Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
Mohoráról érkezett telefonhívás a közelmúltban. Vidámi József né, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének elnöke — ex-tanácselnökasszony — beszélt a vonal végén. Találkozóra invitált bennünket. Elmondása szerint olyan dolgok történnek a faluban, melyről érdemes tájékoztatni olvasóinkat. Meg akarnak fojtani bennünket Kossuth utcai házuk kapujában a házigazda Vidámi József üdvözöl, majd bekísér a konyhából nyíló étkezőbe, ahol az asztalnál ülve vár meghívónk, Vidáminé, valamint a helyi MDF-szervezet vezetőségének két tagja: Vígh Sándorné és Székely Imre. Kérdezni sincs időm, Székely Imre máris mondanivalójába kezd: — Tavaly áprilisban, harminc fővel megalakult az MDF mohorai szervezete. Ügyködtünk becsületesen, jó néhány dolgot tettünk a faluért. Többek között megmentettük a gyógyszertárat, majd a lakosság segítségével felújítottuk azt. Sportudvart alakítottunk ki az iskolában és több alkalommal is szerveztünk MDF-piacokat, ahol rendkívül olcsó áron juthattak konzervhez, zsírhoz és ruhaneműhöz a lakosok. Felhőtlen volt a kapcsolatunk a Magyamándortól levált önálló helyi tanáccsal. — Mi hát a gond? — A helyhatósági választások alatt olyan dolgok történtek, melyek felettébb érdekesek. Jómagam például életemben nem szerepeltem úgy a sajtóban, mint akkor. Ott volt a fényképem az újságban! Nem tudom ki adott rá engedélyt, mert én úgy hallottam Szabad Györgytől, hogy senkit sem szabad lefotózni az érintett engedélye nélkül. Velem mégis megtörtént! Na, de volt más atrocitás is! Például egyik este ,,Piszkos demokrata fórum tag” felkiáltással lelöktek a bicikliről! Volt, hogy meg akartak verni! De mindezt eltűrtem. Ami viszont mostanában történik... A polgármester egészen egyszerűen semmibe se nézi az MDF-szervezetet! A parlamentben egy asztalnál ül az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt (utóbbinak tagja Fajcsik József polgármester úr), itt azonban nem hajlandók velünk együtt dolgozni! Nem tudok mást mondani: meg akarnak bennünket fojtani! Továbbra sem jutok szóhoz. Víghné tovább fűzi a gondolatmenetet: — Az MDF az egyetlen szervezet — hiszen a KDNP csak .papíron” létezik! — amely tett a faluért, és akkor most bennünket akarnak leradírozni! Minket, akik nem magunkért, hanem kizárólag Mohoráért dolgoztunk és dolgozunk. Az MDF azokból az emberekből alakult, akik annak idején a Magyamándortól való leválást, az önállósodást kiharcolták a falunak... Ekkor megszólal az eddig a konyhában serénykedő Vidáminé: — Ezt hagyjuk, most ne erről beszéljünk! Azért hívtuk Önt, hogy az MDF-szervezet jelenlegi, lehetetlen helyzetéről tájékoztatást adjunk. A valóság áz, hogy a helyi ön- kormányzat, megalakulása óta semmibe vesz bennünket! Sem levélben, sem személyes úton nem tudunk kapcsolatot teremteni a falu vezetésével! Minden felvetésünkre, minden jelentkezésünkre, minden tanácsunkra elutasító választ kapunk! Rögtön leszögezek valamit: az MDF egyetlen tagja sem akar képviselő vagy polgármester lenni! Megtörtént a választás, ami nekünk nem sikerült. A KDNP győzött. De ez korántsem jelentheti azt, hogy rólunk ne vegyenek tudomást! Az MDF már bizonyított ebben a faluban! A hirtelen támadt csendben felteszem a kérdést: lám? Velem vitatkozik teológiát végzett ember? Nekem nincsen csak nyolc általánosom és három iparim, de senkiről nem nyilatkoztam olyan hangnemben, mint ő! Már elnézést kérek, én nem akasztottam senkinek a nyakába vörös nyakkendőt Csillebércen! Megmondom őszintén azt is: csalódtam a KDNP-bení Más pártot kellett volna választanunk a kormánykoalícióba, mert ők csak prédikálgatnak, munka meg semmi. Hát, ezzel nem fog előrehaladni az ország. — Van-e önöknek új elképzelésük? tában vagyok minden gondolatukkal. Éppen ezért mondom azt, hogy már nagyon-nagyon unom a sorozatos megnyilvánulásaikat. — Véleményük szerint az ön- kormányzat nem vesz tudomást az MDF helyi szervezetéről, egyetlen észrevételre sem fogadókészek, minden segítséget visszautasítanak. Mit szól ön ezen megállapításokhoz? — Nem veszünk tudomást az MDF-ről? Nagyon jól hangzik, csak éppen nem igaz! Olyannyira valótlan állítás, hogy a polgár- mesteri hivatal már többször is fűtött termét biztosított a szervesegítségért. Mi a véleménye erről? — Ez sem akármi... Jómagam többször voltam már a Bem téren, az MDF székházában. Szó, mint szó, ott enyhén szólva másképpen intézik a dolgokat, mint a mohorai szervezetben. Kíváncsi lennék egyáltalán tudják-e a központban, hogy Vidáminéék hogyan tevékenykednek? Mert a mohorai MDF-et csak ők jelentik, nincsen mögöttük bázis. — Arról mi a véleménye, hogy soknak tartják az ön fizetését, s azért harcolnak, hogy társadalmi állásban vezesse a falut? Nincs nyugalom Mohorán „Antall Józsefnek vagy Bush elnöknek írunk!” — Egészen konkrétan mi a gondjuk a polgármesteri hivatallal? Vidáminé azonnal válaszol: — Az önkormányzatból hiányoznak a szakemberek! A polgármesternek pedig még csak rálátása sincs az államigazgatásra! Fajcsik József számára a bársonyszék a legfontosabb! Ebben a faluban nem kellene főállású polgármester, elég lenne egy jegyző! Gondoljon csak bele: a polgár- mesteri fizetés bruttó 36 ezer forint, amihez ha hozzászámítjuk a társadalombiztosítást, akkor havi 52 ezer forintjába kerül a falunak Fajcsik polgármester úr! Ez éves szinten 700 ezer forintot jelent! Mi annak idején, még a tanácsi rendszerben tíz évig kínlódtunk, hogy legyen űt a temetőbe! Az került 700 ezerbe! Nem akasztottam senki nyakába vörösnyakkendőt Az eddig csendben ülő Vidámi József kért szót barátaitól: — Úgy érzem, tűi finoman fogalmaztunk eddig. Én keményebb dolgokat mondanék, mert mindig ilyen voltam: az igazságért képes vagyok mindenre. —Nem hagyja őt békén az igazságérzete! — veti közbe Víghné. Vidámi folytatja mondandóját: — A választási harc során Faj- csikék megpróbáltak bennünket lejáratni. Bennünket, akik Nógrád megyében először csináltuk meg a demokratikus választást! Még Devcsics Miklósék ellen! Engem el is vittek autóval, de visszajöttem ! Különben is: az MDF döntötte meg az egypártrendszert, a KDNP csak akkor jött elő, amikor úgy érezték: most már nem lehet baj. Mohorai viszonylatban mondom: azok a kereszténydemokraták, akik vezetők lettek, mind az egypártrendszer szekértolói voltak!!! Kérem szépen, ezért a kijelentésemért akár bíróság előtt is vállalom a felelősséget! — Mintha irigykednének a kereszténydemokratákra! — A KDNP-sek megnyerték a választást a faluban. Oké, nem fáj ez nekünk. De azt, hogy nem állnak velünk szóba, nem tűrjük tovább! Nem vagyunk mi gyilkosok, kérem szépen! Ők beszélnek még etikáról? Mi soha nem tettünk olyanokat, mint ők. Az újságokban is miket nyilatkoztak ró— A mohorai állapot már tarthatatlan! Most már lépnünk kell! Ha nem veszi fel velünk a tárgyalásokat a polgármester, én Antall József úrnak fogok írni, vagy Bush elnöknek! Hát ne vicceljünk már, kérem szépen! A plébános megfélemlítette a népet Vidámi kendőzetlen mondatai után Víghné sem rejtegeti véleményét: — A katolikus plébános úr is csinált egy-két dolgot a választások alatt. Nem akarok róla nyilatkozni, de az biztos: ebben a faluban még senki nem élt úgy vissza a hatalommal, mint ő. Zsarolta és megfélemlítette a népet. Állítólag azt mondta a hívőknek, hogy ha nem arra szavaznak, akit ő mond akkor elmegy Mohoráról és öt évig nem lesz papja a falunak... — Higgye el — kapcsolódik a beszélgetésbe Székely Imre — az emberek sugdossák nekünk az utcán, hogy kezdeményezzünk aláírásgyűjtő akciót Fajcsik eltávolítására! De mi ezt nem tesszük, nem ez a célunk! Bármennyire is laikus a falu vezetése — erről többször személyesen meggyőződtem — nem akarjuk őt megbuktatni. Mi nem funkciókra törünk, hanem segíteni akarunk a falu vezetésében. — Az viszont biztos — mondja búcsúzóul Vidáminé —, hogy Mohorán társadalmi állású polgármester kell. Szinte minden hasonló lélekszámú településen így van ez. Azért harcolunk a jövőben, hogy így legyen ez nálunk Fajcsik József polgármester mosolyogva fogad. Udvariasan vezet irodájába, mikor azonban meghallja jövetelem okát, elkomorul a tekintete: — Nézze, megvallom őszintén, most már nagyon elegem van nemcsak nekem, hanem a képviselő-testületnek is abból, amit ez a négy ember csinál. — Nem akármilyen kijelentésekkel illetik önt és az önkormányzatot... — Higgye el, tökéletesen tiszzet gyűléseire — ingyenesen. Nem arról van tehát szó, hogy nem ismerjük el az ő létezésüket. A helyzet az, hogy az ő „segítőkész” javaslataikkal egyszerűen nem tudunk foglalkozni. Olyan észrevételekkel, kérdésekkel már-már számon kéréssel bombáznak bennünket hetente, amelyekhez vagy az égvilágon semmi közük, vagy pedig nincs semmi értelmük! A sorozatos leveleikkel pedig önmagukat minősítik, hiszen egy- egy oldalon több tucatnyi helyesírási hiba hemzseg... — Ok legfőképp a segítő szándékukat hangoztatják... — Higgye el, ez csak szépen hangzó szöveg, semmi több! Egyértelműen arra megy ki a játék, hogy az önkormányzatot összeroppantsák! De hát ezt nyíltan mégsem fogalmazhatják meg. Vagy nem igaz? — Ok azonban kiemelten hangsúlyozzák, nem kívánnak maguknak funkciókat. Elfogadják a választás végeredményét, nem akarják megbuktatni az önkormányzó- ■ tot és önt sem\ — Istenem, milyen szép dolog, mennyire megható gondolat. Nagyon aranyos, kedves emberek, köszönöm, ezt a nagy szívességet! Tudja, a választások előtti napon nem én vágtam disznót, s nem én hordtam szét kolbászt, hurkát, szalonnát és húst a faluban... A választópolgárok 63 százaléka mégis nekem szavazott bizalmat. Vidáminé a voksok 36 százalékát kapta. Azt hiszem önmagukért beszélnek a számok, miként az is, hogy már a választás után néhány nappal megkezdődött a személyem lejáratására induló hadjárat. Szinte még meg sem kezdte tevékenységét a képviselő-testület, máris azt hangoztatták a ,,négyek", hogy megbukunk, nem értünk a feladatokhoz, mindenki dilettáns. Ez lenne az ő nagy segítségük? Nem akarják megbuktatni az ön- kormányzatot? Szépen hangzó állítások... — Az MDF az elhangzottak alapján valóban sokat tett a faluért... —...Az a tanácsi rendszerben volt, amikor Vidáminé volt a tanácselnök. Víghné a népfronttitkár volt, s Székely is velük dolgozott. Úgy tudom ők ezért kapták a fizetésüket. Mit várnak azért, mert tették a dolgukat? Fáklyás menetet? — Véleményük szerint változnia kell a dolgoknak Mohorán, mert felsőbb fórumhoz fordulnak — Engem az emberek megválasztottak, a képviselő-testület pedig így döntött. A harc pedig Vidáminéék sajátossága hiszen lassan már nem lesz olyan dolog, amiért ők nem akarnak harcolni... — Azzal minden bizonnyal egyetért, ez dz állapot nem tarthat sokáig. Felesleges indulatok, feleslegesen kötik le az önkormányzat energiáját. Ón szerint mi a megoldás kulcsa? —Egyszerű: Vidáminéék vereséget szenvedtek a választáson. A lakosság megvonta tőlük a bizalmat. Most mi irányítjuk a falut — négy évig. Hagyjanak békén bennünket, hagyjanak dolgozni. Ilyen egyszerű az egész. Szánalmas és átlátszó dolog Pajor András katolikus plébános, aki Víghné szerint ,,zsarolta és megfélemlítette a népet", nem lepődik meg a jövetelemen. Elmondása szerint a választások óta rágalmazzák őt Vidáminéék. Tucatnyi helyről visszahallotta már igazságosztóként hangoztatott megállapításaikat. Tisztában van azzal is a plébános, hogy kemény harc folyik Fajcsik és az önkormányzat ellen, ami állítása szerint csak a szóban forgó négy személy akciója, hiszen nem állnak mögöttük emberek. Az őt ért vádakra csak legyint Pajor plébános. Nem foglalkozik velük annyira szánalmas, átlátszó dolognak tartja. Az önkormányzat elleni össztűz viszont elkeseríti. Elvégre kinek jó az, hogy nincs nyugalom a faluban? Kinek jó, hogy rossz a hangulat? Kinek jó ez az egész? Az emberek tartanak Vidámiéktól Nem érdektelen az sem, hogyan látja a kialakult helyzetet az utca népe, az egyszerű ember. Aki Fajcsikra vagy Vidáminéra szavazott, de Mohorán élj mindennapjait. A megkérdezett mintegy tucatnyi helybéli lakos véleménye egy valamiban tökéletesen megegyezik: nem szívesen nyilatkoznak. Nem véletlen, hogy egyikük sem volt hajlandó elárulni a hevét. Nem titkolják: tartanak Vidámiéktól. Elvégre Fajcsikot már beperelték egy fél éve tett újságnyilatkozatáért... Azt azért elárulják az emberek nem értik mire jó ez az egész Fajcsik még nem ártott senkinek, egyébként is rendes embernek tartják. Hagyják őt dolgozni, majd eldől mennyit ért a dolgokhoz ' Néhány megkérdezettnek velős véleménye van Vidámiékról. A nyomdafesték azonban nem tűri ezen megállapításokat... Támadás és köszönet Itt akár pont kerülhetett volna az írás végére, a sors azonban közbeszólt. Mohorai látogatá sunk után levelet kapott szerkesz tőségünk. Az írás „Nyílt level Vígh Sándornénak" — aki vezető óvónő — címmel ironikus, gu nyos hangnemben kéri a címzettel többek között arra, hogy „minél többet legyen az óvodában mun kaidőben, ahelyett, hogy a faluban szervezkedne”. Az aláírás: a mo horai óvodások. Egy hét múlva ismét levelei hozott a posta Mohoráról. Har minchárom óvodás gyermek szü lőjének aláírásával ellátott tilta kozó nyilatkozat érkezett, a nyílt levélre. Mellékelve Vidámi Jó zsefné köszönő sorait, amiért la punk nem közölte a névtelen. Víghnét rágalmazó levelet. És még most sincs vége. Nem régiben kaptunk egy példányt, a mohorai Helyi fórum című. négyoldalas kiadványból. Az egyik írás címe: Ébredjünk fel mohoraiak! Idézünk a cikkből: „Az MD1 mohorai szervezete és az értei mes, falujukért aggódó emberek, a nem átgondolt, a község pénzű gyi helyzetét nem ismérő testületi döntést kérdőjelezik meg!.. Ébredjünk fel, mi a sok, mi a kevés? Bele fogunk bukni! Még most sem késő! Gondolkozzunk!" Az írás mintegy tizenöt sorban kérdőjelezi meg a polgármester fizetését, melyet egy másik: „Ejnye, ejnye képviselő” című cikk is szóvá teszi. ,,Megérdemelte volna, hog\ feljelentsem..." —szól a következő írás, V. J. aláírással. „Etikátlannak tartom a helyi katolikus egyházvezető, a megyei és az országos sajtóban rólam súlyosan sértő nyilatkozatait. Tudomásom szerint soha nem sértegettem, nem is tartozom önnek, viszont ön nem adott elismervényt ezer forintról, melyet az egyház támogatására adtam (tanú van rá). Kikérem magamnak, hogy felesége met, szintén a sajtóban sértegette, műveletlennek titulálta, kipellen gérezte. Többet nem tűröm a/ ilyen súlyosan sértegető, rágal mazó, becsületbe gázoló megnyilatkozásait.” A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete által szerkesztett kiadvány felelős kiadója: Vidámi Józsefné. Legutolsó információink szerint a mohorai képviselő-testület nyílt ülésén részt vett az MDF helyi szervezetének négytagú vezetősége is. Hozzá is szóltak valamelyik témához. A benn tartózkodó lakosok nagy res/e ekkor kivonult a teremből.. SZILAGYI NORBERT HÉTKÖZNAPI ÜGYEINK V Bele fogunk bukni Nem én hordtam szét egy disznót a faluban Epilógus helyett