Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-19 / 143. szám
2 1990. SZEPTEMBER 19.. SZERDA HUZ unu Tanácskozott az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) ként a parlament 180 egyetértő szavazattal, 101 ellen- szavazattal és 32 tartózkodással elfogadta a törvény- javaslatot. A végső eredmény kimondása azonban korántsem volt egyszerű. Előtte ugyanis szót kért Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő és bejelentette: olyan jogtechnikai hibát szavaztak meg a módosító javaslatok elbírálása során, amely a már elfogadott törvényt alkotmányellenessé tenné. (Arról volt szó, hogy az elővásárlási jog ilyetén törvényi szabályozása sérti-e, avagy sem a tulajdonosi jogot.) A képviselő felszólalása hosszas jogtechnikai, jogértelmezési vitát váltott ki. amelyet az elnöklő Szabad György kétszer is lezárt. Miután a kormány és a kormánypártok a felvetéssel ellentétes álláspontja nem változott, Tölgyessy Péter közölte: a plénum a törvény elfogadásával súlyos alkotmánysértést követ el, és ezt az erre hivatott bíróságok fogják megítélni. Az ebédszünet után — a hagyományos rend szerint — az interpellációk hangzottak el. (Folytatás az 1. oldalról.) megúsztuk Most, év elején, a vízművek szakemberével közösen bejártuk a várost, felmérve, hol kell a kút és hol nincs rá szükség. Azt is figyelembe vettük a válogatásnál, hogy a lakóházakban be van-e kötve a víz. Bőven vannak olyan tapasztalataim, hogy az „ingyen'vizet sokan használták, sokféle célra, ami persze csak a felhasználóknak volt ingyen. Erről mosták a gépkocsikat. locsolták a kertet, építkezéskor a betont, összesen háromszáz kút lebontását rendelte el a tanács, eddig a vizesek hatvanat tüntettek el. A kutak tehát maradnak, ha nem is olyan sűrűn, mint eddig. —es— Tölgyessy Péter, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője a Magyarország általános válságának súlyosbodása és a kormány cselekvési programjának hiánya miatt benyújtott interpellációban kért választ Antall József miniszterelnöktől arra: mivel magyarázza a rövid távú kormányprogram végrehajtásának elmaradását, mikor lesz kézzelfogható, határidőket és konkrét intézkedéseket,* átfogó törvényjavaslatokat is tartalmazó cselekvési programja? Kérdezte mindezt azért, mert véleménye szerint a modern parlamenti demokráciában szokás, hogy a kormányalakítást követő 120. napon a kormány nyilvánosan számot ad országának helyzetéről, programjának megvalósulásáról. A magvar kormány ezt nem tette meg, annak ellenére, hogy a kormányalakítást követő 118. napon az ország erkölcsi, gazdasági és társadalmi állapota rosszabb, mint a választások idején volt. Amennyire türelmetlen tiltakozó megnyilvánulások kísérték az ellenzéki képviselő mondandóját, annyira egyetértettek a kormánypártok képviselői Antall József válaszával. A miniszterelnöki A szemben lakó Sándor Fe- rencné az udvarában levő kút vizét használja, de, ha kellett, csak átszaladt az utcai kúthoz... Fotó: R. Tóth Sándor válaszban a leglényegesebb konkrétum az volt, hogy a kormány keddi rendkívüli ülésén elfogadta hároméves átfogó programját, amelyet a következő napokban hoznak nyilvánosságra. Az elnöklő Szűrös Mátyás bejelentette, hogy folytatják az interpellációk megtárgyalását. Kónya Imre azonban figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a Házbizottság ha1 tározata értelmében hat óra után már csak kérdések kerülhetnek a plénum elé, tekintettel arra, hogy számos vidéki képviselőnek e kora esti órán már indul a vonata, így nem tudnának érdemben állást foglalni az interpellációkra adott válaszoknál. A határozatképtelenségtől való félelem nem volt alaptalan, hiszen három rövid kérdés, s az arra adott válasz után Szűrös Mátyás létszámellenőrzést rendelt el. Mivel ekkorra már képviselőknek kevesebb mint 30 százaléka volt jelen a teremben, röviddel este fél hét után az ülést be kellett rekeszteni. Szűrös Mátyás bejelentette, hogy az önkormányzati választásokra tekintettel a parlament plenáris munkája szünetel, s legközelebb október 15-én gyűlnek egybe a képviselők. (MTI) Lapzártakor érkezett Lapzártakor két súlyos közúti balesetről kaptunk hírt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesétől. Mindkét sérültet beszállították a salgótarjáni megyei kórházba, állapotukról pontosabb értesülést nem kaptunk. A 31 éves báton.v térén vei Oláh Attilát elmondása szerint a város belterületén ütötte el egy ismeretlen személygépkocsi, amely segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A baleset délután történt. Oláh orrcsonttörést, agyrázkódást szenvedett. Karancsalján ugyancsak délután egy 9 éves kislányt ütött el a busz. A kislányt, akinek a nevét nem tudta megmondani az ügyeletes, e sorok írásakor éppen műtik. Sérülései életveszélyesek. Sporol a tanacs Zavarba ejtő választási bőség (Folytatás az 1. oldalról.) ködött a Cigány Művelődési Egyesületek Szövetségével, c-z utóbbi két egyéni jelölttel képviselteti magát a helyhatósági választásokon. A megyeszékhelyen egyébként meglepően alacsony a független jelöltek száma: a 93 egyéniből mindössze 13 olyan van. aki pártmez nélkül indul. Balassagyarmaton 9 párt állított listát. A sorsolás szerint az SZDSZ-nek jutott a „vezető” szerep, a sorrendiséget tekintve az MDF a ..sereghajtó". ami persze a választási eredmény szempontjából az égvilágon semmit nem jelent. A jelöltek között nemzetiségi. kisebbségi egyetlen sincs. A tíz egyéni képviselői hely 69 jelölt között osztatik majd el. A pályázók csaknem fele független jelölt. Jellemző, hogy a függetlenek többsége zárórakor esett be az ajtón. Ügy tetszik. Balassagyarmaton a pártok ébredtek frissebben, a lakosság meglehetősen későn kezdeményezte a független jelöltek állítását, azonban így sem maradt le semmiről. Említésre érdemes. hogy a rajthoz állók mindegyike teljesítette a minimumszintet. Már kezdetben keresik a találkozási pontokat a pártok Szécsénvben. A két polgármesterjelölt négy-négy párt támogatását élvezi. s zömmel közösen jelölték az egyéni képviselőket is. Mind a 13 helyre önállóan egyetlen párt sem pályáztatta kiszemeltjeit. Feltűnően szerény a független jelöltek száma, mindössze heten vannak. Egy jelölt az ajánlószelvények számának kipor- ciózása miatt esett el a lehetőségtől, az érvénytelennek bizonyult szelvények miatt a léc alá került. Hasonló okból szenvedett kudarcot a Magyar Cigányok Igazság Pártja: jelöltjük ajánlószeh énveinek egyharmada elfogadhatatlan volt. Bátonyterenvén összefogtak. a cigányok: a Nógrád Megyei Cigányok Érdekvédelmi Egyesülete közös listát állított a Magyar Cigányok Igazság Pártjával. Az övékén kívül még nyolc pártlista kerül a szavazók kezébe. A tíz egyéni képviselői helyre egyébként 48- an pályáznak, felerészben függetlenek, közös jelöltet nem indítottak a pártok. A Politikai Foglyok Országos Szövetsége is listás szeretett volna lenni, két jelöltet azonban szabálytalanul állított, így mindössze egv egyéni jelölttel maradt ringben a Pofosz. Kisváros lévén. Rétsá- gon nem lesznek pártlisták. A polgármesteri széknek három várományosa van, egyet a kereszténydemokraták látnának szívesen, kettő független. A 11 képviselői helyre 32-en pályáznak, részben az MDF. az SZDSZ, a Független Kisgazdapárt és a KDNP közös jelöltjeként. A 16 független jelölt egv részét is pártok, szervezetek támogatják, néhányik választási kampányát például a Demokrata Koalíció vállalta magára. A pásztói nyolc pártlista egyik meglepetése a KlOSZ-é. Ámbár a mátraaljai városban ezen talán kevesen csodálkoznak, hiszen a több mint 300 kisiparos érdekvédelmében hosszú évek óta szerez érdemeket a KIOSZ. A tíz egyéni választókerületben 71 jelölt mérkőzik egymással és a választó bizalmáért. Közös jelöltként senkit nem indítottak. Függetlenként ?2-én startolnak, egy közülük cigány kisebbségi gyanánt. A választási bizottság mindössze egy indulót volt kénytelen visszautasítani. Nem minden kerületben lesz nehéz dolguk a választóknak: akad, ahol csupán két jelölt valamelyikére lehet voksolni, viszont másütt 12 egyéni jelölt neve lesz a szavazólapon. Különös, hogy az MDF nevét nem látni a listaállító pártok között. Illetékestől származó értesülés szerint nem élt a listaállítás jogával, miután nem sikerült egyezségre jutni a felkerülendő nevek tekintetében. Rendkívüli kormányülés Hét-tíz napon belül nyilvánosságra hozzák a kormány 3 éves, részletes programját, amelyet kedden a miniszterek tanácsának rendkívüli ülésén fogadtak el és véglegesítettek — mondotta László Balázs kormányszóvivő az ülés utáni parlamenti sajtótájékoztatón. A Nemzeti Megújhodás Programja címet viselő terv részleteiről Matolcsy György, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta, hogy a program a gazdaság és a társadalom fejlődésének fő irányait tartalmazza. Margaret Thatcher Budapesten (Folytatás az 1. oldalról.) ták Margaret Thatchert. Tiszteletére felsorakozott a Magyar Honvédség díszegy- sége. A gépkocsiból kiszálló brit miniszterelnököt Antall József kormányfő üdvözölte: a brit és a magyar Himnusz hangjai után a két miniszterelnök ellépett a tisztelgő katonák sorfala előtt. A vendégek és a vendéglátók ezután kölcsönösen bemutatták az ünnepélyes fogadtatáson megjelent brit és magyar személyiségeket, majd Margaret Thatcher az érdeklődő közönséghez lépett, és szót váltott az emberekkel Vendéglátója társaságában ezután a Parlament miniszterelnöki dolgozószobájába ment, ahol Antall József miniszterelnökkel szűk körű megbeszélést folytatott. Az eszmecserén részt vett Jeszenszky Géza külügyminiszter és John Allen Birch. Nagy-Britannia budapesti nagykövete. Megváltozott telefonszámok Salgótarjánban a távbeszélő-főközpont bővítésével egyidejűleg szeptember 15-től megváltozott néhány közületi központi telefonszám. Most már a következő számokat kell tárcsázniuk: öblös- üveggyár: 16-433; Palóc Kereskedelmi Vállalat: 16- 844; Szénbányák: 17- 633; BRG: 16-666; Autójavító kisvállalat (Rákóczi út 233 ): 16-255; Városi tanács: 17-255; SKÜ: 16- 466; VEGYÉPSZER: 17- 522; Otvözetgyár: 17-066; STÉSZ: 17-744 Üdvözöljük azt a fiút, aki szombaton 2 forintot kért tőlünk rágóra. Három lány. * Lajos K.-nak! Remélem meg lesz ágyazva, mire hazaérek! Kisfiád. * Gabikának a mezsgyére! Mielőbbi gyógyulást kiván az emlékkönyves néni. * Kellynek üzenjük, hogy nem szépek a lábai. Dedy és Deny. * Guszti festőnek! Ha tetszettem, tudasd velem! Egy szerelmes szív a Zagyva útról. ★ Zöld ruhás hölgynek a Cserhát vendéglőből! Hívjál a munkahelyemen! Csaba. * Ne csak a meleg viz árát emeljék, hanem a hőfokot is! Salgótarjánból a 13-as lakó. Fél kilogramm zacskós tehéntúróval állított be szerkesztőségünkbe Bakos Ferenc, kazári olvasónk, s felháborodottan mutatta a portékát: — A feleségem tegnap, a helybeli szerződéses boltban vásárolta. Elővigyázatlan volt, mert a könnyeh romló árunak öt napja lejárt a szavatossági határideje, s már szaga van. Ma visszavittem a túrót az üzletbe, kértem, cseréljék frissre, mire elzavartak. Higgye el. nem is az a harmincvalahány forint kár érdekel, hanem a fennsőbbséges eljárás. RekAki a kishortyáni Olcsó Cipők boltjában elvesztette fülbevalóját, szombaton egész nap ott átveheti. * Zolinak üzenem: - A számológépe még kell! Kolléganő. * Szomorú a Csicsóka, mivel nincs beprogramozva! Talán megjelenek, talán soha! * Két szöszinek a Besztercére! Ne aggódjatok, nem bántjuk Palcsit! Ismét a két biciklis. * Csicsóka! Csütörtökön bekapcsoltam a képernyőt. * Üzenem annak a fehér Mitsubishinek, aki lekommu- nistázott: — Az isten nem ver bottal! A volgós. * Erika! A piacról ellopott pénzesdobozból legalább a szemüvegemet kérem vissza. Egy 78 éves árus. lamálni merészeltem a becsapás miatt, erre ajtót mutattak. Mondja mit csináljak? Azt feleltem, amit ezúttal írásban is megismételed;: többet ne menjen abba az üzletbe vásárolni! Hiszen az ántivilágból visz- szaálmodott maszekoktól éppen az igazi kereskedői magatartást, többek között az udvarias kiszolgálást, a jó áruellátást, a megbízhatóságot reméljük. Márpedig a kazári boltos ezek szerint nem több kútárnál. . . (K. I..) MEGNYITOTTAM a salgótarjáni Üj Köztemetőnél. Virág-, ajándék-, kegytárgyüzletemet. Minden kedves vásárlót szeretettel várok! Kratschmer Ottó. (41683 K) <*> ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄP ÖLTÖDIG * CSERE- jj AKCIÓ l « Salgótarjánban, a Pécskő Aruház KONFEKCIÓOSZTÁLYÁN ^ szeptember 19-október 2-ig. 500 — forintot 1MÍ fizetünk az átvett öltönyért, ha helyett“ kjfc DIVATOS FÉRFIÖLTÖNYEINKBŐL VÁLASZT j£ Az átvett öltönyöket a VÖRÖSKERESZT városi szervezetének adjuk át. DIVATOS ÖLTÖNYÖK VÁLASZTÉKBAN1! (1350 S jg ******************** A Balassi Bálint Gimnázium gépirástanfolyamot indít, részletfizetési vezménnyel. kedJelentkezni lehet Balassagyarmaton. Deák u. 17. sz. alatt Baráth Ferencné- nél. Határidő: 1990. október 15. (4080 X) Irodának, telephelynek alkalmas 350 m- alapterületű épületet bérbe adunk. Érdeklődni lehet: Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás, Salgótarján, Bag- lyasi út 2 Telefon: 12 526. (1343 Sz) Reklamált — elzavarták!