Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-22 / 119. szám
1990. AUGUSZTUS 22., SZERDA 7 un-mu Tájfutó-hírcsokor Pályáról pályára Dávid egyet mondott kettő lett belőle! Jenei Magyarországon? Rövid híranyagainak sorában közölte a Rompress román hírügynökség, hogy Jenéi Imre, a szomszéd ország labdarúgó-válogatottjának volt szövetségi kapitánya jelenleg is Magyarországon tartózkodik, s állítólag munkát keres. Bukarestben közelebbit nem tudnak Jenei hollétéről: a labdarúgó-szövetség munkatársaitól július 15-én köszönt el, s miután lemondott kapitányi tisztségéről, Spanyolországban töltötte szabadságát. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta, hogy tudomása van arról miszerint a romániai szakember korábban tárgyalt a DVSC vezetőivel, ám mint köztudott, a felek végül is nem egyeztek meg. Jenei mostani szándékai a magyar labdarúgó-vezetők előtt sem ismertek. . . Dél-Áfrika: egy lépéssel közelebb Sam Ramsamy, a londoni székhelyű, dél-afrikai apart" heidellenes olimpiai bizottság elnöke bejelentette, hogy elképzelhetőnek tartja Dél-Afrika visszatérését az olimpiai mozgalomba és részvételét az 1996. évi játékokon. A sportvezető az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOCA) kérésére 12 napos tanulmányúton járt Dél-Afrikéban, és szavai szerint életében először látta „az alagútból kivezető út végén a fényt". Ramsamy, aki 18 évvel ezelőtt hagyta el Dél- Afrikát, annak fajüldöző politikája miatt, most először tért vissza szülőhazájába. — A Nógrád megyei rendezésű versenyek állnak az 1—3. helyen az elmúlt évi hazai rangsoroló versenyek indulóinak létszámát tekintve. A „győztes” a balassagyarmati pá- lyakitűzésű Balassi Bálint- emlékverseny lett, ahol 16 ország 1431 sportolója állt rajthoz. A sorrendben a Dornyay SE által rendezett második a Salgótarjáni Petőfi-kupa lett 1406 indulójával, míg a harmadik helyen a Pásztói MÁG SE Mátra-kupája szerepel 1371 indulójával. Ezek az erőpróbák mind a Hungária- kupa ötnapos viadal részversenyei voltak Pásztó térségében. — Sportházasság. Kovács Gábor és Jakubecz Andrea, a Balassagyarmati Medosz két versenyzője a napokban örök hűséget esküdött egymásnak. — Kronvald Tamás Jugoszláviában. A MÁG Pásztó újdonsült aranyjelAz országos 11-esrúgó- bajnokság Nógrád megyei selejtezőinek első fordulóját augusztus 26-án, vasárnap tartják Salgótarjánban, a Sugár úti pályán. Az eseA Nógrád Megye; Tanács művelődési, ifjúsági és sportfőosztálya megfelelő számú jelentkező esetén az 1990—91-es tanévben is indít — valamennyi sportágban — segédedzői tanfolyamot. Jelentkezhet mindenki, aki betöltötte 18. életévét, középfokú iskolai végzettvényes, serdülőkorú versenyzője a dél-alföldi tájfutónapok erőpróbái, majd az azt követő edzőtáborozás után rajthoz áll egy háromnapos jugoszláviai nemzetközi versenysorozaton, amely része lesz a Duna- kupa küzdelmeinek. A helyszín Sremski Karlovici és Nestin térsége lesz. — A közelmúltban 400 indulóval, a Csákberény melletti Strázsa-hegy környékén rendezte meg a BEAC a hagyományos nemzetközi Eötvös Loránd-em- lékversenyt. A 15—16 évesek B kategóriájában Kronvald Tamás, a pásztóiak versenyzője közel hétperces időkülönbséggel az első helyen ért célba. A 21 évesek B kategóriájában a balassagyarmati Kovács Péter a 8., az Offen II. nyílt kategóriában Madarász Péter (szintén Bgy. Medosz) a 2. helyen végzett. — zentai — ményre a Síküveggyár SE— Baja NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt kerül sor 15 órai kezdettel. Nevezéseket még a helyszínen is elfogadnak. séggel rendelkezik, és büntetlen előéletű. Jelentkezni lehet: a városi tanácsok sportfelügyelőinél, valamint a megyei tanács sportosztályán, Sváb Pál előadónál (Salgótarján, Rákóczi út 192.). Jelentkezés; határidő: 1990. szeptember 21. Góltotópályázat Elmúlt heti pályázatunkra 277 darab szelvényt küldtek be olvasóink. A két mérkőzés végeredménye: Ü. Dózsa—Ferencváros 0—5 és Hatvan—Síküveggyár 1—3 yólt. Telitalálatot egyetlen fogadónk sem ért el. Egytalálatos is mindösz- sze 9 darab akadt. Közülük 10 darab totószelvényt nyert: Varga Edina, Salgótarján, Lőwy Sándor út 9. 5—5 darab totószelvényt az alábbiak nyertek: Kaszás József, Kistérén,ye, Deák F. út 20., Koleszár Jánosné, Balassagyarmat, Lenin-lt. 7., Kakuk Flórián, Sóshartyán, Kossuth út 28., Szilágyi István, Balassagyarmat, Lenin-lt. 7., Király Albert, Tar, Május 1. út 41., Bérezés Ferenc, Salgótarján, Arany János út 4., Kecskés Béla, Nagybá- tony, Révai J. út 18., Kovács László, Zagyvaróna, Posta út 12. A nyereményeket az OTP Nógrád Megyei Igazgatósága ajánlotta fel. Meglehetősen mérsékelt érdeklődés mellett kezdődött meg az 1990—91-es futballidény az ünnepi hét végén. Ideje lesz végre komolyan venni az együtteseknél, hogy az ezerfejű cézár már nem ad több haladékot. Csak akkor nyílnak meg az egyre laposabb pénztárcák, ha az ember lát is valami játékot a pénzéért. A nógrádi szurkolóknak egyébként a nyitányon volt alkalmuk örülni is, bánkódni is. Másodosztályú csapatunk, a Síküveggyár SE pompás győzelemmel rajtolt az újonc Hatvan otthonában. Az NB II-be törekvő SKSE legyőzte egyik legveszélyesebb vetélytársát. A frissen felújított Pásztó „kiosztotta” az SBTC-t. Nem ment igazán jól ugyanakkor a Romhánynak és a balassagyarmatiaknak: mindkét együttes egyformán, 2—0 arányban maradt alul, nem túl erős ellenfelekkel szemben. Űjonc otthonában kezdeni a bajnokságot — nos, ez sohasem leányálom. Az otthon játszó gárda ilyenkor alaposan feltüzeli magát; saját közönsége előtt be akarja bizonyítani, hogy nem véletlenül jutott fel a magasabb osztályba. Ilyen alkalmakkor bizony bármilyen meglepetésre képes lehet a szóban forgó kiscsapat: megküzd még magával az ördöggel is, hogyha éppen az kell. Ezért is féltettük egy kicsit a Síküveggyár legénységét az NB Il-es idénynyitón a most felkerült Hatvan otthonában. Tudtuk ugyanakkor, hogy a hevesi együttes — minden lekicsinylés nélkül — nem éppen egy világverő gárda. Az üvegesek szakvezetői mindenesetre óvatosan nyilatkoztak, de számítottak legalább az egy pontra. Dávid Róbert tehát egyet mondott (mármint pontot), s kettő lett belőle! A találkozó elején ugyan a hazaiak próbáltak ijesztgetni. néhány távolabbról megeresztett labdával, de buzgalmuk nem sokáig tartott. A rutinos vendégek pedig csak azt várták, hogy a nagy buzgólkodás közepette megnyílik a hazai védelem, és lecsaphatnak a kínálkozó lehetőségre. így is történt! Az üvegesek pontosan kivitelezett, villámgyors ellentámadások révén jó érzékkel kerültek a kissé fejetlenül előre szaladgáló hazaiak hátába, s a kínálkozó helyzeteket ezúttal — s mikor, ha nem éppen a bajnoki találkozón — már ki is használták. így a második játékrész derekán már három gól volt a pál- falvaiak előnye. Mindent összevetve az egyetlen nógrádi másodosztályú csapat jól kezdte a bajnokságot. Várjuk a folytatást! A ,nyáron a keményebb, harciasabb vonal erősödött meg az SKSE- nél. A középpályán a technikás Németh és Palkovics helyére a rakkolósabb, vé- dekezőbb felfogású Kalicz- ka és Jambrik került be az együttesbe. Adta magát a kérdés: hasznára, avagy kárára vált ez a kényszer szülte váltás a kohászegyüttesnek? Nos, egyelőre nehéz lenne ebben állást foglalni. A Jászberény elleni idénynyitón — tudtuk előre — szívós, harcos ellenfelet, a feljutásért vívandó küzdelemben az egyik legnagyobb riválist kellett legyőzniük Horváth Gyula tanítványainak. Ez eleve rányomta bélyegét a találkozó képére. A látottak alapján meg lehet kockáztatni, hogy a korábbihoz képest még keményebb, még harcosabb, s talán még egységesebb, fegyelmezettebb SKSE-t láttunk szombaton. De. . . a középpályán eltűnt a szín a Sese csapatjátékából. Kívülről úgy látszott, kevés az ötlet a támadásszövésben; a kiismerhetőbb, sablonszerű megoldások uralkodtak inkább. Nem volt elég folyamatos az együttes összjátéka sem; Bérezi mintha egymaga keGarai (Síküveggyár SE) kettesével rugdossa a gólokat. vés lenne mozgatni a társakat, fazont szabni a csapat játékának. Ezért volt az, hogy ámbár a találkozó nagy részében az ellenfél térfelén pattogott a labda, viszonylag nehezen törték fel a kohászok a jól záró jászberényi védelmet. De hogy végül is ez sikerült, az annak köszönhető, hogy töretlenül mentek előre, darálták az ellenfelet. Rendkívül fegyelmezett és céltudatos futballt mutattak a kohászok. Nem volt igazán szép amit csináltak, de ez kérem futballmeccs és nem szépségverseny... Az előző napokban- hetekben ünnepelte az SBTC fennállásának 70. évfordulóját. Az egyhetes jubileumi rendezvénysoroStrehó (Pásztó) a magasabb osztályba is magával vitte góllövőcipőjét. zat alkalmával többször is szóba került: meg kell menteni a csőd szélére jutott patinás klubot! Sőt, már konkrét segítségről, felajánlásokról is szól a fáma. Ez mindenképpen dicséretet érdemlő buzgólkodás; főleg az idősebb hívek aggódnak az egt'esület létéért. Most azonban, hogy elkezdődött a bajnokság, már a jelenlegi csapat jelenlegi játékosain lett volna a sor, hogy megmutassák, valóban van értelme akár „mesterséges légzéssel” is életben tartani a klubot, s az „aranylábúak” megérdemlik a megkülönböztetett törődést. Nos, a legények nem ezt tették! Nem akarjuk csökkenteni a pásztóiak sikerének értékét — annál is inkább nem, mert ez talán a legnagyobb győzelem az egyesület életében, s egyébként játékukkal is rászolgáltak a két pontra —, de az a nemtörődöm, lélektelen játék, amit a Stécé agyondicsért ifjoncai produkáltak — nos, az már minden negatív kritikát alulmúló! Nem akarok túlzásokba esni, magam nem is láttam a mérkőzést — de látták éppen elegen! —, de egy ilyen produkció után felmerül az emberben: érdemes még erőltetni, újabb és újabb szégyent hozni a Ratinás SBTC-névre?! Balás Róbert TOTOSAROK Ezen a héten egy 8 három esélyt és 2 két esélyt tartalmazó, 147 oszlopos variációt ismertetünk olvasóinkkal. (Részvételi díj: 735 forint.) Ezt a 34. hétre lebontva, lapunk tippjeivel adjuk közre. 8 HÁROMESÉLY 2 KÉTESÉLY 147 OSZLOPOK Részvételi dijt 735,- forint. AlapKollektiv szelvények tipp 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1x2 1x2 1 1x2 1 x2 1 1 1 1 1 1x2 x2 1 1 1 1 1 1x2 1 1x2 1 1x2 1x2 1 x2 1 1 1 1x2 1 1 1 1x2 1 1 1 1 1x2 1 x2 1 1x2 1 1x2 1 1 1x2 1 1x2 1 1 1 x2 1 1x2 1 x2 1 1x2 1 1x2 1 1 1 1 1x2 1 1x2 1 1x2 1 1 1 x2 1 1 1x2 1 1x2 1 1 1 1 1 1x2 1 1x2 12 1 1 1 1 1 2 1 12 1 12 12 1 1 1 2 1 12 1 1 1 12 34.hét Alaptlpp í. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. lo. 1. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2. 1x2 1x2 i 1x2 1 x2 1 1 1 1 1 3. 1x2 x2 1 i 1 i 1 1x2 1 1x2 1 4. X X X X X X X X X X X 5. 1x2 1x2 i x2 1 i 1 1x2 1 1 1 6. 1x2 1 1 1 1 1x2 1 x2 1 1x2 1 7. 1x2 1 i 1x2 1 1x2 1 1 1 x2 1 8. 1x2 1 x2 1 1x2 i 1x2 i 1 1 1 9. 1x2 i 1x2 1 1x2 i i i x2 1 1 lo. 1x2 1 1x2 1 1 i i 1 1x2 1 1x2 11. lx 1 1 1 1 1 X 1 lx 1 lx 12. 12 1 1 1 2 1 12 1 1 1 12 13. X X X X X X X X X X X 14. Miért nem jó a „Nép..."? Előrebocsátom: szenvedélyes sportrajongóként megelégedéssel vettem tudomásul. hogy a testkultúra irányítása igazán hozzáértő, a versenypályákon is <nevet szerzett szakember kezébe került. Az új sportminiszter első nyilatkozatai, megnyerő gesztusai, reményt keltő tervei megerősíteni látszottak feltevéseimet, s csak fokozták szimpátiámat munkája, személye iránt. Gallov Rezső a minap találkozott egykori kollégáival, a sportújságírókkal, s e fórumon történt valami, amit nem értek ami nem hagy nyugodni. Az MTI munkatársa megkérdezte az OTSH elnökét: „Nem (változtatják-e meg a Népstadion nevét?” Már a számomra provokatívnak tetsző kérdést sem tudtam értelmezni, a válasz pedig végképp elgondolkodtatott. „A névváltoztatással már most foglalkozunk’’ — mondta Gallov Rezső, így, minden indoklás nélkül. [Lásd: Nemzeti (nép) Rport, augusztus 8. 5. o.] Mi magyarázza vajon, hogy a legsürgősebb teendők közé 'került a Népstadion nevének átkeresztelése? Fog ettől a költséges intézkedéstől bármi is változni a sportmozgalomban? Netán jobb lesz a magyar labdarúgás vagy az atlétika színvonala? Újra tíz- és tízezrek tódulnak majd a lelátókra, ha egy divatosabb — jobban hangzónak vélt — nevű intézménybe válthatnak jegyet? Aligha az elnevezés miatt maradtak távol eddig sem. Igazán tanácstalan azonban abban vagyok, hogy miért kell pont a „nép” szócskát elhagyni — a stadion bizonyára marad — a szóösszetételből, holott máskor, máshol joggal és jogtalanul a népre hivatkozik mindenki. Szabad-e egy nemzetközileg jól megismert, bejáratott nevet különösebb indok nélkül megváltoztatni? Nem hiszem, hogy a teljes körű rendszerváltás sikerét éppen az hátráltatná, ha egy — a méltán elítélt, rossz emlékű Rákosi-kor- szakban épült és elnevezett, de oly sok nagy sikert látott — sportlétesítmény megtartaná egyáltalán nem kompromittálódott, mindig aktuális, igazán találó nevét. A korszerűsítés — az itáliai példák nyomán — inkább ráférne a jó öreg — közel negyvenesztendős i— Népstadionra, de az a tetemes kiadások miatt nyilván nem tartozhat a rövid távú, azonnal megoldandó \feladatok közé, (csongrádi/) 11-esrúgó-bajnokság: augusztus 26! Segédedzői tanfolyam