Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1990-04-14 / 11. szám
Lélektől lélekig HÚSVÉT Az .timmu melléklete 1990.1. szám AMIKOR JÉZUST ÜLDÖZTÉK Magyarpolányi kálvária Magyar kálváriák Kálvária a Jeruzsálem melletti dombocska latin neve, amelyet koponyára emlékeztető formájáról kapott. Ugyanez a domb arameus nyelven: Golgota. Erre a dombra kellett felmennie Jézus Krisztusnak is, miután a római helytartó, Poncius Pilátus halálra ítélte. Ennek a Jézus által megtett utolsó útnak, a kereszt- útnak voltak állomásai, azaz stációi, amelyeken bizonyos események történtek, mint Jézus elesése a súlyos ke(Folytatás a 6. oldalon.) Ismét itt a húsvét, a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Hadd mondjak el egy mesét Jézus Krisztusról, amelyet még kicsiny gyermek koromban hallottam. Mikor Jézus Krisztust üldözték, hogy elfogják és keresztre feszítsék, átkarolt egy nyárfát és kérve kérlelte: — Én fám, drága nyárfám, borulj reám! — Nem borulhatok rád, mert miattad engemet az üldözőid meghajigálnak, talán ki is vágnak. Krisztus megbüntette a nyárfát, mert nem kapott tőle segítséget. Figyeljétek meg, azért rezeg azóta is, biztosan a bűnét bánja. A cserfa sem borult rá. Jézus haragjában azt mondta neki: — A ménkű üssön beléd! A villám azóta szereti legjobban a cserfát. Jézus Krisztus a galagonya alá bújt, de az felhajtotta ágait, hadd lássák meg őt az üldözők. Jézus mondta: — Atkozott legyen az is, aki a gyümölcsödből eszik! Ezért átkos a galagonya, és nem nő meg. Jézus Krisztus a fenyőfa alatt menedéket talált. A fa ráhajtotta ágait, és az üldözött Jézus végre megpihenhetett. Azóta örökzöld a fenyő. A csipkefa is megszánta Jézust, ráhajtotta ágait Azért olyan finom és tápláló a gyümölcse. A madarak közül a búbos banka csúfolta a menekülő Jézus Krisztust. Azt mondta: — Hupp, hupp, hupp! Azóta büntetésül csúnyasággal kell táplálkoznia. A kakukk folyton mondogatta: — Kukucs! Kukucs! —így adta az üldözők tudtára, melyik fa alatt keressék! Akkor azt mondta Jézus! — Na többet sose szólhatsz. De Szent Péter közbevágott: — Uram, legalább azt engedd meg ennek a madárnak, hogy a nevem napját szólhasson! • ; A kakukk valóban csak Péter-Pálig, június 29-ig szól. azután nem is költ. A gilice, a gerle altatta: — Prú, prú. Azóta ilyen a szava. A pipiske, a búbos pacsirta odábbcsalta az üldözőket: — Itt! Itt! Itt! — szállt tovább mindig. Azóta is alacsonyan száll. A cinege azt mondogatta: — Csincsere, csincsere! Vagyis, hogy „Nincs erre, nincs erre!”. Az egyik üldöző mérgében tizenkét felé csapta a cinkét: Azóta tojik a cinke tizenkettőt, és tizenkét fiókája kel ki a tojásokból. A veréb mindig arra röp- dösött, amerre Jézus ment, így Jézust elfogták. Megátkozta a verebet, azért olyan csúnya és nem tud énekelni. A varjú károgott, mikor Jézust elfogták és ütötték. Azt mondta, hogy kár ütö- getni őt. A mai napig is úgy károgat. Jó lenne, ha valaki tudná folytatni a mesét... Nagy Zoltán Locsolkodás Rimócon A néphit a víznek tisztító, termékenységvarázsló hatást tulajdonit. Ezzel függ össze a húsvéthétfői rituális népszokás, a locsolkodás. Rigó Tibor felvételei (NÖGRAD-archív) A húsvéti titok S zázadunkban, különösen a II. Vatikáni Zsinat óta a nagyheti és húsvéti eseménysort a címben használt kifejezésbe sűríti az egyház. Ennek bővítése az a liturgikus felkiáltás, amely a szentmise csúcspontján hangzik el: ,,ime, hitünk szent titka! Halálodat hirdetjük, urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. . ." A keresztény hitnek a lényege, hogy Jézus Krisztus, az emberiség megváltója élt és él. Valóságos történeti személy volt, akiről nemcsak a. hit „rajongásával" megirt evangéliumok tanúskodnak, de szaktudományos, kortárstörténeti könyvek (mint Tacitus, Suetonius, Josephus Flavius) sőt szembenálló zsidó forrósok is (mint pl.: a Talmud). Ezt a történeti bizonyosságot azért kell hangsúlyozni, mert az elmúlt 40 esztendő ideológiai ámításai közé tartozott sokáig az az állítás is, hogy Jézus személye és élete csupán mítosz, a kereszténység puszta illúzióra épül. Azóta kiderült, hogy a 40 esztendő volt tragikus illúzió, és nem a kereszténység kétezer éves meggyőződése Krisztus valóságáról. De a kereszténység ennél sokkal több, fenségesen nagyobb. A keresztény hívő nemcsak azt tudja és vallja hogy, Jézus élt és keresztre feszítve meghalt, de azt is, hogy ez az élet nem volt tragikus, kudarcba fulladt élet. Krisztust nem érte váratlan katasztrófaként a halál, látta előre, sőt elébe ment: „Most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezébe adják. Azok halálra ítélik és kiszolgáltatják a pogányokndk, akik kigúnyolják, leköpdösik, megostorozzák, és megölik. De harmadra feltámad" (Mk 10,32). Ez a szörnyű halál a húsvéti misztérium első lépcsője, amit még Jézus társai, az opostolok sem könnyen értettek meg. Pedig ők előzőleg boldog szemtanúi voltak a tömegeket mozgósító, diadalmas messiási időnek is, csodás jelek bizonyságaival (beteggyógyítások, halottfeltámadások) és most kénytelenek látni csodatévő Mesterük látszólagos teljes tehetetlenségét Pedig már Keresztelő János ajkáról hallhatták előre: ,,Ö az Isten báránya! Ö veszi el a világ bűneit." (Jn 1,29.) És ez a jelbeszéd számukra jól érthető volt - Izajás próféta hasonlatából (nem mint nekünk, egy természettudományos és ipari kultúra gyermekeinek): „Mi mindnyájan mint a juhok té- velyegtünk. . . S az Or Öreá helyezte mindnyájunk gonoszságát. . . És viszik mint a bárányt leölésre...” (Iz 53,0.) Hogy volt mit magára venni és megváltani, az a ma élők számára is megrázó, tapasztalati valóság. Kétfajta pusztító diktatúra (fasiszta és sztálinista) rémtettei, több tízmilliós emberáldozata és meggyötörtetése tanúskodnak a gonoszság és bűn, a sátáni erők borzalmas valóságáról. És ma is, az emberi tudás és haladás, fantasztikus technikai civilizáció ellenére napjaink botrányos realitása: a mindenfelé feltáruló tömegsírok, Temesvár népirtása, Marosvásárhely véres pogromja stb. Nem csoda, hogy a történelem kutatói és értelmezői is ezt a misztériumot érthetetlenségnek, szörnyűségnek minősitik („történelmi irracionálé, tragikum"). A hívő ember számára mindennek ellenére mégsem érthetetlen és botrányos az emberi történelem. Van tehát reménység, mert van szabadulás a Krisztusba vetett hittel minden bűntől, még a szenvedések és halál reménytelenségéből is. E reménység forrása a húsvéti titok második lépcsője: a feltámadás. Ez a kereszténység lényegének másik mozzanata: Krisztus nem csak élt, de ma is él, és mindörökké él, és velünk van titokzatosan. Az alapbizonyos- sóg erre a húsvét hajnalára üressé vált sír, melynek halottját a keresztre feszítő hivatalos Jeruzsálem (sem a főpapok, sem a római hatóság) nem képesek előteremteni és bemutatni a „hiszékeny" népnek a feltámadási hit eloszlatására. Ez a hit a feltámadt Krisztus megjelenései alapján, a szemtanúk bizonyságtétele és hirdetése következtében jött létre és terjedt mindenfelé. „Mi nem tudunk hallgatni arról, amit láttunk és hallottunk!" — vallották az apostolok a fenyegetőző főtanács előtt. „Isten megdicsőítette szolgáját, Jézus, . . . föltámasztotta őt halottaiból: ennek mi mindnyájan tanúi vagyunk" (Apcs 3,15: 4,20). A keresztény ember hite Krisztus feltámadásáról erre az őskeresztény tanúságtételre támaszkodik, és Jézus ígérete alapján Szent Pállal együtt azt is vallja (Rám 6,8): „Ha Krisztussal halunk meg, vele együtt élni is fogunk”. Nincs az esendő és törékeny emberi létnek biztosabb támasza és vigasztalása, mintha az életet arra a Krisztusra tudjuk építeni, aki azt megmondta magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet". (Jn 11,25). És aki ezt a hallatlan ígéretet — egyedül az emberek fiai közül, Isten Fiaként — ténylegesen be is váltotta. Ezért e sorsfordító időkben — a magyar jövő formálásához is — nemzetünknek minél bővebben kell meríteni a húsvét ünnepléséből és hitéből, amely a feltámadás perspektíváját tudja nyújtani és újjáéledésünkhöz ad bátorítást és erőt. Dr. Koncz Lajos főesperes, teológus professzor
