Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-08 / 211. szám
1990. DECEMBER 8., SZOMBAT SALGÓTARJÁN ÉS KÖRZETE 5 ItFnTZiVI ÉJJEL-NAPPAL NYITVA Salgótarján központjában, az Arany János utca elején áll egy kis vegyesbolt, amelynek tulajdonosa Lucskai Józsefné úgy döntött: ezentúl éjjel-nappal nyitva tart. — Van erre igény? — kérdeztük. — Magam is meglepődtem, annyian jöttek az éjszakai órákban. Azt hittem, esetleg csak a dohányáru, vagy az ital fogy majd, de nem így történt. Vittek kenyeret, tejet, volt, aki este tízkor szaladt le egy pohár tejfölért. De olyan vevőm is akadt, aki két nagy szatyor árut válogatott össze, mondván, ilyenkor nem rohan, ráér alaposan körülnézni. Az igazság az, hogy a mai világban — ha az ember talpon akar maradni — sok mindennel meg kell próbálkoznia. Lucskainé megvalósította egy másik ötletét is. Havonta egy alkalommal előnybe részesíti a nyugdíjasokat, akik kedvezményesen vásárolhatnak. Volt is akkora forgalma, hogy némelyik polc szinte teljesen kiürült. — így a jó — mondja. — Azt a boltot szeretik a vevők, ahol nem csak az idegen, hanem az áru is forog... Számok és forintok A mérleg egyensúlyban van Salgótarján idei tervezett saját bevétele 656055000 forint,melyhez majdcsak ennyi, azaz pontosan 473501000 forint állami támogatást kapott. A. kettő együtt sem fedezi a kiadásokat. Éppen ezért 29546000 forintnyi hitelfelvételre van szükségük. Az összes kiadás várhatóan 1159102000 forintra tehető. Ez három nagyobb csoportból tevődik össze, mégpedig a költségvetési szervek működési kiadásaira 837437000 forintot terveztek, a vállalati kiadás rovatban 27967000 forint szerepel, míg fejlesztésre 293698000 forintot szántak. Röviden summázva ezt mutatja a mérleg, de hogy mi van mögötte, azt alighanem csak nagyon kevesen tudják. Pedig milyen jó lenne a számok mögé látni!? Nem kifejezetten megnyugtatni szeretnénk olvasóinkat azzal a meglepő ténnyel, miszerint elég szép summával tartoznak mások a salgótarjáni önkormányzatnak (142484000 forint). Ezek az úgynevezett követelések, kinnlévő- ségek, melyek viszonylag hosszú listájából most néhányat kiragadva közreadunk. A legnagyobb tétel 65379000 forint, a kiemelt rétegek segítésére szolgált. Lakástámogatásra 12274000 lakáshasználatbavételi díjhátralék 1860000 forint. Ez utóbbi összeg évek óta behajthatatlan! A Gizella úti bányakár is elvitt 5700000 forintot, melyet peres úton követelnek most a bányavállalattól. A legkisebb tétel ebből a felsorolásból egy bizonyos 42000 forintos közterület-foglalási díj. Ha az adósok időben fizetnek, mennyire más lenne a kép? Ahhoz, hogy valóban más legyen, a városi önkormányzat képviselő- testületének mielőbb érvényt kell szereznie többek között ama óhajuknak, hogy a pénzügyi szakapparátus ne csupán pénztovábbító szerepet töltsön be, hanem a jó gazda gondosságával gazdálkodjon: mintha a sajátjukból adnának. Végső tiszteletadás Karancsalján Emlékmű a világháborúk áldozatainak Karancsalján béke van a lelkekben. Az itt élők számot vetnek múltjukkal. Kellő tisztelettel kívánnak adózni az első és a második világháború áldozatainak'. Nagy Károlyné, a római katolikus egyháztanács vezetőjének kezdeményezésére most emlék- művet állítanak mindkét háborúban elesettek emlékére. Az egyházközösség tagjainak társadalmi munkájával létrehozott alkotás többek áldozatos munkája. Szabó János sírköves mellett, aki a márvány tábla feliratát készítette, Barják Sándor, Hives Gáspár, Józsa István, ifj. Pál József, Pál József, Ruskó Márton és Szűcs Imre segített a legtöbbet. Pál József és fia öntötte korábban a harangot a Karancs-hegy kápolnához. Most az emlékműhöz a Magyar Köztársaság új címerét készítik majd el. A templom előtt felállított emlékmű 1990. december 9-én (vasárnap) 11 órakor kezdődő avatása alkalmából a karancsal- jai hősi halottak előtt tisztelegve szentmisét tartanak. Ezt követően a római katolikus egyház, a polgármester, a Vöröskereszt, a sportegyesület és az iskolások koszorúit helyezik el a felavatott emlékműnél. Karácsonyra készülnek Salgótarján. Az év végi ünnepekre való készülődést már hetekkel ezelőtt elkezdték a Palócker üzleteiben. Hogy bőven lehessen válogatni, megrendeltek huszonöt mázsa fagyasztott halfiiét, húsz mázsa pulykát, tizenöt mázsa libát. Tortalapból kétezerkétszáz darab várja a vevőket. Az egyéb napi cikkek beszerzésével sem késnek majd el. A boltvezetők a közeli napokban rendelik meg a tejet, tejtermékeket, kenyeret, húst, húskészítményeket, olyan mennyiségben, hogy a vásárlás során ne legyen fennakadás. Az árukínálat egyébként bőséges lesz, kivéve a szaloncukrot és a margarint. Szaloncukorból 'például a megrendelt mennyiségnek csak hetven százalékát szállította a Salgó- ker, ezért megyén kívüli beszerzéssel pótolják a hiányt. A margarin körül az a baj, hogy a növényolaj ipari vállalatnál meghibásodott egy gépsor, így fennakadás történt a szállításban. Sokan kapnak lelki segélyt * Hétfőnként 5—6-szor csörög a telefon a salgótarjáni, Karancs úti adventista lelkészi hivatalban. Gyűrűs Istvánná lelkésznő itt várja a lelki segélyre szorulókat, akik rendszerint személyesen keresik, kérik a tanácsát. Többségük látszólag kiegyensúlyozott, de akadnak közöttük szenvedélybetegek is. Valamennyien egy-egy sajátos konfliktushelyzet szorításában vergődnek, s egyedül nem képesek megoldani azokat. A lelkésznő együttgondolkodva a bajba jutottakkal, családok békéjét menti és nemegyszer az öngyilkosság gondolatával foglalkozó egyéneknek nyújt segítő kezet. Mozdonyszerelők Kisterenyén A kisterenyei vontatási főnökség szerelőcsarnokában évente több tucat dízelmozdony, motorvonat és vasúti kocsi javítását végzik. A szokásos munkálatok mellett minden évben felújítanak, illetve üzemképessé tesznek néhány régen használt gőzmozdonyt, melyet a tulajdonosok nosztalgiaszerelvények működtetéséhez használnak. Fotó: Mikuska Tízéves az orgona Tízéves a Salgótarjáni Állami Zeneiskola hangversenyorgonája. Ebből az alkalomból itt rendezik meg az orgona szakos növendékek harmadik országos találkozóját 1991. március 15-től 17-ig. A Mes- terbérlet-sorozat kiemelkedő eseményének ígérkezik az ugyancsak március 15-én megrendezendő ünnepi dísz- hangverseny is, amelynek szólistája Ella István orgonamü- vész lesz. Ezenkívül a Salgótarjáni Orgonabaráti Kör jövőre több orgonaestet rendez. Matuz Csilla, a zeneiskola tanára játszik az orgonán. Égi kegyet kaptam... Somoskőújfalu, 1990. december 4. A metsző, hideg szélben fekete ruhás alak igyekszik a megadott címre. Nem tekint se jobbra, se balra, csak megy, miközben az az érzése támad, hogy figyelik. Pedig egy lélek sem jár akkor azon az úton rajta kívül. A zöldre mázolt ajtó mellett megnyomja a csengőt, mire a szomszédból előkerül a keresett, ,,különös képességű” személy, egy egyszerű ruhába öltözött idősebb nő. Cseppet sem csodálkozott a jövevény láttán, sőt invitálta befelé. Sejtette miért keresik. —Hallottam hírét—így a fekete ruhás.—Szeretném, ha segítene. Egy eltűnt nőt keresünk, a családja már szinte a téboly határán áll, mert hetek óta se híre, se hamva, de jól nem mehet sora... Ön talán mondhatna róla valamit... A jövendőbe, múltba ,,látó” Delphoi jósnőihez nem hasonlít. Ősz haja kontyba csavarva, homloka sápadt, arca kissé pirospozsgás. Sparheltje mellett egy halom forgács szárad, asztalán ebédmaradék. A szinte fojtó melegben megnyílik az idegen előtt: — Tizenöt éve, egy májusi napon templomban kaptam a kegyet az égiektől. Azóta mindennap beszélek velük... Mindegyikükkel, az Úrral, a Szentanyával, és a többiekkel. Vagy ők szólítanak, vagy én hívom őket, s váldszolnak — hadarja az asszony, beszéd közben szemhéjait hosszan le-lecsukja. Olykor mintha nem is a vendéghez intézné szavait. Aztán egy ajtó felé tessékeli a látogatóját, aki furcsán szorong, s elámul azon, amit ezután lát... — Majd odabent mindjárt megkérdezem az Urat—mutat a látnok a konyhafélével szomszédos helyiségre, ahol a fényárban feltűnik a díszes házi szentély: Falait Krisztus-képek, fehér térítők borítják, s mindenhol virág, virág, valódi és papírosból készült, s még más: a teljes ajtónyílásban feltűnik a fó alak, a fehérbe öltöztetett Mária-szobor. Az „égi kegyelt” keresztet vet kis imatermében, kezét összekulcsolja, s kérdezi az Urat, az eltűntről. Bólint, meghajtja magát, s válaszul mondja: csak a földieknek segítesz ugye? — Értem, Uram. Bezárja az ajtót, s szó szerint elismétli amit hallott, illetve mondott az imént. Ezután másról kezd beszélni: —Az Úr pontosan kilenc éve mindennap lejár közénk. Két méter két centi magas, barna, hullámos hajú, néha koronát visel. Számíthatnak rá az evilági magyarok. Mert Magyar- ország lett a kiválasztott, pedig az égiek Olaszországot akarták... S ezt köszönhetjük annak, hogy a mi hazánk egy tiszta föld, ha sok is most a baja. De hát olyanokkal hiába tudatom ezt, akik csak azt hiszik, amit látnak. A gyászruhás sietve távozik. Odakint megkönnyebbülten felsóhajt. Vért adnak Salgótarján. Az utóbbi időben egyre kevesebb a véradó, pedig a vér a gyógyításban nélkülözhetetlen. Ezért a városi Vöröskereszt és a polgármesteri hivatal december 12-én és 28-án közös akciót szervez, amelyen a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények és vállalatok dolgozói tartanak véradó napot. Pártszékházból egyetemi részleg Salgótarján. A volt városi és megyei MSZMP-székház hasznosításával kapcsolatban a Népjóléti Minisztérium arról értesítette az illetékeseket, hogy a két épület kezelői jogát az orvostovábbképző egyetem részére engedélyezte azzal a feltétellel, hogy az egyetem adjon szerződéses garanciát a helyi önkormányzatoknak a hazai felsőfokú szociális munkásképzés beindítására, illetve folytatására. Az OTE-vel megkötendő szerződés előkészítése folyamatban van. Elterelő művelet Somoskőújfalu. A vasútállomás régi gondja szűnt meg a napokban, korábban ugyanis nagyobb esőzések, télvíz idején a vágányokat járhatatlanná tette a lerakodott szennyes, iszapos hordalék. Ezért a MÁV Budapesti Igazgatósága hídépítő főnöksége a napokban egy nagyméretű betongyűrűt helyezett el a vágányok alá a talajvíz elvezetésére. Télapó-bál Kazár. Az önkormányzat és a Társadalmi Egyesületek Szövetsége helyi szervezete Télapóestet rendezett pénteken Kazáron. A község művelődési házában megtartott hangulatos összejövetelen külön köszöntötték az időseket, az ezt követő zenés programmal pedig a fiataloknak kedveskedtek. Fórum vállalkozóknak Salgótarján. Érdekes összejövetelre kerül sor december 13-án, csütörtökön két órai kezdettel. A polgármesteri hivatalba fórumra hívták meg a megyeszékhelyen élő vállalkozókat, ahol Tolmácsi Ferenc polgármester ismerteti az önkormányzat elképzeléseit, a vállalkozásokhoz nyújtandó segítséget Fenyővásár Salgótarján. A hét elején kezdődik a hagyományos fenyővásár a salgótarjáni csarnokban. Már több kft., illetve kisvállalkozó jelentette be helyfoglalási igényét a vásárcsarnok vezetőjének. A fe-. nyőfákat az udvaron árusítják, s az ígéretek szerint bőven lesz választék. Az oldalt írták: Csatai Erzsébet, Mihalik Júlia, Sánta János.