Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-08 / 211. szám
4 UEFTZm] LÁTÓHATÁR 1990. DECEMBER 8„ SZOMBAT Szakítópróba Önkormányzati vagyonról, gazdasági függésről a megyegyülési választások elé Vészjóslóan nagy a csend a megye körül. A rendszerváltozás esztendejének lázas politizálása a két végpont, a települések és az országos szint felé fordította a figyelmet. Mindez egyáltalán nem lenne baj, ha... Ha a megyei önkormányzat csendes megalakulása egyértelműen az új, demokratikus közhatalmi berendezkedés teljessé tételét, utolsó aktusát jelentené. Ha középen s mintegy természetes következménye, szerves folytatása lenne a helyi, illetve a nagypolitikában már azért gyökeresnek nevezhető változásoknak. Túl azonban mindenféle politikán, egész egyszerű gazdasági okok miatt is igen-igen félő, hogy az új megye szerepkörét, státusát tekintve jobban fog hasonlítani a régi tanácsrendszer mindenható és mindent elrende- ző-eligazító paternalista uralmi szervére, semmint egy saját dolgát végző, a máséba pedig nem avatkozó, a községekkel, városokkal egy sorban lévő önkormányzatra. Elég régi tétel, hogy a politikaiigazgatási hatalom alapját a gazdasági befolyás, a gazdasági súly adja meg. Ezt a törvény korlátozhatja, tilthatja és akár büntetheti is, de általában inkább a törvény csorbul és nem a gazdasági erőhatalom. Márpedig a dolgok mai állása szerint a megye gazdasági súlya nemhogy csökkenne a múltbéli aránytalan állapotokhoz képest, hanem valószínűleg növekszik is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a községek és a városok rovására. Igaz, ha az új államháztartási törvénnyel és más, fontos pénzügyi szabályokkal egy kis szerencsénk lesz (csak reménykedni lehet a bölcs parlamenti döntésben), akkor a helyi költségvetésekbe, a települési kasszákba a megye kevésbé tud belelátni és beleszólni, mint eleddig. Talán. Ám egyrészt a bármilyen kevés is sokkal több, mint lehetne és kéne, másrészt pedig sokkal erősebb, tartósabb és főként rövidebb lesz az a póráz, amivel a formálisan önálló települések gyakorlatilag mégis, a megyéhez köthetők. Béklyó nem más, mint sosemvolt mértékű, szélsőséges vagyoni asszim- metria, ami kialakulni látszik. Ha — sok minden más mellett, egyelőre még — az amúgy helyi érdekeket és célokat szolgáló köz- intézmények, közüzemek (tehát iskolák, óvodák, kórházak, rendelők, múzeumok, kultúrházak, vízművek, hőszolgáltatók stb.) differenciálatlanul állami tulajdonban vannak, kezelésük joga pedig eléggé változó és nehezen nyomon követhető „logika” szerint oszlik meg a megye és a települések között. Ám a vagyoni helyzet záros határidőn belül „rendeződik”, a tulajdon a maga teljességében újra az önkormányzatokra kerül. Igen, de melyikhez? Úgy néz ki, hogy az alapellátással összefüggők a helyiekhez, az összes többi a megyéhez. És éppen itt a bökkenő. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ismét elvesznek a helyi közösségek számára a középiskolák, a kórházak (már ahol eddig városi volt egyáltalán), illetve oda sem kerülnek a közgyűjtemények, vagy a helyi kommunális létesítmények. „Idegen” fennhatóság, mégpedig a természeténél fogva a rendelkezésből mindenki mást kizáró tulajdonosi fennhatóság fog uralni valamennyi olyan közösségi területet, amely a legegyszerűbb lét- szükségleteken felül egy-egy nagyobb település és természetes vonzáskörzete közös komfortját biztosíthatná. Könnyen belátható például, hogy egy salgótarjáni, balassagyarmati, vagy pásztói közkórházban egyáltalán nem valamiféle éteri megyei ellátási érdek megtestesítője, hanem egy jóval szűkebb és nagyon is megfogható beutalási körzeté. Ami — tiszta véletlen(?l) — csaknem pontosan egybeesik a gazdaság- földrajzi környezettel. Nehéz megindokolni azt is, hogy mitől kéne megyei tulajdonban és parancsnokiás alatt lennie egy olyan gimnáziumnak, szakiskolának, ahova alig-alig járnak a megye ellenkező csücskéből. Miért jó, hogy ha az ellátási érdektelenség ellenére mindenki jogosult beleszólni a közös vagyon ürügyén a másik, a kifejezetten érdekelt dolgába? És ha néhány területen mégis van az egész megyére, vagy akár azon túl is kiterjedő területi átlapolás, vagy specializáció (például egyes kórházi osztályok, középfokon oktatott szakmák esetében), ez miért lenne ok a megyei irányításra, miért nem lehet egyszerűen szabad egyezkedés tárgya? Községeink függetlensége látszólag nagyobb, hiszen — sajnos — nekik egyáltalán nincsenek alapellátáson felüli, bekebelezhető közjavaik. Ok azonban a központosított költségvetési adminisztráció foglyai maradnak. Egyáltalán nem kéne kézlegyintéssel elintézni azt, hogy könyvelésüket, költségvetési mérlegeiket és az immáron felértékelődött helyi adók nyilvántartását súlyos százmilliókból fenntartott megyei mamutintézmények csinálják, illetve instruálják. Félreértés ne essék: ennek nem a gazdaságosságát vitatom (egyébként vitathatatlanul gazdaságtalan!). Hanem azt állítom, hogy ez a helyzet nagyon komoly informális lehetőséget tart fenn a pénzügyi beavatkozásra, ami kétszeresen is veszélyesebb az előbbitől. Egyrészt nincs semmilyen testületi kontroll alatt, másrészt teljességgel észrevétlen a szakmán kívülállók számára. Mellesleg eme intézményeken keresztül elég egyszerű pénzt kisajtolni községeinkből. Élég csak annyit „elérni”, hogy költségvetéshiányosak legyenek és akkor a szakmai-szervezeti monopólium okán lehet „önkéntes” hozzájárulást kunye- rálni. Ezt egyébként bármelyik közepesen képzett pénzügyes egy szemvillanás alatt meg tudja csinálni. Egy szó, mint száz, én eléggé aggódom a helyi önkormányzatok gazdasági önállóságáért. Ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen az ilyesminek, a központosító kormánypolitikai klíma ellenére is önkorlátozó, tehát tulajdonképpen „diszfunkcionálisan” működő megyére van szükség. Magyarul: nem kevesebbre, mint arra, hogy maga a megye számolja fel saját gazdasági létalapját, maga legyen az, aki túlméretezett „induló” tulajdonát, és ezzel a minden korábbi mértéket felülmúló befolyását önként és készséggel a szűkebb pátriák rendelkezésére bocsátja. Nos, és van még valami, amit elmondanék, jóllehet túlmutat a cikk eredeti témáján. Ez pedig az, hogy az önkormányzati vagyon kezeléséről egy elég konzervatív, kis túlzással harpagoni felfogás van kialakulóban. A nagyobb ön- kormányzatok első megnyilatkozásai azt sejtetik, hogy egyelőre ülni szándékoznak a nagyrészt holt vagyonúkon. Holott az a vagyon, amelyik nem hajt hasznot a köz számára, nem érték, hanem teher. Ezért nem görcsösen birtokolni (meglehet, egy szebb, ám nagyon távoli és még bizonytalanabb jövő reményében), hanem eladni, privatizálni volna jó. Miként — s itt mégiscsak visszakanyarodnék a megyéhez — azokat a megyei tanácsi vállalatokat is kizárólag így érdemes kezelni, amelyek nemhogy közjövedelmet biztosítanának, hanem súlyos tízmilliókkal vannak még mindig támogatva olyan pénzekből, amelyeknek a klasszikus közkiadások közt is ezer helye lenne. Amit ajánlok tehát, vagyoni de- koncentrálás és privatizáció. Nem nehéz benne észrevenni a liberális beütést. Annak a módszernek a szöges ellentétét, amelynek továbbélése a „zsebből irányítás” régi kiskirályi rutinja és a kormányzati törekvések (véletlen?) egybeesése miatt bizony valószínű. S bár a kérdés közgazdasági jellegű, a döntés mégis a helyi politika reprezentánsai: a megyegyűlést és a tisztségviselőket — tehát a megye arculatát, törekvéseit, módszereit meghatározó frontembereket — választó küldöttek kezébe van letéve. Azo- kéba, akiknak politikailag immár sikerült elszakadni a régitől, elutasítani azt, akár úgy is, hogy közben többségük más irányban is megtartotta függetlenségét. Egy néhai pénzügyes azonban többet is remél. Reméli, hogy megyei képviselőink a személyi garanciáit is megteremtik annak, hogy a politikai elszakadás gazdaságilag se rendeződjék vissza. Mert a mostani mandátumok meghosz- szabbítása egy új gyakorlatot aligha valószínűsítene. Turóczi János Új Misszió Miskolcon megjelent azÚjMiss- zió katolikus folyóirat II. évfolyamának 12. száma. A hívő emberek körében kedvelt lapban többek között Lukács Sándor színművész hitéről és életindulásáról vall. A folyóirat karácsonyi rovatában Gárdonyi Géza gyönyörű írása a hajnali roráték hangulatát idézi fel a gyermeki lélek világában. A Mikulás a fronton címmel megdöbbentő visszaemlékezést olvashatunk arról, hogy a halál árnyékában élő katonák villanásnyi időre — hogyan feledkeznek meg arról, hogy a Don mellett vannak, amikor egy otthonról érkezett csomagban staniolpapírban parányi piros színű Mikulást találnak. Foglalkozik a lap egyháztörténettel és közöl híreket, eseményeket mai életéről is. Pécsett november végén alakult meg a községi önkormányzatok szövetsége, amelynek munkájába öt Nógrád megyei község, Nógrád, Nőtincs, Osagárd, Felső- petény és Szendehely is bekapcsolódott. A pártoktól függetlenül működő szövetség szeretné elősegíteni a kistelepülések közötti tapasztaA baráti kör ajándéka —Bátonyterenye. Mikulásnapi zenés-verses kulturális műsorral kedveskedett a Bátonytere- nyei Baráti Köt a város gyermekeinek. A körzeti művelődési házban megtartott program hálás gyermekközönsége nagy tapssal jutalmazta a közreműködő salgótarjáni Napsugár együttest. Német vendégek a NODISZ-nál —Salgótarján. A Nyugatnémet Ifjú Szocialisták hatfős delegációja látogatott a napokban a NODISZ megyei bizottságához. A német fiatalok többek közt a megyeszékhely és környékének iparával ismerkedtek. Programjuk egy részében középiskolásokkal is találkoztak, akikkel az oktatás helyi sajátosságairól beszélgettek. latcserét és képviselni kívánja < községek érdekeit a kormány felé A tisztségviselők megválasztásé ra a jövő év elejére összehívót közgyűlésen kerül sor. Azok a települések, amelyet csatlakozni szándékoznak a köz ségi önkormányzatok szövetségé hez, Felsőpetényben, Lórik Józse megbízott területi felelősnél je lentkezhetnek. Postánkból Megjegyzés az igazgatóválaszfáshoz A Magyar Orvosi Kamara salgótarjáni területi szervezete az 1990. november 17-én megjelent számunkban közölt a pásztói kórház igazgatóválasztásról szóló cikkünkkel kapcsolatban az alábbi kiegészítést fűzte, ezzel is hozzájárulva a történtek jobb megismeréséhez: A második fordulóba került jelöltek neveinek ismertetése után a kórházigazgató (dr. Kovács Bertalan) bejelentette, hogy visszalép az orvosigazgatói munkakörmegpályázásától. Kérte a jelenlévőkét, hogy szavazatukat Dr. Thassy Gáborra adják le. A második pályázó ezek után szintén visszavonta jelöltségét. A második forduló — a pályázók visszalépése miatt—elmaradt, tehát az önkormányzatnak új pályázatot kellett kiírnia, mivel a választás eredménytelen volt. Magyar Orvosi Kamara salgótarjáni területi szervezete Községek érdekvédelme !Dísztávirat Kalmár Miklósnak névnapja alkalmából sok boldogságot kíván felesége Éva! Csammer Natáliának Kemerovóra! Névnapod alkalmából sok boldogságot kíván Mihálygergéről a Mama! Üzenjük „Tinikorosztály képviselőinek " (Nagyoroszi): Bár névtelen levelekre nem válaszolunk, esetetekben kivételt teszünk. Nagyon érdekes, ahogyan leírjátok az általatok elkövetett bűncselekmény hátterét, s azokat az eseményeket, melyek azt követően történtek. Mivel igen érdekesnek találjuk az ügyhöz hozzáfűzött véleményeteket, munkatársunk hamarosan megkeresi az eset szereplőit, s egy riportban feldolgozza: mi is történt valójában Nagyorosziban. Negyvenöt perc a Rózsavölgyi csoporttal — Nagylóc. Egy hivatal, aminek tőszomszédságában zárt ajtók mögül Bach „d-moll toccata és fúgájának” megka- póan szép akkordjai szűrődnek ki... — Szokatlan és váratlan a kép és hang ilyen együttese, de nagyon is valóságos. A nagy- lóci polgármesteri hivatal épületében, a kultúrteremben ugyanis rendhagyó irodalmizenei órára, hangulatos műsoros összejövetelre voltak hivatalosak néhány napja a falu általános iskolájának felsősei. A balassagyarmati Rózsavölgyi művészeti csoport előadásában. Negyvenöt percig szólt a szép muzsika széles skálán: a klasszikus darabokon kívül a könnyebb műfajokig, kinek-kinek kedvére. A Bach-, Beethoven-, Bhrams-művek részleteit rockopera és a pergő ritmusú country váltotta fel. De természetesen a csárdás sem maradhatott el, melynek ütemére megmozdultak a lábak... A Rózsavölgyi csoport a zene szeretetére tanít. Ez évben alakult az együttes — tagjai: Csábi István, Csuka László, Tóth Tibor és Tóthné Lengyel Judit, aki betegsége miatt nem volt itt Nagylócon ■— s idén már másodszor kaptak meghívást Nagylócra, rendhagyó óra megtartására. Mindkét alkalommal igazi zenei csemegék bőséges kínálatát nyújtották a gyerekeknek, mint mondják, kedvcsinálóként. A siker nem maradt el. S ezt nem csupán a felcsattanó taps bizonyította, hanem a kellemes perceket megkoronázó jókedvű közös éneklés. — mihaiik — Fotó R. Tóth Sándor
