Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
4 iiEFnnu LÁTÓHATÁR 1991. FEBRUÁR 20.. SZERDA HUSZONKÉT ÉVES PÁVA A televízió háza táján Első szerelmek Herencsény. A helyi Röpülj páva kört — nem túlzás! — országszerte ismerik. Nem csoda ez, hiszen a népdalkor még 1969 novemberében alakult. Az azóta eltelt több mint két évtized alatt felléptek az ország legkülönbözőbb részein, többször jártak külföldi vendégszereplésen is, és a rádióban is lehetett hallani előadásukat. A pávakörben, az idősebbek közül tizennyolcán vannak, közöttük tíz fő az, aki már a megalakulás óta a csoport tagja. Többségében asszonyok alkotják a baráti közösséget, melynek repertoárja a környékbeli népdalokból fűzött csokorból áll. Hetente kétszer próbálnak, bár ez attól is függ, hová, milyen műsorral készülnek. A herencsényi pávakömek működik egy fiatalokból álló csoportja is. Az óvodáskorú gyermekektől húszéves korig vannak tagjai a kis közösségnek, akik az elmúlt időszakban három műsort is készítettek. Egyik összeállításukban humoros hangulatú, viccelődő műsorban játszották el a fonót, majd a népszerű televíziósorozat paróSokan várakoznak az állomáson, de a vonat késik, körülbelül harminc percet a tájékoztatás szerint. Toporgunk, szemerkél a hó, hideg van. Talán ez lenne „rosszkedvűnk tele” ? Végre megérkezik a vonat, felszállunk. A /tóember előre köszönne, olyan szépen belepett az égi áldás. A kupéban egy fiatalasszonnyal beszédbe elegyedünk. Egy közömbös mondattal indít, ám a szó hamar a gazdaságra, politikára terelődik. Nem akarok hinni a fülemnek: az asszonyka diájaként a Gyürki-hegyi klinikát adták elő. Máriái eljegyzése című előadásukat a templomban mutatták be a fiatalok. A herencsényi Röpülj páva kör azt hallotta (és el is hiszi), hogy bárki, aki Magyarországra jön, akár menekültként, akár mert éppen itt akar élni, tízezer forintért állampolgárságot vásárolhat. Próbálom meggyőzni, hogy ez lehetetlen, ez nem létezik, túl olcsó ár ez egy magyar állampolgárságért. Elmélázik, szemeit égre emeli: — Ha meglenne az a tízezer, de jó lenne! Állampolgárságát azért mégsem viszi talán a piacra?! _gé— vezetője, immáron negyedik esztendeje Szalai István. A hatvankét éves,jó erőben lévő férfi az alakulástól tagja a népdalkömek. — sz — Képavatás Balassagyarmaton A „palóc fővárosban" eddig szinte egyedülálló eseményre kerül sor csütörtökön, 21-én, 15 óra 30 perckor. A közelmúltban Fráter Erzsébet nevét felvett leánykollégium klubjában kiállított és végleges helyére került, Fráter Erzsébetet ábrázoló nagyméretű olajportrét ünnepélyesen felavatják. A Nagy Márta művész tanár, a helyi Balassi Bálint Gimnázium nevelője által készített festmény a kollégium Fráter Erzsébet baráti köre és diáktanácsa felkérésére készült, s az avatás méltó pillanata lesz a helyi Fráter Erzsébet baráti kör, illetve a Fráter Erzsébet Alapítvány megalakításának. Páratlan lehetőség! Aki találkozni szeretne élete első nagy szerelmével, az jelentkezzék! A felhívás a Magyar Televízióban hangzott el tavaly novemberben. Gárdos Péter rendező akkor még nem sejtette, hogy levelek százai futnak majd be a felszólításra. Az Arany János Színházban már megtörténtek az első találkozások, a televízió pedig január 21 -én vetíteni kezdi a sorozat első epizódját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a rendezővel. — Honnan az ötlet? Szerveztek már valahol hasonló műsort? — Az ötlet kizárólag tőlem származik. Németországban ugyan hallottam olyan műsorról, amely magányos embereknek szól, de az inkább társkereső szolgálat jellegű. Mi életkortól függetlenül javasoltuk felhívásunkban, hogy aki akarja, azt a tévé segítségével összehozzuk élete első szerelmével. A várakozást felülmúló, majdnem ezer levél érkezett, de a jelentkezések egyre jönnek! így kezdtünk munkához: felkutatni, kinyomozni a régi kedvest... — Kik végzik a keresést? Van egy kutatócsoportunk, felvétel vezetőkből, remekül dolgoznak. Az esetek 20 százalékában eredményes a nyomozás, amit én nagyon jónak tartok, hiszen figyelembe kell venni, hogy átlagosan 20 évvel ezelőtti szerelmekig kell visszamenni. Mindegyik történet igazi dráma. Persze vannak reménytelen esetek is. Kapunk például olyan levelet, melynek az írója csak a nagy ő hangjára emlékszik vissza, de még ma is vele álmodik. Egy másik jelentkező csak annyit tud a szeretettről, hogy valamikor régen kivándorolt Ausztráliába, de fontos lenne, ha mi megtalálnánk. — Idősebbek vagy fiatalok jelentkeztek inkább? Olyanok, akiknek nincs családjuk, magányosak? — A többség 60—70—80 éves. Ok szolgáltatták a legmegrázóbb példákat. Hiszen fél évszázad is eltelt a szétválás és az új- ratalálkozás reménye között. De voltak fiatalok, sőt egészen fiatalok is. Egy tinédzserpár — mindketten 14 évesek — egy hónapja vesztek össze valami félreértés folytán, s most az egyik rájött, hogy hiányzik a másik. — Hogyan lesz ebből műsor? — A párok a színpadon találkoznak először. Erre a spontán reagálás miatt van szükség. Tehát a nagy találkozás a nézők előtt zajlik, így ők is részesei a viszontlátás megható pillanatainak. Előtte mindkét féllel hosszasan beszélgetünk, felkészítjük őket a váratlan eseményekre. Az első, zavart pillanatokat hivatott feloldani a két műsorvezető, Hernádi Judit és Kern András is. — Mit gondol, nincs olyan veszélye a műsornak, hogy egy ilyen váratlan találkozás házasságokat sodor veszélybe? — Minden lehetséges. Az is, hogy egy ilyen találkozás a nagy visszatéréssel végződjék. Az emberekben végül is él az első szerelem varázsa. Azonban *— s mi ezt hangsúlyozzuk — a szereplők egy megható játék résztvevői. — Vannak-e anyagi feltételei a „szolgáltatásnak”? — Nincsenek. És mint mondtam, műsorról lévén szó, azok kapnak pénzt, akik vállalják a nyilvános szereplést. — Mi a célja ennek az adássorozatnak? — Sok ilyen műsorra lenne szükség. A televízió talán legfontosabb feladata, hogy az egyre inkább elsivárosodó, elmagányo- sodó életbe próbálja meg visszacsempészni az érzelmeket. Ha ez az oly sok kegyetlenség, erőszak jelen valóságában sikerül, nem csak jó műsort csinálunk, hanem jószolgálati feladatot is teljesítünk. A. M. Szeleburdi emberek Bálint Agnes,,Szeleburdi család” című ifjúsági regényét tizenéves koromban olvastam. Kicsit bolondos családról szól, akik többek között arra is képesek, hogy filodendronukat levigyék a közeli parkba, mert túl nagy helyet foglal el a lakásban; s ugyanők azok, akik még aznap este visszaviszik, mert megsajnálják „szegény” növényt. Ma is vannak szeleburdi emberek. Nem tudom, mi értelme van például annak, ha valaki hetekig kakast tart az erkélyén, így gondoskodva a szomszédok korai ébresztéséről. Vagy mit gondoljak arról a felelőtlen autósról, aki égő cigarettával a szájában kotorászni, kezd kocsija motorházában, holott tudhatná: az autó veszélyes üzem. És mi járt azok fejében, akik a parkoló autók melletti gyepen akartak bográcsgulyást főzni, de szerencsére mások lebeszélték erről őket? A gyerekek bezzeg kapnak egy-két pofont, ha marhaságot csinálnak. A felnőttek esztelen- ségét már nem lehet ennyivel elintézni... G. É. Fotó: Rigó— Isten meghalt, de mi feltámasztjuk A felvilágosodás korának e híres-hírhedt jelszavát ma bizony kénytelenek vagyunk így kiegészíteni. Buzgó hívők a szemináriumok helyett most újra templomba járnak, a falon függő Lenin-kép helyére a feszület kerül. Csak a „megváltóinkat" tartó szeg marad ugyanaz. S nem is lehet ez másként, hiszen vágyott európai házunk tetején nem vörös csillag, de még csak nem is szélkakas díszeleg (ennyire azért senki nem őszinte), hanem a megfeszített Megváltó meztelen testét veri a sűrűn hulló havas eső. (No és, ne feledjük! Arról a házról van szó, melynek kályhájánál — minden bűnösen optimista elképzeléssel ellentétben — csak azok melegedhetnek, akik nagy hasáb fákat hoznak a pattogó, csábító tűzre, s nem a jöttment, gémberedett koldusok, kiknek testébe Szibéria jeges szelei égettek nehezen gyógyuló sebeket, s egy aprócska forgácsot nem képesek összekaparni, hogy végre megrakhassák azt a „nagy-nagy tüzet", minek fényénél ők sem tűnnek csak „fehérnek”, de azt mondják rájuk: „európai".) Vasárnap. A csemete keze apuci kezében, a nadrág vasalt, a lányokon még Persil-illatú a fehér ruha, s az Úr háza nyitott kapukkal vár mindenkit, hogy bizonyságot tegyen jóságáról, polgári becsületéről, bocsánatot nyerjenek mindenheti bűnei. A gyóntatószék megőrzi a vad tivornyák és apró tévedések súlyos titkait, az elbocsátások miatti lelkiisme- ret-furdalását pedig leírhatja adóalapjából a jótékonyan adományozó gyártulajdonos. Hoci-nesze. Tiszta üzlet ez! Körbejár a persely. „Én adom neked a feloldozást, a lelked nyugalmát, te adod a pénzed, az alázatod, jelenléteddel igazold létezésemet” — mondá az Úrnak földi helytartója. S lön. Polgár és egyház, mint a DNS-spirál körbefonja egymást, s nem ereszti, mert ez a közösség erősebb minden kötésnél, mert az elszakadás a biztos halál. A hippikommunák és csövesgalerik után gyűlnek a gyülekezetek, tehetetlen szakszervezeti titkárok helyett a Mindenható őrködik hívei érdekei felett. S mindez korántsem képmutatás. Meggyőződésből fakad e határtalan bizalom. Hisz’ nincs a világon még egy hatalom, mely ily régen, ily szilárdan ígérné az üdvözülést a mellette kardoskodóknak, s nincs még egy ígéret, melynek beteljesülését földi halandó kevésbé bizonyíthatná. —Ozsvárt— Rémhírek kora ALSZIK A TERMESZÉT
