Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-27 / 72. szám

4 iiHTnnu LÁTÓHATÁR 1991. MÁRCIUS 27., SZERDA Búcsú Brinkmannéktól Uj sorozat: A HŐSÖK THÍLÓC VlLÁQ A tüzesember Minden bizonnyal csak ideigle­nesen, de véget ér ötvenperces kedd esti idillünk a Fekete-erdő­ben. El kell búcsúznunk a mindig méltóságteljes, ám igazságos Brinkmann professzortól, a bájos, mosolygós Christa doktornőtől, a szívtipró Udótól, no meg a tiszta kórházfalaktól csakúgy, mint a szelíd ligetes domboktól, a házak szültségfokozó konfliktusok kö­zül ismerős lehet az eltérő egyen­ruhák ellenére a béklyóba kötö- zöttség, hogy dönteni nem lehet, mert mindig vannak valahol messze illetékesebbek és okosab­bak, akik úgy vélik, helyettünk ha­tározhatnak. Ebben a filmben az ausztrálok nem dönthetnek sorsu­król. Az intézkedésekre jogosul­pedig a bosszú. Kemény a próba, de ők állják. Végül csak ötüket választják ki a feladatra. A vállalkozás nem kockázat- mentes. Neki kell indulniok töré­keny lélekvesztőjükön az óceán­nak, hogy az ellenség közelébe férkőzve felrobbantsák annak ál­lásait. Hogy gyűrkőznek neki? Hányféle akadállyal kell megküz­Környezetvédelmi pályázatok Egyének és csoportok egyaránt tá­mogatást kapnak a Környezetvédel­mi és Területfejlesztési Miniszté­riumtól a természeti és az épített környezet megóvását, fejlesztését szolgáló akciókhoz. A hozzájárulást pályázatok alapján ítélik oda. A pá­lyázatoknak tartalmazniuk kell a pályázó nevét, levelezési címét, a tervezett tevékenység és a várható eredmény ismertetését, a teljes költ­ségvetést, az igényelt támogatás összegét, valamint — engedélyhez kötött tevékenység esetén — az en­gedély másolatát. A bírálóbizottság az idén két alkalommal értékeli a pályamunkákat, először az 1991. április 30-ig, másodszorra az 1991. szeptember 30-ig beérkezett kérel­meket bírálják el. A pályaműveket két példányban a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium címére (1394 Budapest pf.: 351.) kérik eljuttatni, a borítékon feltün­tetve: „Környezetvédő tevékenysé­gek pályázat”. A pályázati feltéte­lekről az érdeklődők a 201-3280-as telefonszámon is kérhetnek felvilá­gosítást. Külön kategóriát jelent a termé­szetmegfigyelő és ismeretbővítő, valamint a természet- és környezet­védelmi feladatok megoldására szervezett táborok támogatása. Eze­ket a pályamunkákat 1991. április 10-ig a Magyar Természetvédők Szövetsége címére (1121 Budapest, Költő u. 21.) kérik eljuttatni. Felvi­lágosítást ezekről a támogatásokról a 156-2133-as telefonszámon kér­hetnek az érdeklődők. Az oktatási, nevelési programok megvalósításához igényelt támoga­tásért 1991. április 30-ig a Környe­zetgazdálkodási Intézet Tovább­képzési és Közgyűjteményi Irodájá­hoz (1369 Budapest 5. pf.: 352.) nyújthatják be a pályázatokat az érdekeltek. Kik voltak a tüzesemberek? A valóságban természetesen nem léteztek, csupán a népi képzeletvi­lág szülte őket. Az idősek kísérlet­ként beszélnek róluk, akik a határ­ban bolyongtak. Az éjjel kinnjáró- kat követték, esetenként rájuk te­lepedtek, a gyanútlanabbakat mocsárba csalogatták. A tüzes­emberek között voltak emberala- kúak, akik tüzet szórtak maguk után. Ok valamilyen életükben elkövetett súlyos bűnükért veze­keltek. A nem emberalakúak ke- reszteletlenül elhunyt gyermekek vagy csupán kincsjelző kísértetek voltak. A legtöbben úgy mondják, hogy jókora káromkodással lehe­tett megszabadulni a tüzesember­től. Érdekes módon a tüzesembert az idős bányászok ismerik legjob­ban Kelet-Nógrádban. Hogy miért? Ők járták naponként az éjszakákat. Úttalan utakon, mo­csaras réteken át gyalogoltak az éjszakai műszakokra vagy éppen hazafelé. Volt valami valós alapja a hie­delemnek? Minden bizonnyal a metán, a mocsárgáz bolygó fénye borzongatta meg az elhagyatott helyen járó, többnyire magányo­san gyalogló jövőmenőket. Végül hadd mondjak el egy tü- zesember-történetet, melyet Gaj­dár Béláné zagyvarónai mese­mondótól tanultam. Valamikor réges-régen két tü­zesember járkált a zagyvái határ­ban. Még akkoriban a szegény munkásemberek gyalog jártak a salgói bányába. Éjjel ahogy men­tek a munkába, bizony látták a két- két tüzesembert sokszor. Majd ahogy megy két ember— mert egy már nem is mert menni —, látják a két tüzesembert, hogy hagyigálják a kezeiket, a szikra meg csak úgy szóródik az ujjaik- ból. A két bányász ijedtében leha­salt egy bokor mellé. Az egyik tüzesember meg leha­jol a földre, felvesz egy makkot. — No, cimbora, már én felsza­badulnék az átok alól, ha lenne valaki, aki elültetné ezt a makkot. Ha csak akkora fa nőne ki belőle, hogy egy faszögnek megfaragná, beütné egy bölcsőbe, az lenne az én szerencsém. Eldobta a makkot, az meg pon­tosan odapottyant, ahol a két bá­nyász lapult a bokorban. Az egyik: — Hallod-e, felveszem, meg­próbálom. Be is csúsztatta a zsebébe, haza­vitte. Otthon elültette, gondosan öntözgette, figyelgette. Ki is kelt a makk szépen. — Már lenne belőle egy faszög —gondolta a bányász. Megfarag­ta. Akkoriban volt bölcső minden háznál, hát beütötte a bölcső végé­be a szöget. A másik héten ahogy megy a bányába, már csak egy tüzesem­ber járkált. — Hallod-e, cimbora, megtet­tem, amit a tüzesember mondott, és lám-lám, már csak egyet látok. A másik biztosan megszabadult az átok alól. Nagy Zoltán Jelenet a filmből. erkélyein lecsorgó virágoktól. Ezentúl négy estéri át egy tőlünk távolibb, bár nem kevésbé egzoti­kus tájba merülhetünk el. A tévé ezekben a hetekben vált a régi struktúrából az újba. A Klini­ka még a régihez tartozott. Hát mi is ez a másfajta kedd esti egzotikum? Műfaja kalandfilm, a második világháború idején ját­szódik Ausztráliában. Az európai helyszínekről már annyi mindent láttunk, annyi mindent ismerünk. Ez itt teljesen más világ. Más szí­ne van az égnek és a tájnak. Van sok olyan is, amivel azonosulni tudunk. Ilyen a féltés, a tehetetlen indulat és a tenni vágyás. A fe­Tipizálási laboratórium A Batthyány Társaság kérésére a Társadalombiztosítási Főigazga­tóság több mint 10 millió forinttal hozzájárult a magyar egészség­ügy égető gondjainak enyhítésé­hez. Mostani adománya lehetővé tette, hogy Szombathelyen — az országban negyedikként — létre­jöjjön egy olyan HL—A tipizálási laboratórium, amely felgyorsítja a csontvelő-átültetéshez szüksé­ges vizsgálatokat, a donorkeresés hosszú folyamatát. Elfelejtette keresztnevét Manila. Negyvenhat évvel a máso­dik világháború befejezése után fel­bukkant az egykori megszálló japán császári hadsereg egyik volt tisztje a Fülöp-szigeteken — közölték manilai források. A fővárostól délre, egy bennszülött törzs tagjai között élt mostanáig, s e törzs tagjai adtak hírt róla. A korát te­kintve 65 és 75 év közöttire tehető egy­kori hadfi, akit Simodzsó kapitányként ismernek szűkebb környezetében, el­felejtette keresztnevét, s már japánul sem tud. így a manilai japán nagykövetség il­letékesei egyennlőre nem sietnek kije­lenteni, hogy tényleg honfitársukról van szó. Simodzsó kapitányt jelenleg kihallgatja a FUlöp-szigeteki beván­dorlási hatóság. tak lakhelye Anglia. Ugye isme­rős szituáció? De szerencsére nem azért kalandfilm, hogy unatkoz­zunk. Van itt izgalmas jelenet és kü­lönleges helyzet elég, amíg a fő­hősök cselekedeteit figyelhetjük. A különböző korú férfiakat úgy toborozták a nem kis bátorságot igénylő feladatra. Valamennyien tartalékosok. Túljutva ifjúságu­kon, történt már velük épp elég, de nem annyira öregek még, hogy erejüket ne próbálhatnák. Eleddig ismerni sem ismerték egymást. Mindegyiküket más-más indíték sarkallta, kit az unaloműzés, kit a férfias erőt követelő kihívás, kit deniük? Lesz izgalom elég. Az ifjú leányok bizonyosan örülni fognak Jason Donovan, a nagy­szerű, Európában is ismert, jóké­pű énekes szereplésének. A kitűnő ausztrál színészek magyar hangjai: Rátóti Zoltán, Végvári Tamás, Gáti Oszkár, Kautzky Armand, Józsa Imre gondoskodnak róla, hogy történe­tüket egészen a magunkénak érez­zük, hogy a hősöket szeressük, izguljunk értük, kíváncsiak le­gyünk sorsukra, vagyis: ahogy kedd esténként megszoktuk, ked­vükért is leüljünk a tévé elé. Józsa Ágnes Vallott a néma sír Hallgat, mint a sír! — tartja a szólásmondás a némaság végső fokoza­taként. Ez persze nem igaz. De a sír is lehet beszédes, ha megfelelő módon bírják szóra. A nápolyi rendőrök például értenek hozzá, amint a Le Monde tudósításából kiderül. A szervezett alvilág (camorra) titkai hozzáférhetetlenek, a rivális bandák egymással is harcban állnak, és ezt cáfolhatatlan tények tanúsítják: a prolongált temetések, s a sírok fölött elsuttogott bosszúfogadalmak. És éppen ez adta az ötletet a rendőrök­nek: rejtett mikrofont helyeznek a megboldogultak sírjára. Minthogy az egymással szemben álló klánok kulcsemberei követték egymást néhány hónap különbséggel, egyszerre két forrásból is meghallgathatták a rész­letekre oly kíváncsi rendőrök, hogy milyen körülmények között, és kinek a golyói végeztek a megboldogultakkal. A hozzátartozók ugyanis itt, a temető zavartalan csendjében — természetesen külön-külön — beszélték meg a tennivalókat. A folytatás krimiba illő: vallottak a néma sírok. S hogy így történt, azt tizenkilenc bandita lefogása bizonyítja. Merre van előre? Reflexiók egy írás kapcsán Enyhén szólva némi meglepe­téssel konstatáltam Viktor Meier úrnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent, Magya­rország alkalmazkodik című írá­sát (közli a Magyar Gazdaság, 1991. februári száma), melynek bevezető sorai így informálnak: A „fordulat” óta első ízben mutatkozik némi derűlátás a ma­gyar társadalomban...”. Jómagam is optimista vagyok, ám Meier úr túltesz rajtam. Hirte­len nem is tudom, hol vélte felfe­dezni ezt a felhőtlen magyar ég­boltot? Megállapításával annál is inkább zavarba ejt, mert azt is írja, hogy: „Ez nem igazolható statisz­tikai adatokkal és politikai moz­galomban sem fejeződik ki...”. Ezt aláírom én is, de mindjárt kér­dem is: akkor meg mivel igazol­ható? Aztán még fokozza is a szer­ző, az igazi derűre okot adó analí­zisét: „Még mindig széles néprétegek kerülnek hátrányos helyzetbe, sőt süllyednek nyomorba, elsősorban olyan emberek, akiknek tevé­kenysége az állami szektorhoz kö­tődött eddig.” Sajnos, ez is valós. Dehát akkor mire a derű? Persze figyelmetlen vagyok, hiszen írja ezt is a szerző: „...Növekvőben van azoknak a száma, akik felismerik az új rendszerben előttük nyíló lehető­ségeket”. Nocsak: ..Immár húsz­ezer magánvállalkozót tartanak számon Magyarországon”. Kez­dem már érteni Meier úr jövőbe vetett hitét. Vállalkozásbarát mentalitása örömkönnyekre fa­kasztja, s könnyei ködfátylán át aligha veheti észre, hogy a mun­kanélküliek száma Magyarorszá­gon az elmúlt évben, a vállalkozói létszám közel háromszorosával nőtt, és az év végére meghaladja a 80 ezer főt. A munkanélküli „se­reg” létszáma — az aktív kereső­höz képest—megközelítette a két százalékot. Repeshetünk-e az örömtől, mert létezik ma Magyar- országon 20 ezer ember, akinek oka van a megelégedésre, reális esélye a felemelkedésre, netán az „újgazdag’’-ságra, és van — ez­zel szemben — közel százezer, akinek meg halványlila reménye sincs, hogy „újratermelje” önma­gát és családját, perspektívát lás­son maga előtt. Hátha még tudná az előbbiek­ben említett cikk szerzője, hogy mi a helyzet Nógrád megyében? Ha érzékelné azt, hogy megyénk a munkanélküliek számát és ará­nyát tekintve, a legkritikusabb térségek közé tartozik, s talán csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye előzi meg Nógrádot, ebben a korántsem nemes vetélkedésben. És, hogy a munkanélküliségi ráta az év végén 4,2 százalék volt nálunk, szemben az országos 1,7- es mutatóval. Ha ismerné a leg­frissebb adatokat, miszerint az állást keresők száma meghaladja az ötezer főt, miközben számukra is alig több, mint négyszáz beje­lentett munkahely áll rendelke­zésre, amiből a munkanélküliek elvileg választhatnak. És ez az említett, több mint 5 ezer fő az úgynevezett „regisztrált” mun­kanélküli, amely — számítások szerint — csak kétharmada az összes munkanélkülinek. No, de hiszen van munkanélkü­li-segély is —- mondhatná Meier úr—, és az „alig” több mint öte­zer nógrádi munkanélküliből, négy és fél ezer jogosult is a se­gélyre. Igen, ez is igaz, miként az is, hogy nem felejthető: a segély átmeneti megoldás, amely idő­szakosan biztosítja a minimál megélhetést, megment az éhenha­lástól, ám semmi esélyt sem ad, garanciát meg pláne nem, az újbó­li elhelyezkedésre, a társadalom­ba való visszailleszkedésre. Tudom, Meier úr „vállalkozás- barát” kedve attól sem megy el, felhőtlen homloka attól sem lesz sötétebb, ha a figyelmébe ajánlom azt a további adatot, miszerint: 1991 januárjában, a mintegy 5300 fő munkanélküliből, majdnem 750 fő szellemi foglalkozású (kb. 14 százalék). A számukra bejelentett munka­helyek száma elenyészően cse­kély. A megyei „egészből” Sal­gótarján városban 1562 fő volt ja­nuár végén az állást keresők szá­ma, az összes munkanélküli közel 30 százaléka. Nem folytatom, végül is nem az én dolgom mun­kaerőpiaci helyzetképet vázolni. Csupán az említett írásra kívánok — egy oldalról — reflektálni. Hát így állunk Meier úr Salgó­tarjánban, 1991 márciusában. De azért megnyugtathatok minden­kit, magam is bízom a vállalkozá­sokban, én is változatlanul opti­mista vagyok, s ha munkanélküli leszek is, akkor is, százezer tár­sammal együtt derűsen tekintek a jövőbe: megnyugtat, mi több „feldob”, hogy húszezer újgaz­dag — akik közül tíz már koráb­ban is az volt, bizonyosan —jól él majd ebben az országban, s tudja, hogy „merre van előre”. Dr. Baráthi Ottó OSCAR-DÍJAK: Western a legjobb Hatvan év óta először lett ismét western az év legjobb filmje Hol­lywoodban: a „Táncok a farka­sokkal” Kevin Costner indián környezetben játszódó, gyönyö­rűen fényképezett alkotása nem kevesebb, mint 7 Oscar-díjat szer­zett a keddre virradóan rendezett ünnepségen. Costner megkapta a legjobb rendező díját, díjazták az operatőrt és a vágót, a zeneszer­zőt, a forgatókönyvírót és a hang­mérnököt. Costnert esélyesnek tartották a legjobb férfi főszereplő díjára is a maga rendezte filmben, de ezt az elismerést Jeremy Irons kapta, „A szerencse fordulata” című film­ben nyújtott alakításáért, míg a hasonló női Oscar Kathy Batesnek jutott a „Nyomorúság” főszere­péért. Az év külföldi filmjének egyik nagy esélyese a franciák új Cyra- nója volt, Gerard Depardieu-vel a főszerepben, ám a díjat a svájci „A reménység útja” című török tár­gyú alkotása kapta. Az év legjobb női mellékszereplőjének díja Whoopi Goldbergnek, a férfiaké Joe Pescinek jutott. Az utóbbi Martin Scorsese új, nagy sikerű gengszterfilmjében a „Derék fickókban” játszik, amely a kriti­kusok túlnyomó többségének vé­leménye szerint magasan az év legjobb amerikai filmje és learatta az eddigi díjakat. Az Oscar-díjak odaítélésénél azonban az egyik lényeges szempont a film tömeg­sikere és ilyen szempontból a „Táncok a farkasokkal” nyilván­valóan vezet — kommentálta már előre a várható eredményt a The Los Angeles Times. A Los Angeles-i, három és féló­rás díjkiosztó ünnepségét a világ szinte valamennyi tévéállomása átvette- és veszi, így Hollywood a becslések szerint egymilliárd néző előtt reklámozhatta magát és a filmművészetet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents