Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-30 / 228. szám

1990. DECEMBER 30.. VASÁRNAP MAGAZIN lIEPTZniI 7 Mai palóc mesék A szobor és a rendőr Ipolybalázs nem tartozott a nagyközségek közé. Az utolsó népszámlálás ezer embert említ, és ez nemigen növe- kedett azóta. Ismerik is egy­mást az emberek. Pontosan tudják, ki, miből épített, ki­nek, milyen kocsija van, sőt azt is, hogy melyik a ki­kapós menyecske. A főtér a falu centruma. Itt van a bolt, a kocsma, és minden, ami egy falu életé­hez hozzátartozik. Szombat lévén, a kocsma is hangosabb a szokottnál. A téma az új körzeti megbízott rendőr, aki ma érkezik. A régi már egy hónapja elment, úgy mondja a falu, hogy összeszűrte a levet valami menyecskével, és amikor kipattant a bot­rány, vette a kalapját és el­ment. Néhányan az asszony nevét is emlegették, és jó­ízűen kacarásztak a fel­szarvazott férj kárára. A beszélgetés fonalát a térre beérkező busz zaja szakította meg. Elsőnek egy magas, harminc körüli rend­őr szállt le a buszról. Körül­nézett, majd egyenesen a kocsma felé vette az útját. Minden szem őt követte. Egy pohár sört kért, és a pult mellett állóknak sorba be­mutatkozott. Tetszett a falu­siaknak a közvetlen modo­ra, hamar összebarátkoztak. Kérdezték tőle, járt-e már itt, Balázson? — Nem, csak hírből ismerem. — Aztán milyen hírünk van a nagy­világba? — kérdezték tőle. — Maguknak nem sok, de a szobort azt mindenki is­meri. — bökött kifelé, a tér közepén álló első világhábo­rús szobor felé. — Ez az a szobor, mely, ha meghallja a déli harangszót, hátraarcot csinál — mondta, és mo­solygott a bajusza alatt. A falusiak most igazán megsér­tődtek, mert úgy érezték, bolondnak nézi őket a fő­törzs. De az kitartott állítá­sa mellett, és újra nagy nyo­matékkai elismételte. — Hát nem hiszik el maguk nekem, hogy, ha ez a szobor meg­hallja a déli harangszót, meg­fordul a másik oldalára! — Nem bíz ezt nem — mond­ták többen is. — És fogad­ni mernek-e velem? — Erre már felderült az emberek képe, mindenki kedvelte a sört, fröccsöt, vagy féldecit, főleg, ha potya volt. Sorban nyújtották kezüket,' a kocs- máros nem győzte a táblára írni a neveket. Be is telt az rendesen. — No, mennyi, az idő em­berek? — kérdezte a rend­őr, bár neki is volt egy óra a karján. — Tíz perc múlva a rádióban harangoznak, ad­dig kibírjuk így szomjasan — mondta egy idős falusi ember. A kocsmáros kirakta az ablakba a rádiót, a rend­őr meg lassan elindult a szobor felé. A többiek követ­ték. Körbeállták a szobrot, és lesték a rádiót. A falu asszonyai nem tudták mir? vélni a dolgot. A rádió pontos időt jel­zett, majd megszólalt a ha­rangszó. Minden szem a szo­borra meredt, de az nem mozdult. A falusiak szemé­ben kaján gúny villant. — Na, az úr mélyen belenyúl­hat a zsebébe, hiszen szól a harang, de a szobor mozdu­latlan! — mondta az izgága cigány. — Na, és kendek szerint a szobor halba a ha­rangszót? — így a rendőr. — már hogy hallaná, mond­ták többen is, hisz kőből van. — Na, emberek, itt van a kutya elásva. Mert én azt mondtam, ha visszaemlékez­nek, ha meghallja a harang- szót, megfordul. De maguk állítják, hogy a szobor nem hallja a harangszót. Az emberek csendben kul­logtak vissza a kocsmába. Mindenki tudta: fájin rend­őre lesz a falunak ezután. És ezt igazán nem bánták. Soós Géza rr OK MONDTÁK CICCIOLINA ÉVA SZEREPÉBEN Szerkesztőnk, Vaskor István az elsők között gratulált Cicciolinának. A gyilkosságok, rablások rémtörténeteihez szoktatott nagyérdemű igazi tündér­mese részese lehet feb­ruár 14-én, a szerelmesek ünnepén Olaszországban, ha jó sorsa a római városházá­hoz segíti. Staller Ilona, az­azhogy Cicciolina a német­ből ameríkanizált Jeff Koons úrral itt esküszik örök hűséget.. Husika, vagy­is Cicciolina életének szá­mos részlete ismert a ma­gyar olvasók körében is, csakúgy, mint ahogy a por-, nófotók iránt érdeklődő vi­lág aprólékosan megismer­hette testének anatómiai részleteit. A vőlegényről azonban el kell mondani, hogy művész, a szobrászat­nak azt a területét gazdagít­ja, melyet popművészet cí­men jegyez a sajtó, a kri­tika azonban nem minősít. Találkozásuk is mesébe —• hollywoodi sztoriba — illő. Kroons megszoborta Ciccio­lina szerelmi pózait, az al­kotásokat kiállította a világ számos nagyvárosában, köz­ben szerelmes lett a modell­be. A hat éve még névte­len tőzsdeügynökből gazdag művész lett, amit számta­lan pályatársa, főhivatású szobrászként élete végéig sem mondhat el. Feltehe­tően a szemléletükkel van baj. Koons mester nyilat­kozatából mindenesetre ki- hallatszik az élet új értel­mezésének filozófiája: „Mi ketten, az új Ádám és Éva vagyunk. Ilona mentes min­den bűntől és szégyentől. A pornográfia ugyanis csak akkor létezik, ha elidegene­dik az ember. Ilona tehát szűz.” Koons Adám minden­esetre elviszi Cicciolina Évá­ját a szexparadicsomból, Monte Carlóban vett neki villát. Erős egyéniségek: „Kor­mányom 19 minisztere közül 9 nő. Valamennyien erős egyéniségek, és mindegyi­küknek férfi a titkára. Eb­ből1 azonban nem szabad gyanakvó következtetéseket Levonni.” (Gro Bundtland, norvég kormányfő) A tény az tény: „A rubel nem pénz, hanem festékkel összemaszajolt papír, amely az ostobaság, az ideológia és a hülyeség állandó halmozó­dása során alakult azzá, ami.” (A. Volovik, a moszk­vai tőzsde igazgatója) ö csak tudja: „Az angolok és a németek született ké­mek. Az angolok rendszerint homoszexuális indíttatásból kémkednek, a németeket pe­dig a szakma sajátos szép­sége vonzza." (Hellenbroich, egykor német kémfőnök) A széles ágyon fiatal nő feküdt. Hosszú, szőke haja zilált volt. A jobbjában kis kaliberű pisztolyt tartott. — öngyilkosságnak tűnik — mondta Halder nyomo­zó. — Na igen — dörmögte Sleiner felügyelő és a lak­osztályt nézte. — Fel kellett törnünk a hálószoba ajtaját — jegyez­te meg egy rendőr szinte bocsánatkérően. — A kulcs belül volt és beragadt. — Vegyétek ki a zárat, vagy inkább az egész ajtót vigyétek a laborba — mond­ta Sterner a technikusoknak. — Tehát a lehetőségeit messze meghaladó lakásban élő hölgy életében — a szom­szédok szerint — két férfi volt — mondta később Hal­der. s aztán hozzátette: — Az idős építési vállalkozó­nak pénze van, az egyete­mista nedig csinos fiú. — Ugyanaz a játék, mint mindig — bólintott a fel­ügyelő. — A gazdag öreg eltartia a lánvt, az pedig szerelmes lesz egv fiúba. . . — ... aki viszont elhagy­ja, öngyilkosságba kergeti szeretőjét. — folytatta Hal­der. — Nem. Ez a lány nem olvan típus volt. Az a gva- núm, hogy gyilkosság tör­tént. — És ezt hogyan fogja Harminc évig énekelt Beszélgetés Sárosi Katival — A felvételeidet még ma is gyakran hal­lani a rádióban, de fellépésedről régóta nem tudok. — Körülbelül két éve voltam utoljára színpadon. A Kabos-showban szerepeltem a Vidám Színpadon, nagy sikerrel ment. Szép előadás volt. De többször már nem akarok fellépni. — Miért? — Ügy éreztem, itt van az ideje abbahagy­ni. Ezt a szakmát nem lehet a végtelenségig csinálni. Most már egészen más a stílus is. Idővel pedig az ember külsőleg is óhatatla­nul megváltozik... Édesanyámmal és a hú­gommal élek, a fiam már elköltözött, meg­nősült, van egy kislánya is. Nem vagyok rosszkedvű, csak azelőtt boldog voltam, most meg vannak boldog óráim... És ez nagy különbség. — Mikor volt az „azelőtt”? — A férjem, Zsoldos Imre tragikus halá­la. .. öt éve volt a karambol... Ez volt az életem választóvonala. Addig maximálisan szerencsés és boldog embernek érezhettem magam. Utána pedig minden összeomlott. Hozzá kellett szoknom egy másfajta élethez. Huszonöt évet éltem Imrével, és annak a második felében kizárólag vele léptem fel. Utána újból elölről kellett kezdeni az egye­düli fellépést.. . — Harminc évig énekeltem! És én annyi­ra komolyan vettem minden fellépésem! Teljesen mindegy volt, hogy az Erkel Szín­házban vagy egy vidéki kultúrházban lépek fel, hogy dupla gázsiért vagy pénz nélkül. Mindig, mindenhol a maximumot akartam adni. — Egyáltalán hogyan lettél táncdalénekes? — Már kisgyerek korom óta imádtam a zenét... Egy dolog biztos volt az életemben, hogy én mindenképpen énekelni akarok. Ez volt az életcélom. Mást el sem tudtam vol­na képzelni. Ha úgy adódik, akkor egy éle­ten át például az Opera kórusában énekel­tem volna, vagy bárhol. Húszéves korom óta folyamatosan tanultam énekelni, 1958-ban kezdtem Budapesten egy lokálban, a Moulin Rouge-ban. Imrével egy év múlva találkoz­tam, amikor bementem a rádióba próbát énekelni. Egy régi kép Sárosi Katiról — Hogyan indult vele a kapcsolatod? Rög­tön beleszerettél? — Ó, igen! Kedves, jó humorú, mindig vidám ember volt. Bárkit nagyon hamar le tudott venni a lábáról, mindenkit meg tu­dott hódítani. Én pedig alig vártam, hogy egy olyan ember hódítson meg, akivel maximá­lisan jól érzem magam, és akire ráadásul fel lehet nézni... Mi Imrével úgy passzoltunk össze, mintha egy pénzdarabot kettétörnek, és utána összeillesztenek. És ezért volt ne­kem elmondhatatlanul szörnyű csapás az 5 halála! Amibe én is majdnem belehaltam... Az volt a nagy szerencsém, hogy akkor szü­letett az unokám, és a fiam is mellettem volt... — A régi lemezeidet gyakran hallgatod? — Nem. Soha nem hallgatom. Pedig ren­geteg lemezem jelent meg, legalább ötven A rádióban is van háromszáz-négyszáz felvé­telem. De az a helyzet, én nem szeretek a múltban járni. Csak a jelenben. Eöry Éva Lennon gyilkosa beszélt Tíz éve múlt december 8- án, hogy a hideg NewYork-i estében pisztolygolyóval pon­tot tettek egy nemzedék — a beatkorszák — legjelen­tősebb képviselőjének életé­re. Mark David Chapman — már csak a bűnügyi kró­nikák ismerik a nevét — hi­degvérrel lelőtte John Len- nőn zeneszerzőt, énekest, a kordivat szerinti békemozga­lom vállalt szerepű harcosát, A négy liverpooli fiú közül a leghíresebbet. Chapman most beszélt először arról, hogy miért húzta meg a 38- as kaliberű pisztoly ravaszát. Az interjú az Attica-i bör­tönben készült, ahol 20 éves büntetését tölti ..Tízéves ko­rom óta hittem, John Len- nőn dalszövegekben megfo­galmazott idealizmusában, aztán a Beatles-rajongás sá­táni gyűlöletté változott” — mondta az amerikai újság riporterének. 1980-ban, fris­sen nősülve, nyakán a mun­kanélküliség őrlő gondjával, már a pokolba kívánta Len- nőn szavait — és gazdagsá­gát. Összetörte valamennyi Beatles-lemezét, és ezek rom­jain térdelve könyörgött a Sátánhoz, hogy segítse el­pusztítani John Lennont — mondta az interjúban. „Mind erősebben hallottam a belső hangot: Meg kell tenned! Meg kell tenned!" New Yorkba utazott, és Lennon lakása közelében vett ki szo­bát. Az ítéletvégrehajtás azonban ekkor még nem si­került. Néhány nap múlva visszatérj, biztos volt benne, hogy december 8-án „elérke­zik a nagy idő”. Délután fél 5-kor megpillantotta a házá­nak kapuján kilépő Lennont, és a legújabb lemezét dedi- káltatta vele. Lennon még beszélgetésre is hajlandó volt. Ez lefegy­verezte, megbénította De egész este a ház közelében várakozott. És amikor 22 óra 50-kor feltűnt az autó, és kiszállt belőle egykori bálvá­nya. ötször húzta meg a pisz­toly ravaszát. — Nem öngyilkosság volt! — Nem öngyilkosság? Hát akkor... megölték? Ki? Mi­ért? Hogyan történt? — Brutális módon meg­fojtották. — Mondta a fel­ügyelő és figyelmen kívül hagyta társának meglepett arcát. — Megfojtották? — Düny- nvögte a vállalkozó. — Ez lehetetlen... Már úgy ér­tem, nem tudom megmagya­rázni. Zsebkendőt húzott elő és letörölte homlokáról az iz­zadságot, majd a székbe roskadt. A felügyelő föléje hajolt. — Igaza van, tévedtem. Claudiát nem fojtották meg. — A hang hirtelen felerő­södött. -— De ezt ön honnan tudja? És mit ejtett ki a zsebkendőjéből az imént? A végszóra felemelt két kis fémdarabot az íróasztal­ról. — Ügy tűnik, hogy ezek a fémszilánkok Claudia há­lószobájának a kulcsáról valók. Majd a laborban el­lenőrizzük. Szigorúan nézett Waller- re. — Hogyan kerültek ezek a bizonyítékok a zsebken­dőjébe? Nos. én megmon­dom. mit állapítottak meg a laborunkban, ön, a gyil­kosság éjjelén, a bűncselek­mény után, egy finom fo­góval kintről elfordította a hálószoba kulcsát, hogy azt higgyük: öngyilkosság tör­tént. Aztán a fogót a zseb­kendője mellé. a zsebébe tette ám a szilánkok rajta maradtak. És most gyorsan mondja el, miért lőtte le a szeretőjét! Miért kellett meghalnia? Wallert összetörte a fel­ügyelő szövege. — Én . . . Szóval. Claudia meg akart zsarolni Azzal fenyegetett, hogy mindent elmond a feleségemnek. Nem volt más választásom, úgy gondoltam. Miután Wallert elvezet­ték. a nyomozó a felettesé­hez fordult. — Jól a sarokba szorítot­ta, főnök. Mestermunka volt! De ha az árulkodó fémszi­lánk nem lett volna. . . — Ember, azt én hoztam a laboratóriumból! Aztán egv adott pillanatban az asztalára csempésztem De hiszen ismeri a jelszót: ahol cél van. oda útnak is kell vezetnie. P. Gruncrt Krimi... krimi... krimi... Okosan hazudj bebizonyítani? Hiszen az ajtót belülről zárták be. A felügyelő vállat vont. — Ahol cél van. oda út­nak is vezetnie kell! Me­gyek a laborba. Heinz Waller építési vál­lalkozó a feleségével és lá­nyaival egv pompás villában lakott. A látogatókat a ház ura fogadta, ötven feletti markáns embernek látszott. — Nos, uraim, miről van szó? — ön fenntart egy lakást a városban és abban egy fi­atal nő. . . — Ha lennének szívesek a dolgozószobámba fáradni — szakította félbe a felügyelőt és idegesen körülnézett. — Hát igen, a lakás. Azt egy kedves barátnőm szá­mára bériem. Talán történt valami Claudiával? — Sajnos, a hölgyet hol­tan találtuk — válaszolt Sterner, miután megmutatta az igazolványát. — Holtan? — kiáltott a vállalkozó és meredten néz­te Sternert. Tehát mégis­csak végzett magával...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents