Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-07 / 81. szám

1990. JÚLIUS 7., SZOMBAT imnznu 3 Más irányba világít az Új Reflektor Az Üj Nógrád július 4-i számának első oldalán je­lent meg a Rossz irányba világít az Új Reflektor cí­mű dolgozat. Vaskói' István tollából. Lenne néhány sze­rény észrevételem az egy­oldalú írás kapcsán. Természetes, hogy Vaskor István próbálja védeni a mundér becsületét. Magá­tól értetődő az is. hogy másképp látja belülről a történteket. Nem temésze- tes viszont, ahogyan teszi. Olykor cserbenhagyja jóíz­lése is. (Lásd: kempingágy!) A Springer-ügy jogilag támadhatatlan — mondom én is. De hát mi van az er­kölccsel? Az lényegtelen netalán? Semmi bajom az­zal, ha eladnak egy lapot. Ám a Nógrád régebben az MSZMP-é volt. Emlékeze­tünkben felrémlik, hogy az MSZMP-nek el kellett vol­na számolnia vagyonával, így a lapkiadó vállalattal és a Nógráddal is. Ezt nem tette meg. Ezzel a nép aka­ratát semmibe vették. Rá­adásul átjátszották a Sprin­gernek a lapot. Mari nénit Hugvagon senki nem kér­dezte meg. ugyan kell-e ne­ki az Üj Nógrád?! Kész té­nyek elé állították őt. Meg vagyok lepődve, hogy Vaskor István meglepődött, mert a távozottak szólaltak meg. Tudtommal Bayer úr elzárkózott a nyilatkozat elől. Ugyanúgy Sulyok László főszerkesztő is, aki a forgatáskor éppen moziba igyekezett. Adva volt a le­hetőség, nem éltek vele. Lehet, utólag lövöldözni ké­nyelmesebb, csak a vad már messze jár. Ne magyarázza meg ne­kem Vaskor István. hogy miért hagytam ott a Nóg- rádot. Azt én valamivel jobban tudom. Hogy távozásom nyereség vagy veszteség, azt nem tu­dom. De abban biztos va­gyok, hogy az olvasónak a lap jelenlegi munkatársai közül nem mindenki nyere­ség. A Buzafalvi Győzőt ért vádakra-rágalmakra saját maga fog reagálni. Most csak azt jegyzem meg. nem fedi a valóságot Vaskor azon állítása, hogy Buza­falvi önjelölt volt. Az első szavazáson szinte csak ő kapott szavazatot. Az egzisztenciát többször hangsúlyozza Vaskor István. Azt hiszem, itt van a ku­tya elásva. Mert egészen bizonyos, néhány ember na­gyon jól járt ezzel az üz­lettel. Az olvasó nem any- nvira. Végezetül felteszem a kérdést: hova lett a sok re­mek terv. István? (A személyi szám a cikk végén biztos valami vicc!) Ádám Tamás Springer-téma olvasói szemmel Hagyjuk nyugodtan dolgozni az újságírókat! Az MTV Üj Reflektor Magazinja július 3-án fog­lalkozott az Üj Nógrád cí­mű megyei lapunk „eladá­sával". A július 4-i szám­ban válaszolt Vaskör István újságíró. Meghallgattatott a másik fél is, de van egy harmadik fél, az OLVASÓ, aki talán a legérdekeltebb az ügyben. Ezek nevében próbálok megszólalni, mint olyan, aki köze.! negyven év óta levelezőként megis­mertem egyes személye.ket, és tényeket. Az olvasónak egv me­gyei lap esetében nem az a fontos, hogy kinek a keze­lésében van. hanem az, hogy időben és mindenről a legőszintébben tájékoztatva legyen, hazugságmentesen. Ennek a célnak jobban meg­felel egy független véle­ményeket nyilvánító lap, mint bármelyik párt irányí­tása alatt álló. Az újságírónak a munká­hoz nagyobb szüksége van a nyugalomra, mint arra, hogy hónapok óta szinte az egész ország a Springer-üggvel foglalkozzon, melyet egy olyan csoport szít, amelyik valamilyen okból távozott a lapoktól. Az Üj Nógrád jelenlegi dolgozói amennyiben na­gyobb írói szabadságot lát­nak a jelen helyzetben, te­hát nem felsőbb utasítás dönt, hanem az alulról jö­vő kezdeményezés, valamint közös akaratuk, úgy gondo­lom, helyesen cselekedtek. Az olvasó végre teljesen cenzúramentes, szabad saj­tóban szeretré az igazakat olvasni megyéjének életéről. Ennek a lap most jobban megfelel, mint a volt me­gyei pártvezetés „igazgatá­sa” idején. A műsorban az döbben­tett meg legjobban, ahogy volt kollégáikkal szemben személyeskedtek az onnan eltávozott újságírók. Min­dig azt hallottam ugyanis, hogy ők akkor is igyekez­nek megtartani egymással szemben a kollegialitást, ha más lapokhoz mennek át. Jó példa erre a Tarján! Tükör igazgató-főszerkesz­tőjének a hozzáállása, amit egyszer velem is közölt. Most viszont ország-világ előtt személyeskedésekkel is vádolták a lap jelenlegi újságíróit. Talán az irigység vezetett egyeseket, mert a lap kezd népszerűbbé vál­ni? Ádám Tamás úrról keve­set tudok. Csak hallomásból ismerem, hogy jó újságíró­nak tudják sokan, és ezt a véleményt magam is elis­merem. Buzafalvj Győzőt életem­ben kétszer láttam, azaz ta­lálkoztam vele. Egyszer még olvasószerkesztő idejében, amikor felháborodottan mentem be hozzá, mert egy írásomat szándékosan meg­hamisított az akkori főnö­ke tudomásával. 1989. X. 19-én megjelentetett cik­kemről van szó. amellyel ismerőseim körében szándé­kosan lejáratott. Helyre- igazítást nem eszközölt, ar­ra hivatkozva, hogy már ő is ismeri jobboldali beállí­tottságomat. Mikor megkér­deztem. hogy ezt mihez ha­sonlítja. netán az akkori pártvezetés „hatalmi” tény­kedéséhez, nem tárgyalt to­vább velem. Ott hagyott, mert az egyik irodában a városi pártmegbízott vár­ta. Sulyok László főszerkesz­tőt is személy szerint elma­rasztalják a műsorban. Írá­saiból nagyon régeji isme­rem, de személyesen csak a múlt évben találkoztunk. A mai napig sem tudom róla, hogy MSZMP-tag volt-e, vagy MSZP-fag-e, jelenleg? Nem az a fontos egv jó újságírónál, hogy melyik párt tagja, hanem: direkt csak azt szolgálja-e, vagy inkább az olvasót. A legbrutálisabb cenzúrás korszakban is igyekezett a jelenlegi főszerkesztő — az én véleményem szerint is — leim; az igazságot. Nem tu­dom. kapott-e életében a pártállamtól bármilyen ki­tüntetést? Csak feltételezni tudom, hogy nem. viszont az őt rágalmazó megkapta azt, hogy újságírónak mi­nősítették annak ellenére, hogy még a kollegialitás eti­kai kódexét sem ismeri. Nem tudom, és nem értem annak formáját, valóban hatalomátmentés volt-e ami •megyei lapunknál történt. Szerintem a lényeg az, hogy a megyei lap a megye olva­sóinak kívánalmait szolgál­ja és ne egyetlen párt ér­dekeit! A legfontosabb viszont, hogy a szerkesztőség új­ságírói anyagilag jobban megtalálják számításaikat, teljesen függetlenek legye­nek, mert csak így tudnak eleget tenni egész megyénk olvasótáborának. Ellenzék mindenféle egyé­ni és vagyoni hatalomát­mentést, de amennyiben az­zal senki nem követ el bűnt, a társadalom ellen, és ez­után is a bérből él, akkor' azt hiszem, mindenkinek jogában áll tisztességes úton, esetleg magasabb bért felvenni munkája után. Vi­szont a jó munkához nyu­galom, rágalmaktól men­tes körülmény szükségelte­tik. Ideje, lenne már ezt az ügyet is lezárni. Az olvasót már nevetésre kényszeríti, amikor valahol hallja az Axel Springer nevet szid­ni. Ezt a bukott apparát* csíkok teszik, de egyre na­gyobb reklámot csinálva, ezzel a fenti cégnek. Az olvasót a jó lap. és a benne lévő igazságok ér­deklik. melyet most vélnek majd megkapni, miután bé­kében hagyják az újságíró­kat, és természetesen min- de.n interjúalany csak az igazakat fogja nekik mon­dani. Mező Sándor Salgótarján Prekoncepciós műsorban nem kívántam részt venni Olvasónkkal egyetértünk: a Springer-üzlet emlegetése és az újságírók személyes indítékú végeláthatatlan tor­zsalkodása immáron nevet­séges a kívülálló számára. Egészséges társadalmi vi­szonyok között nem is igen esne mindezekről szó a nagy nyilvánosság előtt, lé­vén elsősorban belső, szak­mai dolgokról szó. De. hát egyesek másképpen gon­dolják, és az eset únos-un- talan felemlegetésével po­litikai és erkölcsi tőkét kí­vánnak belőle kovácsolni, egyúttal alkalmat látnak benne arra, hogy önmaguk radikális igazságtevő, forra­dalmi lelkületűt megmutas­sák, visszamenőleg is iga­zolva, ők már évekkel ez­előtt ugyanúgy gondolkodtak, sőt cselekedtek, mint most. Mi tagadás, nehéz Kort élünk, s ilyen időben gom­bamód szaporod(hat)nak a hősök. . . Adám Tamás egykori kol­légánk több kitételét kapás­ból cáfolni tudnánk( ■ még­sem tesszük. Először is azért nem mert oly any- nyira személyes ok-okozati összefüggéseket kellene fel­tárnunk, amelyek minden­képpen rosszízűek lennének. Másodszor: a kollektíva bel­ső élete a szerkesztőségi munkaértekezlet témája le­het, mintsem újságcikké. Végül nem kívánjuk tengeri­kígyóval úntatni az olvasó­kat. Részünkről lezártnak te­kintjük a vitát. Ha csak va­lakik nem kényszerítenek bennünket ismét szóra mint tette velünk az Üj Reflektor műsora. A Springer-üzlet diszkrét bája című riport készítője, Hortobágyi Zoltán szintén több éven keresztül a kollégánk volt, a megszó­laltatott Ádám Tamáshoz, Buzafalvi Győzőhöz hason­lóan. Egyáltalán nem biztos, hogy elfogulatlan tudott maradni. Mint ahogy szá­momra bizonyítja is az em­lített volt kollégák szere­peltetése, akiknek semmiféle közük nem volt a címben jelzett témához. Ez prekon­cepciós műsor volt a javá­ból. Ilyenben pedig nem kí­vántam részt venni. Ez a fő oka, hogy a Hortobágyi Zoltán által felkínált lehető­séggel végül is nem éltem. Ezt ő pontosan tudja... Sulyok László főszerkesztő Vasutasköszöntő N éhány évvel ezelőtt még nem kez­dődhetett másként egy ilyen írás, mint sorszámmal. Vagyis, hogy há­nyadik vasutasnapot ünnepeljük. Mióta is? Éppen azóta — az évszám nem fon­tos —, amikor az ország egykori nagyjai a szakmák, ágazatok művelőinek kijelöl­ték az év egy bizonyos napját. Néhány kivételtől eltekintve, minden hagyomány | nélkül, ötletszerűen. Erre a napra aztán szorgalmasan ké- | szülődtek „fent” és „lent”, egyaránt. A | köznép vagy kitalálta magától, hogy a | teljes napra mit várnak el tőle „szocia­I lista” felajánlásként, vagy sugallták több- | nyíre, nehogy véletlenül kimaradjon ez a passzus a forgatókönyvből. A vállalás természetesen „teljesítve, sőt túlteljesít­ve”, s az is kézenfekvő, hogy néhány | nappal határidő előtt. A legfelsőbb fórumok „izgatottan vár- J; ták” a dísztáviraton összesített ered­! ményt, mely a várakozásnak megfelelő volt, s amelyet jövőre még lehetett túl- ! teljesíteni. Első számú vezetők aztán a | nagy napon — a területet egymás között szépen elosztva — „lementek” a dolgozók közé. Zsebükben szépen fogalmazott szó- | noklatok, melyekben a mindenkori ko­| reográfia szerint, de mindenképpen illett | szólni kül-bel-párt és ki tudja még, hány­| féle politikáról, aktualitásnak megfelelően szidni és éltetni személyeket, népeket, or- | szágokat, majd pedig — lehetőleg reme­gősre alakított hangon — szemrebbenés | nélkül szembedicsérni a pódium előtt ülő, I üldögélő, vagy ácsorgó dolgozót, aki a | beszéd után végképp biztos lehetett ab­I I ban, hogy bár minden szakma minden művelőjére szükség van, de személy sze­rint ő pótolhatatlan, és mindegyiknél még | egy kicsit fontosabb, tehetségesebb, szor­! galmasabb is. Vezetőinek pedig még álmaikban is azon jár az eszük, hogy neki holnaptól még könnyebb legyen a munkája, szebb és boldogabb az élete. Mindezek után ki­osztották az obiigát borítékokat — lent vékonyát, középen vastagabbat, legfölül a legvastagabbat — és több-kevesebb „csil- logo is jutott a szerényen-büszkén ki­domborított mellekre. Végső felvonásként elkölthették a dísz- fii??,*’ mu*atllattak a most kapott borí- tekbol es feszenghettek, ha „szerencsé­jük volt — a felsőbbszintű fogadások mindenkor cserélődő díszvendégeiként. Masnap pedig már másnap volt. Szürke almos, zajos, mint mindegyik hétköznap a kővetkező jeles ünnepig. A mostani vasutasnap több szempont­ból is eltér az iménti forgatókönyvtől. No, nem azért, mintha már mindegyik ne.n?, odaülő, „hozzáértő szakmai vezető- nek” hivatalból kinevezett személyiség felállt volna a székéből. Hanem, mert en­nek a napnak nem az a legfontosabb, hogy hányadik. És egészen más a hang­vétele. Az első olyan év, amikor kímélet­lenül szembenéznek valamennyi szinten a realitással, a köznapi léttel. A közel­múltban befejeződött, nyugati szakem­berek által minden részletre kiterjedően elvégzett helyzetfeltáró elemzés végered­ménye szerint a hazai kötöttpályás (vas­úti) rendszer dolgozóinak technikai-tech­nológiai és munkakörülményei kevés ki­vételtől eltekintve, megközelítették a „katasztrofálisnak is nevezhető” szintet. Nem így fogalmaztak, de ez a lényege. Ezt érzik a vasutasok — és ezt érzi na­ponta maga az ország. A végletekig leromlott műszaki állapot, a „nullára futott” teher- és személygép­kocsik, a két állomás között naponta többször meghibásodó mozdonyok, az embertelen munkahelyi háttérkörülmé­nyek — és a valamennyiünket naponta sújtó jelentős vonatkésések, botrányosan lassú árufuvarozás, s oldalakon keresztül lehetne sorolni még. Ma mindennek le­hetne nevezni a vasutat, csak gyorsnak, pontosnak és megbízhatónak nem! És azért más ez a vasutasnap, mert az analízissel egy időben a megoldásra is szempontokat kaptak. Elsősorban azt, hogy a vasútra igenis szükség van. Kell a vasút, mert hihetetlen, de így van! — környezetbarát, takarékos, praktikus, kor­szerű. Az energiafogyasztás utaskilomé­terenként 3,5-ször kisebb, helyigénye 3- szor kevesebb, károsanyag-kibocsátása 8,3-szor alacsonyabb, zajterhelése 6,5-ször kisebb közlekedésbiztonsági mutatója 24- szer magasabb, mint más közlekedési al- ágazatoké. Árutonna-kilométerenként pe­dig még kedvezőbb a helyzet. Ez termé­szetesen optimális helyzetben igaz, de ha­zánkban is elérhető. Legfontosabb felté­tele viszont egy teljesen új közlekedés- politika kialakítása és radikális megvaló­sítása. Mindenekelőtt pedig határvonalat kell húzni az állam politikai felelőssége és a vasúti vállalkozói felelősség között. Az államnak tulajdonosi joga és felelőssége | van, s meg kell teremteni az esélyegyen- | lőséget a kötöttpályás és más közlekedési | területek között. Köteles tehát az állam- | háztartás a feltételeket biztosítani. Bele- | értve-beletervezve a végrehajtókat, vagy­is a vasutasokat is. Kiindulva abból, hogy a „vasút kizárólagosan gazdasági alapo­kon nyugvó vezetése” a vállalkozói dön- J téshozatal szabadságával, a cselekvés ön- I állóságával és vállalatvezetési független- I ségével —, mint természetes jogaival él- | ve — tevékenykedhet. Mert ez eddig nem | így volt. Nem lesz tehát „nyugalmas esti séta” a | következő évek vasutasainak élete. Kont­raszelekció hatására így kialakult, mara­dékelv szerint fizetett, indokolatlanul sokszor lejáratott seregük embertelenül nehéz feladatot kapott. Egy ország közlekedési színvonala hű | tükörképe magának az országnak. A vas­utas dolgozók létükért, megmaradásukért kell, hogy küzdjenek. Sikertelenségük az | ország bukásához jelentősen hozzájárul- 1 hat. Sikerük mindannyiuk sikere is lesz. Legyen hát siker. Más alternatíva nincs. K ívánjuk, hát a vasút dolgozóinak — azoknak, akik jelentős része a leg­kevésbé sem tehet arról, hogy ide jutottak, de, akiket néha okkal, s gyak­ran ok nélkül szidnak, szidunk — minde­nekelőtt mély hivatástudatot, s köznapi munkájukhoz erőt, egészséget, sikert, és megfogalmazott célt, jó irányba állított váltókat, zöld utat a tisztességes munká­nak és biztos síneket. Mert az ő sínjei­ken — is — halad az ország. „ G. Szűcs László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents