Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
4 imnzn-j LÁTÓHATÁR 1991. FEBRUÁR 6., SZERDA PÉLDABESZÉD avagy még egyszer a Madách-iinnepr'ól Bizalmat a „bizalomnak”! Ha már beszédtéma az idei balassagyarmati Madách-üpnep- ség, hadd szóljak róla újabb megközelítésben. Mindenekelőtt azonban sietek kijelenteni, hogy én sem — T. Pataki Lászlóhoz hasonlóan—értek egyet a fanyalgákkal. Egyrészt azért nem, mert természetesnek, sőt jónak tartom, hogy egy adott miliőben érvényesül a hely szelleme, hagyománya, az ott élők, a rendezvény körül bá- báskodók stílusa (persze, csak ha van nekik). Azt is dicséretesnek vélem, hogy ilyenkor — az emelkedett hangulatban — is megméretik a , pörköletlen kezdő és haladófiatalok" tudása, a profiknak szintúgy kijáró bírálat kockázatával együtt. Másrészt azért sem szaporítom a buzgó kritikusok táborát, mert én nem találtam semmi kivetnivalót a .felkért főszónok” — Németh G. Béla akadémikus — beszédében semMadáchra vonatkozóan, sem azon kívül. Meggyőződésem, hogy a Tragédia szerzőjének nagyságán, világirodalmi rangján jottányit sem változtat, ha egyébként gyengébb lírikusnak neveztetik. Vajon ismernénk-e nevét, s tisztelnénk-e Madách Imrét mai ,.szertartásaink” szerint, a Tragédia nélkül is?—kérdezem Németh G. Béla fogadatlan prókátoraként. Ugyancsak nem oszt, nem szoroz Madách fő művének értéke szempontjából, hogy az éppen aktuális politikai kurzusok — illetve nagyhangú képviselőik — miként vélekednek és hogyan módosítják gyakorta konjunkturális álláspontjaikat. Sőt az sem számít, hogy milyen interpretációban kerülnek ezek szóba. Sem az ünnepi eseményről adott helyszíni tudósításban, sem a T. Pataki által megidézett lappangó vitában nem esett viszont szó azokról a rangos gondolatokról, melyeket én felfedezni véltem — remélem sokadmagammal együtt — az akadémikusi szónoklatban. Feltétlenül figyelemre méltónak tartom például Németh G. Béla eszmefuttatását a kultúra gondolkodást indító, töprengésre késztető szerepéről. Óvakodjunk a mindent tudóktól, a végső, megfellebbezhetetlen igazságok ismerőitől — tanácsolta némi életbölcsesség, tapasztalat birto„SZELÍD” MOTOROSOK Állok a gyarmati mozi előtt, amikor mötorkerékpár-dörgés hallatszik, majd egy villanás, és amotoros eltűnik a Rákóczi út felé. Amikor ez harmadszor megismétlődik, kocsiba ülök és utánahajtok. Kíváncsi vagyok erre az „ámokfutóra”, ismeri-e a KRESZ-t? íme az eredmény: a Bajcsy útról a Rákóczi útra, ahol STOP tábla van, mintegy 35 km-es sebességgel hajt ki. A főutcán felgyorsul 50-re. A festékbolt előtt a zebrán a gyalogosok közé hajt úgy harminccal, és ezzel a sebességgel befordul a Kossuth utcába, ahol a rosszul megválasztott sebesség miatt esélye sincs, hogy megálljon a gyalogátkelőhelynél! Szerencséje van, nincs ott senki, fokozatosan gyorsít 70-—80-ra, • ilyen tempóban két zebrán halad át. A Szalézi-templom előtt a mutató közeledik 90 felé! A sorompó előtt vészfékezés, majd jobbra fordulás úgy, hogy a lábtartó súrolja a betont. Itt újra meghúzza hetykén a motor fülét. Közeledik az állomás és a körforgalom elé, úgy 50—60-nal. Újabb fékcsikorgatás, újabb bedőlés. Harminccal befordul a Bajcsy útra, a rendőrségig, mintegy 80-ig gyorsít, és a mozinál már 90 körül mutat az óra. Itt én kiálltam. Még azt láttam — megállás nélkül kihajt a főútra, hogy néhány perc múlva az egész kezdődjön élőiről! Mindez kedden délután fél ötkor, mikor a város forgalma a legnagyobb. A Bajcsy út végére tettek egy STOP táblát, azért, hogy a motorosokat megállásra kényszerítsék. Nem sok sikerrel. Másnap kíváncsiságból megálltam a megyeháza előtt, és figyeltem, hogy ezek a motoros gyerkőcök, hogy reagálnak a táblára. Többségük gyorsabban, vagy lassabban, de megállás nélkül továbbhajtott. Volt köztük MZ-s, de többségük Simson kismotorral „közlekedett”. Számomra teljesen értelmetlen ez az öncélú száguldás, ami irritálja a lakosságot. A szülő, sajnos, megveszi hebehurgya csemetéjének a motort és csak akkor gondolja végig tettének következményét, ha látogatni megy a sebészetre, rosszabb esetben, ha friss virágot visz majd a temetőbe. A hatóság szemet huny, „jobb a békesség”, de az is lehet, hogy egyszerűen a büntetés behajthatatlan és így nem is töri magát?! A város egyre türelmetlenebbül vár valamilyen „megoldást”. Nyáron, ősszel, a majomszigeten nyugdíjasok ültek, pihenni szerettek volna, s majd szeretnének is, de ez nem sikerül az őrült száguldás miatt. Akkor az egyiknek kiszaladt a száján: ,, a kórházig meg ne állj fiam!” Isten őrizz ettől, de ki őrzi a város nyugalmát?! Soós Géza Nyugati hadifoglyok találkozója A volt nyugati hadifoglyok észak-magyarországi szervezete találkozót szervez február 8-án, 10 óra 30 perckor a miskolci megyeháza dísztermében, a Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nóg- rád megye területén élő , bajtársaknak, akik a nyugati szövetségesek németországi, franciaországi, belgiumi, olasz- országi, esetleg tengerentúli táboraiban 1945— 47-ben hadifoglyok voltak. Az összejövetelen a kárpótlási hivatal elnöke és vezető munkatársai is részt vesznek. kában. A kérdéseket egy művésznek, jelesül egy írónak, nem megoldania kell, hanem — mint Madách cselekedte — feltenni. Nem kevésbé megszívlelendöek azok a nézetei sem, amelyeket az egyetemes és a nemzeti művészet összefüggéseiről mondott. Azt hangsúlyozta — szerintem nagyon helyesen —, hogy az igazi költő nem hivatkozik magyarságára, de mondandójából kitetszik, hogy hova tartozik, kiket képvisel. Madách is azért emelkedhetett európai magaslatokba, mert arról írt magyarként, ami az emberiséget — s benne a mi nációnkat is—foglalkoztatja évszázadok óta. Számomra—többek között—e gondolatok miatt volt fontos az ,.ominózus" beszéd és már csak ezek okán is jó érzéssel fogok visz- szagondolni az 1991-es Madách- ünnepségre. Mint ahogyan emlékezetes Göncz Árpád — tavaly ilyenkor, az írószövetség elnökeként elmondott — csiszolt, pallérozott köszöntője is. Dr. Csongrády Béla (--------------------------------------^ ' DÍSZTÁVURWI Drága Szüleimnek! Baksa István és István- nénak 54. házassági évfordulójukra erőt, egészséget kíván szerető lánya: Melinda és veje: Béla. V_______________) Vé lhetően sokakat érdeklő kérdést fogalmazott meg Győré Sándor, Bátonyterenye, Jó szerencsét út 28. szám alatti lakos: — B izony ára tudja, hogy a múlt évben indították útjára az Altér- natív Nemzeti Önsegélyző Alapítványt. Nos, jómagam is befizettem hétszáz forintot az alapítvány számlájára. Szívesen tettem, hiszen a levélszekrényemben talált tájékoztató értelmében szociálpolitikai és környezetvédelmi célok támogatására hozták létre az alapítványt, tehát jó ügyre áldoztam a pénzemet. A tájékoztatóban sorsjátékról is szó volt, melyet félévenként rendeznek. Mindenkor a beérkezett összeg húsz százaléka képezi a nyereményalapot, s az írás szerint a legszerencsésebbek akár egymillió forinttal is gazdagabbak lehetnek. Az első sorsolásra 1990 októberében került sor, legalábbis a felhívás így közölte, ám a nyereményjegyzéket sehol nem tették közzé. Mindenesetre én nem láttam, holott sokfelé érdeklődtem. Nem lehetséges, hogy rászedtek, a hozzám hasonló jóhiszeműek- kel egyetemben? Elvégre olyan sok minden megtörténik manapság... Felváltva hívtam a „bizalom” telefonjait, a 134-5916-ot és a 134-1536-ot. Többszöri próbálkozás után udvarias, fiatal női hang szólalt meg a vonal túloldalán: — Tessék, itt az Alternatív Nemzeti Önsegélyző Alapítvány. Gerencséné Szabó Erika könyvelő vagyok. Parancsoljon! Elmondtam olvasónk panaszát, mire a következő választ kaptam: —Az alapítvány nem kitaláció, él, létezik. Az első sorsolást 1990. október 31-én tartották meg, s a nyereményjegyzék megjelent a Népszava november 1-i és 2-i számában. A nyerteseknek értesítést küldtünk, illetve postáztuk az őket megillető nyereményt. A következő sorsolás áprilisban lesz, s addig még a szóban forgó úr is befizetheti újabb adományát az alapítvány számlájára. Kívánom neki, ezúttal legyen szerencséje! Megköszöntem az ifjú hölgy tájékoztatását, aki még elmondta magáról: megyeszékhelyünkön diplomázott a számviteli főiskolán és sok szeretettel gondol vissza Salgótarjánra. Ez rendben is van, de biztos, ami biztos alapon megkértem a megyei könyvtár könyvtárosát, ugyan nézze meg, valóban benne van-e a nyereményjegyzék az említett lapszámokban. * Benne volt, s az ott közöltek alapján szolgálhatok a következő információkkal. A húzást megelőző napig 3 millió 656 ezer 500 forint adomány gyűlt össze az alapítvány számláján, s az összeg húsz százaléka, tehát 731 ezer 300 forint képezte a nyereményalapot. Három kategóriában sorsoltak, s mivel az érdeklődés elmaradt a várttól, így a nyeremények is kisebbek. Az 1000, illetve az 500 forint felett befizetők között egy- egy beküldő gazdagodott 100 ezer forinttal. A 100 forintot meghaladó adományozók között ketten 100 ezer, ketten 50 ezer, öten 20 ezer, tizenhármán lOezér forintot nyertek. Aki Fortuna isten- asszony kegyeltjeinek személyi számára is kíváncsi, az lapozza fel a Népszavát. (kolaj) Povazsán Andrásnénak, a bánki falumúzeum gondnokának nincs sok tennivalója a téli hónapokban. A szlovák nemzetiségi kiállítást utoljára december 6-án látogatta meg turistacsoport, azóta senki nem nyitotta rá az ajtót az árválkodó népi munkaeszközökre. Majd tavasszal, ha beköszönt a jó idő, az első fecskékkel megérkeznek az első érdeklődők is. Elhagyatott falumúzeum Postás(s)ok Legjobb szakma a postásoké. Ezalatt nem a hírlapkézbesítőket értem. A termelésirányítás folyamatát átgondolva bukkantam az „igazi" postásokra. Tegyük fel, van egy vállalat, egy bizonyos termelési mód. Ha szükség van változtatásra, vagy ■ bármilyen utasítás érkezik a dolgozó felé, érdemes végiggondolni az utat és számolni az állomásokat. Az első indító láncszem az irányítóközpont vagy tröszt. Innen indul az utasítás az adott vállalat, üzem igazgatójának. Az igazgató, mivel nem ő az igazán hivatott személy, továbbadja a felelős műszaki vezetőnek, általában a főmérnöknek. A főmérnök után következő illetékes személy a részlegvezető. Háromszakos termelést vizsgálva az utasítás az éppen bent levő szakvezetőhöz jut. A szakvezető közli a csoport- vezetővel a teendőket. A csoportvezetőre vár a feladat, hogy utasítást adjon a produktív dolgozónak. Nos, ha jól számolom, akkor a hír három állomást utazott. Nincs még vége az utazásnak! Tegyük fel, hogy a munkás nem értett meg mindent, vagy esetleg nincs meg minden az elvégzendő munkához, és kérdez. Ekkor a hírláncolat visszafelé működik, mindaddig, míg valaki nem tudja a választ. Ha I POSTÁNKBÓL j „Rémtörténet” a kamatadóról Úgy vélem, hogy az utóbbi időben legnagyobb port a lakáshitelkamat megszavazása kavarta fel, mely sok családot sodort reménytelen helyzetbe. Nagyon sok ismerősöm panaszolta ezt. E problémák közül olyan egyedi esetet emelek ki, mely e témában úgy vélem a rémtörténet címét is kiérdemli. A napokban egyik ismerősöm keresett fel panaszával, hogy segítsek rajta, ő már minden illetékes fórumot megjárt panaszával, eredménytelenül. No, de lássuk a medvét! Ismerősöm saját családi házában él özvegyen, egyedülálló férfi rokkantnyugdíjasként. Havi nyugdíja 8777 forint. Először közterületi, közműépítési kölcsönt vett fel az OTP-től vezetékes gáz bevezetésére, melynek havi törlesztési összege 300 forint. Később a családi háznál felújítást kellett elvégezni s ismét épületfelújítási kölcsönért folyamodott 3 százalékos kamatfeltétellel. Ekkor már 600 forint volt a törlesztés havonta. Ezt követte a fűtéskorszerűsítési kölcsön, melynek havi 3 százalékos törlesztési összege szintén 600 forint. Ez ideig tehát havonta a felvett kölcsönökre 1500 forintot kellett kifizetni, mely kötelességét mindig teljesítette. Ezután hideg zuhanyként érte az új lakáshitelkamat bevezetése s csak azon vette észre magát, hogy az OTP három darab 1500 forintos csekket küldött ki részére havi befizetésre. Tehát az eddigi 1500forintos havi törlesztés 6000 forintra növekedett. Adva van bevételként 8777 forint nyugdíj, ebből OTP-törlesztés 6000 forint. Marad fűtésre, világításra és élelmiszerek vásárlására 2777 forint. Hát éljen meg ebből! Fakadt ki ismerősöm, aki ezt az embertelen kamatadót kitalálta. Volt az OTP- nél, elmondta panaszát, de ott elutasították azzal, hogy kérjen a városi önkormányzattól segítséget. Ennek is utánajárt, de az önkormányzat legfeljebb negyedévenként 3000 forintot tud adni. Bárhogy alakul is a helyzet a fizetési felhívásnak nem tud eleget tenni. Jelenleg 80 ezer forintos tartozása van az OTP-nél, rajta már csak az segítene, ha valaki adna neki 40 ezer forint kölcsönt, hogy tartozását februárig kifizethesse. De hát, ki az aki egy kisnyugdíjasnak kölcsönt ad?! Mikor idáig ért, bizony egy kicsit elérzékenyedett, alig tudtam megnyugtatni. Kért, hogy a nevét és a címét ne írjam meg, mert szégyenli, hogy ilyen helyzetbe került. Nekem viszont az a véleményem, semmi oka a szégyenkezésre. Inkább azok szégyenkezzenek, akik ilyen embertelen törvényt hoztak! Egy ember, aki egész élete munkáját, a családi hitét veszíti el, ne szégyenkezzék. Mások helyett. Mucsi Lajos ___________________________^___ a válasz megvan, akkor megindul újra lefelé a folyamat. Beláthatjuk, hogy a postásoknak helyükön kell lenniük, és oda- vissza szállítani az információt!? Azt, hogy mi történik akkor, ha véletlenül egy vagy két láncszem nincs a helyén, talán nem is érdemes végigjátszani. Most, hogy a magyar gazdaság átalakításán fáradoznak, talán el lehetne gondolkodni azon, hogy égető szükség van-e még ennyi postásra? St.
