Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-07 / 81. szám
6 IZEHUmj 1990. JÚLIUS 7., SZOMBAT A rr 1 rf 1 t • •• rr • r rr\ művelődés jovojerol Gyakorlati európaiság Balassagyarmaton A szerkezetváltás vétlen gyermekáldozataiért A balassagyarmati 217. Számú Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet a Nógrád megyei szakmunkásképzés második legjelentősebb bázisa, a hároméves képzésben az első. Egyebek között mutatja ezt a létszám, 1200 tanulót oktatnak itt húsz szakmára, valamint a rendkívül szórt ipari környezetben elhelyezett gyakorlati oktatóhelyek egész sora. Arató Jánosnak ez az első munkahelye, 1067-től itt tanít, 1988-tól igazgató. A napokban érkezett vissza az NDK-ból, ahol a szakképzést tanulmányozta. Milyen céllal? — Két tannyelvű szakközépiskola előkészítésén munkálkodunk ahol a gyerekek famegmunkáló technikusi szakon német tananyag fel- használásával tanulják majd a szakközépiskolai ismeret- anyagot, a fő szakmai tantárgyat, a közismeretiekből pedig a kiválasztott tárgyakat, például a fizikát és a matematikát — mondja. — Természetesen, kiemelten magas (heti 8—10) óraszámban oktatjuk a német nyelvet, a nyári gyakorlatot pedig az NSZK termelőüzemeiben teljesítik a tanulók. — Az országban 3—4 helyen más szakmákban már működik ilyen szakközépiskolai kísérleti osztály, például Barcson, Szombathelyen és másutt. Ezekre többszörös a túljelentkezés. Balassagyarmaton miért éppen ezt a szakmát választották? — A bútorgyártó szakmában sok a német anyag, műszaki technikáról, alapanyagokról, gépekről, technológiákról egyaránt szó van, ezért döntöttünk így. Szakoktatási intézményvezetőként én az európaiság tartalmán azt értem, hogy elterjedt európai nyelven oktassunk gyerekeket nyugat-európai szakmai színvonalon. Először egy osztályt indítunk 25 tanulóval az 1991/92-es tanévben. Ennek előkészítésén dolgozunk. Ez tehát egy kicsit távolabbi — bár nem távoli — terv. Érdemes azonban azt is megvizsgálni, hogyan gondolkodik Arató János igazgató, ez a bölcsészkaron magyar—történelem szakot végzett tanár, aki a legtevékenyebbek közé tartozik Nóg- rádban, eredményei okkal váltanak ki elismerést, hiszen iskolája úgy fejlődik, hogy közben egyre roszabb anyagi körülmények közepette dolgoznak. A csökkenő támogatás ellenére hogyan lehet ezt elérni? — Az iskola úgy nevel és oktat, hogy közben vállalkozik és termel — hangzik a válasz. — Régi koncepcióm, lehet ágy vállalkozói tevékenységet vinni az iskolába, hogy a pedagógiai, szakmai célok nem sérülnek sőt új színt kapva erősödnek. Amelyik szakmában lehet, ott mi megpróbáljuk „éles” feladatokkal ellátni a gyerekeket, a pénzt pedig oktatás- fejlesztésre fordítjuk. Például az iskolabútorokat a gyerekek csinálták, az összes karbantartó, építőmunkát ők végzik, évente ők festik ki az iskolát, és így tovább. Gyerekeink között sok a nagyszerű manuális tehetség. A társadalom nagy bűne, hogy Szakképzésünknek csak ilyen * körülményeket tud nyújtani. Például az. hogy a tehetséges gyerekek nem találkoznak az oktatásra „lebontott” csúcstechnológiával. Pedig a maguk által teremtett világban olyan értékek létrehozására képesek a jelen körülmények között is, amelyeket nem lehet helyettesíteni, mással kiváltani. Például iskolai tanműhelvek épülnek így. fillér nélkül vagy nagyon kis támogatással. Ezekre szükség is van, a vállalatok egvmás után teszik gyerekeinket az utcára, mert megszűnnek, és a csődeljárás közepette a tanulók jövője jelenti számukra a legkisebb gondot. A következő öt évben fel kell készülnünk arra, hogy a fel- épitendö iskolai tanműhelyekbe fogadjuk a szerkezet- váltás vétlen gyermekáldozatait. Hiszen ma is, a jövőben pedig még inkább olyan gyorsan változik a vállalatok gazdasági helyzete, hogy fel kell bontani a szerződéseket. Teendőinket így a napi gazdasági változások szabják meg; állam, vállalat, szakképzés viszonyát a lehető legsürgősebben stabilizálni kell. A gyerek nem ihatja meg annak a levét, amihez neki semmi köze nem volt. Ehhez központi segítségre van szükség. Ezt meg is igényeltem. például a központi szákképzési alapból tanműhelyépítéshez. Nem viselheti sem a gyermek, sem egyedül az iskola az idő terhét. Arató Jánosnak van erkölcsi alapja ahhoz, hogy kérjen. Hogy csak néhány példát említsünk, saját erőből ruhaipari anyagismereti laboratóriumot teremtettek meg, egy 16 munkahelyes számítástechnikai szaktan- termet létesítettek C—64-es és IBM számítógépekkel, hat szakma számára hoztak létre tanműhelyt fél év alatt, és akkor még nem is szóltunk kiemelkedő kulturális vállalkozásaikról, a tehetség- gondozásban elért kiváló eredményekről. Most szeptemberben egy ruhagyártó műszaki szakközépiskolai osztályt indítanak. A már létező képzési formákon és a tervezetteken kívül jövőre szeretnék megszervezni a szociális célokat is szolgáló kísérletüket, ahol a gyerekek például kertészkedést, parképítést, háziasszonyi ismereteket tanulnának. Mindenekelőtt azon fiatalok számára jelent ez nagy segítséget, akik mindenhonnan kiesnek. így a társadalomba, a munkamegosztásba való beilleszkedésük különösen nehéz. T. E. Részlet az Országos Közművelődési Szakmai Tanács május 31 -ei felhívásából: „A művelődési szakértelem olyan értelmiségi jelleget öltött az elmúlt évtizedekben, melyek garantálni tudják a kultúráiig intézmény- hálózat hármas funkcióját: az értékőrzést, a kultúraközvetítést és a társadalomfejlesztést... Hitünk szerint a könyvtárosok, népművelők, muzeológusok és levéltárosok munkája nélkül — vagy annak átgondolatlan korlátozásával — az iskolában dolgozó pedagógusok alapozó Az alkotmány 70/f. § első bekezdése: „A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot." A 2. bekezdés pedig így szól: „A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével. az. ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, to- vábbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg." Ebben a cikkelyben keresendő a probléma gyökere. Ugyanis, ha biztosítja a Magyar Köztársaság a művelődéshez való jogot az állampolgárok számára (a szórendet szándékosan fordítottam meg), akkor ez egyben fölveti azt az alapkérdést is. hogy ennek milyen feltétel- rendszerét garantálja. Dr. Fodor Péter, a Művelődési és Oktatási Minisztérium fő- osztálvvezetője így vélekedik az alkotmányos jogfosztásról: „Konfliktusunk a jogalkotás értelmezése után következett be. Az alkotmány ugyanis azt fogalmazza meg, A közművelődés alkotmányos jogíosztottsága — a mindenkori jogállamiság megközelítésében — bibliai érvényű megfogalmazás: amíg fönnáll, alapja minden későbbi döntésnek. Ilyen értelemben, az önkormányzati törvénytervezet szövegében. ezzel ellentétes cikkely nem fogalmazható meg. Honi törvényalkotásunk ebben a vonatkozásban sem okozott munkája csak zsákutcába vezetheti a felnövekvő nemzedéket... Szakmáink társadalmi helyzetének stabilitása ezért a kormányzati és a jövendő önkormányzati döntéshozók halaszthatalan felelőssége." Hogy törvényalkotásunkban mennyire megalapozatlanok a fenti gondolatok, azt bizonyította az a tanácskozás is, melyet Bátonvterenve Barátainak Köre és a Megyei Közművelődési Központ szervezett, s amelynek a kis- terenvei művelődési ház adott otthont. hogy az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg a közművelődéshez való jogot. Ebből az derül ki, hogy a magyar állam — állampolgárai számára — arra vállal egyértelmű alkotmányos és ezzel párhuzamosan pénzügyi garanciát. ami az oktatással összefügg. Ez a megfogalmazás azt is jelenti: semmiféle iskolán kívüli művelődés, vagy a társadalom műveltségi állapotának érdemi változása, az oktatás állapotának minőségi javítása és javulása nélkül nem fog bekövetkezni. Vagyis. 1990-ben a magyar állam és annak alkotmánya a kultúra területén semmilyen dologi kiadásra nem vállal kötelezettséget. Tehát, ami az oktatáson túl van. úgy látszik, nem számít. Márpedig a kultúrát egységes tartalmi-formai struktúrának kell tekinteni: az oktatás bármely foka éppúgv idetartozik. mint az iskolán kívüli művelődés, Tehát, ugyanazon pénzügyi preferenciajogok — ha úgy tetszik, normatívák — illessék meg.” csalódást. Az „önkormányzati törvényjavaslat” ide vonatkozó részében is csupán ennyi szerepel: „...közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység támogatása...” Igen ám, de miből? A dolog kétélű. Egyrészt — a gigantomániából eredően — olyan intézmények működnek ma a „kultúra csarnokaiként”, amelyek fenntartása meghaladja majd az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeit. Sajnos a mecenatúra sem jöhet számításba, mivel nálunk nem létezik olyan adózási forma, amely érdekelté tenné az adott polgárt alapítványok vagy pénzforrások létrehozására. Éppen ezért nem ^kétséges, ha választani kell a leendő ön- kormányzatnak csatorna és kultúra között, akkor melyik mellett voksol majd... tjr Civil és metódus A tanácskozás másik meghívott vendége, dr. Csalóczky György, a Belügyminisztérium főosztály vezető-helyette- se volt, aki a következőket mondta: „Tökéletesen tisztában vagyok azon joghézagok problémáival, ami ellen a tanácskozás résztvevői tiltakoznak. ök alapvetően a rossz törvényhozást szeretnék megelőzni azzal, hogy ,a parlamenti vita előtt hív-f ják fel a figyelmét minden érintettnek. Én is abban bízom. hogy a jövőben sem a politika, sem az ideológiai monopólium, sem pedig a helyi hatalmak ne lehessenek megalázói annak a szakértelemnek, amelyet ők képviselnek. Ehhez természetesen jogi garanciák kellenek. Éppen ezért meggyőződésem, hogy az »önkormányzati törvényjavaslat« parlamenti vitája odáig is elvezethet, hogy akár ötven százalékban módosulhat a dokumentum szövege és tartalma. Márcsak azért is. mert politikai kompromisszumként ez a törvény előbb készült el, mint a gazdasági. Tehát, olyan önkormányzati törvény elfogadására van szükség, amely már most alkalmazkodik a leendő önkormányzati privatizációhoz.” Már 1968-ban kiderült, hogy az embereknek van gazdasági érdekeltsége. Ez azonban (akkor) nem párosult azon tudati érdekeltséggel, miszerint ennek van műveltségi feltétele is. Éppen ezért, ha a mostani törvényalkotás anyagi kérdéssé egyszerűsíti a közművelődési intézmények és az adott önkormányzat viszonyát, akkor attól tarthatunk, hogy a „monetáris terror” javára billen a mérleg. — szőke — Csatorna vagy kultúra Alkotmányos jogfosztás mm mmm&m mm mm » s Felhők a nyári égen Tombol a nyár, a szabadság, a pihenés, a kikapcsolódás, a nagy szerelmek ünnepi évszaka. Boldog vízparti lubickolás, simogató napfürdőzés, langyos és fülledt éjszakák csábítják a munkában és tanulásban elfáradt emberek ezreit. Vannak azonban akik felett komor felhők árnyékolják a kék eget. A kánikulában reménytelenül járják a várost, a megye falvait. izzadtan keresik boldogulásuk lehetőségét, a továbblépés útját. ök azok, akik ez év nyarán hagyják el az iskolapadokat, akik szorongva lépnek az egyre vészterhesebb „nagybetűs életbe”. Tizennyolc-tizenkilenc éves középiskolások, huszonéves diplomások kezdik pályájukat a munkás hétköznapok párás dzsungelében. Legnagyobb gondja azoknak a gimnazistáknak van, akik nem tudnak bekerülni semmilyen egyetemre, főiskolára, így I vagy átmenetileg, vagy véglegesen szeretnének elhelyezkedni olyan munkakörben, ahol hasznosíthatják az eddig tanultakat, s amely lakóhelyüktől sincs elérhetetlen távolságban. A gimnáziumi tanulók közel egvharmada esélytelen arra, hogy felsőoktatási intézménybe kerüljön, s csak alig | valamivel több mint egyharmaduk tesz biztosan sikeres felvételi vizsgát. A többieknek vagy sikerül, vagy nem. Jelentős tehát azoknak a tanulóknak a száma, akik olyan munkalehetőséget keresnek, amelyeket szakma nélkül, középiskolai végzettséggel betölthetnek. A salgótarjáni Madách Gimnáziumból a tavalyi évben a felsőoktatási intézménybe jelentkezett 27 tanulóból 14-et vettek fel, a maradék kénytelen volt valamilyen pénzkereseti lehetőség után nézni. S ez az arány — Fekete László igazgatóhelyettes szerint — az idén csak rosszabb lesz. Öt kérdeztem, mit tehetnek az így kimaradó diákok? — Sajnos azoknak, akik gimnáziumi érettségivel keresnek munkát valóban sok nehézséggel kell szembenézniük. A megye intézményeiben megközelítőleg sincs- annyi megfelelő állás, amennyi diák elhagyja az iskolapadot. — Segíthet itt valamit az iskola? — Valamit igen. Bekérjük a vállalatoktól az álláshelyeket és tájékoztatjuk a gyerekeket a lehetőségekről. így egy részük talál megfelelő munkahelyet. Segítséget jelent az is, hogy az ipari szakmunkásképző intézet érettségizettek számára indított szakmunkásképző tanfolyamain is tovább lehet tanulni. A Nógrád Megyei Munkaügyi és Pálya- választási Tanácsadó Intézetben gimnazisták számára 16 munkahelyet kínálnak, ebből 15-öt Balassagyarmaton. Emellett betanított jellegű munkakörökből választhatnak a végzettek, de itt semmit sem kamatoztathatnak az eddig megszerzett tudásukból. Sajnos, a munkanélküliség néme már nemcsak a szakmanélkülieket fenyegeti. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben a bolti eladó szakon végzett 23 tanulóból a szakmunkás- vizsga idején mindössze négynek volt munkahelye. Talán országosan is jobban állunk a diplomások elhelyezkedésének megoldásával. Ez azonban nem azt jelenti, hogy velük minden rendben van, s könnyed kézlegyintéssel elintézhetjük nehézségeiket. Fekete Gyula, a munkaügyi és pályaválasztási tanácsadó intézet vezetője tájékoztatott arról, hogy az 1350 fő munka nélküli segélyezett 4 százaléka, azaz több mint 50 fő felsőfokú végzettségű. Számukra létkérdés a foglalkoztatás, a velük való törődés. Adatok ugyan nem állnak rendelkezésemre, de tapasztalataim és a nem hivatalos úton szerzett információk azt bizonyítják, hogy a természettudományi, reálképesítéssel rendelkező pályakezdők és pályán levők könnyebben találnak megfelelő munkahelyet, mint a humán vagy ahhoz közel álló képzettségű fiatalok (ilyennek tekintem a pedagógusokat is, bármilyen szakosok), bár itt is lehetnek, s vannak is kivételek. A legtöbb gondot nem is az állások kis száma, inkább a munkalehetőség és az egyén elképzelései közötti feszültség okozza. Ha a pedagógusok helyzetét figyeljük, azt láthatjuk, egymás mellett léteznek betöltetlen státusok és munka nélküli tanárok. A két legjellemzőbb eltérési pont a munkahely és a lakóhely, a keresett és kínált szaíkpár között van. Vincze Béla, a Nógrád Megyei Tanács művelődési, ifjúsági és sportfőosztályának munkatársa mondta el a kezdő tanárok idei problémáit: — A területi megoszlást tekintve azt mondhatom, hogy a városok iskolái telítettek, így valójában inkább csak a községekben és a kis falvakban keresik a pedagógusokat. Lakást azonban nagyon kevés helyen tudnak biztosítani, így sokan nem vállalják az ottani munkát, mert egyszerűen lehetetlen a bejárás. A szakpárok keresettségében is felborult az egyensúly. Nagyon keresettek a nyelvszakos tanárok, a testnevelők, az ének-zenét tanítók. A demográfia eredményeképpen szinte alig van igény az óvónőkre és tanítókra. A földrajz—biológia, magyar—történelem szakos tanárok és persze az oroszt tanítók is nehezen kapnak munkát. Hangsúlyozom, nem arról van szó. hogy egyáltalán nincs állás — különösen a tanári állásokat tekintve —, hanem hogy az iskola nem képes olyan feltételeket teremteni, amellyel be- tölthetné a szabad státust. Az egymásnak nem megfelelés azonban nemcsak a pedagóguspályára jellemző. Még nem beszélhetünk tömeges munkanélküliségről, még nem járkálnak az utcán „szendvicsemberek”, még nincs öngyilkossági hullám. (Lásd 30-as évek ) Az állástalanok még kisebbségben vannak. De ha ez az ország oly lelkesen vállalja fel a kisebbségekkel való törődést a határon innen és túl. ha a nyelvi, nemzeti kisebbségek sorsa oly fontos számunkra, tálán jó lenne több figyelmet szentelni azoknak is, akik valamilyen más okból szorulnak perifériára határainkon belül. Addig cselekedjünk, amíg nem vállnak fenyegető többséggé. Lénárd Tamás
