Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 21. szám

im-nnii LÁTÓHATÁR 1991. JANUÁR 25.. PÉNTEK KIS(városi jellem)RAJZOK TUDOR Egy kisvárosban sok külö­nös figura él. Mindannyiuknak megvan a külön jellem(zőj)e, ám Tudor valami egészen egyedüli jelenség. 0 ugyanis lehetne bárki (bármi). Csillagász, miniszter, polgármester, író, feltaláló, mókamester. Mert Tudor mártsak ilyen. Eredetileg ta­nácselnöknek készült, ám ak­koriban még fiatal volt a poszt­ra. Mire viszont felcsepere­dett, nem kapott elég szavaza­tot a polgármesteri cím elnye­réséhez. A kudarctól persze Tudor nem ijedt meg. Nyomban át­ment mókamesterbe! Minde­nütt hangoztatja: megírja mi­ként szövetkeztek ellene? Hogy segítségül hívták ádáz ellenségei még az égieket is! Hogy egyszerűen irigyek vol­tak: vajon mi történne, ha egy ilyen képzett ember kerülne a város legfényesebb bársony­székébe? Tudor elkeseredésében újí­tással állt elő. Jól ismerve, hogy akár miniszter is lehetne, aláírásgyűjtést kezdeménye­zett. Igazát bizonyítja, hogy szinte az egész kisváros mellet­te áll. Az akció végeredménye nem lehet kétséges. Tudor nyughatatlan. Nem ismer lehetetlent, ezért sérel­meit kisregényben írja meg. Tapintatosan, álnéven. Csak annyit ír szerzőként, hogy Tudor. Gondolja ugyanis, hogy ezzel megtéveszti közvet­len környezetét, s így lehet még bármikor csillagász, mi­niszter, polgármester, író, fel­találó, mókamester. Ő egyébként lakatos, így so­sem tesz lakatot a szájára. Ezért sem igazi nélküle a kis­város. ( vaskor) Pótszilveszter mozgás­korlátozottaknak A Mozgáskorlátozottak Egy­mást Segítő Egyesülete január 26-án, 14 órakor pótszilvesztert tart Salgótarjánban, a Bartók Béla úti volt MHSZ-székházban. A rendezők szeretettel várják az egyesület tagjait. Mozijegy A rendőr moziba szeretne menni. Rendkívül dühösen csapódik oda a pénztár elé: — Kérem a panaszkönyvet, és még egy jegyet! A pénztáros meglepődve szól vissza a rendőrnek: — De kérem, maga már a hetedik jegyét vásárolja. — Igen, de mit csináljak, ha egy nő a bejáratnál mindig eltépi! QUIREBOYS (Rod Stewart gyakori vendég a stúdióban) Valamelyest új vér — minden­esetre új szín — az angliai rockban Spike csapata, a Quire- boys. Picart úr, aki megbízható, és hosszú évek óta okos ismerője a muzsikáló nehéztüzérségnek — értsd: heavy métáinak —, s akire volt már szerencsém egy előző írásban hivatkozni, erősen bízik benne, hogy igaz segítője és baj­társa akadt végre Albionban is az Iron Maiden-nek és a Def Lep- pard-nak. A francia úr nagyon re­méli. hogy a stílus tengerentúli képviselői kellőképp hallani en­gedik a némelyikük mellett való­ban karéneklő fiúk hangját. Nem (vissza)utalás ez Picart már no­vemberben egyszer idézett fordu­latára, hanem a Quireboys az iro­dalmi szótárak jámborságával és sokszor visszafogott közléseivel lehet, hogy így fordítható ma­gyarra. Nem szól róla egy szót sem, de nem tudom, mennyire lepődött meg mégis a francia újságíró, mikor Spike, az énekes — nyaká­ban hosszú fehér selyem ficsúrsá- lával — azt mondta neki, hogy ők a Stones, a Free, a Bad Company, a T. Rex és a Mott the Hoople ze­néjén nőttek föl, s számukra bi­zony idegen (!) a heavy metal, vagy a punkrock. Amikor 1986-ban elhatározták, hogy zenekarrá válnak, úgy dön­töttek, hogy olyan zenét játsza­nak, amilyet a legjobban szeret­nek, tudnak és éreznek. Több személycsere után a Qui­reboys pillanatnyilag így áll fel: Chris Johnstone a zongorista, Guy Bailey, aki ajkára ragadt csikkel jött a világra, gitározik. Guy Grijfm is gitározik. A forrá­somban nevenincs dobos nem angol, hanem New York-i, és a Lone Justice-ből szökött át Spike- ékhoz. Ki ne maradjon a basszusos, Nigel Mogg, aki a hí­res UFO-tag, Phil Mogg uno­kaöccse. — O, a nagyszerű Phil! — mondja Spike és kis híján elérzé- kenyül. — Azt hiszem, ha ő nincs és nem segít, mi sem vagyunk végül sehol. Nem volt nekünk semmink. O adott szerelést, hogy játszani tudjunk, hogy megszólal­Menuhin magyar kitüntetése London. „Pro Cultura Hunga- rica” — A Magyar Kultúráért — kitüntetést vett át csütörtökön Londonban Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész. Yehudi Menuhin a magyar zene sok évti­zedes nagyszerű előadásáért és a magyar zenei élet áldozatos tá­mogatásáért kapta a magas elis­merést. amelyet Antal Péter Tibor magyar nagykövet adott át ünne­pélyes keretek között. Szaddam, a „keresztapa” Amman. Erősen megnőtt a Szaddam keresztnév gyakorisága az utóbbi időben Jordániában: Kuvait augusztus 2-iki megszál­lása óta 412 újszülött kisfiút ne­veztek el így. Az arab királyság­ban korábban alig fordult elő ez a név — most viszont a fiú újszülöt­tek 6 százaléka viseli az iraki elnök nevét. Különösen erősödött ez a tendencia a szövetséges erők támadása óta: a háború első öt napjában 22 kisfiút neveztek el Szaddamról, míg az előző hóna­pokban a heti átlag 17 volt. A Kékszakállú Párizsban Bartók Béla operája, a Kéksza­kállú herceg vára koncert-előadá­sával zárult Párizsban a magyar zene ünnepének sorozata, ame­lyet a francia főváros nagy hírű őszi kulturális fesztiváljának ke­retében rendeztek meg. A Pleyel koncertteremben szerdán este Komlósi Ildikó és Sólyom-Nagy Sándor szólaltatta meg Bartók dallamait, a főváros legjobbjának tartott zenekart, az Orchestre de Paris együttesét Eötvös Péter vezényelte. újraértékelő filmeket, színdara­bokat, underground-koncerteket, performance-okat hirdető falra­gaszok közül emelkednek ki. A változás jelei című kiállítás nemcsak az egyes, önálló grafiká­ra törekvő műveknek ad helyet, hanem azt a három év alatt kibon­takozó plakátpárbajt is bemutatni kívánja, ami az utcákon kibonta­kozott, s amelyek a változás szim­bolikus vagy banális, derűlátó vagy borús, tárgyilagos vagy szubjektív, komikus vagy tragi­kus, gúnyos vagy nosztalgikus jelei. (kádár) Molnár Kálmán plakátja tak”, hanem a járókelők is át-, meg továbbírták, rajzolták a szö­veget, a képeket. Nyoma sincs a hajdani unalom­nak a Magyar Nemzeti — méretben, témában, megfogal­mazásban — eltérő falragasz mégis a mai, meg a tavalyi és az­előtti utca képét hozza be a mú­zeum falai közé. Egy ideje laza unalom lengte körül a minden év őszén szokásos plakátkiállítást. Ahol kiosztották az év legjobb plakátja díjat, s mindenki gyorsan elfelejtette ezeket (is). Most két választás eseményei mozgatták meg a fantáziát. A grafikusokét, a megrendelőkét, s olykor még a nézőkét is. Amikor is nemcsak a plakátok „párbajoz­Plakátok párbajoztak Ducki Krzysztof filmplakátja Mikszáth érdekében a tényekről Pontosító megjegyzéseim az Új Nógrád 1991. január 23-i számá­ban, az 5. oldalon közölt „Régi ereklyék" és a ..Mikszáth jogutódja..." című írásokkal kap­csolatosak; sorrendben a követke­zők: 1. Tévedés az, hogy Mikszáth Kálmán (1847—1910) és Szontagh Pál (1820—1904) jó barátságban voltak. Az a bizonyos testi-lelki jó barátja Szontaghnak Madách Imre volt. Bár ismerték egymást, de a kapcsolat Mikszáth Kálmán és a Szontagh család között elsődlege­sen nem baráti, hanem üzleti jellegű volt. Mikszáth 1904 novemberében vásárolta meg néhai (1904 júniusá­ban elhunyt!).Szontagh Pál horpácsi kúriáját, annak unokaöccsétől. Szontagh Antaltól. Mikszáth csak ezt követően élt Horpácson. 2. A Nógrád Megyei Múzeumok­nak ténylegesen vállalt és évek óta folyamatosan végzett feladata is az írói hagyatékok gondozása, gyűjté­se. Sajnálatos, hogy Szontagh Pál Horpácson fellelhető hagyatékával gyűjteményeinket nem gyarapíthat- tuk, de az anyagokért a vásárlási összeget nem állt módunkban meg­fizetni. 3. Mikszáthtal kapcsolatos továb­bi tévedés az is, miszerint horpácsi bíró volt. Az a bizonyos bíró az élete utolsó évtizedeit Horpácson töltő jeles történész, Nagy Iván volt, aki a bírói tisztet 1888—91. között töltöt­te be. Úgy gondolom, e fenti pontosítá­sokkal tartozunk annak a Mikszáth Kálmánnak, aki természetesen szépíróként regényeiben, elbeszélé­seiben költői képzeletére, játékos fantáziájára hagyatkozhatott, ám új­ságíróként kérlelhetetlenül ragasz­kodott a tényékhez. Dr. Kovács Anna irodalomtörténész muzeológus Nógrádi Történeti Múzeum Epilógus helyett Mivel ifjonti kollégám tévedésé­nek. hogy ugyanis ki volt akkor bíró Horpácson (természetesen Nagy Iván) magam vagyok az okozója, tőlem hallott valami ilyesmit — úgy illik, hogy ezt magamra vállaljam. Ha más dolgokban, mint teszem azt Madách—Szontagh—Mikszáth így együtt nem létező barátságában a keveredéssel egymaga is jól elbol­dogult. Persze, hogy tudom, ki volt bíró, ki nem. Mikszáth horpácsi éveiben például éppen ott Vitéz József vo\t a vén bíró és már csak azért sem lehe­tett maga Mikszáth. Mondhatnánk: spongyát rá! A pártharcok legutóbb nem tettek jót sem a memóriának, amit amúgy is karban kell tartani, sem a tudásnak, aminek meg az is­métlés az anyja. Mégis azt mondom: lehet még Mikszáthból bíró Horpácson! Posztumusz tiszteletbeli alapon örök időkre. Ha meglátja benne a mindenoldalú lehetőséget maga a falu. amit az író élete vége felé mindennél jobban szeretett, s amire olyannyira büszke volt. Talán egy helytörténeti műhely nyári olvasó­táborozási kezdemény, szellemi vonzás Horpács irányából kinőhetne, országos figyelmet kelthetne egy ilyen „új” választás­sal. Talán a példát is adná mások­nak. (Ha már tévedünk, tévedjünk hasznosan.) Ám ami a kérlelhetetlen szigort illeti (miközben egyetértek vele) éppen Mikszáthnál és éppen saját életadataiban és éppen tőle magától vannak jóval nagyobb tévedések is! Ezt a szigorú Kovács Anna éppoly jól tudhatja, mint más. Mert hiszen junk. Ő intézte el, hogy a Guns’n'Roses előzenekara lehes­sünk. Ha nem áll mellénk, mehet­tünk volna oda, ahol a part sza­kad! Az az igazság, hogy az angol biznisz nem tud mit kezdeni a rockkal, és a közönség se immár. Ez szégyen! Nagy üggyel-bajjal lehetett valakit rábeszélni, hogy hallgasson meg bennünket, meg aztán a szerződéskötés is annyi kínnal járt! Hát ezért mentünk át Los Angelesbe a felvételeket megcsinálni. Ott törődnek a rock­kal és szívesen fogadják az em­bert. — Itt Angliában azt mondják, mi vagyunk az angol Guns’n’Ro- ses. De miért? Mert mi melegítet­tünk be nekik a hangversenyeken. Úgy nézünk ki, meg úgy iszunk, meg úgy csinálunk, mint a nehe­zek, de a zene sem nem hard, sem nem heavy, ahogy már mondtam. Az új díszletünk egy angol kocs­ma, egy pub, kérem, ahová a közönség meg van híva egy kis koccintásra is. Hagyományos rockbanda vagyunk mi. Nincs nálunk hosszan bőgetett gitárszó­ló, de van lebújzongora, és gyak­ran harmonika, meg hegedű. Rod Stewart szereti, amit és ahogy a Quireboys játszik. Nem­egyszer ott van a stúdióban, ha- felvételük készül. Picart úr, csak úgy, mintha nem is mondaná, egy fél mondat felében megemlíti, hogy Spike Rod Stewart „rejtett, eltitkolt fia”. Vass Imre Ufót láttak Nógrád- sipeken?! Az ufók manapság igen izgalmas témát jelentenek. Kovács Viktória salgótar­jáni olvasónk egy ezzel kapcsolatos érdekes törté­netről számolt be az Új Nógrád szerkesztőségének. „Azon a »bizonyos« pén­tek éjszakán, amikor az ors­zágban olyan sok helyen láttak fénylő, repülő tár­gyat az égbolton, mi Nóg- rádsipeken voltunk látoga­tóban a nagyapáméknál. Itt is észlelték a különleges je­lenséget. A falusiak nagy fé­nyre lettek figyelmesek, amely olyan volt, mint egy karácsonyfa fénye. Ez a fényes dolog a fák felett lebegett és megvilágította az egész hegyoldalt. Aztán eltűnt. Voltak, akik álmuk­ból ébredtek fel a nagy'vilá­gosságra. Mindenki csodál­kozott, találgatta, mi is le­hetett vajon ez a különleges jelenség a kis nógrádi falu, Nógrádsipek felett? A választ egyelőre senki sem tudja." bíró akár lehetett is volna, tiszteletbeli. Gyarmati Nagy Iván sem volt horpácsi — mégis bíró volt, ahogy írja. De nem lehetett s mégis volt? (maga írta ugyanis) sem dzsentri, sem ,„de Kis-Csoltó" nemes. Sőt, még a születése évében is tévedett! id. Szinnyei Józsefhez intézett levelében. De még hogy <*t is tovább mentsem a „kérlelheted, n szigor” elől — Kossuth apánk is rosszul tudta a születése időpontját. Mikszáth úgy vélte: 1849. január 16-án született. Holott az igazság, a kérlelhetetlen az, hogy éppen két esztendővel korábban történt az eset. Csak úgy ne járjon senki, mint Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője majd száz éve, aki a Beszterce ostroma igazságtartalma után kajtatott örökké, mígnem maga Mikszáth intette meg. .Ami a Besz­terce ostromában igaz. az mind nem valószínű. Csak az a valószínű ben­ne, amit én gondoltam bele, azaz, ami meg nem történt." T.'Pataki László Galériában. A változás jelei cím­mel 1988—1990 plakátjaiból rendezett kiállításán. Noha azt sem lehet mondani, hogy minden plakát csupa magas, művészi igé­nyű alkotás lenne. A háromszáz A dolgok természete miatt a legtöbb a politikai plakát. A magyar politikai plakátnak mélyek a gyökerei. Legnagyobb teljesítményeit a Tanácsköztársa­ság idején érte el, s hasonlóan kimagasló korszaka volt az 1945 utáni koalíció időszaka. Ezt a két hullámhegyet azóta sem érte el az alkalmazott grafika ezen ága. S a mai politikai plakát előzményei is máshonnan — éppen a múltat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents