Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-31 / 49. szám

2 un-mu 1990. MÁJUS 31.. CSÜTÖRTÖK Ülésezik az Országgyűlés Nógrádi honatyák, balról jobbra: Juhász Péter, Herczeg János és Kovács Gábor. Amerikai javaslatok a csúcsra (Folytatás az 1. oldalról.) „Meg kell szilárdítani a parlamenti munkarendet!” — vonta meg a történtek tanulságát délután fél háromkor Szabad György megbízott házelnök, majd látható tanácstalanságában újabb szünetet rendelt el. Sorrendben már a harma­dikat, mert előtte fél 12-kor és 13 óra 15 perckor is kény­telen volt felfüggeszteni a törvényhozást. Mégpedig azért, mert az önkormány­zati, közigazgatási, belbiz­tonsági és rendőrségi, vala­mint az emberi jogi. kisebb­ségi, vallásügyi bizottságok összevontan „elfeledkeztek” megtárgyalni három, egyéb­ként szorosan összetartozó törvényjavaslatot, s így meg­bénult a munka. Nos, ilyen állapotok jelle­mezték a parlament múlt héten félbeszakadt és teg­nap folytatott ülését. A tét­lenségre kárhoztatott tudó­sítók mérgelődtek, a hon­atyák pedig vérmérsékletük szerint, csendes belenyug­vással, vagy enyhe méitat- lankodással vették tudomá­sul az átmeneti zavart. Az­tán akadt olyan vélemény is. hogy ez a természetes ve­lejárója a többpártrendszeri Országgyűlésnek. Meglehet, de a T. Házban jelenlévő két amerikai kongresszusi delegáció tagjai nem biztos, hogy ilyen megértéssel fo­gadták a kapkodást, a zűr­zavart. Holott a felszámolásról szóló törvényerejű rendelet kiegészítését szinte pillana­tok alatt, teljes egyetértés­ben fogadták el a képvise­lők, akiknek a 85 százaléka foglalt helyet a tanácskozó- teremben. Dr. Szabó Iván (MDF) a gazdasági, a költ­ségvetési, adó- és pénzügyi, valamint az alkotmányügyi, törvény-ele készítő és igazság­ügyi bizottságok közös ál­láspontját tolmácsolva kifej­tette: a módosítási törvény- javaslat a pénzügyi fegye­lem megszilárdítását szolgál­ja, a kis- és a közepes válla­latokat kívánja védeni. Közismert, hogy hazánk­ban manapság 2—3 ezerre tehető a fizetésképtelen gaz­dasági szervezet, s a kimu­tatható kintlévőség eléri a 200 milliárd forintot. Kétar- cúak vállalataink. hiszen egyazon időben adósak és hitelezők is. Mindössze 30— 40 azonban azoknak a nagy- vállalatoknak a száma, akik a tényleges csőd szélén áll­nak. A szakemberek úgy vé­lik, hogy inkább ezek a nagy monopóliumok menje­nek tönkre, mintsem a kis és közepes gazdálkodóegy­ségek százai, ezrei, egyfajta dominóelv alapján. Ebből a meggondolásból kívánták módosítani a fel- számolási rendeletet, amely kimondta: a fizetőképtelen vállalat köteles önmagával szemben csődeljárást kérni. A változtatás megszünteti ezt a kötelezettséget, s a fize­tésképtelenség megállapítá­sakor mérlegelik, mit tett az illető cég a fizetőképes­ség újbóli megteremtése ér­dekében. Nem kell önmaga ellen ■ felszámolást kérnie például annak . a vállalat­nak. amelyiknek a kintlévő­sége meghaladja az adóssá­gát* vagy azért nem tudja adósa ellen az eljárást meg­indítani mert a felszámolá­sa már folyamatban van. Vitára nem került sor, mert csak Palotás János (MDF), a Vállalkozók Or­szágos Szövetségének elnö­ke fejtette ki a véleményét. Mint mondotta, fel kell derí­teni azt a 30—40 legnagyobb fizetésképtelen vállalatot, s- meg kell kezdeni a felszá­molásukat. Ugyanakkor hoz­zátette: csak átmeneti in­tézkedésről van szó, ezzel még nem sikerül megoldani a sok feszültséget hordozó problémakört. Második napirendként ter­jesztette elő dr. Dörnbach Alajos (SZDSZ) a földről szóló törvényt módosító ja­vaslatát. Ez pedig azért ke­rült terítékre, mert a tulaj­donviszonyok megváltozta­tása eldöntött tény. Ugyan­akkor alapvető társadalmi érdek, hogy az állami tu­lajdonban lévő ingatlanokat ne kótyavetyéljék el. Kívá­natos tehát a leendő önkor­(Folytatás az 1. oldalról) dettel író-olvasó találkozót rendeznek Ferdinandy György költő, kritikus, iro­dalomtörténésszel, „Beszél­getés a nyugat-európai ma­gyar irodalomról” címmel, melynek házigazdája Pál Jó­zsef, a Palócföld főszerkesz­tője. Június 5-én, 16 órakor Choli Daróczi József költő­vel beszélgethetnek az ér­deklődők. Az alkotóművész fordította először cigány nyelvre József Attila verse­it. * A pásztói ünnepi könyv­hét házigazdája a Teleki László Városi Könyvtár. mányzatok megválasztásáig, illetve az önkormányzati törvény megszületéséig fo­kozott védelemben részesí­teni az állami tulajdont. Ebből a meggondolásból megyénként, illetve a fővá­rosban vagyonellenőrző bizottságot hoznak létre, melynek a tanácsok vb-tit- kárai lesznek a vezetői, akik felett a Belügyminisztérium munkáltatói jogot gyako­rol. A helyi szakemberek­ből és a társadalmi szerve­zetek tagjaiból álló bizott­ságok engedélyeznék az ál­lami tulajdonú ingatlanok eladását. Kivétel ez alól az állami bérlakások, valamint a lakásépítési célra szolgá­ló telkek értékesítése képez­ne. Idekapcsolódott dr. Zsí­ros Gézának (FKgP) az a törvényjavaslata, hogy át­menetileg tiltsák meg az állami és a szövetkezeti tu­lajdonban lévő termőföl­dek eladását. Továbbá a volt egyházi tulajdonú ingatla­nok eladásának tiltását cél­zó törvényjavaslat. Ez a tör­vényjavaslat az egyházak­tól, vallásfelekezetektől, val­lási közösségektől, illetve szervezetektől ellenérték nél­kül állami tulajdonba vett elsősorban olyan ingatlanok­ra vonatkozó szabályozást kívánja elősegíteni, ame­lyek hitéleti, oktatási-neve­lési, egészségügyi, vagy szo­ciális célt szolgálnak. Hogy miképpen foglalnak majd állást a képviselők az utóbbi három törvényjavas­lattal kapcsolatban, azt la­punk zártakor még nem tudni. -Ami biztos: az Or­szággyűlés ma folytatja munkáját. Remélhetően a tegnapi napnál sikereseb­ben ! Kolaj László Fotó; Rigó Tibor Programjukból kiemelkedik Marék Veronika ifjúsági szerző író-olvasó találkozója, melyet Pásztón 10 ófakor, Mátraszőlősön pedig 14 óra­kor rendeznek az általános iskolás diákok számára. A rendezvénysorozat egész ide­je alatt az általános és kö­zépiskolákban könyvpremi­er és játékos irodalmi ve­télkedő szórakoztatja a fia­tal olvasókat. Ugyanezen a napon 18 órakor a felnőtt érdeklődők Palócföld-anké- ton vehetnek részt, melynek meghívott vendégei: Pál Jó­zsef főszerkesztő, Zsibói Bé­la főszerkesztőhelyettes és Erdős István, akinek a kö­zelmúltban „Párkányjárás” címmel jelent meg kötete. A csúcstalálkozó küszöbén az amerikai sajtó túlnyomó része (akárcsak a Fehér Ház) mérsékelt várakozáso­kat fűz a tárgyalásokhoz, de támogatja a kormányt ab­ban, hogy a Szovjetunió, Mihail Gorbacsov súlyos ne­hézségei ellenére, az állás­pontok közelítésére, megál­lapodásra törekedjen. Álta­lános vélemény, hogy a csúcs középpontjában a né­met egyesülés és annak kö­vetkezményei, az európai helyzet állanak majd. Míg a korábbi csúcstalál­kozók konfrontációt, legjobb esetben válságkezelést jelen­tettek, a jelenlegi új utakat nyithat, amennyiben a két vezető az együttműködés tör­ténelmi lehetőségére össz­pontosít — írta szerdai szer­kesztőségi kommentárjában a The Washington Post, A lap érthetetlennek minősí­tette, hogy Bush elnök is­mét megadta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Kínának, amelynek vezetői brutálisan megsértették az emberi jogokat, s nem adta meg a Szovjetuniónak, ahol a zsidók példátlan méretű kivándorlását engedélyezik, s ahol Gorbacsov megegye­zésre törekszik Litvániával. Az amerikai lapértesülés szerint Bush kész tárgyalni a szovjet elnökkel a NATO atomfegyvereken alapuló ka­tonai stratégiájának módo­sításáról. és sürgetni fogja Gorbacsovot: fogadja el az — Készletező élelmiszer­felvásárlás kezdődött Cseh­szlovákiában, miután a kor­mány bejelentette, hogy júli­us elsejétől megszüntetik a legtöbb élelmiszer állami ár­támogatását. A CTK cseh­szlovák hírügynökség jelen­tése szerint az utóbbi idő­ben feltűnően megnöveke­dett a cukor és a húskonzer­vek vásárlása. Cukorból ezek­ben a napokban 50 szá­zalékkal többet adnak el, mint máskor. Észak-Cseh- ország egyes vidékein kor­látozásokat vezettek be a cu­koreladásban, hogy elejét vegyék a felhalmozásnak. — Nem érthetünk egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint megszűnt a Szovjetunió katonai fenyege­tettsége. Éppen ezért a na­pirenden levő katonapoliti­kai reform megvalósításában abból kell kiindulni, hogy jóllehet a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani, a Szovjetuniót továbbra is fenyegeti katonai veszély — jelentette ki a TASZSZ tu­dósítójának adott nyilatko­zatában Dmitrij Jazov, a Szovjetunió marsallja. — Václav Havel cseh­szlovák köztársasági elnök személyes meghívására teg­NSZK felajánlotta anyagi tá­mogatást a szovjet csapatok állomásozásához az NDK- ban. Bush hajlandó beszél­ni e csapatok további állo­másozásáról, illetve jövendő kivonásuk módozatairól. A szovjet államfő. aki szerdán befejezi rövid ka­nadai látogatását, aznap, kö­zép-európai idő szerint az éjjeli órákban érkezik meg a Washington melletti And­rews légitámaszpontra. A hivatalos fogadtatás ma délelőtt lesz, maijd Bush és Gorbacsov a nap el­ső és második felében ösz- szesen három órát tárgyal, este a fehér házi díszvacso­rán folytatják a megbeszélé­seket. Pénteken ismét több­órás tárgyalások szerepel­nek a napirenden s késő délután aláírják a találkozó dokumentumait. A legfontosabb gazdasági döntés, a kereskedelmi szer­ződés, a legnagyobb kedvez­ményes elbánás megadása minden jel szerint várat még magára, mivel a Szovjet­unióban eddig nem iktatták törvénybe a szabad kiván­dorlást. A két elnök szombaton a Camp David-i üdülőben kötetlen formában folytatja megbeszéléseit, majd vasár­nap. helyi idő szerint dél­előtt. közös sajtóértekezlettel zárják a csúcstalálkozót. Mi­hail Gorbacsov vasárnap Minneapolisban, hétfőn San Franciscóban tesz láto­gatást, s onnan repül haza. nap kétnapos látogatásra Prágába érkezett Vytautas Landsbergis, a Litván Leg­felsőbb Tanács elnöke. — A PFSZ-hez tartozó Pa­lesztinái Felszabadítási Front Abu al-Abbasz vezette szár­nyának kommandói hajtot­ták végre tegnap reggel a két izraeli tengerparti strand elleni fegyveres támadást — közöltté tel-avivi sajtóérte­kezletén Dán Scmron tábor­nok, az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke. — A Varsói Szerződés szer­vezetének tagállamai június 11—15. között az NDK-beli Strausbergen tartják követ­kező csúcstalálkozójukat — jelentette be tegnap Bertin- ben a keletnémet védelkni minisztérium szóvivője. A tanácskozáson elsősorban a VSZ jövőjéről és az új euró­pai biztonsági rendszer ki­alakításáról lesz szó. — „Nem tudok arról, hogy az Egye.sült Államok titokban Magyarországtól vásárolt volna szovjet fegy­vereket” — jelentette ki kedden az MTI washingto­ni tudósítójának William Colby, a CIA, az amerikai hírszerzési hivatal korábbi vezetője. Zárt ajtók mögött? A sajtóprivatizációt vizsgáló bizottság fel­állítását kezdeményező szabaddemokraták i sem a zárt ülések előtér­be helyezésével, sem a kommünikékre szorítkozó tájékoztatással nem érte­nek egyet. Ez kizárná a kisebbségi vélemények nyilvánosságra kerülését, s azzal fenyeget, hogy a vizsgálóbizottság zárt aj­tók mögött működő „sza­vazógépezetté” válna. Ha­raszti Miklós az SZDSZ nevében kijelentette: „amennyiben az ügyrend elfogadásakor a bizottság kormánypárti többsége — amely eleve abszolútnak mondható — a zárt ülések munkamódszere mellett dönt, a szabaddemokraták fenntartják annak a jo­gát, hogy a bizottság ered­ményes munkavégzésé­nek lehetőségét mérlegel­jék”. „R hiteles politika ökumenikus szolgálat Kedves vendége volt az Országgyűlés tegnapi ülé­sének Tőkés László nagy­váradi református püspök személyében, dki rövid be­szédet intézett a törvény- hozáshoz. Elöljáróban em­lékeztette a jelenlévőket az áprilisi, Václav Havel által összehívott pozsonyi találkozóra, is kimelte: itt bizonyossá vált. hogy a közép-kelet-európai orszá­gok politikájában is létjo­gosultságot nyert az er­kölcs. Európa újabb tava­szát éli, s az erkölcs tér­hódítása a politikában és az egész társadalomban a megújulás alapját jelenti. Tőkés László rámutatott: a sorra megbukott kelet­európai zsarnoki rendsze­rekben a társadalom ér­tékrendjéből szinte teljesen kiiktatták az erkölcsi di­menziót. Mindezt kétszere­sen is megszenvedték a ki­sebbségek. A hiteles po­litika voltaképpen ökume­nikus szolgálat. A népkép­viseleti parlamentekben megtestesülő társadalmi igazságosság jelzi az er­kölcs visszatérését a kelet­európai társadalmakba — mondotta végezetül. majd megáldotta a honatyákat. Ünnepi könifvhéi mm r .. . / f Tárgyán Józsefet (jobbról) képviselőtársai „ugratják”.

Next

/
Thumbnails
Contents