Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-01 / 179. szám

4 lummm KULTÚRA 1990. NOVEMBER 1.. CSÜTÖRTÖK 1/a osztály. Felső sor balról jobbra: Kiss (iábor. Széles Szabolcs, Dóra László, Konezetli Virág, Kapás Antal, l’app Jolán, Sőregi Zsolt. Második sor: Széles Lajos, Szőrös Jenő, Szőrös Róbert, Török Márta, Berki Viola, Dóra Péter, Fekete Veronika. Harmadik sor: Dombi Mária, Bangó Annabella, Bangó Beáta, Oláh Izabella, llarmas Annamária. Tanítónő: Knncz Mária. Kallón az általános iskolában kétszázhetvennyolc diák tanul. Ennek mintegy fele cigány tanu­ló. Huszonkilenc pedagógus dolgozik itt, idejét, energiáját nem kímélve azért, hogy a gyen­gébb tanulók és a tehetséges gye­rekek közötti szakadékokat át­hidalja. Holnapi számunkban a berceli elsősökről olvashatnak. Az első osztály mintegy előké­szítőjeként tavaly nulladik osz­tályt indítottak. Az ott tanító gyógypedagógus áldozatos munkájának eredménye, hogy ezek a tanulók, most az első osztályban már szépen írnak és olvasnak. ■ 1/b osztály: Konczethné Sipos Erzsébet tanárnő, Makó Tamás, Oltáni kleinen!ina. I’ikócs Vilmos, Hajdú Krisztina. Alsó sor: Maka László, Dombi Erzsébet, Bangó Zsófia, Bangó Mária, Rcgösné Czeba Katalin. , . Fotó: Bíró Városi regatta Bojtorján város közönségének régi óhaja teljesült (írták a la­pok), amikor sarkalatos változta­tásként a Bojtorjáni Páholy (vá­rosi asztaltársaság) közreműkö­désével megalakították a Nagy Városi Önkormányozható Regat­tát. Mindjárt kettő is jutott belő­le, ami az alábbiakból világosan kitűnik, de vegyük sorjában a dolgokat! Bojtorján Muki a szőrszálhaso- gatás nagymestere elébe tudott vágni a hajbakapósra kerekedő vitának - „végeredményben hány tagú egy-egy regatta...?” Pedán­san utánanézett a szakirodalom­ban és közölte: lehet ilyen is, meg olyan is, ennyi is, meg annyi is, sőt lehet vitorlásverseny is a re­gatta. Na jó, de most már mi legyen? Ki legyen? Kivel legyen? Kivel ne legyen? És akivel nincs, az kivel legyen? A városban kisebb láz ütötte fel a fejét. Még a páholy is elnép­telenedett. Mindenki azt vitatta - ki lehet tagja a bojtorjáni önkor­mányozható regattának, amiről a legtöbben azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák... Végül, idő hiányában, bekerült a kalapba tíz-egynéhány név. a kalapot kölcsön kertek a közeli Lupufal- váról, mert Bojtorjánban ilyesmit nem viselt újabban senki. Hogy legyen akkor most már? Tízen csak nem ülhetnek egy-egy csó­nakban.- Tízet nem bír el a csónak, uraim! - így a tapasztalt Nyuszi Gyuszi úr, akinek volt gyakorlata a régi regattas világból. Két cik­lusban ült a titkár helyén a pártál- lamos Mentőöv Bizottságban. Rá hallgattak. Tudja, merről fúj, sőt tudta korábban is, nemhiába néz ki neki az új regattában is biztos pozíció. Híres mondását sokan idézték: „ Hajózni nem muszáj, de élni kel! valahogy..." „Maga volt a megtestesült kompromisszum, azaz a bölcsesség. Ez tény. Az urak számoltak erre, meg arra, „kijött" kilenc-kilenc ember egy csónakban. Egy azonban fe­leslegesnek látszott. Mi legyen most itten akkor? - Légyért húsz a regattások száma! - jött a javaslat Kulacs Muki felől, aki mindenre és minden­kire tudott megoldást. Az urak nem értették. Ha eggyel többen vannak, mint ahányan a csóna­kokba férnek, minek ide még valaki (már arról nem is szólva, hogy ki legyen az a „mcgvala- ki”?!) - Egyszerű ez, kérem!-így Kulacs úr a megoldások és annak az ellenkezőjének is mestere. „Ha kettő a fölösleg, az már való­ságos kis bizottság, funkcionál­hatna is.- Ezt mindenki értet­te. És egyszeriben világossá vált, miért ült már egy hónapja Mada­ras Egon országos képviselő a bojtorjáni városi csónakházban. Régen nála volt már a tempózás­hoz szükséges városi szócső, a városi nagy aranylapát és a sza­bályzati zsebkönyv. így eldőlt a dolog. Legyen akkor mégis húsztagú a városi regatta (papíron maradhat tizenkilenc), evezzenek két csó­nakban, most ez a divat. És az sem baj, ha két irányban. A stop- perral mérni lehet a csapások számát, egy kint marad a parton bírónak, egy pedig (ez lenne Egon úr) a tempót kiabálja be. Akkor jött a végső nagy kér­dés, hogy ki, melyik csónakba üljön. Nagy vitára számítottak városszerte. Nem volt az. A szomszédvári képviselő interur- bánjára azt a választ kapta Boj­torjánból, hogy „fél házunk van, kérem.Mi nden papírforma szerint zajlott. Előre megírt dra­maturgia működött, sorban „vi­tatkoztak” az urak. Madaras Egon már itt be-bekiabált. Szok­tatás céljából ugyanis. Sokan ásí- tozva otthagyták a gyűlést és be­tértek egy rövidre a szemközti Darócira. Egyedül Ciklon Teréz volt végre elemében. Hogyisne! Ez az ülés az ö ülése volt, ezek az evezősök az 6 evezősei, nekik evezett maga is eddig, most ők következnek. A könnyekig meg volt hatódva a hölgy. „Mindent bele, amatőrök! Elég volt a pro­fikból, unjuk a pofájukat” - sikol­tozta magában a jó öreg Terka. Mimosa el sem ment az ülésre. Látott már regattát Londonban. Mondják; az egyik csónakban csak négyen ültek a döntés után, a másikban meg öttel többen, de majd kialakul. Az a négy még indult távköpősdi versenyen egy csapatban is. A végén megszem­lélték a szárazra vetett csónako­kat. Végre valaki felkiáltott: - Gyerünk a bankettről- De hiszen még nem is eveztek az urak! - így az örökké kötöz- ködő Tüskéssy Muki Lapufalvá- ról. ahonnan a kalapot kérték kölcsön egy napra. - Ne okvetet- lenkedjék maga ott! - sivította az, akinél a szócső is volt. Ment min­denki rendesen (vagy majdnem mindenki). Odabent aztán Han­gász Muki zenedei instruktor elő­vette pánsípját. Ésbeléfújt. Szállt a bojtorjáni regattainduló az urak ajkáról. A személyzetet erre az alkalomra szabadságolták. Hogy ne rontsa az est színvonalát. A szócsöves rezesen kiáltozta; Hosssszzzúúúú... hosszzúúú! hogy ugyanis húzzanak bele. Ak­kor jött Mari néni, a tejes:- Egy csepp vizünk sincs, ura­im! T. Pataki László Tehetséggondozás Kálión Középpontban a diszkriminációs nyelvtörvény film 'eaiixci A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője A Losoncon megjelenő ma­gyar nyelvű „Nógrádi Szó” leg­utóbbi számában központi helyet foglal el a diszkriminációs nyelv­törvény. Az ezzel kapcsolatos Csemadok-állásfoglalás is olvas­ható a kéthetenként megjelenő szlovákiai újságban. Az érdekes írások között ki-ki kedvére válogathat. A füleki Béke bútorgyár rózsásnak éppen nem nevezhető helyzetét éppúgy megismerhetjük, mint a losonci líceum történetét, vagy a cigány­roma muzsikusok múlt század­ban élt hírességeit, Danyi Rudit és Sárközi Ferencet. A ma közis­mert emberei közül Zs. Nagy Lajos cseh-szlovákiai magyar író­újságíróval készített beszélgetés­ből nem csupán az 55. születés­napját ünneplő emberről kapunk képet. Természetesen megtalálhatók a közkedvelt szolgáltatórovatok (lelki levelesláda, fejtörő, tv-, il­letve moziműsor, programaján­lat, ételreceptek) és a teljes olda­las sport. Elöljáróban le kell szögeznem: megrögzött, tántoríthatatlan, mindenben megingathatatlan íilmrajongó vagyok. Mozival ke­lek, mozival fekszem. Filmbolond lelkem tucatnyi koreai-vietnami-kínai színvonal­talan blődlin, félszáznyi szovjet háborús hőstörténeten, ezernyi fárasztó amerikai zsarusztorin és fektetett bugyuta, sok nemzeti­ségű akciófilmen edződött. Filmszínházakban és a videók előtt töltött fél életemben átél­tem a kínok kínják, bosszúságok bosszúságát, szenvedések szen­vedését. Most azonban Peter Greenaway alkotásánál mindez kevésnek bizonyult. Olyasmi tör­tént velem, ami még leggyengébb pillanataimban sem: otthagytam a film szentélyét. A film vége előtt mintegy háromnegyed órá­val. Nem bírtam tovább. Ez már nekem is sok volt. A dögunalomba fulladt, művé- szieskedő undorítóság az értékel­hetetlen színvonalú naturalista ábrázolásmód a székletevés, levi­zelés, hányások és böfögések so­rozata. Nem vagyok kényeskedő mo­zinéző, de ami sok, az sok. Hiába a rendező avantgardista szemlé­lete, hiába a földi halandó - pél­dául az én - számára érthetetlen 126 percnyi történet. Ez az a film, amiről csak azt lehet mondani: szerencsém volt, hogy a bejárat­hoz közel ültem. Ugyanis gyorsan és feltűnés nélkül hagy­hattam ott ezt a produkciót. És nem maradt más hátra, minthogy gratuláljak és elismeré­sem fejezzem ki azoknak az em­bereknek, akik képesek voltak végigülni és végignézni ezt a fil­met. Mert ez nem akármilyen, mondhatnám azt is: emberfeletti feladat volt. Szilágy i Norbert Uj vezető, új elképzelések Jubilált a Nógrád táncegyüttes Nemrégiben ünnepelte fennál­lásának tizenötödik évfordulóját a Nógrád táncegyüttes. Székely István, Braun Miklós és Mlinár Pál vezetői munkája fémjelzi az eddig megtett utat. S aki az el­múlt év novemberétől átvette Mlinár Páltól a stafétabotot az egy Jászberényből érkezett, 25 éves fiatalember: Hájas Tibor.- Miként hatott önre a gazdag szakmai örökség?- Eleinte nyomasztott. Sok­szor megfordult a fejemben: ilyen nagy nevek után mit is akarhatok én? Ám sok segítséget kaptam és kapok Szmolenszky Gábortól és Hruz Dénestől - a Düvő népze­nekar vezetőjétől. Dénes Jászbe­rényben egy nemzetközi tábor­ban megkérdezte: volna-e ked­vem Salgótarjánba jönni? Meg­pályáztam az állást, elfogadták elképzeléseimet, s feleségemmel költöztünk. De ma is kötődök Jászberényhez, kapcsolataim nem szakadtak meg.- Hogyan fogadta az együttes?- Nehéz volt a kezdet, de a kollégák átsegítettek a gondo­kon. Csupa megszállott, fanati­kus emberrel dolgozom, akik fi­zetés nélkül, sok nehézséget vál­lalva csupán szakmai elhivatott­ságból dolgoznak.- A jubileumgála közönségsi­kere is mutatja: beérett az együt­tes. Milyen tervek foglalkoztatják a művészeti vezetőt?- Szeretnénk megszerezni az arany Il-es minősítés után az arany l-est, amely a néptánc­együttesek legrangosabb érték­mérője. Segítjük az utánpótlás-a Viganó és a Lurkó együttesek - fejlődését. Irányításuk jó kezek­ben van! Végül, de nem utolsó­sorban bővíteni kell repertoárun­kat. Eddig főleg palóc néptánccal foglalkoztunk, ezután más stílus­sal. a vidék táncaival is meg kell ismerkednünk.-szgys­Pedagógiai írások 1989 Pedagógiai írások 1989 címmel most látott napvilágot Szombathelyen az a vaskos tanulmánykötet, amelyet a Vas Megyei Pedagógiai Inté­zet adott ki, s amelynek ta­nulmányai a kormányzat ok­tatáspolitikai programjának fényében is különös időszerű­séggel bírnak a magyar - benne a nógrádi - pedagógus- társadalom számára is. Külön időszerűséggel bír Szabó László tanulmánya, amelynek témája a pedagó­giai intézetek egy lehetséges struktúrájának, tevékenységi körének, azaz modelljének fölvázolása, olyan időpont­ban, midőn az alapfunkciókat ellátó intézmények - pedagó­giai intézetek - léte nem pon­tosan tisztázott. Ez mond­ható el Kovács Péter dolgoza­táról is, amely a felnőttokta­tás feladatait próbálja össze­foglalni a mai társadalmi-gaz­dasági viszonyok között. Ugyancsak roppant aktuali­tással bír Geositsné Gerencsér Lucia tanulmánya a differen­ciált személyiségfejlesztésről, a rugalmas beiskolázásról. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül ajánljuk az ér­deklődő olvasók figyelmébe azon tanulmányokat, ame­lyek az iskolavezetéssel, kü­lönböző nevelési-oktatási ta­pasztalatok összegzésével, is­kola és közművelődés kap­csolatával, művelődéstörté­neti, irodalmi, művészeti kér­désekkel foglalkoznak, nem­zetközi és hazai gyakorlati ta­pasztalatok tükrében. Pél­dául idetartozik Mándli Éva, Szép István, Sós István, Berz- lánovich Antalné, Vincze Csabáné, Kikindai Kristóf, Pödör György, Haramia László, Haramiáné Kovács Mária, vagy W. Farkas Lász­ló, Mátrai István-Mátrainé Tálos Ilona tanulmánya. A művelődéstörténeti té­macsoport ugyancsak figyel­met érdemlő, így Naszádos István Sylvester János peda­gógiai gondolatainak elemzé­se, Kondicsné Kovács Éva Pavetics Manó (1878-1959) pályavázlata. A Nagy István grafikáival illusztrált vaskos kötetből érdemes fölhívni a figyelmet Hargitai József igen színvonalas verselemzéseire, amelyek az iskolai oktatás­ban is használhatóak, bár a tanórai lehetőségeket jóval túlhaladják. Nógrádban élő szerző írá­sát is közli a Pedagógiai írá­sok című kötet. Bódi Tóth Elemér A vállalás időszerű­sége címmel elemzi a vasi pe­dagógusok antológiáját, amely országos terjesztésű szépirodalmi kötet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents