Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-23 / 69. szám
1990. JÚNIUS 23.. SZOMBAT 5 IIEFUZZ] IP Cserkészek, úttörők Ráróspusztán Megkezdődött a nyári szünidő, igy mi sem természetesebb, mint hogy benépesülnek a kempingek, ifjúsági táborok. Az országosan is ismert rárósi táborban egymást váltják a csoportok. Néhány napot töltöttek ebben a gyönyörű környezetben az etesi, a karancskeszi és a karáncslapujtői cserkészgyerekek, legutóbb pedig a tiszafüredi úttörőcsapat tagjai vendégeskedtek itt. A vélemények teljesen egybecsengenek: a környezetet, a tábor körülményeit minden itt-tartózkodó ideálisnak tartja. Felvételeink a tiszafüredi diákok pillanatát örökítették meg. rárósi napjainak néhány —rácz— Polgárszemmel Vándorbotot tettek Lenin kezébe (1.) Kovalcsik András Balassagyarmat köztiszteletű tanára elismert, sőt kiemelkedő helytörténeti kutató, Ma- dách-díjas, milyennek látja a várost a választások után, az önkormányzat előtt? Milyen ma Balassagyarmat hangulata? •— Eltelt két hónap, a széltől és esőtől megtépázott plakátok, a megereszkedett köteleken elárvultán lógó transzparensek, mégis hozzátartoznak a mai hangulathoz. Sokunk úgy érezte, hogy sem a győztesek, sem a vesztesek nem tudnak mit kezdeni kialakult helyzetükkel. Még a plakátok, zászlók eltávolításának sorrendjében is mintha az lett volna a probléma, hogy ,,ki veszi le először...” És miért! Csak a napokban kezdték meg a transzparensek leszerelését. A plakátmaradványok kövületként tarkállnak. Fokozzák a lehangoltság, a reménytelenség érzését. Csak ígéretek voltak a sajtóban mindenhol a pla- kátlanításban — láthatnánk egyszer végre valami egységes szándékot tükröző kezdeményezést?! — Ezek talán elsősorban csak külsőségek, vagy mást is jelentenek? — Magam egyet sem ragasztottam, nem is téptem, óriási önmérséklettel, de a környezetszennyezés tovább tart, már ragasztják az újabb plakátokat mindenhová a városban, mintha ennek a városnak már minden mindegy lenne... Nem külsőség tehát. A rend érzése veszett ki belőlünk. Jó lenne helyreállítani. más ügyekben is felcsillantani a reményt; rendet tenni közös erővel mindenütt. Így marad a rögeszménk, jó néhányunk érzése, hogy a plakátokra kidobott sok százmilliót értelmes célokra kellene fordítani. Kölcsönös jó szándékkal és együttes akarattal. — Ez teljességgel hiányzik a mai Balassagyarmatból? Nem túl rosszkedvű a Tanár Ür? — Többen mondják, köztük Antall József miniszter- elnök, hogy „rosszkedvű forradalom” volt. Meg kéne állapítani, hol kezdődött a rosszkedv. Mindannyiunknak külön, hogy az országos politikát látva hol kezdődött az „enyém”. Azt, ami engem illet, leírtam a Gyarmati Napló utolsóként megjelent számában még januárban. Azt láttam, hogy a népszavazás manipulált kérdéskapcsolással és fokozott hisztériakeltéssel milyen eldurvult hangnemű, stílusú választási csatározást váltott ki. Azok ellen is vagy azok számára is kötelező érvény- nyél. akik valamilyen közéleti szerepet vállaltak. Nem hiteles emberek, hanem szobordöntögetés, Lenin kezébe tett vándorbot és megannyi utcai ötlet hozta a voksokat. Pontosan ütemezett látszatbotrányok, mocskolódások, amelyek ellen szinte semmilyen védelmet nem érezhet senki. Ez a rosszkedv alapja. Középszerű emberek kis tehetséggel, nagy öntudattal... Ez nem hangol jókedvre. Szeretnék optimista lenni. A hatvanhoz közel nem tervezhetek már sokat. Sok „kanyart”. Jó lenne valami eredményt látni. — Nincsenek erre utaló tények? — A tényék nem biztatnak. Igazolva látszik az a vélemény, hogy az ősszel kierőszakolt népszavazás ká- tyus utakra vitte politikai életünket. Behozhatatlan idővesztést okozott a rendszerváltásban. Az oly’ fontos önkormányzatok megvalósulásában. Amiben csak mostanra jutottunk el valamiféle eredményhez. A „paktum” is erősen vitatható következményekkel járt tulajdonképpen. A bizonytalanság kártékonysága Bizonyíték nincs, csak az emberek félelme Kalló község elmúlt tíz-egynéhány napjának krónikája ugyancsak tarka képet mutat. Mert az idő kezdetén — két hete — a rádió Vasárnapi Űjság című reggel, műsorában felolvastak egy levelet, amit meg nem nevezett kállóiak írtak. Tartalma így foglalható össze: A Kálló és Galgamácsa közötti vasútvonalon éjszakánként ismeretlen szállítmánnyal, zárt vagonok haladnak át, mely időre lezárják a vasúti vonalnak ezt a szakaszát. Lehet, hogy radioaktív, veszélyes hulladék a rakomány? — aggályoskodnak a levélírók. A nem mindennapi (bár manapság egyre gyakoribb) drámai hangvételű híradás után a rádióhallgató döbbenten várta a magyarázatot, kiegészítést. Ám ez elmaradt. A levél szövege egy hétig „lógott a levegőben”, s szó, ami szó, alaposan kitett magáért: elindult a találgatás, s megkezdte rombolómunkáját az életet megkeserítő szorongás, félelem. Külön tanulmányt érdemelne, mit tesznek ilyen helyzetben az emberek, mint reagálnak a rendkívüli „eseményre”. A gyakorlatiasab- bak bizonyára a „hiszem, ha látom” — elvét veszik elő, mások a „jobb félni, mint megijedni” receptjét alkalmazzák, s éppen ezért például gyermeknapon a házból sem engedték ki csemetéiket, amint történt az Gal- gamácsán — május utolsó vasárnapján. Önvédelem = környezetvédelem — Valahogy így fest a környékbeliek hozzáállása a bűvös és nem bájos veszélyes hulladék kifejezés hallatán. De mi volt időszámításunk kezdete előtt? — Például a helyi keresztény- demokrata kör összejöveteA napokban Balassagyarmaton járt az egyik neves publicista ő is a rossz közérzetről, szorongásairól beszélt. Sokan érezzük, mintha valami ismeretlen hatalom játékszereivé válnánk. Nem tudjuk, ki játszik, s azt sem, mi a szándéka. Ezért a kiábrándultság. Sokan úgy védekeznek, hogy teljesen elfordulnak a politikától. Fél éve a tanári szobák még hangosak voltak a politikai vitáktól. Az utóbbi időkben mély a csend. Ez egy fáradt, s részben csalódott társadalom. — Talán túlzottan vigasztalan ez a kép. — Szaporodnak az aggasztó jelek. Ismerőseim között is vannak már munkanélküliek. A létminimum határán küszködök. Romlik a közbiztonság a városban. Idős nyugdíjasokat raboltak ki. Kiskorú bandák gyerekeket vernek meg, elveszik a pénzüket. Nyugdíjas ismerősök állítanak meg és panaszkodnak, hiába kérésnek hivatalt sérelmeikkel, nincs hova menniük! Csendes, nyugodt környékünkön a lakók megkérdezése nélkül hangos kocsma nyílt, amely éjszaka is nvitva tart. Kis kertiüket dömper túrta, a Palócligetbe parkolót aszfaltoztak. Vége a nyugalomnak. Nekik alig jut a nyugdíjból, másoknak meg eav- re jobban telik éjszakai hangoskodásra, kocsmázás- ra. Hol a védelem? így fogalmaztak. — ,. Megismerjük most már a pénz diktatúráját." A végső reménység, hogv vajon hoz-e valami biz'tatót a helyi önkormányzat? Várható-e ettől valóságos rendszerváltás? (Folytatiuk) T. Pataki László tele, amit a választókerület képviselője, Tóth Sándor is megtisztelt jelenlétével. Biztatta a résztvevőket, bátran mondják el gondjaikat, bajaikat. — Itt vetette fel egy jelenlevő (a falu közelében,' épp a megye határán öt-hat éve létesített radarállomás említése kapcsán): a honvédség a „titkosság leple alatt” bármit csinálhat, akár veszélyes hulladékot ;s tárolhat, — nem?! — Dr. Baboss Csongor szerint, aki állatorvos — így fészkelte be magát a gyanú... Tároló helyett radarállomás. Ők —, vagyis a Kereszténydemokrata Néppárt helyi csoportja, vállalták, hogy utánajárnak, van-e alapja a feltevések feltevésének, ám... — Képviselőnk a már említett levéllel megelőzött minket, s ezzel együtt elindította B. Király Györgyinek, a Magyar Rádió riporternőjének vizsgálódását. Az eredmény: veszélyes hulladéktárolót nem találtak, s cáfolta a titokzatos szállítást a galgamácsai vasútállomás főnöke is. A keresgélés során ráakadtak viszont a páratlan szépségű környezetben található mikrohullámú radarállomásra... —, Telefonközpont létesítéséről volt szó annak idején — nyilatkozta az erről fag- gatózó riporternek Nvem- csok Mihály, a Káliói Községi Közös Tanács elnöke. S természetesen ehhez adta ő is a hozzájárulását. Van-e sugárveszély? Más lett belőle, éppen ez a más izgatja a kállóiakat. Mert az ember már csak Mostanában állandóan csökkenő forgalomról panaszkodik a magyar vendéglátás, holott azokat az eszközöket sem használja ki — vagy lassan veszi át —, amelyeket már külföldön kitaláltak. Ezek egyike volt a gyors étkeztetés, amelyet . ugyancsak későn vett át a „hivatalos” hazai vendéglátás, azaz a hajdani állami és szövetkezeti szektor. A maszekok lényegesen gyorsabbak voltak persze ebben is: letarolták a hamburgerpiacot. ők jelentek meg először a pizzával és a hot- doggal. Van azonban egy vendéglátásmód, amely nálunk még egyáltalán nem terjedt el. és ez az étteremből megrendelt és házhoz szállított ebéd, vagy vacsora. Mindig irigykedve olvastam azokat az amerikai novellákat, amelyben a főhős csak leszól a sarki hamburgereshez, vagy a kínai vendéglőbe, és fél óra múlva már otthon fogyasztják a forró, finom fogásokat. A háziasszonynak nem kell főzni. még mosogatni se4 hiszen vagy visszajönnek a rnosatlanért, vagy az eldobilyen: mindenről tudni akar valami biztosat, ez esetben azt: van-e környezetkárosító hatása, úgymond: káros kisugárzása a radaráliomás- nak? Nem kívánnak ők részletekbe menő magyarázatot, mindössze erre a lényegi kérdésre szeretnének választ kapni. — Ha bemehettünk volna, most nyugodtak lennénk — állítja Fehérvári Gyulá- né, aki gyógyszertári asz- szisztens, s újabban a község környezetvédője. S hozzáteszi: amennyiben nem érkezik meg a remélt információ, Für Lajoshoz, a honvédelmi miniszterhez fordulunk. Nos, erre talán nem kerül sor, mert a HM illetékesének levelét már meg is kapta a galgamácsai tanács elnöke, s tartalma alapján lehet mondani: eloszlathatja az aggodalmakat. A térségben rendszer-. ek a sugár- szint-ellenőrző mérések, s az illetékes a viszontellen- őrzés lehetőségét is felkínálja. — Alultájékozottság, ellenőrizetlen értesülések jegyzi meg a hulladékügyben kerekedett bonyodalmak forrását dr. Baboss Csongor! Mi i drága? — Kételkedés abban is, amit jóval • korábban már elfogadtak — jegyzi meg a légvonalban innen tíz kilométerre levő aszódi hulladéktároló biztonságosságát megkérdőjelező kételyekről szólva Nyemcsok Mihály. S egy másik adalék: égy köbméter hulladék (ami nem más, mint galvániszap és permetezőszer) elhelyezéséért 33—35 ezer forintot kell Aszódon fizetni. Idekívánkozik az js, amit Gazsó Árpád, a kállói tanács vb-tit- kára mondott, miszerint: a tároló kapacitása kihasználatlan, talán, mert a szabálytalan elhelyezésért járó büntetés még mindig olcsóbb, mint a szabályos eljárás ára... S ez semmiképpen nem lehet megnyugtató következtetés. Mihalik Júlia ható tányér benne van az árban. Nehogy azt higgyük persze, hogy ez amerikai találmány: a világ minden vendéglőse rákényszerült erre a házhoz szállítós formára. legyen az japán, vagy akár magyar, utóbbi a két világháború közötti időszakban. Igaz, nálunk akkor sem terjedt el ez ' igazán. Úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk erői a hajdan olyan jól bevált, külföldön pedig természetes vendéglátási formáról. Először is mert az étterem olyan drága, hogy az átlag magyar állampolgár nem engedheti meg magának. De bármennyire is panaszkodnak az üzletmenetről, hétköznapi munkájuk során aligha tobzódnak az ötletekben. Az új privát helyek zöme a luxusvendégekre, üzletemberekre épít, vagy pedig harmadosztályú büfé. Átmenet szinte nem létezik. Ezért aztán, úgy látom, bele kell törődni, hogy csak a külföldi háziasszonyok életét fogja ezután is megkönnyíteni a házhoz szállított készétel. Ahogy nekik segít az ottani — megfizethető! — vendéglátás is. E. L. Házhoz megy a vendéglő
