Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-17 / 141. szám

1990. SZEPTEMBER 17.. HÉTFŐ annnnu 3 Kommentár Gyönyörű ábránd Soha többé kommuniz­must - olvashatták a hét végi napokon (talán még most is) a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ homlokzatán a feliratot az arra járók. A szlogen egy másikat jut­tat az eszembe: Soha többé fasizmust! - és tel­jesen egyetértek. A dikta­túráknak egyszer és min­denkorra végük kell legyen, illessék azokat bárminemű jelzővel, ha­zudjak akármilyen nép- boldogító szükségesség­nek. A művelődési központ felirata mindamellett kissé elgondolkodtat. Úgy tün­teti fel a dolgot, mintha nálunk egyszer már lett volna kommunizmus. De hiába erőltetem az agya­mat, nem tudok róla. A bukott politikai rendszer főkorifeusai is „csupán" szocializmusról, illetve an­nak egyes gondolt-vélt lépcsőfokairól beszéltek, s a kommunizmus csak távlati homályos célként fogalmazódott meg sza­vaikban. Egy országban — tőlünk keletre — deklarálták ugyan a szocializmus fel­építését, emlékezetem szerint 21 esztendővel ez­előtt, kimondták (mintha olyan egyszerű lenne) - a kommunizmus építésének a megkezdését, de hát tudjuk, abban a kommu­nizmusban nem volt kö- ■ szönet. Persze nem volt az egészet tekintve az ő és a mi szocializmusunk­ban sem. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ezek a társadalmi formációk a valóságban, a mindenna­pokban meg sem valósul­tak. Az elméletek lényege a papíron maradt. S most úgy tűnik, hogy minden csak álomkép, puszta áb­ránd. Azt azonban nem vitathatja senki: az em­beri lélek igazságosságá­ból fakadó, gyönyörű áb­ránd. (sulyok) „Fémsajtok” Bergamóba Ilyen precíz, aprólékos, időigényes munkát igénylő, mindazonáltal terjedelmes alkatrészeket még sohasem gyártottak a Vegy épszer salgótarjáni' gyárában I Képzeljenek el egy 3150 milliméter átmérőjű szén- acéltestet, amelybe 10 ezer 190 lyukat kell fúrni. Még­hozzá egészen pontosan: 18,5 milliméteres lyukakat, különben a kívánt meny- nyiség nem fér rá a fém­palástra. Helyesebben: a csőfalra, merthogy így hivják ezeket a behemót, egyenként két tonna súlyú alkatrészeket. Nyolc darab, azaz négy pár készül belőlük, s nagy­méretű hőcserélőkhöz hasz­nálják fel mindahányat. Egy pár csőfal legyártása röpke másfél hónapba te­lik, három műszakban, per­sze szombaton és vasárnap sincs szünnap. A hatalmas munkadara­bokat az olaszországi Ber­gamóba szállítják. A hőcse­rélők összeszerelésére úgy- » szintén a vegyépszeres szak­emberek vállalkoztak. A hasonlóképpen lyukaktól hemzsegő ementálihoz ha­sonlatos, csak attól „ki­csinység" nagyobb, súlyo­sabb, és egyáltalán nem harapható „fémsajtok" első szállítmányát szeptember 24-én, a másodikat legké­sőbb október 15-ig kell útba indítani. Természetesen kellő elővigyázatossággal, ahogyan az ilyen becses jó­szágoknál megkívánható. __________(K, L.) — (R, T.) A rabok mentik meg a szovjet gazdaságot Tavaly a szovjet gazda­ság 350 ezer olyan mun­kahelyet tartott nyilván, amelyeket a feltételes sza­badságvesztés mellett kény­szermunkára ítéltekkel le­hetett betölteni. Vállalatok és építkezések százai kép­telenek nélkülözni a rab­munkát, mert olyanok az itteni élet- és munkakörül­mények, hogy önkéntes munkaerővel nem tudják betölteni. Az elmúlt évben 70 ezren végeztek kényszer- munkát áldatlan körülmé­nyek között. Dmitrij Kucenko rendőr al­ezredes, a belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta a Novosz- tyi munkatársának, hogy az új büntető törvénykönyv jóváhagyása után a szovjet elítéltek kétharmada fog­ja kényszermunkán tölteni a büntetését. — HILL — International Consulting Group BUDAPEST WIEN MÜNCHEN BRÜSSEL PARIS Megfelelő embert a megfelelő helyre! VEZETŐKI VÁLASZT ÁS KARRIERTANÁCSADÁS Érdeklődjön a részletekről! Budapesten: 115-8428; 115-2611 Pécsett: (72) 19-933; 32-179 Gazdasági amnesztiát javasol a VOSZ „Gazdasági amnesztiát” javasolt a kormánynak és a pénzügyminiszternek a Vállalkozók Országos Szö­vetsége. Indítványozta: men-; tesítsék a kis- és magán- vállalkozókat minden olyan bírság kifizetése alól, ame­lyet 1989. december 31-ig bizonyítottan nem saját hi­bájukból elkövetett vétség miatt szabtak ki rájuk. A VOSZ szerint ugyanis a vállalkozók jelentős részét 1982 óta számos esetben pontatlanul, illetve késve tájékoztatták, így gyakran önhibájukon kívül is sza­bálysértést követtek el. A gyakori jogszabályvál­tozásokat a vállalkozók je­lentős része nem tudta nap­rakészen követni. Különösen az adóreform bevezetése utáni időszakban okozott ez problémát. Sok esetben nem is lehetett figyelemmel kí­sérni a változásokat, mivel azok az életbe lépést köve­tően egy-, két-, de eseten­ként több hónapos késés­sel jelentek meg írásban. Gondot jelentett az elmúlt években, hogy a különböző nyomtatványok is késve érkeztek meg az érintettek­hez, illetve a nyomtatvány- boltokba. Segítség az aszálykárosultaknak (Folytatás az 1. oldalról.) — Az eltérésnek legalább két alapvető oka lehet. A közzétett adatok becslése­ken alapulnak, s ezzel nyilvánvalóan együtt jár a pontatlanság. A másik ok, hogy az időbeli eltolódás mi­att is kisebb, vagy nagyobb lehet a kár nagysága. Ami­kor a kormány napirendre tűzte az aszály hatásait, a szeptember eleji adatok áll­tak rendelkezésre. Ezek sze­rint a kár 30—35 milliárd forintra becsülhető, ami a növénytermelés értékének mintegy 20—25 százaléka. — A minisztérium és a MOSZ között vita volt ab­ban is, hogy az érdekkép­viselet azt állította: a kor­mány nem foglalkozik az aszály miatt nehéz helyzetbe kerülő gazdaságokkal. Igaz ez? — Sérelmesnek találtuk a MOSZ vádjait, mert jogta­lanok és igazságtalanok. Az érdekképviselet vezetői is tudták, hogy készül az elő­terjesztés az aszály gazda­sági hatásairól és a teendő intézkedésekről. S az is nyil­vánvaló lehet mindenki szá­mára, hogy a tárcák között is egyeztetni kell a megol­dási javaslatokat, módszere­ket, s mindezek időigényesek. A MOSZ persze kellemesebb helyzetben van, mert érdek- képviseletként ellenzéki sze­repből bírálhatja a kormány és a minisztérium magatar­tását. Az alapállás azonban éppen a nehéz helyzet miatt csak az lehet, hogy ne egy­más ellen, hanem egymásért küzdjünk. Minden más mód­szer csak az országnak és az ágazatnak lesz rossz. — A Magyar Agrárka­mara sajtótájékoztatóján hangsúlyozzák, hogy feltétle­nül szükség van az aszály­kárt szenvedett gazdaságok­nak a segítségre, de az ne egyedi beavatkozásokkal jár­jon együtt, hanem a tényle­ges kárral arányos legyen a támogatás. — A minisztérium egyet­ért a kamara álláspontjával, szét kell választani az aszály és a gyenge gazdál­kodás következményeit. A kormány az aszálykár nél­kül jövedelmezően gazdál­kodó nagyüzemeknek nyújt segítséget, hogy a természet ti csapást több év alatt el­lensúlyozhassák, s munká­juk ne szenvedjen törést. Ez a segítség azonban nem je­lenthet veszteségtérítést az évek óta alacsony hatékony­sággal működők számára. Éppen ezért a központi se­gítségnyújtás szempontjából azok a termelők minősülnek aszálykárosnak, akiknél a növénytermelés hozamainak értéke — összehasonlító ára­kon számolva — az előző három év átlagánál 15 szá­zalékkal kevesebb. — Ilyen gazdaság lesz szép számmal. Miként ellen­súlyozzák a takarmányhi­ányt? Lesz-e elegendő vető­mag? E kérdések izgatják leginkább a szakembereket. — A felmérések szerint kukoricából 2—2 és fél mil­lió tonnával kevesebb te­rem a vártnál. A kormány már jóváhagyta a takar­mányimportot, s a miniszté­rium megtette az ehhez szükséges intézkedéseket. A kiesés miatt félmillió tonna takarmányozási, s százezer tonna ipari feldolgozási cél­lal importálunk kukoricát. Szakembereink kidolgozták az egyes takarmányfélék helyettesítésének , lehetősége- it is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az import és a takarmányozás a lehe­tő legolcsóbb legyen. így például sor kerülhet a búza feletetésére is. Az aszály súj­totta a vetőmagot termő föl­deket is, a jövő év megala­pozásához feltétlenül szüksé­ges hibridkukorica-vetőma­got importból szerezzük be. — A mezőgazdasági nagy­üzemeknek megközelítően fele eddig is fizetési nehéz­ségekkel küszködött, amit az aszály most még tetéz is. Pénz nélkül viszont nem le hét műtrágyát, vetőmagot vá sárolni, így veszélybe kerül­het a jövő évi termelés. Ho­gyan segít a kormány a pénzügyi szakadék áthidalá­sán? — A segítség többirányú lesz, hiszen országos érdek, hogy a mezőgazdasági ter­melés folyamatos legyen, az élelmiszer-ellátás ne csorbul­jon. A teljesség igénye nél­kül, a fontosabb pénzügyi támogatások a következők: a pénzügyminiszter felfüg­geszti. s differenciált mér­legelés alapján részben, vagy egészben elengedi a károso­dott nagyüzemek földadóját, s a magántermelők földhasz­nálati adóját. A kormány felhatalmazta a Társadalom- biztosítási Főigazgatóságot, hogy a kifizetetlen társada­lombiztosítási járulék két­százalékos büntetőkamatát elengedheti. A kormány ugyancsak jóváhagyta, hogy az őszi mezőgazdasági mun­kákhoz 10 milliárd forint célhitelt kapnak a termelők. A kamatok nagysága jelen­tősen meghaladja a terme­lés jövedelmezőségét, ezért az őszi munkák fedezetére szolgáló hitelek kamataira kedvezményt, állami támo­gatást kapnak' a gazdálko­dók. Tervezzük, hogy az aszály miatt veszteséges gaz­daságokat gyorsított szanálá­si eljárással rendezzük, de az ehhez szükséges költség- vetési forrásokat fel kell tárni. Mindezek meggyőzően mutatják, hogy a . kormány átfogóan, a minisztérium naprakészen foglalkozik a bajba jutott mezőgazdasági termelőkkel. Ez nem is lehet másként, hiszen az esetleges élelmiszerhiány a belpoliti­kai helyzet biztonságát ve­szélyeztetné, ami egyetlen magyar állampolgárnak ser» lehet az érdeke. V. Farkas József /-----------------------------------------­H elsinkiben tárgyalt miszter Gorbacsov és miszter Bush. Ennek kö­vetkezménye, hogy majd­nem megfulladt Szaddám Húszéin. Mellényelte a va­sárnapi piláfot, annyira csuklóit. Mondták neki, igyon lassan kilenc korty vizet, ha viszont ez nem használ, próbáljon meg úgy viselkedni, hogy ne őt emlegessék folyton. Ha már a viselkedésről van szó, kisebb belpoliti­kai bombaként robbant Thürmer Gyulának, az MSZMP elnökének nyilat­kozata, melyet a Pravdának adott, és melyet la Magyar Nemzet nagybetűkkel le­hozott. Sikerült elérnie, hogy a politikában már el­fásult emberek is felkap­ták a fejüket, és rosszalló­an csóválták: „Gyula-Gyu­la, ha te igazi demokráciát akarsz, nézz ikörül Kubá­ban, Romániában, Albániá­ban, vagy Észak-Koreában. Hb viszont úgy döntesz, hogy itthon maradsz, vi­gyázz, mit mondasz. mert úgy jársz, mint Pinocchio, és akkor az orrodon 32 ve­réb fog elférni kényelme­sen.” Még mindig újság. Olva­som, hogy két hivatásos rendőr meg egy önkéntes, jól helybenhagyott egy arab üzletembert Pécsett, majd kifosztották. A dolog azért idegesít, mert az idén szé­pen lebarnultam, és most félek, hogy arab üzletem­bernek néznek, s akkor megnézhetem magam. Én mindenesetre csak akkor állok meg az intézkedő \____________________________ r endőrnek, ha előbb iga­zolja magát, hogy nem rendőr. Úgy látszik, ez a botrá­nyok hete volt. Szerdán a Parlamentben a képviselők egy része kivonult, mert a külügyminiszter égy vála­szát sértőnek találták. Ne­kem egy régi sláger jutott eszembe, amelynek az volt a címe: A szentek bevonu­lása. Bár itt nincs szó szen­tekről, az irány is ellenke­ző, de a vonulás, az stim­mel. Kivonultak a fiúk is a Wembleyben, hogy meg­mérkőzzenek az angol vá­logatottal, Jó taktikával, lelkes játékkal jól megér­demelt vereséget szenved­tek, pedig volt néhánly magyar játékos, aki akár az NB III-as szintet is megütötte; kivétel a kapus, de egy fecske nem csinál futballt. Az angolok játé­ka igazodott a vendégeké­hez. Állítólag ebben a sta­dionban a magyarok egy­szer, régen bemutatót tar­tottak. Még mindig kivonulás, pecsét zárjg, a két Német­ország egyesülését. Ezt a négy nagyhatalom [szava­tolja. A három nyugati or­— 'S szág ezért köszönetét ka­pott, a Szovjetunió viszont 12 milliárd márkát. Állító­lag ez hálapénz, mert 45 évig védelmezte őket. A rossz nyelvek szerint az adóba ez nem számít bele. A kifizetés úgy történik, hogy Iván felül a tankjára, liikvercbe kapcsol, és mi­előtt elindulna, megkapja a 12 milliárdból ráeső részt. Sok politika után beszél­jünk a kultúráról is. A Népstadionban szombaton volt az Illés-buli. Szöré­nyi kijelentette, hegy ez nem nosztalgia, hanem egy igazi koncert. Bár néhány úriember nosztalgiázni ment oda, mert milyen jó volt visszaemlékezni, ami­kor még a szerv küldte őket, ők voltak a téglák, és akkor még biztos egzisz­tenciájuk volt. Nem ilyen biztos a vá­lasztások kimenetele: Tor- gyán kijelentette, ha Za­laegerszegen a polgármes­ter nem kisgazda lesz, ő oda a lábát többé be nem teszi. Ezt a csapást a sze­rencsétlen zalaiak, hogy fogják kiheverni? A polgármesterről Gyarmat jut eszembe. Ülök kedvenc kocsmám­ban, a szék mellett, és po­litizálok. Egy illuminált hu- gyagi pasas arról akar meggyőzni, hogy városunk szegény, ezért egy pénzes polgármester kellene. Én inkább egy rátermettre, vagy alkalmasra gondol­tam, bár kissé részeg vol­tam. Soós Géza ___________________________y

Next

/
Thumbnails
Contents