Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
1991. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK Ügy kezdődött, mint a mesében: egyszer volt, hol nem volt több kis termelőszövetkezet Magyarországon, melyek aztán gondoltak egy nagyot, s egy naggyá egyesültek. Május 1. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet néven nézsai székhellyel. de további négy település: Legend, Nógrádsáp, Keszeg és ősagárd is idetartozott. Mindez még 1975-ben történt. Mára, 1991-re három részre szakadtak. Illetve: három részre kellett szakadniuk. Ha meg akarták előzni a csődeljárást... Pedig szépen indultak a fejlődés útján. Az alaptevékenység mellé szépen szaporodtak a melléküzemágak, és úgy számítottak, hogy egyre többet profitálhatnak majd ezekből, és egyre több bevételt feltételezve, egyre jobb életkörülményeket szándékoztak teremteni a téesz tagságának és családjaiknak. A mezőgazdaság azonban olyan foglalatosság, amely nemcsak egyféle nehézségnek van kitéve nap mint nap. A hét szűk esztendő hamarosan beköszöntött, s mindegyik egyre szűkebb lett. Több éven keresztül aszály sújtotta a termőföldeket, amit még inkább tetézett az egész országra kiterjedő pénzügyi válság. A tavalyi év végleg betette a kiskaput. Majdnem húszmillióba került a szárazság, leértékelték a forintot, hatmillió forinttal lecsökkent az árkiegészítési támogatás és harmincnégyről tíz százalékra csökkent egyidejűleg az exporttámogatás is. Ez volt az a pont, ami után önmagában is bomlásnak indult volna a termelő- szövetkezet, az emberek elvesztették hitüket mindennapi munkájukban. Némi „segítséget” is kapott a folyamat az őket ért támadások miatt sokszor egymással acsarkodó vezetőktől. És a kilátástalan helyzetbe sodródott tagság is könnyebbnek látta a jövőt, ha iszétválnak — amennyire csak lehet. 1991. január 11-én közgyűlést hívtak össze, melyen a tagság kétharmados többséggel szentesítette a szétválást. Ezzel felhatalmazást adott újabb és még újabb közgyűlések összehívására, melyeken azt voltak hivatottak eldönteni az ötök (az öt bevezetőben említett község), hogy ki, kivel, miképp kíván közösködni a jövőben, esetleg az önállóság útjára lépve próbál kikászálódni abból az alagútból, melynek a kellős közepére kerültek, s a fény egyik végén sem pislákol. A kép nehezen alakult ki. Majdnem negyedévvel (!) az első közgyűlés után, március 22-én, pénteken már csak egy kérdés szerepelt a legutolsó közgyűlés napirendjén : Legénd és Nézsa együtt, vagy külön-külön járja-e tovább az önállóság rögös útját. Már ezelőtt tisztázódott, hogy Nógrádsáp egyedül, Ösagárd és Keszeg pedig közösen folytatja tovább a munkát. és másutt Dél már elmúlt ezen a bizonyos pénteken, amikor eredeti helyszínen, a téesz központjában kerestük az ülésezőket. „A kultúrban vannak!” ;— igazítanak el bennünket, majd hozzáteszik: „már reggeltől vitatkoznak. Nem tudják abbahagyni. Menjenek oda nyugodtan!” Odamegyünk. Már az aulában — tájékoztatásképpen — egy hölgy magyarázza, hogy mennek ám itt a dolgok, kellőképp összeuszították az embereket egymással. — A vezetőknek hatalom kell, nekünk meg munka kellene. A többi itt a kisembert nem érdekli. Majd a jól értesültek mosolyával megsúgja: ő tudja, ki kit, ki ellen uszított, milyen céllal. — Tudja, a Holma Miklóst sokan utálják itt, de van olyan is, aki jól kijön vele. A Tóthtal többször összevesztek (Tóth József elnökhelyettes — a szerk.), meg aztán keverte itt a... — elakad, mert fél, hogy ebből baja lehet. — Én még itt akarom megenni a kenyerem, és ki tudja, mi lesz itt holnap? Többet nem sikerül kiszednem belőle. Nem így abból a férfiból, aki csak abban egyezik az előbb említett asszonnyal, hogy nem adja nevét a dolgokhoz. És ő nem a marakodásban látja a bajok okát. — Kapcsolja csak be nyugodtan azt az izét — mutat a magnóra. — Nem mondok én itt senkire semmi rosz- szat, mert minek? Aki ezt az egészet csinálta, annak még a maguk fajtája is hiába csavargatja a nyakát. Mert az ország vezetői sz...-nak az egészre! Mit érdekli a pesti urakat, meg a parlamentbe felült doktor kicsodákat, ha a nép éhen döglik? Röhögnek ezek a markukba! Hogy az a... (és dől belőle az ízes palóc káromkodás, miközben „biztosít” engem arról, hogy nekem se sok van hátra, ha városi vagyok —, ha csak nincs falusi nagyanyám —, mert bizony, ő nem ad nekem húst, egy falást se. Csak a családjának. Én meg rágjam a tollat). — Jó, jó, szétváltak, de mi lesz a melléküzemágakkal? — érdeklődöm. — Sz... az mind. Csak az adósság van azon a francos hűtcházon is. Ha több kell rá, mint ami bejön, mi lesz itt még évekig? Engem nem az érdekel, ki jut hatalomra, akárki is, ha'így megy. beledöglik. A tartozás felemészt mindent. Na és a FÖLDKÉRDÉS!? Ha elvitték a lovat, elvitték az ekét, a boronát, a tehenet (egészen beleremeg a mérgébe), tán’ az apám f...ával szántsak, vessek? Ki adja azt vissza? Tán’ a Torgyán? Vagy az a Zsíros, vagy ki? Ne is idegesítsen, jó ember! Az is hülye, aki itt hatalomra tör. Tavaly az egyik anyját szidtuk, az idei aszály után a másikét. Ez a változás. Hatalom, ah...! Kisebb tées% íg .’f. Közben három perccel negyed három előtt véget ér az utolsó gyűlés. Kifele jövet megtudjuk a lényeget: csak háromfelé szakadt az egykori Május 1. Mgtsz, Nézsa és Legénd együtt folytatják a küzdelmet. Döntöttek, s az alapszabályban rögzítették, hogy három jogutód lesz. A vagyon felosztása még folyamatban van. Végül is remélik, hogy kisebb egységekként ki-ki könnyebben vészeli majd át a fekete felhőként felettük lebegő jövő évet, éveket. A melléküzemágakat pedig egy kft.-ként üzemeltetik, közösen, ennek vezetői ma még nem tisztázottak. Az igazgatótanácsi ülés még ezután jön majd, várhatóan a közeli napokban. Ezek után az érdekelt nagyon, mi lesz a továbbiakban. Alagút ide, alagút oda, valamiért csak elvállalták mind a három helyen a téesz irányítását. Vajon tudják-e. sejtik-e a jövőt? Vagy fejest ugranak a sötétbe? Megráztuk a fát, a verebek elszálltak hsKhmSShUShBmShHHhHHBhh» Holma Miklós már nem a Május 1. Mgtsz elnöke. Az új cégtáblán, a Béke Mgtsz név áll majd. Annak ellenére vállalta a posztot, hogy Diósjenőre is hívták ugyanolyan feladatra — kevesebb gonddal... — Lehet, hogy őrültséget vállaltam. De a kialakult helyzetben nem a korábbi számítások mondtak csődöt, hanem az ország vezetőinek tehetetlenségén buktunk meg, mint máshol is az országban. A rengeteg nehézséget az újság már megírta. Azt, hogy ilyen krízishelyzetben azok az erők is lábra kapnak, akiknek a bom- lasztás a céljuk, és az egyetlen lehetséges fegyverük, természetesnek veszem. Ha meghalok, vagy elzavarnak, üljenek a helyemre, boldoguljanak. Nem egy gyönyör. — Mit tud kínálni a tagságnak? — Tudom, borzasztó, de sok jót egy ideig nem. Már karcsúsítottuk a létszámot, 18 százalékát leépítettük — vezetőséget, adminisztrációt is —, de pénzt nem tudunk csinálni. Valószínűleg a tagságra fogunk szorulni. De hogy kérjek a tagságtól hektáronként tízezer forintot, hogy ennyivel szánjanak be, ha ötezrük sincs? Még két nagyon kemény évünk lesz, a tartozások miatt, ezt át kell vészelni bárhogyan. — Hogyan tartanak el három vezetőséget, három apparátust az eddigi egy helyett ugyanabban az öt faluban? —■ Fogós kérdés. Csak úgy, hogy a létező legminimálisabb vezető- és adminisztrációs gárdával dolgoznak, és ott fogják meg a pénzt, ahol tudják. Meg ahol van. Itt a föld Nézsán nemigen kell senkinek, így „földkérdés” nincs. Marad a nyakunkon minden. Az öt falut — visszatérve eredeti kérdésére — még el lehetett volna irányítani 13—14 fős szakembergárdával. Eddig. Hogy most miképp oldja ezt meg, rejtély. Mindenesetre nemigen lesz járható út, hogy mondjuk az eddigi egy erdész helyett majd most hármat foglalkoztassunk, meg hasonló ilyen gondok vannak ezerszám. — Kiknek lesz a legrosz- szabb a helyzetük? — Felesleges rangsorolni. Mindenkinek. Különösen a jó szakembereket sajnálom, azokat, akik ilyen kis területen eltörpülnek. Egy növényvédelmi szakmérnök például. Innen nagyon nehéz kitűnni az eredményekkel. Mindegy, ami történt, megtörtént. Megráztuk a fát, a verebek elszálltak. De csak a szomszéd fáig. — Vagyonelosztás tekintetében mi a helyzet? — Legkönnyebb dolgunk a pénzzel volt. Ami nincst azt pillanatok alatt eloszthatjuk. De félre a tréfával: nagy kérdés, hogy a gépekkel mi lesz. A kettőt, vagy az ötöt nehéz három részre osztani. Hiába a szétválás, egymás nélkül nem leszünk meg ezután sem. Szó, ami szó, volna miért keseregnem. De két okból nem teszem. Egy: az a tagság akkor is bennem bízott, amikor a személyem elleni támadások után azt mondtam: „oké, megyek abban a pillanatban, ahogy mást választ helyettem a tagság”. A hétfői közgyűlésen már ott sem voltam, nehogy a befolyásolás vádjával illessenek. Hát nem engem választottak...? A másik ok pedig: akármerre fordítom a fejem, mindenhol csak a bajok vannak. Nemcsak nekem rossz, meg az itteni tagságnak. Nagy vigasz, nem? Abban egyetértünk, hogy negyvenszázalékos kamatra ebben a helyzetben kölcsönt felvenni akkor is őrültség lenne, ha adnának. De nem adnak. Még annyit elárul, hogy megpróbálkoztak vegyes vállalat alapításával is. de amikor kicsit beleásták magukat a magyar viszonyokba a svéd, német, belga, osztrák, líbiai és izraeli tárgyaló felek, példa nélküli internacionalista egyetértésről tettek tanúbizonyságot. Ekkora kockázat láttán kitöltetlenül hagyták csekkfüzeteiket... Ha két év múlva még életben maradnak, már ők nem adják. Vagy csak a sokszorosáért. Ha a bajaikkal együtt nem kellettek, később lehetnek feltételeik is. Zöld menőben sötét felles 4g “ : ’ Tölgyes Béla, a Zöldmező néven újjáalakult, keszegi— ősagárdi „duó” elnöke sorolja, mijük van: 920 hektár szántó és gyümölcsös, 300 hektár erdő, 300 hektár gyep. Aztán ami nincs hozzá: földtörvény, egyéb törvény. Állattenyésztés csak nyomokban. Az állatok magángazdálkodóknál kihelyezve. Szarvasmarha alig-alig van. Pedig az állattenyésztés és a növénytermesztés édestestvérek. A föld elsavanyodása nagy gond. És a földek itt sem kelendők... — Miben reménykednek? — tudakozódom. — Nem sokban. Van 20— 25 aktív és mintegy 90—100 nyugdíjas tagunk, akikkel startolunk. Fő cél: megállítani a közös vagyon felélését! Termelőeszközt kellene adni a dolgozók kezébe, de ez is gond. Ha jutnak is gépek az újrainduló gazdaságnak, meg ne kérdezze, „na, aztán mivel tudják majd üzemeltetni ezeket?”, mert azt én magának meg nem mondom. Jobban én se tudom. Mi is kérincsélhetünk a tagságtól. Ahhoz, hogy elindulhassunk. A tagok háztájiját megműveljük, de hogy vetni is tudjunk, ahhoz májr hitelt kell felvennünk. Ha sikerül, 18 százalékos kamatra reorganizációs hitelhez jutni, már tapsolhatunk. Pedig az sem kevés. Csak akkor, ha az inflációt is bekalkuláljuk. — Mi ismert már pénzügyeikről? — Körülbelül az év közepére tisztázódik, hogy mennyi tartozással indulunk. Mi nem akarunk alagútba jutni. Ellenkezőleg: most akartunk kimászni belőle. Lehet, hogy sikerül — csak akkor onnan egy másik alagútba jutunk...? Nógrádsáp egyedül is nekivág Százöt nyugdíjas kilenc- venkét aktív tagra alapozhat a jövőben Uhlár József, az „egyedülálló falu”, Nógrádsáp tsz-elnöke, aki tiszteletdíjasként látja el feladatát. ök —, mivel ekkor volt az alakuló ülés — Március 15. Mgtsz néven „futnak” immár két hete. — Nálunk elég nagy a létszám — újságolja. — De a földterület sem kicsi. 1200 hektár „birodalom” a miénk, a szántóterület mintegy 760 hektár. Korábban az ipart is idetelepítették: van nyomdaüzemünk, faüzemünk. Ha a bevitt vagyon arányában részesedünk a kft. eredményéből, akkor mintegy egyharmados részarányunknak egyrészt örülhetünk, másrészt kockázattal is jár. — Önök mivel indulnak most? — Nézze, legelőször azt kell alapul venni, hogy a nagy tsz negyedik éve folyamatos vészteséget produkált. Ez így nem mehetett tovább, mert előbb-utóbb csődbe jutottunk volna, folyt a vagyon felélése. Nekünk ez már a másodszori nekifutásunk volt, az első nem sikerült. Azzal számolunk, hogy az alaptevékenységből —, ami csak a növény- termesztésre korlátozódik — nullszaldós, vagy minimális nyereséget hozó évet lehet zárnunk. — Ez nem is rossz, tavaly mennyi veszteséggel zártak? — Huszonötmillióval. Reményünk van. Nógrádsáp mindig arról volt híres, hogy itt az emberek nagyon szorgalmasak. Én ilyenre még alapozok. Most, hogy a vagyont is a sajátjuknak fogják érezni, kettőzött akarással igyekeznek kifelé ebből a közös igyekezettel ásott hatalmas gödörből. Én nem esem kétségbe. Ha a természetfelelős is velünk van, akkor nem lesz gond... Ha voltak is ellenségeskedések időnként, végül nem ezek vezettek a szétváláshoz. A felelősség tényleg nem azokat terheli, akik egykori szép haszonnal kecsegtető vállalkozásokra hitelt vettek fel. Mert ki látta előre azo. kát a bajokat, amikkel most szembe kell nézni a most már három tsz tagságának, és vezetőinek? Máshonnan véve a példát: ugyan ki vett volna fel olyan feltételekkel hosszú lejáratú lakáshitelt, amilyenekkel most kell nyögnie a maradék terheket? Igaz, hogy most három vezetés felelőssége a kivezető út megtalálása. A Május 1. Tsz szétaprózódása befejeződött, ahogy a költő írja: „Máma már nem hasad tovább...”. Ez bizonyos. El ugyan nem alhatnak, mint a kis Balázs, mert kemény esztendő áll előttük. Reményük pedig csak annyi, mint az erdőben eltévedt vándornak, aki csak megy-megy egy irányban az erdőben, tudva, hogy csak a a közepéig kell befelé menni. De honnan kezdődik a kiút...? BALÁZS JÓZSEF í HÉTKÖZNAPI ÜGYEINK 1 NÉZSA: Széthullás nsz ály és viszály után
