Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám

1991. JANUÁR 12., SZOMBAT MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM tmnnru 7 A falu csendes. Bármelyik udvarba pillant be az em­ber, mindenütt serénykedő asszonyokat és férfiakat lát. Az ittlakók örülnek a nyugalomnak. Ságújfaluban ritkán tör­ténnek ramazurik. —• Ez egy ilyen település — mondják többen is. — Meg­fér egymással mindenki. Nincsenek ellentétek, tisztelik egy­mást a polgárok. A Rákóczi utca sem különb a többinél. Takaros porták sorakoznak egymás mellett. Kíváncsiskodó tekintetek vil­lannak az erre tévedő idegenre. Senki sem tudja, mi járat­ban a hívatlan látogató? Ságújfalu szélén a domboldal a maga kopár téli szép­ségében tűnik fel. Árválkodó madarak, gizgazzal díszített út jelzi a faluhatárt. A Rákóczi utca 76-os szám „alatt” nagy porta terül el. Nyolcszázhatvanhárom négyszögöl területen fekszik a „Rácz- birtok”. Száz méterről már látszik, hogy sokan laknak itt. Kémények füstölögnek. Nagy a nyüzsgés-forgás, ,az udvaron. Van, aki fát vág a szabadban, többen pedig a mi gépkocsink „üdvözlésére” gyülekeznek. is keverednek a fiúk, míg­nem aztán csak összeáll a csapat: Nikoletta, Ilona, Ti­bor, László, Vilmos, Andrea, Zsolt, Tímea, Róbert, Beáta, Sándor, Csaba, Gálicska, Lé­na. így tizennégyen. Egyen­lő megoszlásban: hét fiú és hét leány. A legifjabb Rácz gyermek a hat éves Nikoletta. A leg­idősebb a 27 esztendős Ilona. Mondják azt is, szinte kó­rusban, hogy Sándor és Csa­ba ikrek, ök a család „zsi- ványai”. Szóval, rossz fiúk a nebulók... Tekintetükből valóban ti­zenéves huncutság sugárzik. De, vajon honnan vették az orosz keresztneveket? Kérdezem is, s Ilona asszony mosolyogva válaszolja: — Tudja, amikor meghalt A családfő Együtt, az éppen otthonlévők Ez a falu utolsó háza. Nagy meglepetésünkre — a domboldalon épített két ki­sebb házikó előtt —, az ut­cafronton egy nagy épület magaslik. Rácz Vilmos és családjáé. Nem véletlenül érkeztünk ide. Vili úr többszöri talál­kozásunkkor mindig a bir­tokra invitált. Csak annyit mondott „csalogatóként”, hogy tekintsük meg a por­tát, nézzük meg tizennégy gyermeke közül az otthon lé­vőket, no meg az unokákat, a vejeket és a menyeket. Amikor odaérkezünk, s körülvesznek bennünket a család legifjabb tagjai, az öreg nem titkolja meglepe­tését : — Ezt sem gondoltam vol­na! — mondta, majd olyan cuppanós puszival kívánt boldog új évet, melyet a ti­zenévesek aligha kapnak sze­relmeiktől ... * Vendégszerető ez a ci­gánycsalád. Épphogy kiká­szálódunk a kocsiból, a csa­ládfő és felesége invitál is beljebb, míg a legkisebbek egyenesen lökdösnek hátul­ról: igyekezzünk már a ház­ba! Minden tekintet ránk mered, kedvesen, barátságo­san. Mi pedig amúgy ottho­nosan be is sétálunk a Rácz- házba. Vili bá’, a gazda, nyomban a legmelegebb szo­bába visz, de ott az egész fa­mília szeme fénye, a legki­sebb unoka éppen délutáni álmát alussza. Szinte me­nekülünk ki a helyiségből, s mondjuk a „főnöknek”, velünk ne vicceljen! Inkább hidegben, de nyugodtan ír­juk le amit szeretnénk, hadd pihenjen a pici. Át is megyünk egy másik szobába, összeszalad a csa­lád is. Tizennyolcán tartóz­kodnak itthon. Valamennyi­en elférünk. Igaz szűkösen. éves Ilona asszony háztar­tásbeli. A férj jelenleg be­tegállományban van, rok­kant nyugdíjazása előtt. Igaz, mégcsak 50 éves, de hát a nehéz fizikai munka, melyet eddig végzett, ki­kezdte egészségét. S, mennyi pénzből élnek Ráczék? Gyors leltárt ké­szítenek, s a szóvivő sorolja is a bevételeket: tizenhá­romezernyolcszáz forint csa­ládi pótlék, plusz a 18 esz­tendős Andrea tízezer forin­tos fizetése, aztán az apa mostani hatezerhétszáz fo­rintos táppénze és havi négy­ezer forintos szociális se­gély. Elég tisztességes summa — jegyzem meg, mire a csa­ládfő nyomban replikázik: — Tudja, ha beosztósan élünk, akkor is épphogy ki­jövünk fizetéstől fizetésig. Gagarin, a kezembe került egy újság, ahol egy családi fotóját láttam. Ott ismertem meg a két leánynevet. En na­gyon tiszteltem a világ első űrhajósát, s akkor azt mond­tam magamnak: ha születik még lánygyermekem, akkor Gagarin iránt érzett szere­tettől ugyanazt a két nevet adom majd sajátjaimnak, amelyeket ö adott az övéi­nek. Sajnos, az anyaköny­vezésnél nem nagyon akar­ták bejegyezni a Gálicska nevet, de végül kiharcoltam. Lénáé már könnyebben ment. * Beszélgetésünk közben a család nagyobb gyermektag­jai dolgukra indulnak. Ki fát vág az udvaron, ki a mo­sógépből szedi ki a ruhát, ki pedig a kályhákat „igaz­gatja”. — Van itt dolog mindig —•. említi a családfő, s nyom­ban hozzáfűzi: — Minden­nap este tizenegyig bizony igen zajos a porta. Most viszont csendesek a gyerekek. Hallgatják, mit is mond apu meg anyu, s köz­ben a kisebbek gyakran oda­simulnak a szülőkhöz. — Látja, így szeretnek ezek bennünket — így Ilona asszony. — De, nem panasz­kodhatunk a velünk együtt élő menyekre és vökre sem. Nagy az összhang nálunk, Le a kalappal mindegyikük előtt! A szülőket is beszámítva, huszonketten laknak együtt a Rácz portán. így hát, a mai viszonyok, meg a kevés kereset mellett igencsak be­osztósan kell élniük. A 49 Felpillantok. A portán élő összes ember árgus szemek­kel figyel. Mondom, nem én vagyok a Messiás, mire Vi­li úr ki is küldi a legki­sebbeket, az asszony pedig ráripakodik: — Te nem beszélsz! En mondom helyetted a vála­szokat! Az ikrek a kondicionálóteremben Ilona asszony nyugodt ter­mészet. Közlöm is vele, ne rója meg férjét, ez nem bí­rósági tárgyalás! Nem késik a válasz sem: minden ott­honlévő azt tartja, jobb, ha anyu a szóvivő ... Nem is kell az asszonyt faggatni. Vallja, bizony őket megbecsülik a faluban. A tizennégy gyerek meg plusz dicsőség! Próbáljon csak ennyit felvenni bárki is! Egyébként szinte mindenki itthon él. El is kezdünk szá­molni, de gyakran megaka­dunk... Végül sikerül: a jelenlévő létszám tizennyolc. Ülünk a kényelmes fote­lokban, már persze, akinek akad helye. A Rácz család tizennégy gyermekének név­sorolásával folytatjuk. Bele Rációknál Ságújfaluban Nem esett messze az alma a fájától Mert azért kiadásunk is bő­ven akad. A villanyért fi­zetni kell, meg a vízért is. Aztán a betévő falatokat sem vonhatjuk meg a szánktól. Jól tudja maga is, mibe ke­rül ma a tej, a kenyér, a liszt, meg miegymás. Szóval ne higgye, hogy dúskálunk a pénzben. * Bizony, lenne még itt a pénznek máshol is helye! ’87- ben készült el Ráczék két­is csupán a fenyőfát és a szeretetet hozta meg a Jézus­ka. Ajándékokra nem futot­ta. De, miből is tellett vol­na? Kedvünkért még összeáll egy családi fotóra, a família otthon lévő része. Már indul­nánk, amikor Rácz Vilmos még odasiet hozzánk, s szin­te suttogva mondja: — Azt is írják meg, hogy a nehézségek ellenére azért nem csüggedünk. Tudják, nekem is volt tizennégy test­Három generáció: anya, gyermek, unoka szintes lakása. No, nem egé­szen: csupán lakható álla­potba hozták. Tizennégy he­lyiségből áll: ebből öt szo­ba, külön fürdő és WC, konyhával, más egyéb helyi­ségekkel együtt. Ám. a ter­mek nagy részéből hiányzik az aljzatburkolat, többségük­ben még mindig betonaljzat található. A két rosszcsont, az ikrek, Sándor és Csaba tréfásra ve­szik a dolgot. A felső szint­re invitálnak, mondván: ott van az ő kondicionálóter­mük. Mikor belépünk a szo­bába, mindenféle segédesz­köznek csak a hűlt helyét találjuk. A fiúk ellenben hasra vágják magukat, s nagy fekvőtámaszozásba kez­denek. Ez hát az ő kondicionáló­termük, kondigyakorlatuk... * Mielőtt kilépnénk a ház­ból, s körülnéznénk a birto­kon, a tv szobában egy vi­deomagnón akad meg a sze­mem. Nocsak, mégis jól megy ezeknek a Ráczéknak — mondom hangosan, ám Ilo­na asszony újfent nem hagy­ja annyiban: — A kölcsönzőből való a magnó! Régóta béreljük, s most már úgy gondoltuk, hogy a három évi havi tör­lesztését „végigcsináljuk”. így a videó végleg a miénk ma­radhat. A Rácz birtok nyolcszáz­hatvanhárom négyszögöl. A kétszintes épület mellett még két kisebb ház áll az erdő tövében. Ezekben az önálló életre lépett két Rácz gye­rek lakik, családjával. Elha­nyagoltnak tűnik az egész terület, bár Vilmos úr mond­ja, hogy tavaszonként egy- egy részét művelik: konyha­kerti növényeket nevelnek benne. Idén és a következő években pedig méginkább rászorulnak az önellátásra, mert tudják, a mai árak mellett luxus lenne naponta a piacra járniuk. * Szegény világ járja erre­felé. Ráczéknál karácsonykor vérem, mégis felnőttünk, dolgozó ember vált mind­annyiunkból. Az alma meg nem esik messze a fájától... Vili úr még kacsint emel­lé egyet, s maga köré hívja a családot. Ahogy távolo­dunk birtokuktól, a vissza­pillantó tükörből csupán annyit látunk, hogy inte­getnek, mintha valamilyen kormánydelegációt búcsúz­tatnának ... Szöveg: Vaskor István Fotó: Mikuska István Szárad a kimosott holmi

Next

/
Thumbnails
Contents