Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-07 / 81. szám

1990. JÚLIUS 7,, SZOMBAT tuzpnnu 5 film/,/r,/ Halálos 2. Richard Donner jó ren­dező. Ezt igazolják a film­jei is. Az 1976-ban forga­tott, nálunk is nagy sikert aratott Ómen, a két évvel későbbi Szuperember, vagy a Belső mozdulatok. A leg­jobban sikerült alkotása vételek a publikum oldalá­ról, az év legjobb USA bűn­ügyi filmje kitüntető cím odaítélése a kritikusok ré­széről. Nem vitás: a Halá­los fegyver a műfaj egyik korszakos, klasszikus alap­műve, amely minden ma­azonban kétségkívül a Ha­lálos fegyver. Az 1986-ban, Mel Gibson és Danny Glo­ver főszereplésével készült film valódi remekmű. Nem mindennapi sikerként a kö­zönség és a szakma köré­ben is egyértelmű elisme­rést aratott. Hatalmas kö­zönségsiker, fantasztikus be­gára valamit is adó mozi­rajongó tetszési listájának élén szerepel. Ezért nem kellett volna vállalnia Donnernak a foly­tatás rendezését. Mert tö­kéletesre sikerült az első rész. Ezzel olyan magasra került a léc, amit másodjá­ra átugrani — nem túl­szárnyalni, hiszen a csúcs­nál többet és magasabbat nem lehet elérni — lehe­tetlen feladatnak tűnt. Hi­szen ami örök, az egyszeri és — megismételhetetlen. Richard Donner közel fél év vívódás után elvállalta a folytatást. Győzött a pénz hatalma. Sokat tapasztalt, profi szakember lévén tudta, hogy az első rész színvona­lát nem tudja ismét szalag­ra vinni. Gyenge utánza­tot, sémafilmet pedig nem akart készíteni, fgy hát azt tette, amit tehetett: mást csinált. Teljesen mást, mint az első epizódban. Renge­teg humort, tréfát, bohóc­kodást vitt a folytatásba. Mind a 105 percet uralja a könnyedség. A lazaság. Min­den jelenetben ott van egy kis cinkos mosoly: nem kell ezt olyan komolyan venni! Hiszen ez csak mese. Az. Mese. A jók megbün­tetik a gonoszokat és min­den megy tovább a maga útján. Nagyon egyszerű ez, de a néző mindezzel nem törődik. Hiszen a két fő­szereplő ezúttal is elsőran­gú teljesítményt nyújt, a fényképezés ezúttal is ki­fogástalan, az akciók ezút­tal is lélegzetelállítóan ki­munkáltak és a zene is re­mek. A film tehát jó. Az első résszel történő összehason­lítás azonban elkerülhetet­len. Ahhoz képest a Halá­los fegyver 2. már csak egy film. Egy a sok közül. Ami­ből tizenkettő egy tucat. Szilágyi Norbert Kétnyelvű névtáblák Szlovákiában? Gyakran utazom Salgó­tarjánból Dél-Szlovákiába, főleg a Medvesaljót és Ri­maszombat környékét isme­rem. Ősi 'fnagyar falvakon haladok át, de a falvak ne­vét csak szlovákul olvashat­tam mindeddig: Siatoros, Razdovce, Cakanovce, Be­ilina, Filakovo, Camovce, Surice, Hajnácka, Gemers- ke, Jablonec, Nova Basta, Studena, Ode.jova... Hány magyar autó suhan erre s a tájékozatlan vezetője nem tudja, hogy a falvak sok évszázados neve így hang­zik: Sátoros, Ragyolc. Csá­kányháza, Béna, Fülek, Cso­rna, Sőreg, Ajnácskő, Al- mágv, Egyházasbást, Med- veshidegkút, Dobfenek, Vár- gede. Most, hogy szabadabb sze­lek fújdogálnak Szlovákiá­ban is, három falu szélén már ott csillog a magyar név is, mégpedig Balogfal­ván, Egyházasbáston, és Várge.dén. Bizonyára lelkes magyarok készítették, a szlovák név alá rakták, így jelezve a közakaratot. Csakhogy Várgedén nem tetszett a magyar falunév valakinek. A gyűlölet ke­zébe adott egy festékszórót, és telefröcskölte a magyar táblát. Pár nap múlva egy kemény magyar lopakodott arra az éj leple alatt és bosszúból a szlovák nevet tette olvashatatlanná. Mi értelme a festékhábo­rúnak? Magyarországon 1— egy­két évtizede — megszo­kottak a kétnyelvű felira­tok. Békésen megférnek egy­más meJlett. Ebben tényleg követhetnék a tót atyafiak a jó palócok példáját. Nagy Zoltán Közös érdekünk: Ne a tűz arasson! Gseppben a tenger — mondják azért, hogy az al­kotórész sem különböz­het az egésztől. Sebzett az ország gazdasága, s ennek következményei, mint a té­nyek igazolják, érezhetők a tűzvédelem területén is. Még bennünk él a ko­rábbi kifejezés, miután egy- egy ellenőrzés kapcsán a jegyzőkönyvekben azt rög­zítették, hogy „elfogadható szint”. A hivatalos minősí­tés annyit jelent, hogy a dolgok mehetnek a maguk útján. Tehát jobb mint az elmúlt évi, de nem olyan, mint az elvárás... Közismert, hogy megyénk néhány térségében a mező- gazdaság a meghatározó. Az rákövetkező hetek a legna­gyobb erőpróbára késztetik megyénk termelőszövetke­zeteit, az állami gazdaságo­kat. Sajnos, csak a betaka­rítás közben kerülnek a fel­színre a megelőző tűzvéde­lem hiányosságai. Nógrád megyében évente 15—20 tűz keletkezik aratás közben, a gabonában, és a gépekben keletkezett kár milliós nagyságrendű. Az is közismert, hogy a tűzeseteknél közrejátszik az elöregedett, nem megfele­lő műszaki állapotú gép­park. Űj erőgépek vásárlá­sára a mezőgazdasági üze­meink nem vállalkoznak, így ez évben is az erőgé­pek, és a betakarítógépek többsége a „száz forint ér­tékben nyilvántartott”. Szakemberek sokasága pró­bálja működőképes álla­potban tartani őket, gyak­ran olyan alkatrészek pót­lásával, amely később tűz­kárt is előidézhet. Csak egy példa: az NDK*s fűkasza egyik ékszíjából csak ma­gyar gyártmányú kapható, s bár „papír szerinti”, még­is alkalmazása eddig már számtalan tűzesetet idézett elő. Bízunk abban, hogy az aratás szervezői, a gépek kezelői és mindazok, akik a nyári gabonabetakarításban részt vesznek, ismerik a tűzvédelmi szabályokat. In­tő példa viszont az, hogy az eddigi tűzesetek szakvizs­gálatából az tűnik ki, hogy nagy részük megelőzhető volt: azokat gondatlanság, felelőtlenség idézte elő. Mi, az elkövetkező idő­szakban arról szeretnénk tá­jékoztatni. hogy a legna­gyobb mezőgazdasági mun­ka — az aratás — tűz ese­tek nélkül zajlik megyénk­ben. A változás jele, hogy az állami tűzoltóság szakem­berei az aratás előtti gép­szemléken nem a számon* kérő — ellenőrző hatóság­ként vettek részt, hanem je­lenlétüket a szakmai taná­csok adására, a megtörtént tűzesetek okainak a bemu­tatására, érzékeltetésére használták föl, azért hogy újra ne ismétlődhessenek. Tudjuk, Hogy a tűzvédel­mi ismeretek fölfrissítése, törvényes kötelessége a munkáltatóknak, és a mun­kahelyi vezetőknek. Mind­ez akkor eredményesebb, ha gyakorlatiasan hajtják vég­re. Közös érdekünk, hogy az aratás időszakában ne a tűz, hanem a gépek vé­gezzék a „betakarítást”. Kö­zös érdekünk, hogy a meg­termelt kenyérnekvaló és a takarmánygabona minden szem a magtárba kerüljön, és ne a fekete pernye em­lékeztessen a gondatlanság­ra. R. A. Archív-fotók Önnek milyen a közérzete? Tanulni a jobbtól soha nem szégyen. A fenti kérdésre felel­hetné azt is dr. Vekszler György fő­orvos, hogy a napi roha­nástól függetlenül, egészen tűrhető. Ebben minden bi­zonnyal belejátszik az is, hogy a baleseti sebészet vezetője a közelmúltban érkezett haza Bécsből, két hónapig tartó szakmai ta­pasztalatcseréről. Az ott töltött nyolc hét alatt sok érdekeset látott, hallott. Miként dolgoznak az oszt­rák baleseti sebészek, a munkájuk során szerzett tapasztalatokból mit és hogyan lehet itthon hasz­nosítani? Ezekről beszél­gettünk Vekszler főorvos­sal. — Hogyan került sor utazására? — A mai baleseti sebé­szet már nem csupán a csonttörések hagyományos helyretételét jelenti. Ki­alakult egy olyan irány­zat, amely bizonyos töré­seknél a lemezes csontmű­téteket alkalmazza. Vagyis olyan módszereket kerestek — ezt még is találták —, hogy csavarral, szöggel, le­mezzel rögzítik az eltört csontokat, milliméteres pontossággal illesztve ösz- sze azokat. Így lerövidít­hető a gyógyulás ideje is. Ezeknek a módszereknek a kidolgozására alakult meg jó harminc esztendő­vel ezelőtt egy svájci mun­kacsoport, amelynek szak­emberei a csontegyesítő műtétek kérdéseivel fog­lalkoznak. Ez a nemzet­közi csoport ösztöndíjat biztosít a világ sok or­szágának, köztük Magyar- országnak is, hogy a honi baleseti sebészek megis­merhessék a legkorszerűbb gyógyászati eljárásokat. Ilyen ösztöndíjat kaptam én is, két hónap időtar­tamra. — Hogyan teltek a bécsi napok? — A városi kórház bal­eseti sebészetén tanulmá­nyoztam az ottani orvosok napi munkáját. Egyébként az osztály vezető főorvosa a magyar származású Vé­csei Vilmos professzor, nem volt ismeretlen szá­momra, hisz' ő gyakran vesz részt magyarországi orvoskongresszusokon, ahol sok érdekes előadást tar­tott már. A kórházról még annyit el kell mondanom, hogy a baleseti sebészet 166 ággyal várja a betege­ket, tehát jóval nagyobb, mint a mi 58 ágyas „bal- esetink”. A feladatom el­sősorban az volt, hogy megismerkedjek a műtétek lefolyásával, és amennyi­re lehet, bekapcsolódjak a kórházban folyó tudomá­nyos munkába. Közel hat­van műtétnél asszisztál­tam. A kollégák barátságr gal fogadtak, sikerült be-,, illeszkedni a mindennapi munkába. — Mit tapasztalt? — Sokat és sokfelét. Elő­ször is, az orvosok jobb szakmai feltételek között dolgoznak, bár a műszere­zettség hasonló. Az vi­szont a mi javunkra ír­ható, hogy egy-két fajta műtét kivételével tulajdon­képpen mi is ugyanezt csináljuk. Csak hát az em­lített feltételek... Amíg mi az egy szem műtőnkben tavaly 1034 mű­tétet végeztünk, Bécsben, a városi kórház baleseti se­bészetén öt műtőben 6 ezer 200 beteget operáltak. Amit pedig nagyon irigyel­tem, azok az úgynevezett egyszer használatos műtéti eszközök. Hogy példát is mondjak, ott természetes, hogy a műtőköpenyeket, lepedőket, maszkokat, sap­kákat, amik papírból ké­szülnek, és a kesztyűket csak egyszer veszi fel az orvos, műtét után eldob­ják. Teljes sterilitás, szin­te „zsilipkamra” választja el a műtőt a külvilágtól. A sebészek első számú rém­képe ugyanis az operációt követő szövődmény. Így a beteg jobban védhető. De az orvos védelmét is szol­gálja, hisz jóformán nincs is sebész, aki már ne esett volna keresztül a fertőző májgyulladáson. Most meg itt van az AIDS. Minden beteget „megszűrnek”, így az operáló orvos tudja, mivel áll szembe. — Mi hol tartunk ez ügy­ben? — Az egyszer használa­tos ruhadarabok, gumi­kesztyűk beszerzése nem olcsó mulatság. Az első évben ez ráfizetés, a má­sodik évben kiegyenlítődik, a harmadik évben pedig már megtérülnek a ráfor­dított pénzek. A tapaszta­lataimat leírtam, amelyek­kel rövidesen foglalkozik az igazgatótanács. Érde­kes a biztosítási rendsze­rük is. A bécsi kórházban egy beteg napi ellátása 1700 schillingbe kerül. Eb­ből hétszázat térít a bizto­sító — aki dolgozik, min­denképp biztosított —, ez­ret a városi költségvetés. — Űjfajta műtéti eljá­rással találkozott-e? — Igen, elsősorban a csípőtáji törések műtéti gyógyításának módszerei­ben. Ezeket mi is átvesz- szük, a hozzájuk szükséges műszereket már megren­deltük. — Akkor nem volt ha­szontalan az ott töltött nyolc hét? — Semmiként. A megis­mert újdonságok mellett, azért kiderült, hogy ne­künk sincs szégyellni va­lónk, a jobbtól tanulni pe­dig mindenkor érdemes. Emellett a jövőben a né­metül tudó munkatársaim­nak is lehetőségük nyílik hasonló továbbképzésre. Csatai Erzsébet Fotó: Bábel J \

Next

/
Thumbnails
Contents