Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-29 / 47. szám

1990. MÁJUS 29., KEDD írnnmu 3 Egészségügyi ötletbank — nemcsak MDF-eseknek Beszélgetés dr. Csekey László pszichiáter főorvossal — Mikor és miért jött lét­re az MDF egészségpolitikai tanácsa, vagyis, az EPT? — Az EPT felállítása és tagjainak megválasztása az MDF. II. országos egészség- ügyi fórumán történt, 1990. április 29-én, Budaipesten, a Bem téri székházban. Meg­szervezését több szempont is indokolttá tétté: egyrészt az egészségügyet szisztemati­kusan tönkretették, ezért anomáliák tudatosultak á változásra váró társadalom­ban; másrészt az MDF ez irányú szakmapolitikai mű­ködése hiányos, illetve hi­báik is fellelhetők; harmad­részt hiányzott a megfelelő és legitim testület a fenti kérdések megoldására az MDF-en belül. — Milyen elvek és célok alapján működik az EPT? — Szakmai-szakmapoliti­kai elvei az MDF egészség- ügyi programján alapulnak. Ezért az EPT célja ezen el­vek érvényesítése a gyakor­latban és a parlamenti mun­kában egyaránt. Működésé­vel egyúttal a két szint közt összekötő kapcsot jelent. Működési felépítésében or­szágosan 6 régió (Pécs, Sze­ged, Debrecen, Győr, Szom­bathely, Miskolc) 18 taggal, Budapest és Pest megye pe­dig 14 taggal képviselteti magát. — Működésében milyen kapcsolatrendszer jellemzi az EPT-t és a kormányza­tot? — Az EPT tagjai semmi­féle hatalmi, vagy irányító struktúrát nem képviselnek! Az egészségügy területén hozott döntésekben, ezek politikai, kormányzati, par­lamenti előkészítésében a parlamenti frakció mellett az MDF politikai-szakmai testületéként szerepel. Ezen túlmenően az MDF egész­ségügyi képviselőivel, az egészségügyi frakcióval és a szakminisztériummal állan­dó munka- és információs kapcsolatban áll. — Az egészségügyi tárca a Kereszténydemokrata Nép­párté. Eszeriht az EPT (tag­jai nemcsak MDF-esek le­hetnek? — Éppen ez az EPT lénye­ge! Nyitott minden, nem MDF-es egészségügyi dolgo­zó irányába, illetve más jel­legű intézmények számára •is. Ügy működik, mint egy egészségügyi ötletbank. Ugyanis az EPT-n belül négy bizottság alakult, amely felosztotta az egészségügy fogalomkörébe tartozó fel­adatokat. Az egyik bizottság a fekvő- és járóbeteg-szak- orvosi, -körzeti témakörrel foglalkozik; a másik jogi- közgazdasági feladatokat, öt­leteket dolgoz fel; a har­madik társadalombiztosítá­si koncepció kidolgozását vállalta fel. A negyedik bi­zottság munkájába — amely­nek én vagyok az országos­megyei koordinátora — a következő feladatok tartoz­nak: közegészségügy, men­tálhigiéné, az egészségügy és a környezetvédelem kap­csolata, valamint oktatás- és sportegészségügyi tenniva­lók. A ránk váró feladatok sokszínűsége, nagyságrendje is indokolttá teszi, hogy se­gítségül hívjunk mindenkit, aki az említett témákban ötleteket tud adná, vagy konkrét feladatokat tudna vállalni! — szőke — £3 OTTHONÁBÓL gg a INDULUNK!!! ö lüülVADAR TOURS!!! 1 Június 2-án és utána tQd minden szombaton hajna- ^ li 4-kor indul az ISZTAM-BULI KIRÁNDULÁS £3 £3 S3 FIÄT no mikrobusszal. Erdélyen ke- ^ a nyolcszemélyes £3 £3 £3 □ £3 S3 £3 S3 .............r £ 3 r*s*tül, hazaérkezés szer- 53 PO dán este. nn !==! Útiköltség: 4500.- Ft. I=j Szállás, reggeli, vacsora 53 PO (helyszínen fizetendő) 28 pn sd DM. Vízum a török ha- 53 táron 10 dollárért. 53 PO Jelentkezés, érdeklődés Pj =3 folyamatosan a kiadóhi- és 53 vatal hirdetésfelvételi 53 PQ irodájában, vagy Csurgói PG <=■ Tivadarnál, Bátonyterenye í==! 53 (Kisterenye), Határ út 32 PO “ Induláskor a címére £2 megyek — — érkezés az otthonába!!! £3 £3 £3 £3 S3 £3 2DC3S31C3BD1C3BDIC3BDIC3S3, Kazáron jártunk: 350 hektárról 120 súlyvagon takarmány A szántóföldi szemesta­karmány mellett jelentős mennyiségű pillangós és gyepszénatakarmányra is szüksége van a kazári ter­melőszövetkezet állatte­nyésztési ágazatának. A héten megkezdték a ka­szálást. Elsőként egy 50 hek­táros lucernatábla került a kasza alá. A gyepszénát 270 hektárról gyűjtik be és ter­vezik, egy 30 hektáros új telepítésű lucernatábla ké­sőbbi kaszálását is. A termelőszövetkezet ve­zetői úgy vélik, hogy a 240 darab tehénnek és az idei szaporulatának 120 súlyvago- nú szálas takarmány elég lesz az etetéséhez. Rácz Vállalkozás = haszon és vesztese^ Uiába mondják a nyugati üzletemberek, hogy a vállalkozás nem csak haszon­nal, hanem veszteséggel is jár, az utóbbi nyomatékos kifejezést nem nagyon akarják figyelembe venni. , Pedig, bármilyen indítékú-jellegű vállalko­zás, ha tetszik, ha nem, kisebb vagy nagyobb kockázattal jár, attól függően, miről és mi­lyen értékben van szó. örülhetünk annak, hogy megyénkben is bizonyos tekintetben megnőtt a vállalkozó­kedv. Ezt bizonyítják a cégbíróságnál soka­sodó bejegyzések, akár polgári jogi társaság­ról, akár kft.-ről stb. van szó. A kft.-kből az elmúlt esztendőkben meg­tízszereződött a vállalkozók száma. A beté­ti társaságok pedig csaknem megduplázód­tak. Ez utóbbiaknál a bevitt tőke az 1988. évi 4 millióról 1989-ben 400 millióra nőtt. Még kedvezőbb a helyzet a kít.-knél. A cég­bíróságtól kapott előjelzés alapján az első negyedév végére elérhette az 1 milliárd fo­rintot. Folyamatról -van szó, ezért az előbb felso­roltakat csupán sokat ígérő, a jelenleginél nagyobb kibontakoztatást szolgáló alapnak lehet, kell és szabad tekinteni. Ugyanakkor már olvashattunk arról is, hogy több százan — gazdasági munkaközösség, be­téti társaság, kft. stb. — csődeljárást kértek maguk ellen. Valószínű, ebben szerepe van a gyors meg­gazdagodás vágyának, a realitások rossz fel­ismerésének, vagy eltúlzásának. Ez táplál­kozhat abból, hogy a gazdaság mai állapo­tában jelentős a hiánycikkek köre, s amíg ez fennáll, addig valóban gyors meggazda­godási lehetőséggel is szabad számolni. Az a magánvállalkozó azonban, aki hosszabb tá­von kíván ilyon státusban tevékenykedni, minden tekintetben jól megfontolja, meg­gondolja ez irányú lépéseit­Senkit sem szándékozom lebeszélni — mi­vel úgy is tudom, hogy nem lehet — bármi­nemű vállalkozásról. Csupán egy illúziót sze­retnék szétoszlatni. Megyénk lakosságának döntő többsége, a tőkés gazdálkodás habitu­sának figyelembevételére és elsajátítására nincs felkészülve, mert az elmúlt időszakban még <a legkisebb vállalkozásért is „közösség- ellenes" bélyeget kellett elviselni az érde­keltnek. Másrészt, ahol a követelmények kö­zül megvan a szakmai hozzáértés, esetleg a tevékenységhez szükséges létesítmény, hi­ányzik a harmadik legfontosabb tényező — a tőke. Ez utóbbi megszerzése pedig, jelenleg felér egy tökéletes kiszolgáltatottság lek lalásával, s jórészt magával hordozza a mi­előbbi és biztos bukás veszélyét. A Magyar Hitelbank által nyújtott 25 szá­zalékos hitel és a plusz 1,5 százalékos keze­lési költség még igen tisztességesnek mond­ható, a más bankok által nyújtott 30—35 szá­zalékos kamat mellett, amit uzsora szóval minősítenek. Hallottam, hogy a mai pénzszű­két kihasználó pénzes magánzók meghaladva az előző uzsoraszintet, 40 százalékos kamat­ra is hajlandók pénzt adni a kényszerhely­zetben lévő vállalkozónak. Valószínű, a mai kedvezőtlen állapotok kedvezőbbe fordulnak, ha az új kormány, a korábbi választási ígéretének megfelelően valóban, kedvezményes hitelekkel és egyéb módon segíti á vállalkozókat, A tanácsok — akiknek ebben nagy szerepük van — érde­keltek abban, hogy a mára kialakult átme­neti vákuumban, amikor a régi már nem jó, az új pedig még csak körvonalaiban van meg, segítsék a vállalkozások kibontakozá­sát. Döntő többségük — köztük a Salgótarjá­ni Városi Tanács érdekelt osztályai is — nem a bürokratikus elutasítás felfogásban dóig* áz­nak, hanem keresik a lehetséges, előremu­tató megoldásokat, vállalva az, esetleges té­vedések ódiumát, hadat üzenve a kezdemé­nyezést gúzsba kötő intézkedéseknek. Ennek olvastán feltehetőleg lesznek, akik az ellenkezőjét is bizonyítják, keserves ta­pasztalataik felsorolásával. Nem tagadom létjogosultságát, mert tökélete: ügyintézővel még sehol sem találkoztam. s azt hiszem, ez így lesz a jövőben is. Aztán a mára kialakult félelem, amely abból táplálkozik -- nem származik semmi baj, ha nem csinálunk semmit — akadályozhatja a kocka/atut vál­laló hivatalnokok bátorságát. Nem a védelmükben, de . kikívánko/ik, hogy felületességből, félreinlormáltságbói is adódnak félreértések, felesleges ok'.dar. szültségek. Ezt meg lehet előzni, a minek nre kiterjedő alapos, konkrét, előzetes ín tun ná­cióval. Egyébként ez az alapja minden ■ > lalkczásnak. Már csak azért is, mert. a vények előírásait nem az egyéni kívánsá- gokhoz, elképzelésekhez, vágyakhoz, óha­jokhoz igazítják. bban viszont egyetértek a vallr.'kozök­^ kai, hogy jó lenne tapasztalni, érezni a régóta ígért, de nehezen hozzánk érkező, privatizálást segítő külföldi tőke jeioni.-uy Venesz Károly Kanada nem kér az olcsó cipókba Kanada további öt évre kiterjesztette azoknak az idén januárban bevezetett kiegyenlítő vámoknak a ha­tályát, amelyekkel a bel­földi iparágat veszélyeztető olcsó cipők beáramlását kí­vánja megfékezni. A kanadai kereskedelmi bíróság döntése a Brazíliá­ból, Tajvanról, Kínából, Lengyelországból, Romániá­ból és Jugoszláviából szár­mazó és a kanadai piacot dömpingáron elárasztó bőr-, illetve műbőr cipőkre és csizmákra vonatkozik. Az elmúlt évben 33,3 millió pár női cipőt, illet­ve csizmáit adtak el kanadá- ban, és az 50 hazai termelő ebből csupán 10,2 millió pá­rat szállított, vagyis a for­galmazott mennyiség, egv- harmadát. A kanadai hatóságok a dömpingvám mértékét or­szágonként különböző mér­tékben állapították rneg, Románia esetében 20 száza­lékban, Kína esetében 47.3, a Brazíliából érkező bőrci­pőknél 3,5 százalékban. Lehet, hogy másfél millió embernek visszamenőleg be kell fizetnie kéthavi kamatadót? Gál Józsefné, a Márka üdítőitalokat palackozza. Fotó. Rigó Tibor összesen mintegy 50 mil­lió forintot fizettek be a la­káskölcsönök adójaként az ügyfelek az OTP-nek április 9-ig, vagyis addig a napig, amikor életbe lépett az al­kotmánybíróság döntése, amellyel a kamatadót — a pénzügyi szakemberek sze­rint helyesebben hiteladót — megszüntette. Mindazok, akik befizették a rájuk ki­rótt adót, azóta is visz- szavárják pénzüket. Cseh Pál, a Pénzügymi­nisztérium főosztályvezető­je elmondta: sok félreértés­re ad okot, hogy az alkot­mánybíróság nem visszame­nőleges hatállyal törölte el a hiteladót. S mivel az Or­szággyűlés a törvényt azóta sem módosította, az április 9-ig befizetett összegek egyelőre nem járnak visz- sza. Van azonban a dolog­nak egy sokkal súlyosabb oldala, éspedig az, hogy körülbelül másfél millióan nem fizették be a február, március havi esedékes hi­teladót, s amennyiben jú­nius 30-ig nem születik meg a törvény módosítása, a még életben lévő jogsza­bály értelmében letilthatják, bírósági úton behajthatják az elmaradt 2 havi befize­téseket. A lakosság szemében nyil­vánvalóan ellentmondanak egymásnak a különböző rendelkezések, s a pénzügyi szakemberek is úgy vélik, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha június 30-ig az Országgyűlés nem tűzi napirendjére, s nem fo­gadja el a már beterjesz­tett törvénymódosítást. A tartós nyári idő­szakot jellemző má­jus, felfokozza az üdítőitalok iránti kívánsá­gokat, megnöveli ezek fo­gyasztási táborát. Az ápri­lis 1-ével megalakult Kris­tálygyöngye Kft. — mely­nek tagjai: a helyi tanács, a helyi áfész, a termelőszö­vetkezet, a Nógrádi Víz- és Csatornamű Vállalat, a SAL- GÓKER, az EGERVIN — ügyvezető igazgatója sze­rint az idei nyári sze­zonban bármilyen magasra is szökjön a hőmérő higany­szála, minden nagyságú kí­vánságot teljesíteni tudnak, érkezzék az a megye bár­melyik részéből, továbbá Heves és Pest megye, a Dunakanyar, Vác, Szob tér­ségéből, beleértve a kiste­lepüléseket is. A töltő-palackozó sorok a mégrendelők kívánságai­nak megfelelően Márka­termékekből 12-f élét készí­tenek, kis- és nagyüvegek­ben. Emellett bevezették a Narancs-Joice és a Kiwi üdítőitalok árusítását. Mivel megszűnt a koráb­bi arisztokratizmust > jel­A Kristálygyöngye Kft. ígéri angoloknál nyolcból, nálunk kilencvenhatból lehet választani lemző proíilelhatárolódás, s előtérbe került a jól fel­fogott üzleti érdek, úgy döntöttek, hogy továbbra is elvállalják a Karancsvíz ki­szállítását azokba a közsé­gekbe, ahol nincs jó ivó­víz. Ezzel a csecsemők egészségvédeLmét szolgál­ják. Az üzleti életben erő­södő, cselekvésre késztető felismerés jegyében, a fo­kozódó árbevétel céljából folyamatossá tették a kiszál­lítást, sőt vállalkoznak ha­táridőn belüli kívánságok teljesítésére is. Annak hangsúlyozása mel­lett, hogy fennakadás nél­kül oldják meg az üdítő­ital-igények kielégítését, az ügyvezető igazgató az or­szágban fellelhető széles vá­lasztékot a következőkkel érzékeltette: — Angliában nyolcféle között válogat­hatnak a fogyasztók, ná­lunk, az. országban, kilenc­venhatfajtát kínálnak. A szezonban. 20 ezer li­ter üdítőital előállítására ké­pes a kft. Az állami vál­lalatok, áfészek mellett ki­szolgálják a magánkereske­dőket is, mégpedig termelői áron. — ve —

Next

/
Thumbnails
Contents