Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-06 / 209. szám
4 HhkUiiU] LÁTÓHATÁR 1990. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK VÉSZHARANG Nem tudom tisztelt olvasók, önök hogy vannak vele, de én már jó ideje ebben az üsd vágd, nem apád, nem anyád világban szinte kizárólag két dolgot keresek a moziplakátokon. A rendező és a szereplők nevét ugyanis tagadva, vagy tagadhatatlanul ezektől a mesteremberektől függ egy-egy alkotás értéke. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de az én moziőrült szívverésem elállt egy pillanatra, mikor az alábbi névsort megpillantottam: Alan Parker, Mickey Rourke, Robert De Niro. A filmvilág legkiemelkedőbb egyéniségei, hárman egy filmben. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes beülni a filmszínházba. De ami aztán következik az minden előzetes várakozást felülmúló hihetetlen látványosság... Alan Parker. A filmrendezők közül tagadhatatlanul és elismerően kilóg a sorból. Csak és kizárólag a munkáival. Hogy milyen irányban, felesleges mondani. Ugyanis ne adj Isten még meg sem sértődne miszter Parker. Elvégre aki a Fal-t, a Lángoló MisMilyen is mifelénk a képviselőség és maga a parlament? Mindenekelőtt megjegyezendő. „A pálya tagadhatatlanul hanyatlott, nemcsak az országházi kapus szempontjából...’’. Továbbá: „A parlament befolyásos alakjai éjjel-nappal nem csinálnak egyebet, minthogy az ide való emberek kitalált és kitalálhatatlan kívánságait hánytorgatják, de hát lassan megy, minden lassan megy, nem kell türelmetlenkedni...”. Azt is tapasztalni: „Egy időben oly gyakoriak voltak a támadások, gyanúsítások és oly túlzásokban csapongtak, hogy komoly gondolkozásúak (rendesen így történik az) átmentek a másik túlzásba, felállítva a merev gavallérizmus tanát, mely a támadásokat és leleplezéseket perhorresz- kálja. Pedig a parlamenti tusák nem lovagjátékok.” Úgy látszik, érdemes „parlamenti tudósítónk”-ra figyelni. Úgy hívják: Mikszáth Kálmán. 'Aí sissipi-t vagy az Éjféli express-t — hogy csak néhány alkotást említsek a nívós névsorból — készítette nem szokás minősíteni. Hiszen csak felsőfokon lehetne méltatni. Elfogultság nélkül. Mickey Rourke. Ami a rendezők között Parker, az a színészeknél Rourke. A különc. A szó igazi értelmében. Pletykalapok zaftos írásaiknak állandó céltáblája. Hol Harley Davidson-ján száguldozik, hol nőfalóként jeleskedik, hol egy kocsmai verekedésnél kerül szóba a neve. O az amerikai filmgyártás legnagyobb fenegyereke. A magánéletben. Mert ha játszik akkor ő a MŰVÉSZ. A Sárkány éve, a 9 és fél hét, a Vad Orchideák megannyi siker, megannyi Rourke-parádé. Ő nem közönségkedvenc: színész. Csupa nagybetűvel a legnagyobbak közül való. Robert De Niro. A szarvasva- dász. Talán nem is kellene többet mondánom. Elvégre aki látta Michael Cimino korszakos, több Oscar-díjjal kitüntetett remekművét, s megcsodálta De Niro teljesítményét most az tisztában van a Ezt csak a félreértések elkerülése végett mondom. Hiszen a mai parlamenti munka, ugye, egészen más. Mint mondani szokták, már nincs benne semmi mikszáthi. A Múzeumi Mozaik című kiadvány, a Nógrád Megyei Múzeumok tájékoztatójának idei második száma most jelent meg Salgótarjánban. A többi között tanulmányt közöl Fábry Jánosról. Mikszáth tanítómesteréről, s itt olvasható az író ragyogó írása, amelyből idéztünk, A képviselői mesterség címmel. A továbbiakban szó esik Salgótarján címereiről, Rákosi Mátyás és a nógrádi megyeszékhely kapcsolatáról, a város letűnt “kocsma-csillagairól”, Róth Fló- risról (1865—1955), A tizenötödik Nógrád megyei honismereti táborról, s még számos más témáról. A kiadványt igen gazdag múzeumi információs blokk egészíti ki a különböző gyűjteményekről és eseményekről ténnyel. Bár vannak akik a Taxisofőrben, vagy a Dühöngő bikában nyújtott alakítására emlékeznek. Vagy éppen az aki legyőzte A1 Capónét című Brian De Palma művében produkált tizenkét percnyi Niro-varázsra emlékezik. Bármelyiket említjük a tény az tény. Nem kell félnünk kimondani: Robert De Niro a 80-as évek legkiemelkedőbb színészegyénisége. Hiába a tucatnyi sztár, hiába Rourke és más sorolhatnám tovább a nagy Niróhoz képest tanuló mindenki. Angyalszív. Parker, Rourke, De Niro. Mit mondhatnék róla, ami hűen kifejezi a látványt? Talán csak annyit: ezt a mozit, kizárólag azok tekintsék meg, akik a FILM- et szeretik. És értik, vagy szeretnék megérteni. Mert az Angyalszív után hetekig nem tér felette napirendre az ember. Életreszóló, súlyosan nehéz, de ugyanakkor fantasztikus élmény. Köszönet érte uraim. Kovács Nikolettnek első és Kovács Al- bertnek tizedik születésnapjára sok örömöt, boldogságot kíván: Édesapa, Nagymama, Nagypapa, Gyurika! Sándor Miklósnak Vizslásra! Névnapja alkalmából szívből gratulálnak: Felesége, lánya Erzsi és Zsuzsa, veje Jancsi, unokája Jánoska. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pártállam, apánk helyett anyánk akart lenni. Azt mondta: — „nem kell itt aggódni, mindenki megkapja a betevő kultúrát” cserébe csak annyit kért, hogy a TTT-t mindenki félje és vigyázza. Ennek ellenére a 60-as években időtálló művek születtek, a gyerekek az iskolában megtanultak ími- olvasni, a kutatók néha még feltaláltak valamit stb. Nincs ez így jól, mondták sokan, nem lehet a szellemet béklyóba verni, alamizsnáért lojalitást kérni. És lön szabadság. Akkora, amilyen csak lehet. De kiderült, hogy így sem jó. Mert az rendben van, hogy mindenki azt csinál amit akar, de ehhez miért nem ad pénzt az állam? Egyre-másra érkeznek az üzenetek burkoltan vagy nyíltan e sok bajjal megvert ország vezetőihez, hogy ha valamit nem így és így csinálnak, akkor igen nagy baj, sőt katasztrófa fenyeget. Nincs olyan nap, hogy ilyen vészharang kongását ne hallanánk. A legszomorúbb az, hogy a sorba beálltak a szellem munkásai is. Pedig övék lenne az a szép feladat, hogy kiutat mutatva magasra emeljék az értelem fáklyáját. Ki önthetne belénk lelket, ha nem ők? Úgy néz ki a helyzet, hogy ők nem. Ékes példája ennek az Új Nógrád szombati cikke, „Szellemi angyalcsinálás”. Úgy látszik, hogy az írástudók összebeszéltek, hogy mindenképpen elveszik a maradék kedvünket is az élettől. Pedig uraim, manapság az lenne a bátorság, ha valaki végre optimistának mutatkozna! Valami olyasmit mondott Petrovics Sándor, hogy ha valaki csak a saját baját tudja elja- jongani, akkor tegye félre a szent fát! (Félreértések elkerülése végett: lantot). Elfelejtettük Kölcsey örökbecsű szavait? „Hass, alkoss, gyarapíts!?” Vagy azok csak évfordulók ünnepi beszédeiben érvényesek? Csak nyavalyogni vagyunk képesek? Egyetértek a cikkíróval abban, hogy az emberi beruházás elmaradása nagy veszély. De mi a megoldás? A TTT-t úgy kell értelmezni, hogy Támogatott, Támogatott, Támogatott? Hány olyan magyar film készült az elmúlt évtizedekben, amely milliókba került, de az alkotókon és a jegy szedőkön kívül nem sokan nézték meg? Hány olyan könyvet írtak, amelyre kár volt papírt pazarolni? Hány olyan meg nem értett zseni van az országban, akinek művei eladhatatlanok, vagy ha eladták, akkor abban sincs köszönet. (Lásd némelyik köztéri szobrunkat pl). Olyan óriási dolog elvárni egy művésztől, hogy eladható művet alkosson? Tisztába kellene végre jönni azzal, hogy a jelenlegi tömegízlés olyan, amilyen. És aki Lagzi Lajcsi kazettáit hallgatja (drágán) az akkor sem fog Máté passiót hallgatni, ha ingyen utána dobálják. Magyarán: olyan műveket (is) kellene alkotni, ami igazi értékeket rejt, de ugyanakkor átlagos halandó számára is felfogható. A cikkíró által említett „fejlett kapitalista országokban” (ezt a kifejezést mostanában úgy döngölik példaként orrunk alá,, mint régebben a „kommunizmust építő nagy Szovjetunió”-t) tényleg úgy van, hogy az állam sokat áldoz az oktatásra és a művészetekre, (megjegyzem: ott jobban van miből) és van is réteg aki vevő az alkotásokra. Az állam azonban ott sem finanszírozza az önjelölt zsenik kísérleteit a végtelenségig. Ha valakinek erre van pénze, ám teheti. Lehet, hogy szerencséje lesz. Ezt azonban egy szegény, mindenfelé tartozó államtól több mint kegyetlenség. ízléstelen. A „fejlett” Egyesült Államokban pl. meg tudták valósítani, mégpedig tisztán üzleti alapon, hogy a művészeti alkotás szép is legyen és eladható is. (Nem a Rambo-sorozatra gondolok). Ha azt akarjuk, hogy Salgótarjánban megteljen a színház, mit kell előadni: a Csárdás királynőt, vagy a Lear királyt? Sorrendről van szó! Talán először az előbbit, aztán ha már van színházba járó közönség, jöhetnek a „fajsúlyosabb” darabok. A klasszikusokat nem azért nem veszik mert drága! Erre csak azt tudom mondani, hogy létezik,könyvtár is, ahol 10 forint a kölcsönzési díj egy évben! Tessék elmenni bármikor a salgótarjáni megyei könyvtárba: kong az ürességtől. A szerencsétlen intézmény büfét működtet, hogy bevétele legyen. Erre már hallom is a választ, hogy az emberek fáradták, másodállás után loholnak stb. Kérem szépen, akkor nézzenek szét a szomszédságban működő pinceborozóban! Kinek kell feltámasztani a kultúra iránti igényt? Vezényelhető ez központilag? Csupán anyagi kérdés ez? Hol van az iránytmutató értelmiség? A kutatók elvándorolnak boldo- gab tájakra. Tehetik. Szabad. Egyhamar ez az ország nem tud a nyugati fizetésekkel versenyezni annyi biztos. Más kérdés, hogy ezeknek a modern vándorlegényeknek a kitaníttatását azok a kérges kezű, hajlott hátú apókák és anyókák viselték, akik elhagyottan, reményvesztetten várják a megváltó halált szerteszét az országban. Lehetnénk hálásab- bak is!!! led * Miután a cikkíró egyetért a cikkíróval — vagyis velem — abban, hogy az emberi beruházás elmaradása nagy veszély, a legfontosabb kérdésben létrejött a konszenzus minimuma. Cikkem ugyanis kizárólag erről szólt. Vita tehát nincs közöttünk. Még azt írja: „Manapság az lenne a bátorság, ha valaki végre optimistának mutatkozna”! Ezzel is egyetértek . Sajnos azonban, én nem vagyok ilyen bátor. T. E. Szilágyi Norbert Mikszáth is így látta í™' Szavazzon Ön is! ígéretünkhöz híven, lapunk hasábjain megismerkedhetnek az első megyei szépségverseny résztvevőivel! Ki a legszebb, ki a legvonzóbb? A döntés az Önök kezében is ott van! Szavazzanak! Az Önök voksai döntik el: ki lesz a közönségdíjas? A szavazás módja roppant egyszerű! Nem kell mást tenniük, mint a kiválasztott hölgyről közölt fotókat kiollózni lapunkból és személyesen vagy postai úton eljuttatni a József Attila Mű velődési Központ címére: Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 13. 3101. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Nógrád szépe! Szavazzanak! ne feledjék: a döntés az Önök kefében is ott van! Fejérvári Judit „Hajdúböszörményben születtem 1969-ben. Kilencéves koromtól rendszeresen és versenyszerűen atletizálok. Jelenleg jazzbalettre járok. Az Egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola negyedéves orosz—testnevelés szakos hallgatója vagyok.” Debreceni Istvánná „Egygyermekes családanya vagyok. Napjaim a csemetém gondozásával, nevelésével telnek. Kedvenc időtöltésem a versmondás és a táncolás.” Rendezvényünket támogatták: Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet
