Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
4 íinnnuu LÁTÓHATÁR 1991. JANUÁR 12., SZOMBAT Címe után ítélve akár politológiai jellegűnek is hihetnők Németh János István kötetét, holott jobbára kultúrelméleti esszék sorjáznak lapjain. Alaposabban szemügyre véve azonban az írásokat kiderül, hogy a látszat ezúttal nem csal, hisz a szerző érdeklődési körében a politikum legalább olyan fontos helyet foglal el, mint a kulturális tematika. Precízebben fogalmazva: e két kategória viszonya, egymásra hatása érdekli elsősorban, érintkezési pontjaik tájékán tűzetnek ki kutatási területének határai. Annál is inkább, mert Németh a kultúrát nem közvetlenül vizsgálható objektivációnak, hanem — az ókori Protagorasz nyomdokain — a „minden dologban meglévő emberség jelzőjé”-nek tekinti. Hasonló a helyzet a politika értelmezésével is, amely annyiban izgatja, amennyiben az érdekformálás során „az ember akarata mutatkozik meg a maga bonyolult összefüggéseiben.” Nem nehéz felfedezni, hogy a háttérben, Németh János gondolat- világának közös nevezőjeként az emberi lényeg fogalma funkcionál. Igazából tehát arra kíváncsi, hogy a társadalom berendezkedése hogyan segíti, vagy gátolja a humanizált életviszonyok kibontakozását, milyen politikai és kulturális szisztéma biztosítja leginkább az ember szabadságának érvényesülését. Egy olyan szabadságét, amely „az emberi teljesség létállapotának metaforája, ezért a társadalmi ember számára nem több mint erkölcsi alap, az évtizedekre tördelt életutak örök, teljesületlen reménye”. Ebben a felfogásban a demokrácia „szabadságáldozat”, kiegyezés, cserébe a személyiség jogaiért. Vajon az embereknek van-e, lesz-e elég önbizalmuk, erejük, műveltségük annak belátására, hogy „a demokrácia valójában nem a szabadság érdekét, hanem az érdekegyeztetés szabadságát valósítja meg? Tulajdonképpen ez a központi kérdése Németh János egyéni hangvételű elmélkedéseinek, hisz ma, a mindennapi viszonyok kulturálat- lanságában megnyilvánuló önkorlátozási készség hiánya látszik igazán komoly veszélynek a zöld jelzést kapott demokrácia útjában. Ezt a felismerést szolgálták azok a tanulmányok is, amelyek a rendszer- váltást megelőző — a negyvenedik évéhez közeledő szerző nemzedéke által is átélt, megélt — „elpazarolt” évtizedek igencsak ellentmondásos politikaképeit, a kultúra terrorjának adekvát intézményi-szervezeti struktúráját elemezték. Németh értelemszerűen a diktatórikus szocializmus magyarországi működését, a kulturális életben is megnyilvánuló anomáliáit, válságtüneteit ismerheti legjobban, de alapos tájékozottságot mutat a művelődésszervezés európai modelljeiben is. Ugyancsak széles skálájú kötetének elméleti forrásanyaga. Mint Vitányi Iván előszava rámutat: „Marxot jelentős gondolkodónak, a szocializmus demokratikus alternatíváját pedig a társadalmi kibontakozás reális lehetőségének tartja. Ilyen értelemben pedig ezeket az eszméket ma is emelt fejjel lehet vállalni.” Nem kevesebbet merít azonban Bibó István szellemi hagyatékából sem, s egyaránt előszeretettel fordul — egyebek közt — Illyés Gyula, Lukács György, Karácsony Sándor, vagy Németh László gondolataihoz. A nagyobbrészt teoretikus karakterű, de mindig a gyakorlatra orientált írások mellett a könyvben helyet kaptak közvetlenebbül praktikus cikkek, jegyzetek is. így például a Szörényi—Bródy szerezte, Koltay Gábor rendezte — István, a király című — rockopera zenéjének, színházi előadásainak, lemez-, illetve filmváltozatának méltatása. E kategóriába sorolható a népművelők szakmai azonosságtudatáról írott dolgozat, vagy a közművelődés újkeletű dilemmáiról, válaszútjairól meditáló tanulmány is. Ebben elsők között kísérli meg tisztázni a helyi társadalom, az önkormányzatok és a művelődés kapcsolatát. Ehelyütt vezeti be az alternatív művelődés fogalmát, amely a személyiség középpontba állításával hitelesíti a közművelődés „kopernikuszi fordulatát”, rendszerváltozását. A személyiséget ugyanis „nem kell sem a nép nevében, sem a köz leple alatt művelni, nevelni, nem kell agitálni és közvetlen reklámmal és propagandával terrorizálni. Őt egyszerűen hagynfkell és a személyiséggé válás folyamatát minden lehetséges eszközzel segíteni”. A személyiségek — Németh János hite szerint — „európai örökségünk átmentői, a demokratikus Magyarország jövőjének velünk élő zálogai”. Jó érzés tudni, hogy a Palóc Kultúra Alapítvány támogatásával megjelent igényes esszékötet nógrádi szerző — a Rétságon lakó és a megyeszékhelyen dolgozó aktív népművelő — munkája, bizonyítván, hogy egy alkotó értelmiségi vidékről is aktív részese lehet a szellemi értékteremtés folyamatának. (Mikszáth Kiadó Kft., Salgótarján, 1990.) Dr. Csongrády Béla Kupola a koronával Megújul a pannonhalmi ezredéves emlékmű Honalapításunk ezredéves évfordulóját nemcsak annak törvénybe iktatásával, nemcsak történelmi jelentőségű ünnepségekkel, világraszóló kiállítással ünnepelték meg elődeink, hanem a fővárosban és az ország különböző helyein felállított emlékművekkel is emlékezetessé tették az utódoknak. Thaly Kálmán országgyűlési képviselő indítványára az akkori magyar Országgyűlés úgy határozott, hogy az ország tíz történelmileg nevezetes pontján monumentális emlékművet emeljenek. A határozatnak megfelelően a pannonhalmi hármashalom középső dombján állították fel az első ezredéves emlékművet. Kevesen tudják, hogy a hármashalom középső dombját, amelyen az ezredéves emlékmű áll, Sajghó Benedek, akkori főapát kezdeményezésére magasították fel. A főapát a tömegesen összegyülekezett győrszentmár- toni polgárokat munkára serkentve maga is talicskázta a földet. A közös munkával összehozott dombon a főapát Kálváriát állíttatott, és a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére kis kápolnát is építtetett. 1896-ra elkészült a klasszicizá- ló homlokzatú pannonhalmi emlékmű. A négy oszlopon nyugvó timpanonban Bezerédy Gyula szobrászművész „Életünket a hazáért” jelképes domborműve látható. A kerek kápolnaszerű építményt magasított, eredetileg vörösrézzel borított kupola fedte. Belsejét Lotz Károly és növendékeinek faliképéi díszítették. Az egyik képen Árpádot festették meg, amint Pannonhalma dombjáról széttekint a hatalmas síkságra. A második kép Asztrik apátot ábrázolta, amint Szent Istvánnak átadja a Rómából hozott koronát. A harmadik kép Kálmán királyunk és Bouillon Gottfried pannonhalmi találkozását örökítette meg. A negyedik kép pedig a tatárok ellen védekező Oros apátnak állított emléket. Honfoglalásunk közelgő 1100- dik, valamint a Szent Benedek- rend alapításának ezredik évfordulója szinte kötelezővé teszi az emlékmű helyreállítását, illetve rekonstrukcióját. A Győr-Sopron Megyei Tanács, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a Pannonhalmi Főapátság támogatásával megkezdődött a munkálatok előkészítése, amelyeket Varga István, Ybl-díjas építész, számos magyar műemlék épület helyreállítója irányít. Tőle tudtuk meg, hogy a harmincas években az időjárás megrongálta az emlékmű tetőzetét, a beázás pedig megrongálta az eredeti freskókat. Az emlékmű kupoláját 1938-ban lebontották, helyette a napjainkban is látható úgynevezett nyeregtetős megoldással fedték be az épületet. Az oldalfalakat vasbeton gerendával megerősítették, majd a belső térben egy új héjszerkezetű vasbeton kupolát építettek, amelynek kifestésével Aba Novák Vilmos festőművészt bízták meg. Az új falképnek mindössze a középrésze készült el: a két tengelyében magasra tartott koronájával, a koronázó palást előtt István király áll, lábánál Gizella királyné és Imre herceg. Jobbra-balra az országépítésben segítő katonák és püspökök. Felettük az angyalok között a Madonna. Aba Novák tervezte, hogy még megfesti a pogányság apokaliptikus rohamát megállító hittérítőket, a földművelésre tanító bencéseket. Korai halála akadályozta meg a nagyszerű munka befejezésében. Az építészeti vizsgálódások arra az eredményre vezettek, hogy a pannonhalmi ezredéves emlékművet eredeti formájában kell helyreállítani. Megépül tehát a lebontott tamburral magasított bronzkupola. Az emlékmű belsejében megmaradnak Aba Novák freskói, a Lotz Károly és tanítványai által készített freskó maradványait pedig konzerválják. Külsejében tehát az emlékmű pontosan ugyanolyan lesz, mint az eredeti volt. Belsejében pedig a magyarság történetét bemutató állandó kiállítás nyílik. Azt is elmondta Varga István, hogy az önkormányzat, az OIH és a főapátság közös elképzelése az is, hogy a millenniumi .emlékmű környékét emlékhellyé fejlesztik, környezetét is rendezik, ezáltal« alkalmas lesz nagyarányú ünnepségek megtartására. I. B. — Rigó Tibor képriportja — A szentkúti szociális otthonban Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek, Salgótarján értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy 1991. január 14-től szolgáltatásaira a következő hatósági díjtételeket érvényesíti: Ivóvíz-szolgáltatás — termelői díja 21,20 Ft/m3 v — lakossági díja 17,50 Ft/m* O Csatornaszolgáltatás — termelői díja 14,40 Ft/m3 — lakossági díja 10,10 Ft/m3 A fenti díjtételek az esedekes vízmérő-leolvasást követő számlázáskor arányosítással kerülnek érvényesítésre. (39/Sz) SZEZONBAN IS OLCSÓBBAN! Meinlül),'.I A Centrum Áruház rendkívüli ajánlata: január 14-től 19-ig. NŐI CSIZMÁKAT 30% engedménnyel kínálunk kedves vásárlóinknak! * Ne feledje vásárláskor célaCENTRUM! KÖNYVESPOLCRA Németh János István: A demokrácia tragédiája
