Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-06 / 158. szám

1990 OKTOBER 6.. SZOMBAT 5 MADARASSY WALTER MŰVÉSZETE Az 1933-ban már római ösztöndíjjal kitüntetett idős mester a művészetet, mint a szépség kifejezésére és köz­vetítésére alkalmas tárgyi, anyagi, szellemi eszközök összességét fogja fel. Első­sorban érmeiben törekszik a legtökéletesebb kifejezési mód megválasztására. Ösz­tönösen is ismerte a fémek, fák és kövek rejtett tulaj­donságait, és elsajátította a mesterség minden titkát — így fölényesen bánt velük és a legváltozatosabb igé­nyeknek is meg tudott fe­lelni. Szent István halálának ezeréves évfordulójára (1938) az emlékérem-pályá­zatot Madarassy nyerte. Elő" oldalon a ló és a lovas meg­formálása egyaránt nagy erőt képvisel A hátlapot a Magyarok Nagyasszonyának alakja ékesíti, aki lábát a Székesfehérvári bazilika oromzatán nyugtatja. Meg kell említeni Virágos Budapest—Virágos Magyar- ország jutalomérmét, a Mál­tai lovagokat, Madách Im­rét. Monteverdit, Miehelan- gelot, valamint az 1976-ban készült Gótikus szoborlelet­emlékérmet. Érmeinek szü­letését hosszas mérlegelés előzi meg, melyet gondos, aprólékos kidolgozás követ. Munkái rendszeresen sze­repeltek országos képzőmű­vészeti kiállításokon. Ilye­nek például az Olvasó if­júmunkás, Építőmunkás, Lá­bát törő nő és a Törülköző. Köztéri nagyplasztikáiban mértéktartó, kiegyensúlyozott formarendet követ. A bala­tonfüredi Kétkorsós nő kút- szobor, a debreceni Fekvő nő és a szegedi Ülő nő kü­lön is említést érdemel. Szatmári Gizella most megjelent kismonográfiája igaz képet fest a nagy szob­rászelődök nyomán a szigo­rú elhatározottsággal haladó mesterről, Madarassy Wal- terről A jobb megértést 17 színes és 30 fekete-fehér reprodukció segíti. A Kép: zőművészeti Kiadó külön érdeme, hogy a kötet angol nyelvű összefoglalóval és képjegyzékkel jelent meg. A monográfiát a Mai ma­gyar művészet című sorozat­ban adták ki. Beszélni kell azokról is, akik a legközvetlenebbül őrizték életükben, sorsuk­ban az aradi tizenhárom em­lékét. Minden nekik fájha­tott a legerősebben is. Min­den aradi vértanú mellőlük szakadt ki, belőlük vitt éle­tet a túlvilágra. Az ő ke­züket fogta, és míg élt, órá­juk gondolt. Arad túlélőire. Görgeyröl például Rónai Mihály András nemrégiben ezt írta egy vitacikkben: „So­sem értettem, miért nem lett inkább öngyilkos 1849. októ­ber 6. után." Mennyi árny esett éppen őrá. Megmaradt egyetlen res- pektált-méltányolt, mások által is tisztelt rangja, amit Jókaival együtt választott, a demokrata „fügefalevél” — neve végén az i az y helyett! Ahogy kései haláláig írta következetesen, öt egy egész nemzet üldözte. Félelmetes sors. Ezer bitófánál kemé­nyebb talán. „Most tél van és csend és hó és halál A föld megöszült” (Vörösmarty Mihály: Elő­szó) Németh László pedig ezt írja: 1850 és 1880 között a magyarság nem harminc évet, hanem három századot öregedett. Bonyolultabb lett és — gonoszabb. Megvalósí­totta Széchenyi reformjait, és kiirtotta magából Széche­nyi szellemét. (A Nyugat, elődei, 1932). A mi Madáchunk, aki ma­ga is rabja lett a pozsonyi börtönnek, a pesti XJj Épü­letnek, a kor legrettegettebb és egyben legrettenetesebb börtönének, ugyancsak kife­jezi a zsarnokság lényegét, amikor versében könnyhul- latás helyett, amit kiváltott életében a zsarnok sírjára csak köveket követel! Má­zsásakat, talán finom átok­ként, hogy a feltámadást odalent érje meg. A föld megőszült. Mint az ember, amikor egyetlen éjszaka olyan borzalmakat éí át, hogy reggelre hófehér hajjal áll a világ elé. A föld ezt élte át az aradi gyilko­lással, ezt élte tovább még harminc évig. Tovább a sza­badságharc részvevőinek változatos borzalmakat meg­valósító sorsában, családju­kéban, ha nem is hetedí/.ig- len hiszen a kiegyezés kö­rüli időkben már szinte mindnyájan valamiféle elég­tételt kaptak. A zsarnok rossz lelkiismerettel oszto­gatott akkor már. És per­Árad után sze, célzattal, önmagát is mentve. A gondolat, hogy egyszer, a kivégzettek napján, á túl­élőkre emlékezzünk, beval­lom, egy maibb áldozati em­lék nem túl régen történt avatásánál jutott eszembe. Ott álltunk a háború (min­denkori) áldozatainak már­ványtáblája előtt a balas­sagyarmati főutcán... „meg kellene emlékezni éppen ilyen táblákkal mindenütt a mindenkori túlélőkről is... Ök szenvedtek igazán so­kat.” Alig valamit kell kutatni. Sorjáznak végtelenül a nóg­rádi élő áldozatok. Besúgók, 1849 óta „műkö­dő” csendőrök, katonai gúzs- bakötő, félelmetesre kiépí­tett szervezet, letartóztatások titkos ügynökök hálózata, az osztrák polgári törvény- könyv itteni bevezetése! a hivatali apparátus könyör­telen megszilárdítása, a had­kötelezettség igazságtalan­sága, amikor a jómódú meg­válthatta magát a nyolcévi! kötelező szolgálat alól. És egyáltalán — a távoli része­ken letöltött nyolc év ön­magában is nemzetbüntetés a korábbi követeléshez ké­pest „a magyar katonát ne vigyék külföldre..., \az ide­gent vonják ki hazánkból..." A bánásmód? Egy adat ar­ról beszél, milyen lehetett: az osztrák hadseregben a gyilkosságok száma hétszer annyi volt, mint a „békés” polgári életben. A föld nem hiába őszült. És nemiscsak egyetlen éj­szakán. Csupán a honvédtáborno­kok és törzstisztek 'között tallózva sok nehéz sors ke­rül elő. Velük az ember. Az Aradot átélt,- az aradi vár­börtönt megjárt, fülében a sortűz hangjával és a gon­dolattal „kegyelmet kapott, nem akasztották..." Vagy az örök tudattal; a bitó alá a legjobbakat vezették el. És azok, akik maradtak? Mit érezhették? A lista csak nógrádiakból is végtelen. A sorsok drá­maiságát egyáltalán nem kell ecsetelni. Erről a kor­ról, a túlélés évtizedeiről ír­ta Deák Farkas, aki szinte gyerekfejjel vett részt Töl­ti ni ági Mihály mellett a szabadságharcban, részt vett a Mack féle összeeskü­vésben és öt évet töltött le várfogságban, hogy akiik túl­élték részint megörültek, részint állandó kedélynyava­lyába estek". Frideczky Lajos tereskei képviselő memoárjában, amit Nagy Iván felkérésére írt, így szól röviden erről a korról: „Ily időket éltünk akkor, az abszolút hatalom még ártatlanokat is elte­methetett, minden felelős­ség nélkül tehetett. Csak a Hazát nem volt szabad sze­retni, s, aki szerette, sze­mélyes szabadságát veszé­lyeztette.” Frideczky maga is beidé­zett volt, kihallgatták éppen az Űj Épületben a haditör­vényszék előtt 1850. áprili­sában, ahol három napig vizsgálták az ügyét. Ottho­nában két házkutatás zaj­lott ezekben az időkben és még 1852-ben felidézik Po­zsonyba, ahol a bebörtön­zött Madáchcsal találkozik és mellette vall. Frideczky memoárját a megyei levél­tár adta ki, érdemes megis­merni, mert miközben a kort festi és adatolja — egyik változatát önmagán bemu­tatja a túlélésnek, sőt, ez esetben a majdnem zökke­nőmentes újrailleszkedés- nek az új hatalomhoz (ami a régi). Keservekből, rossz sor­sokból itt Nógrádban is van tehát bőséges választék. Nézzünk néhányat ezek kö­zül, mit jelentett Bach után az abszolutizmusban élni kétszeres (börtön és nem­zet) rabságban. Kommen­tármentesen. A közreadó Bo­na Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadság - harcban, 1848—49. Az aradi Csernovics György Damjanich sógora, 1837- től hadfi a 61. gyalogezred­ben, majd nemesi testőr, ké­sőbb főhadnagy a 9. hu­szárezredben, Világosnál őr­nagy: hat év aradi várfog­ság, élete vége felé a nóg­rádi Kálnóra kerül, itt halt meg 1887-ben. Halóska(Hal- may) Adolf őrnagy liptói születésű, Jellasics ellen ő is harcolt, negyvenkilencben mór őrnagy, nem ért egyet a függetlenségi nvilatkozat­Ismét keveslik a fizetésüket... Tan(ári) mese Nemrégiben fejeztem be tanulmányaimat, így még mele­gen él bennem az iskolák légköre. Tanáraimat nem éreztem különösebben túlterheltnek iskolában végzett munkájuk alapján.. Meglepve hallottam ismételt bérrendezési követelésüket és hangzatos kérdésüket: „meddig kell még betegen és fá­radtan tanítanunk?" Felelősségteljes munka a tanítás, hiszen a jövő nemzedék kulturális szintjét alakítja. Vagy mégsem? Beke Kata minisztériumi államtitkár nem /nevezte elég kulturáltnak a mai fiatalságot. Legfőképp .a főiskolásokat és az egyetemistákat, ö is tanár 'volt, így pontosan neki és társainak Jeladata lett volna e kulturális szint kialakítása... Az ö feladatuk az ifjúság nevelése, formálása. Ezért kap­ják fizetésüket. Amit ismét kevésnek tartanak. A kevés pénzért dolgozókról az ápolók jutnak eszembe. Bennük biztosan más felelősségtudat létezik, mert három műszakban dolgozva, betegen és fáradtan is újraélesztik a haldoklót... Az ifjúság nevelőinek rengeteg új dolgot kell meg­tanulniuk, a világ .változásaival lépést tartva. De erre ta­lán elég a tavaszi, nyári és téli szünet. Akiknek pedig nem, annak nem kötelező tanítania. A diploma nem jár kötelező munkahellyel. A jó tanárok kapjanak kiemelt fizetést, hogy ne kelljen tudásukat más területen kamatoztatniuk. És, hogy ne hall­juk oly sokszor azt a ma nagyon divatos és többnyire igaz mondást: aki tudja, csinálja, aki nem tudja — tanítja. Ifj. Böhm Közelebb a természethez Arra gondoltam — hogy milyen minőségemben, azt később még kifejtem —.va­lahogy már nekem is meg kellene többszöröznöm ma­gamat. Itt vagyok még min­dig egv szál magamban, mi­közben körülöttem folyik az önnemzéses önmegsokszo­rozódás. ' Hovatovább nem tudom eldönteni, ki jön szembe velem az utcán. Az ok egyszerű. Látszólag. Mert mi történt a rmjltkor is. Ta­lálkoztam egy emberrel, és kiderült, hogy kettő, magán­emberként és közemberként nyilatkozott. Igen. jól sej­tik. politikus volt, sze­gény. De még a jobbik faj­tából. Láttam én már egy emberben kettőnél is töb­bet. Ha ez igv folytatódik, hamarosan számolni kell az eltömegesedés által fölme­rülő környezeti gondokkal. Jön egy ember, és kiderül róla. hogy egész tömeg. Azért ez nem egészen rossz, így legalább a népe­sedéssel kapcsolatos kérdé­sek hamarosan időszerűsé­güket veszítik. Nem lehet többé azt mondani, hogy fogy a magyar — határo­kon kívül ütik, belül fura módon egyes nemzeti költők fogyasztják, csonkítják, hol ezt, hol azt rekesztvén ki az igaz magyarok sorából, le­gyen a külső Trianon után hetven év után egy belső is —, szóvaí, nem lehet azt mondani, fogy a magyar, amikor gyarapszik. Apropó. Trianon. Most nem ez a Csoóri, Csurka- féle belső, hanem az ere­deti. Kérem, árulja már el valaki, mindegy, milyen mi­nőségében, kihez óhajt föl- lebbezni ez ügyben. Netán a polgári demokráciákhoz, amelyek annak idején lét­rehozták. nevezetesen Fran­ciaországhoz. Nagv-Britan- niához, Olaszországhoz, az Amerikai Egyesült Államok­hoz? Nem éppen az ő kö­reikbe igyekszünk most? Ne­tán az újraegyesült Német­országhoz? Kötve hiszem, hogy éppen most a magya­rok lelki élete érdekelné. Legföljebb a kis ország ol­csó munkaereje jöhet szá­mításba a nagy ország gaz­dasága számára. Netán Le­ninhez? Elvégre ő igazság­talan imperialista békének nevezte Trianont, mint ahogyan az is volt. Viszont nem hiszem, hogy reá gon­dolnak. Hát akkor? Értem én, hogy föl, föl vitézek a csatára. De ki ellen? Hát persze, az átkos liberaliz­mus, a nemzetietlen szabad­elvűség ellen, ami különben mindenütt jelen van a fej­lelt világban, itthon azon­ban, ugyebár, legyőzhető. Sőt, legyőzendő, nehogy vé­letlenül még ott maradjunk az Európa Tanácsba, amely­nek küszöbén állunk. Egy szó mint száz, arra gondoltam, ezután én és a magam nevében beszélek. így legalább én is kettő lehetek, noha egv. Mit szólnak hozzá? Jó nem? Ha párttag lennék, termé­szetesen elsősorban MDF-es. akkor könnyebb dolgom lenne. Attól függően, hogy pártemberként vagy ma­gánemberként nyilatkoznék, hol, ezt mondanám, hol meg amazt. Az emberek úgyis azt hinnék el. amit magánemberként monda­nék. ez már csak így van, mindig inkább hisznek az embernek, mint a pártnak (egyébként, bármely párt­nak, amely önmegsokszoro­zódásra kényszeríti tagjait), így viszont, párton és pár­tokon kívüli lévén csak egyet tehetek, egy ember­ként hangoztathatok egy vé­leményt. Én és a magam nevében. Kár. hogy nem vagyok skizofrén. Miként az is sajnálatos, hogy nem hallom a csönge­tést. A helyhatósági választá­sok etlső fordulója után a többi között azt nyilatkozta a Független Kisgazdapárt ügyvezető alelnöke a Kurír­ban, hogy a vidék hallja a csöngetést, azaz a földön állván, a vidéki ember sza­mára világosabb a kisgaz­dák nemzetmegmentő prog­ramja. Az is világos: „Na­gyon egyszerűen lehetne él­ni, ha a közgazdászok, jo­gászok és különböző érdek- csoportok nem szőnék a há­lójukat” — rhondotta az al- elnök. Milyen igaza van. Gondoljuk csak meg. Eb­ben az esetben — már­mint, ha senki se szőne há­lót rajtuk kívül — tényleg egyszerűbb lenne az. élet. Kétség sem fér ahhoz, hogy történelmi értelemben is roppant nagy és csaknem helyrehozhatatlan hiba volt az ősközösség fölszámolása. Bár lehet, hogy már az a társadalmi formáció sem volt az igazi, hiszen vala­milyen munkamegosztás, következésképpen némi kez­detleges érdektagolódás már akkor létezett. Viszont va­lamivel még közelebb volt az őserdő, mint most. tehát már onnan vissza kellett volna menni a fára. Való­színűleg nagy hiba volt. hogy ez nem történt meg. Ehelyett fölbomlott az ős­közösség, de nem ám azért, hogy a jónép visszurűenjen oda, ahová eredetileg is va­ló, vagyis a susogó lombok közé. hanem — mily földe­lem — bemasírozott a rab­szolgaságba. Ott azlán újaob érdekcsoportok alakultak Ki. bár ez még áttekinthető vcllt. Alapvetően nem na­gyon okozott gondot senki­nek, ki az úr és ki a rab­szolga. Nem úgy, mint az ezt követő feudalizmusban, amely aztán már csaknem olyan volt, mint a meny- nyek országa, amit kitelje­sedett földi, azaz gazdasági, politikai, ideológiai hata­lomként a keresztény egy­ház meghirdetett mindenki számára a mennyben első­sorban a maga számára a földön. Aki ezzel eset­leg nem egészen értett egyet, hamarabb juthatott r mennybe, s az egyenlőség kérdése ezzel megoldást nyert. Azért ez sem igazán bonyolult. Nehezebb dió a kapitalizmus, a szocializ­mus, a jóléti társadalom, a polgárosodás, a nemzetálla­mok kialakulása és a Ma­gyar Köztársaság. Utóbbi már csak azért is. mert nincs uralkodó, a nemzeti egység szempontjából nél­külözhetetlen egyetlen ide­tal, elbocsátják a seregtől. Onnan elkerülve, Gömörben gerillákat vezet! Arad, há­rom év várbörtön. Jakab- falvy Antal honvédőrnagy. 1848. a kisaranyi (Nógrád megye) pusztán érte gazdál- kodás közben, táblabíró is volt. Világosig harcolt, 1850-ben már halott. Kaszap Jánost, aki az akkor még hevesi Pásztón született és az akkor még nógrádi Lo­soncon halt meg — 1880­ban a zsigárdi csatában ma­ga Klapka tüntette ki. Ká­rolyi Miksa pinczi születé­sű alezredes a honvédsereg­ben a zsibói fegyverletételig harcolt, öt évet kapott az aradi várbörtönben. Keresz­tes Lajos őrnagy, aki te­mesvári és Cegléden halt meg, a nógrádi önkéntes nemzetőrök között küzdött mindvégig. Tizenhat évet kapott várfogságra, 1856- ban amnesztiával szabadult. Kökényessi Szaniszló a nógrádi Kökényesen szüle­tett, ezredesig vitte, Aradon 18 évet mértek rá, abból sokat éppen a legnehezeb­ben börtönben Olmützben töltött, onnan szabadult. Hosszan folytáthadtó a nóg­rádi sor. Csak még egyet. Az egyik legkiválóbb nóg­rádi család a Sréter (szan- dai) tagja volt Sréter t La­jos alezredes. 1811-ben szü­letett Surányban, huszár volt, 1848. októberében ötven huszárjává; megszökött cseh­országi állomáshelyéről, részt vett a szélaknai csatában is. Ott súlyosan sebesült, egyik karját amputálták (éppen a jobbját), nyugdíjazták ugyan, de emigrált. 1859-ben ezre­des az olaszországi magyar légióban félkarral! 1867-ben elsőként jön haza, ország- gyűlési képviselő volt a to­vábbiakban. Klapka György egyik le­velének néhány sora idevág. Az) ,ría Lublófürdőről 1890 nyarán egy tanárnak. Nem válthatja be ígéretét, el­hunyt barátairól néhány sor­ban nem tud írni profanizá- lás nélkül. És az idők is megváltoztak. Minek boly­gatni a nemzeti nyugalmat... Pedig volna mit elmondani, mindenkiről. A nemes férfi­akról, akik 1849-ben oly kész örömmel mentek hazá­jukért a halálba „De kit emeljek ki különösen kö­zülük? Nem egyformák vol­tak e...” A tervezett album tehát Klapka sorait nélkü­lözte. T. Pataki László ológiája. Sajnos, igazi ellen­sége sincs, s könnyű belát­ni. hogy ez tűrhetetlen éj- lapot. Ideológia és ellenség nélkül nem élet. az élet. Nosza A szabadabb élet he­lyett oktatni kell ismét a kötelező hitet, máris beirat­kozott országosan a tankö­telesek nyolc százaléka, ami — nemde — elsöprő hit­tan iránti igényt jeüez. El­lenséget pedig majd csak találunk magunknak, ha nem kívül. akkor belül. Ha mindez nem sikerülne — én azért bízok abban, hogy sikerül —. akkor még min­dig itt vannak a természeti törvények, amelyekre a kis­gazda alelnök oly megejtő egyszerűséggel hivatkozik. Ha kiiktatjuk a közgazda­ság és a jog szabályait, va­lamint a különböző érdek- csoportok handabandázá- sát, valamint az Alkot­mánybíróságot, azon nyom­ban a természeti törvények léphetnek érvénybe. Ezzel pedig valószínűleg nem csak a köztársaságot menthet­nénk meg. hanem az egész emberiséget, amely a pusz­tulás felé halad fene nagy érdek-tagoltságában. Hálás lesz még ezért az emberiség, csak sikerüljön. Mi azonban máris kezd­hetjük újratelepíteni az ős­erdőt, egyesítve erőinket. Különben elpusztul a vi­lág, és nem lesz a sírjára virág. B. T. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents