ez a „karriertörténet” dióhéjban. Bár én nem tartom nagy karriernek. .. — Gyermekkori álma volt, hogy színész legyen? — Egyáltalán nem. Szerencse? Vagy szerencsétlenség? Nem is tudom. Volt egy nagyon aranyos tanár házaspár a faluban. Általános iskolában osztatlan tan- intézménybe jártunk, a tanító néni 1—4., a férje 5—8. osztályos tanulókat oktatott. (Már sosem tudom meg. miért, mert a tanár úr egyetemet végzett, matematika-fizika szakos középiskolai tanár lehetett volna — egyetemre Ottlik Gézával járt együtt. Szóval, valami történhetett az életükben, amiért elvonultak az isten háta mögé.) A tanító néni öt szülése után szeretett volna rendező szakra menni, de Major tanár úr eltanácsolta. Így rajtunk élte ki rendezői hajlamait, a produkciókban rendre szerephez juttatott. Itt „rontottak el” először. Másodszor (és végérvényesen) Mezőcsáton, ahol versmondóversenyen tűntem ki. Eléggé megdöbbent a tanári kar, 'amikor „megsúgtam”, hogy jelentkezem a főiskolára. Igazán nem tudtam azt sem, mi az a színész, mert színházba középiskolásként jártam először, a faluban meg sokáig egyetlen tévé volt gyerekkoromban, a színész így számomra valami egészen más matériából álló embert jelentett, egyféle csodát. Mára ők a kollégáim. Az élet már csak ilyen... — Vágási Ferin kívül kiknek a bőrébe bújik bele mostanában? — Ebből látszik, hogy a televízióval szinte lehetetlen versenyezni. Jó az, hogy az ember kéthetente ott van a képernyőn, de félő. egyszer megunnak bennünket. Nekem nem ..a Vágási” a fő. Vörösmarty Csongor és Tündéjében az egyik ördög. Burrah szerepét játszom, a Várszínházban Szophoklész Antigonéjában Haimónt. a Kaukázusi krétakörben Simán szerepét osztották rám. Huszonnyolcadikén készülünk bemutatni Bókái János Négy asszonyt szeretek című igen kellemes vígjátékát. Most éppen pihenőnapot kaptak a műszakiak. így cseppentem ide Salgótarjánba. Kicsit strapás ígv az élet. de nekünk, színészeknek két halálunk van: ha nagyon sokat dolgozunk — vagy ha egyáltalán semmit sem. — Jelent valamit az ön életében az, hogy március 15-én ünnepi nyitószavalatot tartott? Milyen a viszonya az ünnepekhez általában? — Ha erre gondéi, nem voltam soha lánglelkű forradalmár alkat. Még mérsékelten harcos ellenzéki, vagy nagy felvonuló sem voltam. Az efféle szerepek távol álltak tőlem. A mi világunk eléggé elszigetelt világ volt, nálunk az ünnepek másként csapódtak le. Sosem kellett attól tartanom, hogy „na, most elvisznek a rendőrök, vagy nem visznek el”? — A családjának mi a véleménye a színészi pályájáról? — Kezdetben nem keltett osztatlan lelkesedést a tervem. Érthető, hiszen kétszer kirúgtak a felvételin, s nem is értették meg. miért ragaszkodom ily megszállottan ehhez a pályához. A színészet mindenkitől távol állt a faluban, talán a már említett tanárnőt kivéve. Aztán beletörődtek. Amikor később jöttek a sikerek, akkor az volt a baj. Édesapám négy éve súlyos beteg lett — agyvérzést kapott — és nagyon idegesítette. hogy a kórházban a látogatásra igyekvő fiacskáját még a kórterem küszöbén is autogramokért ostromolják. Ezt én is nehezen viseltem, és édesapámat is teljesen megértettem. Édesanyám nyilván másként viszonyult ehhez. Nem tartanak csodának, bár büszkék rá, hogy a „művész úr” innen származik, de én ugyanúgy a régi Karcsi maradtam, és ez így van jól. Ha a nővéremmel — ajci tanárnő lett — hazalátogatunk, azonnal átöltözünk „hétköznapi ruhába”, s ugyanazt tesszük a ház körül, amit tizenöt évvel ezelőtt. — Visszatérve a világot jelentő deszkákhoz: vannak-e szerepálmai, amit mindenképp szeretne eljátszani? — Nincsenek ilyenek. Játszom azt, amit rám osztanak, mert esetleg törést okozna az életemben, ha nagyon akarnék egy szerepet és végül nem kapnám meg. Ha nem vagyok megelégedve a szerepekkel, legfeljebb elszerződöm. Volt már ilyen. — Hogyan éli meg a sikertelenséget és a sikert? — A sikertelenség inkább dacossá tesz, mint letör. De időbe telik, míg fel tudom dolgozni magamban a negatívumokat. Nehezen billentem át magam a holtponton. A siker? Az relatív dolog. Hiszen ha valami apróság megvalósul az életünkben, az már lehet siker. Én minden fellépés előtt izgulok, ha verset kell mondanom, még a lábam is remeg. Ez így természetes, hiszen ez egy olyan pálya, amit hatvanévesen is tanul az ember. — Végül a Szomszédokról ejtsünk szót. A sorozatban feltűnő, hogy a Vágási-gyereket alig mutatják a képernyőn, a legkisebb Má- genheim, Franciska viszont sűrűn feltűnik. Mi a titok nyitja? — Ez nem titok. Ilike (Ivancsics Ilona, a szerepben Jutka — a szerk.) nem hozta be a sorozatba saját gyerekét, és ezt én díjazni tudom, bár nekem még nincs gyerekem. Megértem, ha azt szeretné, hogy a gyereke „csak” gverek legyen, és ne sztároliák már kiskorában. Még felnőtteknek is nehéz átélni az ismertségből adódó néha nagyon kellemetlen szituációkat. így ezt a szerepet, a „mi gyerekünket” egy stábtól idegen kölcsöngyerek játssza, aki két h'éttel idősebb, mint az Ilikéé. Ez némi nehézségekkel jár, így „kisfiúnk” akkor jut nagyobb szerephez, ha már ő maga is nagyobb lesz. A szűkre szabott idő lejárt. Nemcsák Károly még szüleire is kíváncsi volt, és Mocso- lyás-telep azért mégsincs oly közel. Tizennyolc perc alatt ennyire lehet bepillantani egy zárt világba, a színész mindennapjaiba, amelyben nem minden csupa fény. A nehézségeket nem hozzák elénk a színpadra, képernyőre. Bár azért szí* nészek... Balázs József EMBEREK — ESETEK — VÉLEMÉNYEK
