Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-22 / 119. szám

Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa TARJANI JÓZSEF 70 éves korában elhunyt. Temetése 1990. augusztus 22-én (ma) 17 órakor lesz a marakodipusztai temető­ben. GYASZOI-0 CSÁLAD Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett fele­ség, édesanya, nagymama és dédnagymama SZAKÁCS ISTVANNÉ Sz.: Kovács Mária «8 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1990. augusztus 23-án, csütörtökön 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk VAGVÖLGYILÁSZLÓ temetésén megjelentek, sír­jára a kegyelet virágait el­helyezték. s részvétnyilvá­nításaikkal gyászunkban osztoztak. C.Y \S70I O CSAT \D Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett édes­anya, nagymama, dédnagy­mama OLÁH RUDOLFNÉ S/.: Oláh Gizella (Bendzsa) 7 * éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt 'lemetése: 1990. augusztus 22-én (ma) 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munkatár­saknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, JAKAB TIBOR temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARANYAI EMIL 79 éves korában elhunyt Hamvasztás utáni búcsúzta tása: 1990. augusztus 24-én. pénteken 16.30 órakor les/ a Rákóczi-bányatelepi templomnál. PINTÉR CSALÁD A Nógrád Megyei Ál­lami Építőipari Válla­lat NSZK-munkára fel­vesz ács szakmunká­sokat. Német nyelvtudással rendelkezők előnyben. Érdeklődni: a vállalat személyzeti és mun­kaügyi osztályán lehet. Cím: Salgótarján, Mun­kás u. 8. Tel.: 10-911/44 meliék. (1170/SZ) A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége (Salgótarján, Dimitrov út 18 b.) megüresedett jogtanácsosi munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Alkalmazási feltétel: Állam- és Jogtudományi Egyetem, 5 éves szakmai gyakorlat: (Mezőgazdaságban eltöltött gyakorlat előnyt jelent.) A munkakör szeptember 1-től tölthető be. Munkabér megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a szövetség titkáránál személyesen, vagy a 11-637-es telefonszámon. (1177/SZ) A KIS0SZ Nógrád Megyei Szervezete- magánvállalkozáshoz képesítést nyújtó- boltvezetői és- üzletvezetői (vendég­látó) tanfolyamot szervez. A képzés időtartama: 130 óra. A tanfolyam ára: 10 000- Ft + 500.- Ft vizsgadíj. Jelentkezési határidő: 1990. augusztus 31-iq a KISOSZ Nógrád Megyei Szervezet titkárságán, Salgótarján, Városháza, IV. emelet 423 szoba. Telefon: 11-782. A tanfolyam díja a jelent­kezéskor fizetendő. (1181 SZ) FOGYÓKÚRA SZENZÁCIÓ! 13 napban 8 és 4 kg között fogyhat! A fogyókúra leírá­sát megküldjük 500 Ft pos­ta befizetése után! Cím: Special Stúdió 0001. 1519. Bp. Pf. 377. (1117 Sz) Autósok Figyelem! A Central Kft. szolgálta­tásai: gumijavítás, centí- rozós. Autósbolt ajánlata: Sko­da-, Wartburg-, 126-os Polski Fiat-, Lada-, Dá- cia-alkatrészek. Nyugati használt gumiköpenyek. Salgótarján, Vörös Hadse­reg út 120. (44463/K) AKCIÓ! Augusztus 18-tól, csak szombaton négy hétig a hasznosí laiizemben felvásárlási akciót hirdetünk meg, kedvezményes áron. TŰZIFA: 195.— Ft/q. HULLADÉKFA: 50—90 Ft'os áron kapható. (5018/Á) / ALLAMI 7 / BIZTOSÍTÓ / Balassagyarmat és környéke lakosainak figyelmébe! Hirdetésfelvétel az Új Nógrád című megyei lapba a takarékszövetkezeteknél: Balassagyarmat, Magyarnándor, Drégelypalánk. A NYUGALOM HÁZHOZ JÖN kártérítés mindig ÚJ ÉRTÉKBEN, 27 féle lakáskárra a biztosítás IGÉNY SZERINT variálható! LAKÁSBAN OTTHON VAGYUNK A régi lakásbiztosítások — hitelfedezeti biztosítások esetében október 1-től, egyéb esetben december 31-től megszűnnek. Kérjük kedves ügyfeleinket, biztositásai mielőbbi átkö­tésére, új CSALÁDI OTTHON BIZTOSÍTÁSRA Állami Biztosító Nógrád Megyei Igazgatósága (1180/SZ) APRÓHIRDETÉSEK AUGUSZTUSBAN NÁLUNK HIRDETÉSÉT HÉTKÖZNAP REGGEL 6-TÓL ESTE 7 ÓRÁIG FELADHATJA. SZOMBATON 8-TÓL 13 ÓRÁIG. ÁLLÁS OKLEVELES adótanács- adó könyvvezetést vállal. Ajánlatokat: 10-977-es tele­fonra kérek. (44460/K). á________________________ _____ S ZEMÉLYGÉPKOCSI ja­vításában jártas karosszé­rialakatost felveszek. Cím: 10-977-es telefonon. (44462 K). IPARI szövetkezet, fénye­ző szakmunkást, vagy be­tanított fényezőt felvesz. Je­lentkezés személyesen: Cser- háthaláp, Fő u. 38., vagy te­lefonon: Magyarnándor, 29. Eczet Mária üzemvezetőnél. (1125 Sz) JÁRMŰ 1993-HA visszaigazolt 13UÜ S Lada-kiutalás eladó. Cím: Kuris Károly, Szécsényfelfa- lu, Arany János út 10. (20820 A). JÓ állapotban levő platós Barkas 10 hónapos műszaki­val eladó. Pásztó, Vörös Had­sereg út 11 (52362 Á). LADA 1500 "as motort ven­nék, elfogadható állapotban. Radics Nándor. Kisterenye. Dankó út 32. (44436 K). 126-OS Polski Fiat 5,6 li­teres fogyasztású 80 000 Ft­ért eladó. Érdeklődni: dr. Pócsi, Nógrádgárdony. (353 X). 3 éves, 120-as Skoda, vala­mint alig használt Romét kis motor és 0 km-es Polski 126-os eladó. Szécsény, Kos­suth út 85. (44439 K). BABETTA és ZUK-ponyva eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Karancsság, Kossuth út 24. (Cs). KÉTÉVES Polski Fiat 126- os eladó. Érdeklődni lehet: Drégelypalánk, telefon: 207: hétköznap 8—16 óráig (803/X). „0” km-es Trabant 601 Li­mousine eladó. Salgótarján. Ybl M. út 28. Tel.: 10-246. (44479 K). KJ-S bordó Skoda 120 L- es szgk., felújított állapot­ban, reális áron eladó. Ko­vács Barna, Kisterenye, Munkás út 2. (Sportpálya mellett.) (44465 K.) TS kis Polski eladó. Sal­gótarján, Kállai Éva út 6.. I 3. (44467 Ki. KÉTÉVES Zastava új ál­lapotban, igényesnek eladó. Homokterenye, Kossuth út 275. (44475 K). PLATÓS UAZ, terepes eladó. Sóshartyán, Kossuth út 36. (25951/K). TE-S kis Polski, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 64 000 Ft. Salgótarján, Arany János út 5. VII/4. (44495/K). INGATLAN SZÉCSÉNYBEN családi ház olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni: Bezerédi út 8. (44097 K). SZÉCSÉNYBEN, Damja­nich út 13 B, III. em. 8. másfél szobás OTP-öröklakás sürgősen eladó. Átvállalás­sal is. Érdeklődni: 17 óra után. (20819 A). KÉT szoba, összkomfortos öröklakás, 1991-es beköltözés­sel eladó. Ugyanott hétvégi ház eladó, személygépkocsit beszámítok. Salgótarján, Arany János út 3., VI 4. (250233 M). BESZTERCELAKÓTELE- PEN, zöldövezetben, teher­mentes öröklakás eladó. Salgótarján, Kilián krt. 51., Sulyok. (44074/K). MÁSFÉL szobás, tehermen­tes, komfortos öröklakás el­adó. Cím: 10-977-es telefo­non. (44437 K). KERTES családi ház el­adó. Maconka, Jókai út 12. (44484 K). SALGÓTARJÁN belvárosá­ban, 51 négyzetméteres, te­lefonos, tehermentes örök­lakás eladó. Tetőtér beépít­hető Irányár: 1,5 millió fo­rint. Érdeklődni: 06-27-13-672 (44459 K). SALGÓTARJÁN köz­pontjában 1 szoba, háló­fülkés, 43 négyzetméteres öröklakás eladó. Érdeklődni: 14-657-es telefonon, 16 órá­tól. (44470 K). BESZTERCE-TELEPEN jó fekvésű III. emeleti másfél szobás lakás eladó. Ár: 1 millió 60 000 Ft. Cím: Salgótarján, Kilián krt. 86. III 19. (44472/K). ÖSSZKOMFORTOS, el­tolt szintes családi ház el­adó. Karancslapujtő, Jókai út 8. (44473/K). ELADÓ Balassagyarmat, Rákóczi út 90. szám alatt 3 szobás, fürdőszobás, ker­tes családi ház. Érdeklődni: a megjelenés napján 17—19 óráig. (805'X). ADÁSVÉTEL VÁLLALATOK, kereske­dők figyelem! Alumínium hófogó reklámáron kapható. Sóshartyán, Petőfi út 26. sz. alatt. Érdeklődni: Rácz Ti­bornál. (44455'K). Pásztó és környéke lakosainak figyelmébe! Hirdetésfelvétel az Űj Nógrád c. megyei lapba: Pásztó, Művelt Nép könyvesbolt, valamint a takarékszövetkezeteknél: Tar, Hasznos, Pásztó, Mátraszőllős, Mátraverebély, Ecseg, Szirák, Buják, Héhalom. Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Palotás. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Nógrád című megyei napilapot ............................ példányban ........................................ hónapra. K érem az alábbi cimre kézbesíteni: Megrendelő neve: ........................................................ C íme: (város, község, irányitószám) ............................... u tca, házszám: ............................................................................. Az előfizetési díj: egy hónapra 101,— Ft, negyedévre 303,— Ft, fél évre 606,— Ft, egy évre 1212,— Ft. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bélyeg nélkül, a helyi pos­tahivatalok részére kérjük feladni. EGY házra való bramac* cserép és egy ostyasütő el­adó. Érdeklődni lehet: Sal­gótarján, Karancs út 86, Csörge Lajosnál. (44456,K). BIOGILISZTA eladó. Ka­rancslapujtő, Ságvári út 4, Érdeklődni: egész nap, (44079 K) 120 db anyajuVi, félidős, hasas és ugyanott hodály eladók. Megtekinthető a hasznosi út mellett. Érdek­lődni: Tar. Szondi út 19 (20742 Á). ELADÓ 2 db Singer ipari varrógép. Balassagyarmat Kossuth út 10. (792 X). MAGYARTARKA 12—16 hónapos bika és két üszc eladó. Rétság, Szőlő u. 1 Telefon: 99. (358 X). MEGELLETT és vemhes vörös holstein-fríz üszők el­adók. Hrubecz János. Pat- varc. Gyarmati u. 34. (800 X) HOLSTEIN-FRÍZ válasz­tott üszőborjak eladók. Ér­deklődni: Hugvag, Jókai u 15. (798 X). 5000—30 000 Ft-ig vásáro­lok: Neogrády-, Berkes-. Ács Ágoston- és más ha­sonló márkás festményeket Salgótarján: 12-190. 5000-TÖL 16 000 forintii veszek régi porcelánfejű ba­bát. külön fejet is. Salgó­tarján, 12-190. MINDENFÉLE herendi tárgyakat, magas napi áron vásárolok. Salgótarján, 12-190. 50 000—150 000 Ft-ig vásá­rolok lemezre festett képet amely órával van kombi­nálva. Salgótarján: 12-190 VÁSÁROLOK 1000-től 8000 forintig régi nyakba val<5 Mária tűzzománc medálokat Salgótarján. 12-190. HÍZOTT sertés, 140 kg-os eladó. Kazár, Lenin út -1. (44461 K). NYOLC kW-os áramfej­lesztő, tartozékokkal el­adó. Homokterenye, Kos­suth út 171. (44476'K). SZEKRÉNYSOR, olaj­kályhák olcsón eladók. Etes, Bem út 8. (44477'K). VEGYES DEKORATŐR munkát ke­res. Soós Károly, Salgótar­ján, Schuyer út 10. DIÁKLÁNYNAK garzon kiadó. Salgótarjánban, a vá­rosközponthoz közel. Cím; 10-977-es telefonon. (44446 K) ..INGYENES gépkocsi­hirdetés és -közvetítés az AUTOPRESS című hetilap­ban. Keresse a hírlapárusok­nál !” EGYEDÜLÁLLÓ személy albérletet keres. Ajánlatokat: Bgy. kórház, 132-es telefon­ra kérek. Hétközben: 8—15- ig. (799 X). __________________ K ÖZÉPKÉPERNYÖS ITT televíziót és ITT HIFI-vi- deorekordert. 7—9 éves Ladára cserélnék. Salgótar­ján, Palócz Imre téri., VI 1, (44435 'K). SZÉCSÉNY, Tejüzem, me­zőgazdasági kapcsolatok osztályának helyi ügyvivői munkakörébe, állást hirdet. Feltétel: felsőfokú végzettség (főiskola). Bérezés: meg­egyezés szerint. Azonnali be­lépés. Próbaidő: kollektív szerződés szerint. Érdeklőd­ni : az üzemvezetőnél. Magas- nyomású kazánfűtői vizsgá­val rendelkező egyént azon­nal felveszünk. Bérezés: megegyezés szerint. Próba­idő: kollektív szerződés sze­rint. Érdeklődni: az üzem­vezetőnél. (1176/SZ) VÁROSKÖZPONTBAN üresen álló szoba kiadó. Ér­deklődni: Salgótarján, 10-977. (44474./K). BURGONYASZEDÖKET keresünk augusztus 24-re. Jelentkezés: Balassagyarmat, AFIT-tal szembeni böngész­dében. (804/X). CSAK férfiaknak „SU­PER” divat Pásztón. Alkal­mi és vőlegényöltönyök, kiegészítők. Szezonnak meg­felelő divatáru. (52371/Á).

Next

/
Thumbnails
Contents