Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
1991. JANUÁR 12., SZOMBAT MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM tmnnru 7 A falu csendes. Bármelyik udvarba pillant be az ember, mindenütt serénykedő asszonyokat és férfiakat lát. Az ittlakók örülnek a nyugalomnak. Ságújfaluban ritkán történnek ramazurik. —• Ez egy ilyen település — mondják többen is. — Megfér egymással mindenki. Nincsenek ellentétek, tisztelik egymást a polgárok. A Rákóczi utca sem különb a többinél. Takaros porták sorakoznak egymás mellett. Kíváncsiskodó tekintetek villannak az erre tévedő idegenre. Senki sem tudja, mi járatban a hívatlan látogató? Ságújfalu szélén a domboldal a maga kopár téli szépségében tűnik fel. Árválkodó madarak, gizgazzal díszített út jelzi a faluhatárt. A Rákóczi utca 76-os szám „alatt” nagy porta terül el. Nyolcszázhatvanhárom négyszögöl területen fekszik a „Rácz- birtok”. Száz méterről már látszik, hogy sokan laknak itt. Kémények füstölögnek. Nagy a nyüzsgés-forgás, ,az udvaron. Van, aki fát vág a szabadban, többen pedig a mi gépkocsink „üdvözlésére” gyülekeznek. is keverednek a fiúk, mígnem aztán csak összeáll a csapat: Nikoletta, Ilona, Tibor, László, Vilmos, Andrea, Zsolt, Tímea, Róbert, Beáta, Sándor, Csaba, Gálicska, Léna. így tizennégyen. Egyenlő megoszlásban: hét fiú és hét leány. A legifjabb Rácz gyermek a hat éves Nikoletta. A legidősebb a 27 esztendős Ilona. Mondják azt is, szinte kórusban, hogy Sándor és Csaba ikrek, ök a család „zsi- ványai”. Szóval, rossz fiúk a nebulók... Tekintetükből valóban tizenéves huncutság sugárzik. De, vajon honnan vették az orosz keresztneveket? Kérdezem is, s Ilona asszony mosolyogva válaszolja: — Tudja, amikor meghalt A családfő Együtt, az éppen otthonlévők Ez a falu utolsó háza. Nagy meglepetésünkre — a domboldalon épített két kisebb házikó előtt —, az utcafronton egy nagy épület magaslik. Rácz Vilmos és családjáé. Nem véletlenül érkeztünk ide. Vili úr többszöri találkozásunkkor mindig a birtokra invitált. Csak annyit mondott „csalogatóként”, hogy tekintsük meg a portát, nézzük meg tizennégy gyermeke közül az otthon lévőket, no meg az unokákat, a vejeket és a menyeket. Amikor odaérkezünk, s körülvesznek bennünket a család legifjabb tagjai, az öreg nem titkolja meglepetését : — Ezt sem gondoltam volna! — mondta, majd olyan cuppanós puszival kívánt boldog új évet, melyet a tizenévesek aligha kapnak szerelmeiktől ... * Vendégszerető ez a cigánycsalád. Épphogy kikászálódunk a kocsiból, a családfő és felesége invitál is beljebb, míg a legkisebbek egyenesen lökdösnek hátulról: igyekezzünk már a házba! Minden tekintet ránk mered, kedvesen, barátságosan. Mi pedig amúgy otthonosan be is sétálunk a Rácz- házba. Vili bá’, a gazda, nyomban a legmelegebb szobába visz, de ott az egész família szeme fénye, a legkisebb unoka éppen délutáni álmát alussza. Szinte menekülünk ki a helyiségből, s mondjuk a „főnöknek”, velünk ne vicceljen! Inkább hidegben, de nyugodtan írjuk le amit szeretnénk, hadd pihenjen a pici. Át is megyünk egy másik szobába, összeszalad a család is. Tizennyolcán tartózkodnak itthon. Valamennyien elférünk. Igaz szűkösen. éves Ilona asszony háztartásbeli. A férj jelenleg betegállományban van, rokkant nyugdíjazása előtt. Igaz, mégcsak 50 éves, de hát a nehéz fizikai munka, melyet eddig végzett, kikezdte egészségét. S, mennyi pénzből élnek Ráczék? Gyors leltárt készítenek, s a szóvivő sorolja is a bevételeket: tizenháromezernyolcszáz forint családi pótlék, plusz a 18 esztendős Andrea tízezer forintos fizetése, aztán az apa mostani hatezerhétszáz forintos táppénze és havi négyezer forintos szociális segély. Elég tisztességes summa — jegyzem meg, mire a családfő nyomban replikázik: — Tudja, ha beosztósan élünk, akkor is épphogy kijövünk fizetéstől fizetésig. Gagarin, a kezembe került egy újság, ahol egy családi fotóját láttam. Ott ismertem meg a két leánynevet. En nagyon tiszteltem a világ első űrhajósát, s akkor azt mondtam magamnak: ha születik még lánygyermekem, akkor Gagarin iránt érzett szeretettől ugyanazt a két nevet adom majd sajátjaimnak, amelyeket ö adott az övéinek. Sajnos, az anyakönyvezésnél nem nagyon akarták bejegyezni a Gálicska nevet, de végül kiharcoltam. Lénáé már könnyebben ment. * Beszélgetésünk közben a család nagyobb gyermektagjai dolgukra indulnak. Ki fát vág az udvaron, ki a mosógépből szedi ki a ruhát, ki pedig a kályhákat „igazgatja”. — Van itt dolog mindig —•. említi a családfő, s nyomban hozzáfűzi: — Mindennap este tizenegyig bizony igen zajos a porta. Most viszont csendesek a gyerekek. Hallgatják, mit is mond apu meg anyu, s közben a kisebbek gyakran odasimulnak a szülőkhöz. — Látja, így szeretnek ezek bennünket — így Ilona asszony. — De, nem panaszkodhatunk a velünk együtt élő menyekre és vökre sem. Nagy az összhang nálunk, Le a kalappal mindegyikük előtt! A szülőket is beszámítva, huszonketten laknak együtt a Rácz portán. így hát, a mai viszonyok, meg a kevés kereset mellett igencsak beosztósan kell élniük. A 49 Felpillantok. A portán élő összes ember árgus szemekkel figyel. Mondom, nem én vagyok a Messiás, mire Vili úr ki is küldi a legkisebbeket, az asszony pedig ráripakodik: — Te nem beszélsz! En mondom helyetted a válaszokat! Az ikrek a kondicionálóteremben Ilona asszony nyugodt természet. Közlöm is vele, ne rója meg férjét, ez nem bírósági tárgyalás! Nem késik a válasz sem: minden otthonlévő azt tartja, jobb, ha anyu a szóvivő ... Nem is kell az asszonyt faggatni. Vallja, bizony őket megbecsülik a faluban. A tizennégy gyerek meg plusz dicsőség! Próbáljon csak ennyit felvenni bárki is! Egyébként szinte mindenki itthon él. El is kezdünk számolni, de gyakran megakadunk... Végül sikerül: a jelenlévő létszám tizennyolc. Ülünk a kényelmes fotelokban, már persze, akinek akad helye. A Rácz család tizennégy gyermekének névsorolásával folytatjuk. Bele Rációknál Ságújfaluban Nem esett messze az alma a fájától Mert azért kiadásunk is bőven akad. A villanyért fizetni kell, meg a vízért is. Aztán a betévő falatokat sem vonhatjuk meg a szánktól. Jól tudja maga is, mibe kerül ma a tej, a kenyér, a liszt, meg miegymás. Szóval ne higgye, hogy dúskálunk a pénzben. * Bizony, lenne még itt a pénznek máshol is helye! ’87- ben készült el Ráczék kétis csupán a fenyőfát és a szeretetet hozta meg a Jézuska. Ajándékokra nem futotta. De, miből is tellett volna? Kedvünkért még összeáll egy családi fotóra, a família otthon lévő része. Már indulnánk, amikor Rácz Vilmos még odasiet hozzánk, s szinte suttogva mondja: — Azt is írják meg, hogy a nehézségek ellenére azért nem csüggedünk. Tudják, nekem is volt tizennégy testHárom generáció: anya, gyermek, unoka szintes lakása. No, nem egészen: csupán lakható állapotba hozták. Tizennégy helyiségből áll: ebből öt szoba, külön fürdő és WC, konyhával, más egyéb helyiségekkel együtt. Ám. a termek nagy részéből hiányzik az aljzatburkolat, többségükben még mindig betonaljzat található. A két rosszcsont, az ikrek, Sándor és Csaba tréfásra veszik a dolgot. A felső szintre invitálnak, mondván: ott van az ő kondicionálótermük. Mikor belépünk a szobába, mindenféle segédeszköznek csak a hűlt helyét találjuk. A fiúk ellenben hasra vágják magukat, s nagy fekvőtámaszozásba kezdenek. Ez hát az ő kondicionálótermük, kondigyakorlatuk... * Mielőtt kilépnénk a házból, s körülnéznénk a birtokon, a tv szobában egy videomagnón akad meg a szemem. Nocsak, mégis jól megy ezeknek a Ráczéknak — mondom hangosan, ám Ilona asszony újfent nem hagyja annyiban: — A kölcsönzőből való a magnó! Régóta béreljük, s most már úgy gondoltuk, hogy a három évi havi törlesztését „végigcsináljuk”. így a videó végleg a miénk maradhat. A Rácz birtok nyolcszázhatvanhárom négyszögöl. A kétszintes épület mellett még két kisebb ház áll az erdő tövében. Ezekben az önálló életre lépett két Rácz gyerek lakik, családjával. Elhanyagoltnak tűnik az egész terület, bár Vilmos úr mondja, hogy tavaszonként egy- egy részét művelik: konyhakerti növényeket nevelnek benne. Idén és a következő években pedig méginkább rászorulnak az önellátásra, mert tudják, a mai árak mellett luxus lenne naponta a piacra járniuk. * Szegény világ járja errefelé. Ráczéknál karácsonykor vérem, mégis felnőttünk, dolgozó ember vált mindannyiunkból. Az alma meg nem esik messze a fájától... Vili úr még kacsint emellé egyet, s maga köré hívja a családot. Ahogy távolodunk birtokuktól, a visszapillantó tükörből csupán annyit látunk, hogy integetnek, mintha valamilyen kormánydelegációt búcsúztatnának ... Szöveg: Vaskor István Fotó: Mikuska István Szárad a kimosott holmi
