Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)

1990-04-07 / 5 . szám

1990. ÁPRILIS 7., SZOMBAT 7 imrnnn Csillagsorsok ! és embersorsok Magyar és román végre barátként nyújthatja egy­más felé kezét? Az évszá­zados bizalmatlanság gör­csei lazulnak? Hinnünk, akarnunk kell, hogy így le­gyen, akkor is, ha tudjuk: adunk és kapunk még pofo­nokat. hiszen a beidegződé­sektől, a szokásoktól lehe­tetlen máról holnapra meg­szabadulni. Groza Péter börtönnapló­ját lapozgatom. Az egyik részletben leírja egy pofon történetét. Serestély Béla, a poéta kapta tőle. A kollé­giumi szilenciumon Groza elszundított. Béla lökte ol­dalba ezzel a mondattal: „ftbredj fel, mit alszol, mint egy güzü!” A güzü szó be- léhasított. Mint régi román papi család ivadéka, dákoro­mán soviniszta tradíciókkal terhelt légkörben nevelke­dett. Magyar nyelvtudása A közelmúltban zajlott a Budapest Kongresszusi Köz­pontban a tavaly készült s a következő hónapokban mozikba kerülő magyar fil­mek minden korábbinál megfáradtabb, válságtüne­teket mutató seregszemlé­je. A rendezvényen idén nézőként volt jelen az MSZP színeiben manapság aktív politikusként tevé­kenykedő Kosa Ferenc film­rendező, akinek évtizede­ken át ellenzékben szület­tek — dobozba zárt. s a legutóbbi évekig legfeljebb zártkörűen forgalmazott — alkotásai. Találkozásunk­kor arról kérdeztem, meg­ítélése szerint mennyire ha­tékony az informálásban út­törő szerepét immár elvesz­tett dokumentumfilm a saj­tószabadság hírversenyében, és ,a mai politikai, közélet indulatoktól fűtött, alig át­látható harcaiban. J- Hogy ma egyre átlát- hatatlanabbnak. egyre ir- racionálisabbnak. tébolyul- tabbnak érezzük a körülöt­tünk levő világ indulatait, eseményeit, abban szere­pet játszik az is, hogy a nemzet többségét valami­lyen érdekek, szerinfem ki­zárólagosságra törekvő ér­dekek miatt félretájékoztat­ják mindabban, ami tör­tént. A reális, józan és hig­gadt információk helyett mindenféle lehetetlen infor­mációk csapódnak be a nemzet agyába, leikébe, az emberek nem tudják pontosan, hogy kinek higgyenek, mire fi­gyeljenek. Hol van itt az igazság. hol vannak az igazodási pontok? Különö­sen egy stratégiai kérdés­ben veszedelmes a hely­zet: tavaly október óta az állampárt hatalmi szándé­kai megszűntek, ezáltal a posztsztálini visszarendező­dési esély elhárult a nemzet feje fölül. Jelentkezett vi­szont egy jobboldali hatal­mi kisajátítási veszély, amelyet a nemzet nem is­mert még föl teljes súlyá­ban. A téboly ott van, hogy a jobboldal egy már nem létező veszélyt nevez szin­te egyetlen és kizárólagos veszélynek. Ezzel saját ma­gát álcázza, és minden­féle trükkökkel és dema­gógiákkal elfordítja a nem­zet becsapható részének a fejét az igazságtól, a tör­ténelem megítélésének le­hetőségétől. Miközben az ország az eladósodás követ­keztében gazdaságilag egy­re rosszabb helyzetbe ke­rül. A felszakadó indula­tok és szenvedélyek ere­dőjeként végül is mind­ebből erkölcsi-politikai szét­esés, hatalmi vákuum, anarchikus állapot jöhet létre, s ez pedig vélemé­nyem szerint még polgár- háborúhoz is vezethet. A testvérharc viszont belát­hatatlan. katasztrófába so­dorná a nemzetet. — Kérdés: ebben a hely­zetben tehet-e valamit a művészet? Tud-e például a Groza és güzü ; akkor még nagyon kezdetle­ges volt. A szó jelentését nem tudta, de hangzásából ítélve keménynek, durvának, sértőnek gondolta, amely megtorlást kíván, ezért po­fonvágta Bélát. A harag az ifjú emberkék romlatlan lelkében hamar felengedett, és a kölcsönös tisztázások után kiderült; a fölébresztés parancsa a pri­mátustól jött, a güzü szót is ö fogalmazta meg, Béla csak továbbította, de ő sem tudta, mit is jelent valójában. A két naiv gyerek pofoz­kodott valamiért, amit egyi­dokumentumfilm versenyt futni, győzi-e feltárni kés­lekedés nélkül azokat az időszerű igazságokat, ame­lyek a nemzet tényleges tá­jékoztatásához szükségesek volnának? — Az az érzésem: nem képes. Egy játékfilm más­fél-kétéves, illetve egy do­kumentumfilm féléves át­futása már nem teszi le­hetővé, hogy naprakész, át­gondolt és megszerkesztett információkkal szolgálja a tisztánlátást. A magyar film jelenleg ezt az idő­hátrányt, ezt a lemaradást érzékeli, hisz például a szemlén bemutatott filme­ket valamikor tavaly ta­vasszal, vagy nyáron készí­tették. A játékfilmeknél jól látszik, hogy teljesen más hangulatúak, mint ma az ország, de a dokumentum­filmek jelentős része sem arról szól, amiről most szólni kellene. Nem aka­rom bántani filmes kollé­gáimat, mert ezek tisztes­séges, fontos művek. De amikor ég a ház, akkor az oltást nem lehet áttenni későbbi időpontra. A szá­ll MM I -apozgatom Weöres iss Sándor utolsó könyvét. HM Az utolsót, amit még a kézjegyével ellátott. Ko­rábban annyiszor megaján­dékozott a köteteivel, s ben­nük a bizarr, rajzos-bolon­dos dedikációkkal, hogy ez az utolsó szinte kopárnak tűnhetne a többihez képest. Mert nincs itt semmi rajz, ákombákom arabeszk, tréfás ötlet, ami fintorogva őrizné a pillanat emlékét. Csak két, reszketeg tollvonással jegy­zett betű, meg egy évszám. Mégis, talán ez a legked­vesebb. A Kútbanéző. Büsz­kélkedni ugyan nemigen le­het vele, mint a korábbiak­kal — a szöveg mellé hol egy tekergő kígyót, hol egy kifliholdat, hol egy pápua­maszkot kanyarított a tolla —, vagy mint azokkal a tő­le kapott könyvekkel, me­lyek egy furcsa szokását, a „továbbdedikálásét” őrzik. Utóbbi azt jelenti, hogy a számplatlanul kapott köny­vek közül, ha már elolvasta azokat, egyet-egyet tovább- ajándéko’ott: „X. Y. bará­tom nevében is szeretettel Weöres Sanyi”. Kaptam így tőle norvég verseskötetet, angol Rustavelit, anyák nap­jára összefércelt versalbu­mot, vagy éppen párizsi ki­adású avantgarde kötetet, melyről azt sem tudni, a végén van-e az eleje vagy megfordítva. Szóval ..to­vábbdedikált’’ farsangi ötlet­tel ezt-azt, de a Kútbanéző ákombákom bejegyzésével egyik se vetekedhet. ’87. decemberéből való ez a kézjegy. Nehezen mozdult már. A kaput sem ő nyitot­ta, pedig ez korábban való­ságos szertartás volt. Jött a kerti ösvényen, hosszan cső­kük sem értett, olyan dolgo­kért, amelyről fogalmuk nem volt, amelyet csak a hórihorgas primátus tudott. Végül is ez a pofozkodás és az azt követő ráébredé's egy életre megalapozta barátsá­gukat. A két kisdiák afférjában nem nehéz fölfedezni a ma­gyar és a román nép össze­zördüléseit. egymásnak fe­szüléseit. Haragudtak, perle­kedtek, gyűlölködtek. De sok olyan ügyért vérzett ez a két nép, meg a szomszédos töb­bi is, amely „güzü” volt szá­mukra! Közös, sorsfordító érde­künk immár, hogy a pofoz­kodásokat olyasféle rádöbbe- nés kövesse, mint Groza Pé­ter és Serestély Béla eseté­ben, s vénre egymással igaz barátságra, tartós szövetség­re lépjünk! — zágoni — bad választások után, szük­ség van, lesz stratégiai gondolkodásra, s akkorra talán a műalkotások és a felgyorsult történelmi fo­lyamatok közötti időeltoló­dás is helyrebillenhet. Egyelőre tüzet kéne ol­tani. Furcsa benn ülni a nézőtéren, amikor érzi az ember, kinn ég az ország háza, és mi itt vagyunk, filmeket nézünk, tavalyia­kat. Azt kell mondjam, még lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy naponta öt­hat filmet végignéztem. Holott ez a szakmám, ez a foglalkozásom. Mivel ag­gódom hazámért, erről a tűzoltásról sem tudok el­felejtkezni egy pillanatra sem. Azért is alakult olyan különös módon az életem­nek ez a szakasza, hogy késedelmesnek, kevésnek ta­láltam az esztétikai gondol­kodást, ezért bocsátkoztam közvetlen politikai cselek­vésbe, noha semmiféle poli­tikusi ambícióim nincsenek, és semmiféle hatalmi, vagy szereplési vágy sincs ben­nem. Károlyi Júlia römpiilt a kulcsokkal, fel­hívta az ember figyelmét, hogy jó mélyre kell hajolni, mert a virágzó bokrok be­lülről valósággal elözönlöt- ték a kaput. S odabent a kertben, míg lassan halad­tunk a ház felé, elmesélte a fákat-bokrokat: a vénülő, göcsörtös diófát, a rigók- járfa orgcnabokrot, meg a vörös kányafát. Most, leg­utoljára, már nem ő nyitot­ta a kaput. Kucorgott a díványon, és alig hallatszott a szava. Előbbi nem volt szokatlan, hisz mindig úg.v telepedett le, hogy az ember nem tud­hatta, ül-e vagy fekszik: fél- o'd^lt billent, kurta lábait maga alá húzta. De akadozó beszéde szokatlan volt. Ko­rábban mindig számtalan kérdéssel fogadott, és azon­nal nekifogott a kávéfőzés­nek. Most akadozva szólt, és a kávéfőzővel sem kezdett el bíbelődni. A kávé készen volt már — feltehetően nem ő főzte —, nehézkesen csur­gatta poharakba a csillogó findzsából: olykor megre­megett a keze, a fekete su­gár félrebicsaklott. Nem emlékszem, hoev ez utolsó alkalommal láttam volna körülötte macskát.. Ez meglepett. hisz. gyerekesen ragaszkodott négvlábú ked­venceihez. Legelőször, 61 Az elmúlt években egy- egy művészeti irányzat, egy- egy korszak grafikai művé­szetével ismertette meg kö­zönségét a Szépművészeti Múzeum. Majd tematikus ki­állítások következtek. Így is, úgy is a világ grafikai mű­vészetének élvonalából szár­Dürer: Az északi éggömb mazó kollekcióból válogat­hattak a tárlatok rendezői. Hiszen köztudott, milyen gazdag, s európai viszonylat­ban is jelentős a múzeum grafikai tára. Most július elsejéig látha­tó a Csillagsorsok és ember­sorsok című, kétszáznál is több 16—17—18. századi, főleg németalföldi rézmet­szetet, rézkarcot tartalmazó kiállítás. A grafikák legna­gyobb része most szerepel először közönség előtt, pél­dául azok, amelyeket az Es- terházy-gyűjteményből ép­pen erre az alkalomra vá­logatott ki, és restaurálta­őszén, mikor meglátogattam, még kutyája volt: egy lom­pos, öreg puli. Később min­dig élt a háznál egy-egy macska, olykor több is — tudni kellett, ki a vendég, és ki az „igazi" —, s ezek a miákolók igencsak úgy vi­selkedtek, mintha minden az ő kedvükre volna itt beren­dezve. Weöres Sándor pe­dig élvezte a játékot. Ügy tett, mintha a cirmosok vol­nának az ő gazdái, nem pe­dig megfordítva. Tanúja vol­tam számtalanszor, hogy az ajtót szinte percenként nyi- totta-csukta, ha a macska- uraságnak ki-be korzózni tá­madt kénye-kedve. És bár­miről beszélgettünk is, a költő fél szeme mindig a macskán függött. Nézte, ahogy ül az alkonyodó szoba ablakában, s figyeli oda- künn a fel-alá röpdöső ri­gókat, vagy egy újságpapír­ral zűrömből — karmos lá­bával paskolja a papírt, mintha lapozni akarna. Nem emlékszem, hogy ez­által macskát láttam volna a közelében. Gubbasztott a díványon. A falon kedvenc képei, melyekről olv sokat mesélt korábban — mindnek ismertem a történetét. a Oulácsy-vázlatnak. a Ripni- Rónai-tusrajznak, Veress Pál samottbálványainak és Bá­lint Endre Angyal című sej­tott a .kiállítás rendezője, dr. Bodnár Szilvia. A grafikák közös tema­tikája az az ókori megfogal­mazás, amely szerint az em­ber és a világmindenség egy­séges. Leginkább abban, hogy „minden létező, az em­ber, a földi világ és a vi­lágegyetem négy alapelemből áll: levegőből, tűzből, föld­ből és vízből. E négyes fel­osztás analógiájára négy év­szakot, négy életkort, négy szélirányt, ugyanennyi nap­szakot, alapminőséget (me­leg, hideg, nedves, száraz), négy testnedvet és vérmér­sékletet különböztettek meg." A négyes egységet ritkábban hetes vagy ötös osztású csoportokkal is fel­váltják: hét bolygó, hét sza­bad művészet, hét erény, hét főbűn, öt érzék stb. A fenti jelenségek, minő­ségek, tulajdonságok allego­rikus ábrázolásával találkoz­hat a néző a kiállításon. telmes olajfestményének. Gubbasztott a gyér lámpa- fényben. Ritkán szólt, akkor is gyakran megesett, vhogy mondatai összekuszálódtak. Csak egy-egy pillanatra szik­rázott fel az emlékezete: ilyenkor a maga színvonalán tréfálkozott. De pontos talá­latait, meglátásait hamaro­san elborította újra a köd. Emlékszem, megkérdeztem tőle — egy nemrég látott Holdbéli csónakos előadásra utalva —, mikor írta ezt a remek darabot. Hosszas tű­nődés után azt válaszolta: „Valamikor a harmincki­lences évek végén". Utóbb megnéztem: a darabot 1941- ben írta. Depresszióra panaszkodott, meg arra, hogy ritkán tud dolgozni. És csak „kisebb darabokat”, mert a toll for­gatás is nehezére esik. Leg­utolsó verseiben mégis an.v- nvi bölcs derű és világosság van, hogy szinte érthetetlen, hogyan tudta megalkotni őket ilyen fogyatkozó testi erővel, labilis lelki energiá­val. Búcsúzáskor Károlyi Amy elővette a polcról a Kút~ banézöt. Felütötte a cím­lapnál. Sándor nehézkesen fogta meg a tollat, kereste rajta ujjai helyét. Aztán — hosszas összpontosítás után — leírt egy óriási, reszke­Goltzius: Tűz Leggyakoribb a négy évszak és a négy életkor megjele­nítése allegóriák, zsánerké­pek, tájképek formájában. A karcokat magyarázó versek­kel, a témához kapcsolódó sorokkal egészítették ki. Dürer, Jan van de Velde, Hendrik Goltzius, és mások metszetei kimagasló művé­szeti értéket képviselnek. Számunkra felettébb érdekes az a 15. századi planétaso­rozat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára kölcsönzött a mú­zeumnak a különleges alka­lomra. A színezett tollrajzo- kon a bolygókat kopjás zász­lót tartó lovas alakok szemé­lyesítik meg. A Napot Zsig- mond király, a Vénuszt a király felesége. Borbála. A sorozatot egy 15. század ele­ji német kézirattöredék, Konrad Kyeser zsoldoskapi­tány Belliforti című hadtu­dományi munkájának lapja­in lelték fel. (kádár) J. Saenredam: Saturnus teg „W"-t, meg egy kisebb, megbillent ,.S”-et. Kereste a neve kezdőbetűit. Erről eszembe jutott, mennyit mesélt korábban a család­járól, meg a nevéről: ho­gyan bukkannak fel a rég­múlt században a Weöresek hol itt, hol ott — egy köl­tőelődje is ismert, Nyéki Vörös Mátyás, aki a ne­vét hol Weresnek. hogy Weöresnek írja, bár nem tudni, rokona-e valójában. Meg arról is szót ejtett, hogy nevének kiejtése ko­misz talány: lehet veres­nek, vörösnek, vöresnek mondani, de maga sem tudja, melyik a helyes, ho­gyan ejtették valaha. Vé­gül, ahogy a két névbetűt sikerült lekörmölnie, odaírta a könyv lapjára az esztendőt is. Ez sem ment könnyen. A 19-et még csak sikerült lejegyez­nie, de az évtizedet már „súgni" kellett neki: előbb egy újabb kilencest pró­bált kanvarítani a 'tolla, mintha gondolatai az el­következő évtizedben jár­nának. Aztán egy apró he­tessel zárta az évszámot. ■ Ennyi a legutolsó de- dikáció. Semmi rajz, semmi fintorgó ötlet, semmi szeszélyes ákombá­kom. Két reszketeg betű, meg egy évszám. És ami megdöbbentő, ahogy to­vábbhaladt az írással. a betűk és a számok mérete egyre csökkent. A „W" még óriási, de a hetes, mely a sort zárja, talán ha tized- része a kezdőbetűnek. És: pontot sehova sem telt, így valósággal összemo­sódnak a betűjelek a bi­zonytalan évszámmal: W S 19 8 7 Dokumentumfilm lépéshátrányban Beszélgetés Kosa Ferenc filmrendezővel Szepesi Attila r _____ n 1/ r- t n n t I I Y\ C I D L I U

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents