Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-26 / 71. szám

UPOZCATó I. ÉVF„ 71. SZÁM ARA: 4,30 FORINT 1990. JÚNIUS 26.. KEDD MEGYEI NAPILAP „Feljelentelek, tehát vagyok?!” Hercehurca után eredményes törvényalkotás a parlamentben Informálódni sohasem árthat. Még csak meleg sincs a Parlamentben, hiszen mű­ködnek a légkondicionálóbe­rendezések, ennek ellenére gyakran felforrósodik a le­vegő, elszabadulnak az in­dulatok. Ez történt a rend­kívüli ülésszak hétfői ülés­napján is, melynek követ­keztében egy és egynegyed óra ment el hosszadalmas, személyeskedő megjegyzé­sekben bővelkedő vitával. Pedig a „túlműszakok” elle­nére sem csökken a lema­radás a törvényalkotói mun­kában. Napirend előtti felszólalá­sával Torgyán József rob­bantotta ki a „cirkuszt”, a tőle megszokott vehemenciá­val idézte visssza a múlt kedden kipattant „nyomó­gombos ügyet”. Miként el­mondta, „súlyos provokáció” zavarta meg az ország cí­merének kérdésében rende­zett szavazást, tudniillik, az MSZP padsoraiból üres hely­ről is leadtak vaksokat. A szocialista párt saját erköl­csi mércéje szerint foglal­jon állást a kényes ügyben, javasolta, míg a komolyan gyanúba került Hámori Csa­ba maga döntse el, ezek után maradhat-e képviselő. Paris András (SZDSZ) po­litikai felelőtlenségnek ne­vezte a népszavazás kezde­ményezését, s szorgalmazta, hogy mielőbb hitelesítsék az aláírásokat. Az Országgyű­lésnek már a jövő héten fog­lalkoznia kellene a népsza­vazás kérdésével. Annak a reményének adott hangot, hogy a kormány bebizonyít­ja: nem azok mellett áll, akik fenn kívánják tartani a kialakult függő jogi helyze­tet. Pozsgay Imre nekiszegezte a kérdést Szabad György megbízott házelnöknek: vi­tát kíván-e nyitni a népsza­vazásról? A nemleges válasz után az MSZP frakciócso­portjának vezetője reflek­tált Torgyán József szavai­ra s visszautasította a szo­cialista párt koncepciós meg­bélyegzését. Kijelentette: korántsem egyedi esetről van szó. hiszen más pártok is szavaztak hasonló módon. Hozzáfűzte: a házszabályban világosan keli szabályozni a szavazási és a távolléti ügye­ket. A karzat becsületét pe­dig állítsák helyre azok, akik ott vendégek, s ne titkosügy- nökök és megfigyelők szól­janak bele a Ház intézke­déseibe. Végül javasolta: a helyhatósági választásokkal együtt tartsák meg a nép­szavazást. Kónya Imre az MDF frak­ciója nevében elutasította a helyhatósági választások és a népszavazás összekapcso­lását, hiszen a helyi önkor­mányzatokra való szavazás­kor a jövőről van szó. Ek­kor fejeződik be igazán a rendszerváltás. Az ez utáni percekben ke­mény Torgyán—Pozsgay szó­csata alakult ki. Az előbbi azzal vádolta az utóbbit, hogy azokat marasztalja el. akik leleplezték a csalást. Az utóbbi Descartes szabadon (Folytatás a 2. oldalon.) MAI SZÁMUNKBAN: A környezetvédelemért Alig két esztendeje funkcionál az Észak­magyarországi Környe­zetvédelmi Egyesülés. . . A napokban Balassa­gyarmaton találkoztak az egyesülés tagjai. Tu­dósításunk az 5. olda­lon olvasható. Nógrádi sípmester az országos keretben — Mohácsi Lajos csöngetett fel..., így tud­tam meg a számomra kedvező hírt... Melyek a közelebbi és távolab­bi tervei? — ezt tudjuk meg Marcsok Jánostól a 7. oldalon. Ötszáznynlcvanezer forintot osztottak — Az ifjúsági letéti számla megye) kurató­riuma idén tavasszal hirdette meg a Palóc- földi közösségekért pá­lyázatát. Ezekre 580 ezer forintot osztottak szét. Információnk a 8. ol­dalon található. Merénylet a belváros ellen? A tervek szerint 1990 őszén adják át az új 21-es út II. szakaszát Salgótar­jánban a litkei csomópont és a Kossuth Lajos utca közötti részen. A szakembe­rek, élve az új út adta le­hetőséggel, megreformálják a belváros közlekedését, mert ennek forgalma már- már botrányos. (Folytatás a 2. oldalon.) Elfogtak! Szent Antalt is meglopta Thatcher hazánkba látogat Lakásába zárkózva, ék­telen bűzben és mocsokban, a lopott holmik zömének társaságában találták teg­nap meg a rendőrök a so­rozatos bátonyterenyei be­törésekkel alaposan gya­núsítható Szomszéd Józse­fet. A 27 éves kisterenyei fiatalembert ez év elején egy év két hónapra ítélték többrendbeli betörésért. Am a letöltés megkezdé­séig sem töltötte tétlenke­déssel az időt. Mintegy öt- venrendbeli betörés van a számláján. Sorra látogat­ta a nagybátonyi garázso­kat, három éjszaka több mint negyvenet tört fel, szerszámokat, rádiós mag­nókat. versenykerékpárt, egy ízben autót vitt el. Két alkalommal „kiszolgálta magát” egy maszek élel­miszerboltban, majd a kis­terenyei népkerti művelő­dési házat vette sorra. Tört. zúzott, firkált, péi\zt azon­ban alig talált. Nem kí­mélte a kisterenyei katoli­kus templomot sem, benyúlt Szent Antal perselyébe a papírpénzért. Legutóbb tárgyalásán azt hangoztat­ta, hogy az államtól lopni nem bűn. az is meglop minket. Elvéhez azonban nem ragaszkodott követke­zetesen, a magánvagyon! sem kímélte. Sorozatos be­törései közfelháborodást váltottak ki Bátonytere- nyén, a bányavárosiak éj­szakai figyelőszolgálatot is szerveztek, segítendő a rendőrség munkáját. A nyomravezető mégis né­hány eladásra felkínált hol­mi volt. <b) Margaret Thatcher mi­niszterelnök asszony ősszel Magyarországra és Cseh­szlovákiába kíván látogat­ni, hogy közelről lássa a Kelet-Európábán végbe me­nő gazdasági és politikai forradalom eddigi eredmé­nyeit — jelentette hétfőn a brit konzervatív kormány­Szuhán ma két Hajdú Miklós él, két külön csa­ládban. A közös viszont az bennük, hogy egy évben, egy hónapban és egy napon születtek. Ám mégsem ik­rek. Egyikük Szuhán, má­sikuk Pásztón látta meg a napvilágot. A véletlen — miként születésnapjuk egy­beesése is az — az életüket hoz közel álló The Daily Telegraph. Thatcher asz- szony esetleg Lengyelország­ba is ellátogat, s így, mint a lap írja, a jelenleg szep­temberre tervezett utazás „nagyszabású kőrúttá vál­hat a most születő új de­mokráciában”. mégis közel hozta egymás­hoz. Az elemi iskolába már együtt jártak. A születési adatok meg­egyezéséből sok bonyoda­lom és még több kedves pillanat adódott, mindaddig, míg a ménkesi bányában a „súlyosabb”, Hajdú Miklós (Folytatás a 2. oldalon) „Hajdú ikrek": 52. születésnap m nomm Totális emlékezetkihagyás? „Totális emlékezetkiha- gyással” és a június 13-iki bukaresti események hamis értékelésével vádolta a nyu­gati sajtót és diplomáciai képviseleteket Ion Iliescu román államfő a The Times munkatársának adott hosz- szabb nyilatkozatában. Az elnök ezúttal először vála­szolt nyugat; újságíró kér­déseire. „Ügy tűnik, hogy a 45 perces interjú egyeztetett kampány része, amelynek révén a legutóbbi vérontás után megkísérlik ismét el­nyerni a Nyugat támogatá­sát” — jegyzi meg a brit új­ságíró. Christopher Walker hangsúlyozza: „Az elnök szembetűnően elkerülte, hogy sajnálkozását fejezze ki a féktelenkedő bányászok és más kék galléros munkások június 14—15-iki bukaresti akciói miatt.” A The Times munkatár­sa bevezetőben kiemeli, hogy Iliescu elnök vissza­utasította azokat az ismételt híreszteléseket, amelyek sze­rint Mihail Gorbacsov isko­latársa volt és a forradalom alig kendőzött szovjet puccs lett volna. A véres bukares­ti eseményekről szólva, meg­ismételte, hogy június 13-án jobboldali kísérlet történt megbuktatására, de ezt ille­tően „a nyugat; sajtón és a diplomáciai képviseleteken totális amnézia vett erőt... Kizárólag a június 14—15-iki eseményekre összpontosítot­tak, amelyek csupán reagá­lást jelentettek mindarra, ami június 13-án történt.” Cáfolta azokat a nyugati sajtóban napvilágot látott jelentéseket, amelyek sze­(Folytatás a 2. oldalon.) Tájékoztatunk minden kedves korábbi és jelenlegi Meg- \ rendelőnket, hogy új formában a régi helyen állunk to­vábbra is szives rendelkezésükre: Viczián és társa, Huszár UNIPRINT NYOMDA KFT.- meghívók, névjegykártyák — ügyviteli nyomtatványok- brosúrák, prospektusok készítése — kötészet, spirálozás — bérmósolás- grafikai tervezés - dekorációs munkák. Cím: Salgótarján, Vörös Hadsereg út 13. r ¥ b b b (880 Sz.) wwwwww /

Next

/
Thumbnails
Contents