Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-11 / 84. szám
2 1990. JÚLIUS 11., SZERDA » j i n Súlyos egyensúlytalanság (Folytatás az í. oldalról.) rintot fordít a lakosság növekvő terheinek ellensúlyozását szolgáló szociálpolitikai intézkedésekre. A pénzügyminiszter részletesen kifejtette, hogy a mostani rövid távú intézkedések már szorosan illeszkednek a kormány kidolgozás alatt levő 3 éves középtávú koncepciójába, amelynek alapvető célja Magyarországon a piacgazdaság rövid időn belüli kiépítése. A koncepció megvalósítása során tervezik a jelenlegi ár-, bér-, támogatási, adó- és vámrendszer felülvizsgálatát és alapvető reformját. Ehhez a koncepcióhoz szorosan illeszkednek azok a tervezett intézkedések, amelyek a kormány mostani programcsomagjában szerepelnek. Ezek ugyanis hozzájárulnak a gazdaságban meglévő torzulások csökkentéséhez, másrészt biztosítják, hogy továbbra is fennmaradjon a jó együttműködés Magyarország és a nemzetközi pénzintézetek között. Az expozé után a javaslatok együttes általános vitájában először a képviselőcsoportok és a függetlenek megbízott előadói ismertették frakcióik állásfoglalását a csomagtervről. A frakciók vezérszónokai közül elsőként hozzászóló Szabó Iván (MDF) hasonlatokkal telitűzdelt beszédében egyebek között azt állította, hogy a mostani intézkedések egy hosszabb távú koncepció keretébe illeszthetők be. Teliér Gyula (SZDSZ) már bevezetőjében leszögezte: a szabaddemokratáknak nem áll módjukban elfogadni a kormány által beterjesztett pénzügyi csomagtervet Hozzáfűzte: az SZDSZ nem a költségvetési egyensúly javítására benyújtott ár- és adóemelések miatt tartja elfogadhatatlannak a tervezetet, hanem a benne szereplő tételek indoklását nem tartja megalapozottnak. Ügy vélekedett. hogy az anyag hevenyészett, nincsenek belső összefüggései. Torgyán József (FKgP) felszólalásában a mostani kényszerintézkedések eredőjeként a bolsevizmus 45 éve alatt okozott károkat jelölte meg. Ezt követően a kisgazdafrakció nevében feltette a kérdést: nem lehet-e olyan anyagi eszközöket felkutatni, amelyekkel a nép megsarcolása nélkül lehet fedezni a „bolsevik adósságot". Úgy vélte, erre lehetőség nyílna a felelősök felku- tatásávál, elszámoltatásával. Torgvánnak az a véleménye, hogy Magyarországot a jelenlegi válságos helyzetből csak a hármas kereszténydemokrata koalíció (MDF— FKgP—KDNP) tudja kivezetni, mert ezt a koalíciót támogatja Nyugat-Európa. Békési László (MSZP) elöljáróban leszögezte: pártja nem vitatja, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítására szükség van. Ugyanakkor szerinte más okok mi7 att kell korrigálni a költségvetést. Bírálta, hogy a csomagterv és a kormány- program tézisei ellentmondanak egymásnak. Szükséges • nek látta volna, hogy a tervezetet egy konzisztens privatizációs programmal együtt terjessze elő a kormány. Ungár Klára (FIDESZ) kifejtette: pártja szerint az előterjesztés legnagyobb problémája az intézkedések átgondolatlansága, a számítási segédanyagok hiánya. Utóbbi eleve meggátolja az ellenzéket abban, hogy konstruktív legyen. Fodor István független képviselő elismerve a pénzügyi egyensúly érdekében bizonyos intézkedések jogosultságát, bejelentette: a javasolt törvénymódosításokat, valamint a határozati javaslat elfogadását a független képviselők nem támogatják. A nap folyamán — napirenden szereplő javaslatcsomag vitáját megszakítva — interpellációkat, kérdéseket tárgyalt az Országgyűlés. Horváth Vilmos (SZDSZ) a különböző rendű és hatal- masságú kiskirályok elszámoltatása tárgyában interpellált. A képviselő két és fél hónappal a választások, másfél hónappal az új kormány felállása után csalódottan állapította meg, hogy üres szlogen maradt az MDF tavaszi nagytakarítást ígérő választási programja. Kádár Iván (SZDSZ) a kisvállalkozók helyzete tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez. Bethlen István (MDF). a belügyminisztert kérdezte a tárca kezelésében lévő budai villalakások volt párt- és ál" lami vezetők általi haszná" laténak jogszerűségéről. Varga Mihály (FIDESZ), a környezetvédelmi és a honvédelmi minisztert kérdezte a kivonuló szovjet csapatok által okozott körnvezetszeny- nvezésről. A honvédelmi miniszter megbízásából Tarján László- né válaszolt a múlt héten a Kiskunsági Nemzeti Park környezetrombolása ügyében elhangzott képviselői bejelentésre. Az Országgyűlés több szakbizottságának előadója véleményt mondott a kormány által beterjesztett csomagtervről folyó általános vitában. A vitában az ellenzéki képviselők többnyire elvetették a kormány által beterjesztett programcsomagot. Törvénymódosító javaslat is elhangzott a vita során. Mécs Imre (SZDSZ) azt indítványozta, hogy a családi pótlékot ne 100 forinttal emeljék, hanem törekedjenek a szociális juttatás értékének folyamatos megőrzésére Véleménye szerint a családi pótlékot az infláció arányában folyamatosan emelni kellene. Mivel Mécs Imre után más képviselő nem kívánt a beterjesztett törvényjavaslatokhoz szövegmódosító indítványt tenni — ekkor már csak ilyen jellegű felszólalásokra jutott idő —, ezért Józsa Fábián (MDF) képviselő azt javasolta, hogy zárják le az általános vitát. Javaslata hosszadalmas ügyrendi vitát váltott ki. Az ellenzéki képviselők azzal Vádolták a kormánypárti parlamenti tagokat, hogy meg akarják akadályozni az ellenzéket álláspontjának részletes kifejtésében. Ezzel szemben a kormánypártiak azt állították: az ellenzék véget nem érő vitával csak az időt húzza, s megakadályozza, hogy a kormány mihamarabb meghozhassa a szükséges döntéseket. Végül is a T. Ház tagjai úgy határoztak. Bz általános vitát nem zárják le, ma még szót kapnak a kedden írásban felszólalásukat jelző képviselők. s ezt követően szavaznak a csomagtervben szereplő törvényjavaslatok és az országgyűlési határozat- tervezet részletes vitára bocsátásáról. Ma délelőtt egyébként kilenc országgyűlési bizottság is tárgyal, s a parlament plenáris ülését délután 14 órakor folytatják a képviselők. (MTI) Carlos az NDK-ban is menedékre talált Peter-Michael Diestei keletnémet belügyminiszter szerint számos nemzetközi terrorista, köztük a venezuelai származású Carlos talált menedéket. és készült következő merényleteire az NDK-ban a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években. A miniszter —, amint a Bild című nyugatnémet lapnak adott nyilatkozaté(Folytatás az 1. oldalról.) A ma még problémás feladatok közé tartozik az, hogy az egységesítés szociális kérdései mindeddig háttérbe szorultak. A közeledés Európához tehát sokoldalú. Az európai szabad kereskedelmi társulás országainak helyzete annyival előnyösebb, hogy a társadalmi berendezkedésük megegyezik a legfejlettebbekével. Ebből is következtethető, hogy előbb a szabadkereskedelmi társulás országai és aztán a közép-európai országok léphetnek az európai gazdasági tömörülésbe. Az előadó utalt arra is, hogy ma csak egy jó reál - és regionális politikával lehet a „kívánatos” cél irányába haladni. A szabad kereskedelemmel együttjáró társulási ban elmondta — a Stasi, a volt állambiztonsági titkos- szolgálat aktáinak tanulmányozása nyomán jutott erre a következtetésre. Valószínűnek nevezte, hogy még ebben a hónapban fél tudja tárni azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján bűnpártolás miatt vádat emelhetnek ez ügyben az NDK volt vezetői ellen. Tomegállapodásokra van szükség. Nyugat-Európa legfejlettebb tizenkét országa mellé csak az Európai Parlament döntése után csatlakozhatunk. Hiába van meg a jó politikai akarat. Ez a folyamat is időigényes, tárgyalási sorozatok következménye, és úgy látszik, hogy még az 1995-ös csatlakozás is veszélyben van. Kapcsolódó kérdésre válaszolva, az előadó kifejtette, hogy a fejlett országokon belül is vannak feszültség- pontok: fíancia, spanyol, olasz, ír tényekre utalt, ám a trend a feszültség csökkenése irányába mutat. Az átmenet Csehszlovákiában sem akadálymentes — hallottuk az egyik felszólalótól, aki utalt a hétfőn bejelentett áremelésekre is, vábbi lehetséges vádpontként említette az emberölésben való cinkosságot. Diestei szerint egyértelműen kitűnik a Stasi-akták- ból, hogy Erich Mielke, az állambiztonsági szolgálat volt vezetője bűnös az ügyben. A belügyminiszter valószínűnek tartja Erich Honecker volt államfő és pártvezető vétkességét is. amely ennek kifejezője. A felszólaló hiányolta, hogy az európai közeledés feladatai között a helyi önigazgatási, önkormányzati lehetőségekről eddig kevésbé esett szó, pedig létezik az Európai Városok Tanácsa is. — Megtanulni, kis közösségekben élni és együttműködni, nemzetközivé tenni a közigazgatást, ez is feladatunk — hangsúlyozta. — Európai szociálpolitikára van szükség, a demokratikus társadalom, csak erős szociálpolitika segítségével alakulhat ki, mely. új tartalmú szociális szolidaritáshoz, segítségnyújtáshoz juttat... A csehszlovák fiatalhoz hasonlóan, számosán kértek szót, mely a tegnapi napot is sikeressé tette. Rácz András A megyei tanács vb-ülése \ Ellentétes vélemények a világkiállításról A Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap kilencórai kezdettel tartotta ülését. Napirendjén hét téma várt megvitatásra, illetve elfogadásra. iA vb-ülésén első ízben vehettek részt meghívott vendégként a parlamenti pártok megyei képviselői. A jelenlévők tájékoztatót hallgattak meg a lakosság hatósági ügyeinek intézéséről. az igazgatási társulások tevékenységéről. Két jelentés is elhangzott': a bátony- terenyei Ádám Zsigmond nevelőotthonban tapasztalt hiányosságok megszüntetéséről, valamint a megyei intézmények működési feltételeinek felülvizsgálatáról. Javaslatokat fogadtak el a megyei lakástámogatási hitelkeret tartalékának felosztásáról és jóváhagyták az Ipari Szövetkezetek Nógrád Megyei Szövetségének alapszabályát. A legnagyobb érdeklődés az 1995. évi világkiállításra való felkészülés megyei feladatairól szóló előterjesztést kísérte. Dr. Halaj Ignác főosztályvezető emlékeztetett rá, hogy a magyar korrhány szándéknyilatkozatának megfelelően a Nemzetiközi Kiállítási Iroda döntése alapján 1995-ben a világkiállítást Bécs és Budapest helyszínen rendezik. Megyénk adottságait a rendezvényhez való kapcsolódáshoz közepesen kedvezőnek ítélte. Többek között szólt a felkészülés megyei feladatairól, a megyei programkínálat kialakításáról, a világkiállítással is összefüggő különböző fejlesztésekről. Végezetül a végrehajtó bizottság javaslatát terjesztette elő, mely szerint szükséges létrehozni egy ideiglenes jelleggel működő, a „Vi- lágkiálllítás Nógrád Megyei Koordinációs Bizottságot”, mely az új önkormányzatok megalakulásáig látná el tevékenységét. Az előterjesztéshez többek között hozzászólt Gusztos István az SZDSZ képviseletében. Pártja véleményét tolmácsolta a témában, miszerint „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka". A világkiállítás vállalását ellenezte, mondván: költségvetésből nem lehet kivitelezni, hitelekből pedig nem szabad. Véleménye szerint a megyei ideiglenes bizottság létrehozására sincs szükség. Az MDF képviselői a világkiállítás megrendezése mellett voksoltak,' s véleményük szerint vállalkozói alapon kell jól megszervezni. Az MSZP véleménye szerint tisztességesen kell felkészülni, és a világkiállítás kínálta lehetőségek során Nógrád megye gyorsított ütemben felzárkózhat az ország fejlettebb részeihez. A végrehajtó bizottság tagja, Szalai László szerint az előterjesztést nem a felkészülés megyei feladataként, hanem vb-állásfoglalásnak kell elfogadni. Szerinte a világkiállítás kérdése még népszavazás tárgya is lehet. . . Végül is dr. Körmendy Józsefnek, a Nógrád Megyei Tanács elnökének az indítványozására a végrehajtó bizottsági tagok egyhangúan elfogadták egy szakbizottság létrehozását a világkiállítás ügyében, s ez foglalkozik majd a végrehajtó bizottság előterjesztésével. Tiranából Prágába Isméi Gorbacsovot választották az SZKP főtitkárává Mihail Gorbacsovot választották a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárává. Az 59 éves politikus, aki egy személyben a Szovjetunió elnöke is, másodszor lett a szovjet párt vezetője. Az SZKP XXVIII. kongresszusának küldöttei kedden nyolc személy jelölését vitatták meg, de. hatan visz- szaléptek, elsősorban Gorbacsov javára, így a szovjet vezető végül Tyejmuraz Avalianyival, Kiszeljovszk város pártbizottságának első titkárával maradt versenyben. A küldöttek előtt nyolc óra után hirdették ki a választások eredményét. Eszerint Gorbacsovra 3411 küldött szavazott, ellene 1116 voksoltak. Avalianyi 501 támogató szavazatot kapott, ellene 4026 szavaztak. A szervezeti szabályzat módosítása értelmében a főtitkárt most választotta meg először a kongresszus, nem pedig a Központi Bizottság. Újabb menekültek További két kubai állampolgár menekült be Csehszlovákia havannai nagykő- vétségére. A külképviselet sajtóattaséja kedden közölte, hogy két diák hétfőn délután átmászott a nagy- követség kerítésén és politikai menedékjogot kért. A nagykövetségen így hét kubai menekült tartózkodik. Kisvállalkozás keres SZTK-ügyintézésben is jártas munkaügyi előadót másodállásban. Tel.: 13-782. Keddre virradóra elhagyta Albániát a tiranai nagykövetségeken levők első csoportja: a csehszlovák diplomáciai képviseletre menekült 51 albánt Havel elnök különgépe vitte Prágába. Diplomáciai források szerint Tiranában nyugodt a helyzet, de az érintett diplomáciai képviseleteknek továbbra is gondot okoz" a menekültek ellátásának megszervezése. A tiranai külképviseleteken még mindig mintegy hatezer menekült zsúfolódik össze. (Reuter) A Salgótarjáni üveggyapot Rt. pályázatot hirdet közgazdász munkakör betöltésére. A részvénytársaság önálló külkereskedelmi joggal rendelkező magyar—japán vegyes vállalat. Feladat: korszerű devizapénzügyi, tőkepiaci tőzsdei műveletek elsajátítása és gyakorlati alkalmazása, valamint számviteli feladatok ellátása. A munkakör betöltésének feltétele: — közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség,- erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek a frissen szerzett pénzügyi szakos diplomával, valamint az an- golnyelvtudással rendelkezők. Bérezés: megegyezés szerint. Felvételt követően 2-3 hónapos időtartamú betanulást biztosítunk egyik nagy bank szervezeti keretei között. A pályázatokat a hirdetés megjelenését követő egy héten belül önéletrajzzal és az iskolai végzettséget bizonyító okiratokkal a Salgótarjáni üveggyapot Rt. címére kell megküldeni: Salgótarján, Budapesti út 31. 3104. Telefon: 32/11-409. Mélyhűtőket kínál jelentős engedménnyel július 14-ig a szécsényi Skála Áruház. 300 literes Gorenje 400 literes Gorenje 350 literes Elin Hűtőládák: 30 200.- Ft helyett 25 200.- Ft 31 900.- Ft helyett 26 400.- Ft 32 500.- Ft helyett 29 200.- Ft 200 literes Elin 300 literes Gorenje Szekrények: 30 500.- Ft helyett 26 500.- Ft 36 300.— Ft helyett 32 300.— Ft Nyári egyetem ’90