Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-22 / 146. szám

4 un-mu 1990. SZEPTEMBER 22.. SZOMBAT Visszhang Kedves Olvasó Nyílt levél Tóth Sándor országgyűlési képviselőnek Tisztelt Képviselő Úr! Nagy érdeklődéssel olvastuk az Uj Nógrádban szeptember 15-én megjelent „ Palócföldem ” című cikkét. Többszöri elolvasás után újra és újra az jutott eszünkbe, bizony könnyebb egy kispesti kertből szemlélni az itt élő emberek nehéz, sorsfordító életét, mintsem annak részeseként vállalni a küzdést. Sokkal könnyebb tettek helyett hangzatos és tetszetős frázisokat írni olyan stílusban, hogy az itt élő palóc ember nehogy megértse, akinek szókincse egyszerű, szókimondása közérthető. De Ön, Képviselő Úr, nem csoda, hogy már elfelejtette, hiszen olyan régen elszakadt azoktól, akiket ma képvisel a magyar parlamentben. Ezen állításunkkal nem kívánjuk megkérdőjelezni képviselői jogosultságát, majd az idő eldönti, hogyan sáfárkodott azzal a bizalommal, amelyben választói részesítették. Nem azért ragadtunk tollat, hogy végtelen polémiát folytassunk Önnel, de szeretnénk néhány tényre felhívni szíves figyelmét, amelyre, ha jobban szétnézett volna azon a területen, amelyet képvisel, akkor magától is rá kellett volna hogy jöjjön, és talán más fordulatot vett volna mindez, amit megfogalmazott. Nem foglalkozunk cikkének „szárnyalá­sával” (ezt lehet, hogy helyettünk megteszi más, aki nálunknál jobban ért hozzá), csupán a tényekre szeretnénk Önnek és Önön keresztül rossz súgóinak a figyelmét felhívni. Mi néhányon, tenni akaró fiatalok, ez év elején alakítottunk magáne­rőből (és nem állami, vagy más közös tulajdonból) egy korlátolt felelősségű társaságot, amelynek a neve TYPO-TEAM. Tevékenységi körünk sokrétű, mert egy lábon élni manapság nagyon kockázatos. Gondoltunk egy merészet és a Nógrádi Szénbányáktól - mivel anyagiak hiányában éppen a bezárás gondolatával foglalkoztak - bérbe vettük a bátonyterenyei Bányász Művelődési Házat azzal, hogy abban az eddigi színvonalat meghaladó mértékben biztosítjuk a kulturális és művelődési lehetőségeket. Álláspontunk változatlan, és ezt tényekkel bizonyítjuk. A könyvtár, a fúvószenekar ma is működik. A ház tevékenységét már bővítettük is nők klubjával, a kamarazenekar próbáihoz rendszeresen helyet adunk. A bányásznapról sem feledkeztünk meg, és gazdagabb ma már gyermekfoglalkoztatásunk is. A pártok választási munkájához termeinket rendelkezésükre bocsátjuk. Reméljük, hogy vállalkozásunk kapcsán teljes mértékben száműzhetjük a közművelődés megszűnését idéző fjamoklészi kardot. Emellett biztosítottuk az ott dolgozó 20 munkavállaló további foglalkoztatását, mert ha nem ezt tesszük, akkor azóta már a művelődési házat valószínű bezárták, az ott dolgozókat pedig szélnek eresztették volna. Kínálkozott persze egy másik megoldás is, mint tették azt Salgótarján­ban, hogy az ott hasonló értéket képviselő művelődési házban teljesen megszűnt a kulturális szolgáltatás. Ha utánanézett volna, tudhatná, hogy az átvett bátonyterenyei művelődési háznak a fenntartása évente 10 millió forintba kerül, amihez az anyagiakat valamiből elő kell teremteni. Mi igyekszünk ezt megtenni ottani vállalkozásaink révén, mert számunkra senki sem ad ingyen egy fillért sem, megszűnt az ingyenes juttatás teljes mértékben. Nincs Róbert bácsi, mint volt a bánya vagy a szakszervezet. Mi itt, a Palócföldön élők a vállalkozáson túl (mert bolond az a vállalkozó, aki ráfizetésből akar megélni) lokálpatriotizmusból vállaltuk, hogy nem hagyjuk veszendőbe menni az „építészetileg is-remek művelődési házat”, mint teszik ezt ma sok helyen, amihez Önök vagy asszisztálnak, vagy ha valaki tesz valamit, akkor kritizálnak. Szeretnénk, ha válaszolna arra a kérdésre, konkrétun ebben az ügyben Ön mit kíván tenni, de úgy, hogy ez a 10 millió forint meglegyen. Mi több helyre fordultunk támogatásért, de jóformán még jó szót sem kaptunk, kivéve a művelődési és közoktatási miniszter urat, aki válaszolva egy parlamenti interpellációra, követendő cselekedetként említette kezdeményezésünket, mivel ezzel biztosítható a művelődési ház eredeti célú zavartalan működtetése. Lehet, hogy akkor más elfoglaltsága miatt Ön is hiányzott a Parla­mentből? Mert ahogyan a tv-ben láttuk, bizony gyakorta sok a hiányzó. Ha a bányászok is így járnak siktába, nagyon hideg lenne „abban a házban is”. Ha pedig ott volt, kérjük, ne hallgassa el, hogy az Önök pártját is képviselő koalíciós kormány minisztere mire mit mond. Őszintén bevalljuk Önnek, és akit illet, hogy a miniszter úr elismerő szavai jólestek, mert mi is ezt az utat tartjuk követendőnek. Bennünket már elég sok elmarasztalás ért a régi helyi hatalmasságok részéről, most meg a hozzájuk szegődött, új országos hatalmasság részéről is. Megelégeltük. Ebből elég, csinálja Más! Teszünk Önnek, Képviselő Ur a sajtó hasábjain egy tisztességes ajánlatot, ha már annyira szívén viseli a Palócföld ügyét, ahonnan ugyan már régen elszakadt - amint ezt Ön is elismeri. Javasoljuk: Kezdeményezze egy alapítvány létrehozását a bátonyterenyei művelő­dési ház fenntartására (ha Ön nem teszi, a helyi önkormányzati választás után mi megtesszük, reméljük, hogy meghallgatásra találunk, nem úgy, mint most). Ebből a célból ajánljuk, keresse fel az itt működő vállalatokat, intézményeket, magánembereket. Ez igazi képviselői mun­ka, és utána elmondhatja, hogy valóban tettem valamit a Palócföldért, de csak akkor. Ne feledjen el azonban számolni, hogy milyen nagyságú­nak kell lenni az alapítványnak ahhoz, hogy az üzemeltetés költségeit fedezze évtizedeken keresztül. Az alapítványhoz 1991. január 1-i befizetéssel a magunk részéről 1 millió forintot felajánlunk. A jövőben az általunk esetlegesen még használt helyiségek után a helyi viszonyoknak megfelelő bérleti díjat fizetjük. Az alapítvány térítse meg részünkre a több millió forintra rúgó eddigi számlával igazolt befektetéseinket, mert ezeket csak azután vagyunk hajlandók átengedni. Szervezze meg az üzemeltetést, és gondoskodjék annak zavartalan irányításáról. Javaslataink megvalósításához felajánljuk aktív közreműködésün­ket, tapasztalatainkat. Kérjük, arról se feledkezzen meg, hogy mi a szomszédos iskola gyermekeinek olcsó étkezést is biztosítani akartunk. Nem árulunk el titkot, hogy az ottani fejlesztésekre 10 millió forintos hitelkérelmet nyújtottunk be az ÖTP-hez. Kicsit keménynek tartjuk Önnek a latrok barlangjára vonatkozó megjegyzését, mert a mi fiataljaink járnak e házba, és szórakoznak ott. Megjegyzését elnézzük: lehet, hogy ilyen a sílusa. Egyet be kell ismernünk. A Cicciolina-meghívás nem volt részünkről sikeres, mert még néhány ilyen „kasszasiker”, és máris csődbe jutot­tunk. No de ebből is tanultunk. Bízunk benne, hogy jvaslatainkat elfogadja, megvalósítja, és legalább lesz olyan konkrét eredmény, melyről választóinak beszámol majd, mint a Palócföld nem távoli lakója, mert a nép gondját, baját távirányí­tással megérteni aligha lehet. Tisztelettel üdvözli a TYPO-TEAM KFT. vezetősége Reméljük, hogy az elmúlt egy-két hónap alatt örömmel tapasztalta kedvelt megyei napilapja formai és tartalmi megú­julását. A lap kiadója és szerkesztősége azon fáradozik, hogy minél közelebb kerüljön az olvasókhoz, s megismerje a lappal kapcsolatos véleményüket és elvárásaikat. Ezért amennyi­ben a lap jövője szempontjából fontosnak tartja saját vélemé­nyét, kérjük töltse ki az alábbi kérdőívet, s postai úton juttassa vissza az Axel Springer-Budapest Kiadó Nógrád Megyei Irodája (Salgótarján, Palócz Imre tér 4. 3100) címére, vagy dobja be a sajtószékház ügyfélszolgálati irodáján elhelyezett gyűjtőládába. A kérdőíveket szeptember 28-ig fogadjuk el. A kérdőív kitöltésének megkönnyítése érdekében a kérdé­seknél válaszlehetőségeket sorolunk fel. Ezeknél csak az a dolga, hogy az Ön véleményével egyezőt, egy vagy több választípust aláhúzzon. A megadott válaszoktól eltérő véle­ményét a kipontozott helyre írja be. A válaszokat bizalmasan kezeljük és csak összesítve használjuk fel. A kérdőív kitöltői között 30 darab 500 forint értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki. Munkánkhoz nyújtott értékes segítséget előre is köszönjük. Kulcsár József irodavezető, Sulyok László főszerkesztő, az AS-B megyei kiadója és szerkesztősége nevében. Kérdőív 1. Hogyan vásárolja meg a megyei lapot?- előfizetője- újságstandon naponta veszi- újságstandon hetente többször veszi- újságstandon hetente egyszer veszi- újságstandon ritkábban veszi- egyéb, és pedig .................................... 2 . Amennyiben újságstandon vásárolja a napilapot, elő- fordult-e, hogy nem kapta meg?- igen, nagyon gyakran- igen, elvétve (ritkán)- nem, mindig meg tudtam venni. 3. Mely újságcikkek érdeklik Önt? Kérjük azokat a típuso­kat jelölje be, amelyeket majdnem minden alkalommal elolvas!- napi külpolitikai jellegű cikkek- napi országos belpolitika jellegű cikkek- országos gazdasági eseményekről szóló cikkek- helyi, megyei gazdasági eseményekről szóló cikkek- helyi megyei társadalmi eseményekről szóló cikkek- kulturális irodalmi jellegű cikkek- sportjellegű cikkek- Olvasók írták, ill. válaszok az olvasói kérdésekre (vitafórum)- mezőgazdasági (kiskertművelésről, állattartásról stb.) jellegű cikkek- reklám, hirdetés- apróhirdetés- műsorismertető (mozi, tv, rádió). 4. Véleménye szerint milyen arányban foglalkozzon a megyei újság országos és helyi események ismerteté­sével?- az országos események ismertetése legyen többségben- egyforma arányban legyenek országos és helyi hírek- a helyi, megyei események feldolgozása legyen többségben- egyéb vélemény 5. Véleménye szerint tapasztalható-e pozitív változás a napilapban? igen-nem Ha igen, melyek ezek? Kérjük, válassza ki az Ön számára legfontosabb ötöt, s aláhúzással jelölje!- tartalmasabbak a cikkek- rövidebbek a cikkek- hosszabbak a cikkek- figyelemfelhívóbbak, frappánsabbak a címek- kedvező, hogy több oldalon jelenik meg- kellemes ajándék a TV-EXTRA melléklet- figyelemfelhívóbb a reklámok megjelenítése, kivitele- a cikkek nyelvezete egyszerűbb, olvashatóbb- a fotók élesebbek- színesebb- több a reklám, hirdetés- nagyobbak a betűk- egyéb, és pedig ..............‘........................................... 6 . Véleménye szerint milyen negatív változás tapasztal­ható a napilapban? Kérjük, szabadon fogalmazza meg véleményét.................................................................... 7. Véleménye szerint hogyan kellene javítani az újság színvonalát? Hogyan lehetne közelebb kerülni a megye lakosságához? ........................................................... 8 . Milyen más napilapot szokott rendszeresen olvasni? A válaszoló neve:......................................................... L akhelye: ................................................................... F oglalkozása: ............................................................. É letkora: -19 év, 20-29 év, 30-39 év, 40-49 év, 50­Köszönjük válaszait! A Pataki Általános Iskola első osztálya: 1. kép, felső sor: Drajkó Norbert, Vodnák Balázs, Csejk Balázs, Hegedűs Gábor, Jardek Zsolt, Mák Péter, Farkas Gábor. Alsó sor: Várhegyi Brigitta, Oravecz Noémi, Sinkó Edina, Molnár László, Lakatos Tibor, Filip Ildikó. Tanító néni: Nagy Józsefné. 800 négyzetméteres sportudvart Önálló iskola Patakon A Pataki Általános Iskola ez év júliusában lett önálló. Elsőtől ötödik osztályig járnak ide a diákok, akiknek eredményes ta­nulását jelentős helyi összefo­gással sikerült biztosítani. A tantermek belső festése, új tantermek kialakítása, villany­szerelés, betonozás, a taneszkö­zök beszerzése mind-mind tár­sadalmi költséggel valósulhatott csak meg, a helyi lakosok, szü­lők, kisiparosok és a környező vállalatok, intézménnyek tették lehetővé, hogy újra működjön a pataki iskola. Az összefogás eredményeképpen iskolarádiót, és számítástechnikai rendszert is sikerült kialakítaniuk. Tanórán kívül, óraadó nyelv­tanár irányításával október 1-jé- től angol vagy német nyelvet tanulhatnak a gyerekek, s jö­vőre talán - csakúgy mint a hittant - már beépíthetik az óra­rendbe is az idegen nyelvi okta­tást. Az iskola tervei szerint, a kö­vetkező tanévben négy új tanter­met szeretnének a diákok ren­delkezésére bocsátani. Hétfői számunk­ban a Nagyoroszi Általános Iskolá­ról olvashatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents