Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1990-04-07 / 5 . szám
■ 6 un-rmn 1990. ÁPRILIS 7.. SZOMBAT f------------------------------------------------------ ■ ------------------------------------------------------------------------------------------------------------V A KÖLTÉSZET NAPJA ELÉ » \-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:________________/ Y ágáns diák panasza idegenben Itt bolyongok idegenben,. Nyomorúság rabja lettem, Maholnap nincs egy falásom, Odavan a vidámságom. Hazámból hogy elzavartak, Nehéz ínség foga mar csak, Senki lettem, nem diák már, Bárki jött-ment engem kárpát. Vitéz volnék: lovagolnék, Rabló volnék: hát rabolnék; De rabló se, de vitéz se: Vagyok Phoebus rongy cselédje A szerzetből mit se kérek, Nem kell a remete-élet, Koldulástól szégyen éget, A munkához meg nem értek. Ó halandók üdvössége, Hívő népek reménysége, Isten által üdvünk lettél, S a haláltól megmentettél. Rónay György (középkori ismeretlen szerző) Jöszte, jöszte, szerelmesem Jöszte, jöszte, szerelmesem, téged kérlek énnekem, .téged kérlel énnekem, jöjj, jöjj, szerelmesem. Édes rózsaszínű száj, ápolj engem, csókba zárj, ápolj engem, csókba zárj, édes rózsaszínű száj. Weöres Sándor (Carmina Burana — kódex) Jeles torkú iyósereg Jeles torkú ivósereg, inni nemcsak szomjas szeret, igyál bőven, amint lehet, tele kupád, sose feledd, emeld sűrűn mérték felett, ne hagyd lábon, sosem halott szép szó pereg a nyomában. Ha lapul itt olyan fránya, ki jó bornak fittyet hányna, nincs zárva az ajtó szárnya, iszkoljon, míg meg nem bánja, bántóbb, mint a halál árnya, ha marad, s meg nem állja a hitványa a sarat. Csávossy György (Carmina Burana — kóáex) Ap acasiram Aj, szegény apáca, a zokogás rázza, nővérének mondja nyögve, sóhajtozva: „Jaj, szegény fejem, be boldogtalan az én életem, hisz csintalan vagyok, s féktelen. Csengettyűzök untalan, zsoltárt mondok hasztalan, könnyű álmom odavan, el nem alszom én. Jaj, szegény fejem, fekhelyem kemény, kin az éjjelem! Bárha egy legény hálhatna velem!" Majtényi Erik (ismeretlen szerző XII. sz.) Kő Pál: József Attila (dombormű) „Hogy még mindig köztünk van, csodával határos. Hiszen már a neve is úgy cseng, mintha régmúlt korokból hangzana vissza: poézis, lira, költészet. Sajátságos: még mindig sok az olyan ember, aki nem akar felhagyni ennek a szép anakronizmusnak művelésével." „A költészet a tömegkommunikáció egyetlen olyan eszköze, amelynél a termelői létszám meghaladja a fogyasztók számát. A versírás igényével ugyanis együtt jár a versolvasás iránt érzett undor. Ez a két ellentétes érzés sűrűn találkozik egyazon személyben.” (Hans Magnus Enzensberger) „A költő képviselhet verstől eltérő esztétikai vagy politikai nézeteket, s ezen csak az csodálkozik, aki feltételezi, hogy az emberi tudat valamennyi megnyilvánulási formájának, legven az matematika vagy biológia, azonos eredete, azonos genezise, azonos nyelve van, - s ezzel persze egyetlen, örök, általános érvényű igazságot tételez fel, mint haidan, amikor világértés, világreflezió, a világról szóló tudomány egységes metafizikai bázison nyugodott, s minden fölismerés a transzcendenciára irányúit és vonatkozott. Ez a polgársáq korával véget ért. A gondolkodás szekularizálá- sa és specializálódása fölrobbantotta a metafizikai egységet. Régebben minden út Rómába vezetett." (Günter Kunért) .„...minden lírával foglalkozó szerző, aki hozzáférkőzik a jelenhez, aki verseiben és általuk eddig ism'eretlen dolgokat tudatosít, a rendszerezési szisztémákat erősíti, a szisztémák üres járata ellenében hat: óhatatlanul funkcionáló verseket ir.” (Gerald Bisinger) „A költészet ugyan nem maga az abszolút valóság, ahogyan mondani «szokták, de mindenesetre legközvetlenebb birtoklási vágya és legjobban megközelítő megragadása, olyan szoros kapcsolatnak, amelyben a valóság mintegy magát alakítja a költeményben." (Saint-John Perse) „Minden jó vers élményvers; minden rossz vers élményvers; csak az úgynevezett laborverseknek van elör joguk az egészséges középszerre: sohanem egészen jók, sohasem teljességgel rosszak de mindig tehetségesek és érdekesek.” (Günter Grass) „Egy új fajta nyelvnek új lejtésre van szüksége, s ezzel csak akkor rendelkezik, ha újfajta szellem lakja. Úgy véljük, hogy mindnyájan ismerjük ezt a nyelvet, hiszen használjuk; csak az iró, ö nem tud bánni vele.” (Ingeborg Bachmann) „Mégis és újra: mi a költészet? A kérdésre nem köny- nyebb a válasz, mint arra: mi a madár?” (Juhász Ferenc) „Azt mondják, a költők addig jók, amig a gyermek tekintetével, meghökkenésével tudják nézni a világot." (Illyés Gyula) Összeállította: Pál József és Zsibói Béla, a Palócföld c. megyei irodalmi folyóirat munkatársai. Borivóknak való jó tanácsok i. Míg a kőház látható, mely a piactéren áll, s vörös bortól csábított szemmel nézünk fel reá, azt mondja a cimbora, itt a vidámság hona. 11. Ha valaki köpenyét elivá, kockázza el ingét is azután, s ha még mindig maradt rajta valami, meg kell fogni, s jól meg kell kopasztani: Így lesztek az apostolok követői, hét határ, visszhangozza hangotokat híretek is, messze száll, igéteket megőrzi végeztéig a világ. 111. Bacchus dagassza, Venus apassza, Erszény-erővel kebelünk, és változtassa, és számíttassa záloggá át a köntösünk. Kicsi Antal (középkori ismeretlen szerző) Mért ver uram engemet? Mért ver uram engemet, szegénykét? Semmi rosszat nem teszek, soha nem is nyelvelek, épp csak. hogy más szeretek, elég rég. Mért ver uram engemet, szegénykét? Hogyha nem lesz jobb napom, úgy. ahogy én akarom, kimondom, hogy megcsalom: személyét. Mért ver uram engemet, szegénykét? Tudom is már, mit teszek, bosszút rajta mint veszek, az ágyamba viszek egy legénykét. Mért ver uram engemet, szegénykét? Illyés Gyula (középkori ismeretlen francia szerző) Tele bendő Epikurosz fölkiáltott: a tele has légyen áldott, — istenem a bendő lészen, csak olyan isten kell nékem, kinek temploma a konyha, úszván pompás illatokba. Itt az isten, szívem vágya, ki a vizet ki nem állja, kit a kupa s tele asztal valósággal fölmagasztal, aki éhgyomorra, reggel, jó tegnapi bort böfög fel. Kinek bőre, mint az ömlő borral mindig tele tömlő, ebédje estébe torkoll, orcája virul a bortól, s dagad tőle férfi-tagja karónál is vastagabbra. így a hitnek gyakorlása, két egytest viaskodása, reng a has a harc hevében, borral birkózik a méhser, Léha élet: boldogságos: minden csak a hasnak áldoz. Szól a bendő, jól belakva; vagyon gondom csak magamra, így intézem délben, estve, hogy magamat eleresztve, tele kancsók, tele tálak mellett békén szundikáljak. Kányádi Sándor (Carmina Burana — kódex) Gyermekes szerelem Karját fogtam, csikartam is tán. Toporzékolt a kislány s kezembe harapott. Gondolta: vért ereszt kezem fején, de nem éreztem én se kínt, se haragot. Bőrömhöz ért ajkának bársonya s fájdalmas ez volt. ez csupán: eltűnt pár perc után a fogsorok nyoma. Képes Géza (.Johannes Hadlaub XIII. sz.)
