Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1990-04-29 / 23. szám
1990. ÁPRILIS 29.. VASARNAP imniiEJ 7 Ötágú síp MAGYAR VERS SZLOVÁKIÁRA^ 1948 decemberében jelent meg a háború utáni első magyar nyelvű újság — az Üj Szó — Szlovákiában, az újságban 1949. szeptember 4- én lát napvilágot az első vers Dénes György tollából. A szétzilált és megalázott magyar kisebbség négy év után először a líra műnemében talál magára, s ettől kezdve egymás után jelennek meg versek a szaporodó magyar lapokban. 1949 márciusában megalakul a Csemadok, az irodalom olvasói bázisának jelentős szervezője, s ennek lapjai, a Fáklya, majd jogutódként a Hét — egészen az Irodalmi Szemle (1958) megindulásáig — az írók fontos fórumaivá lettek. A háború utáni első költőnemzedék két antológiát jegyzett. Az Üj hajtások (1953) és a Három fiatal költő (1954) a nemzetiségi líra kezdetleges állapotát idézik. Fábry Zoltán két kritikájában is foglalkozik a pályakezdő fiatalokkal, figyelmeztetve őket a megszakadt kontinuitásra, átfogó esztétikai mércét állítva eléjük. Dénes György mellett az ötvenes évek líráját Bébi Tibor, Gály Olga, Török Elemér, Ozsvald Árpád, és Csontos Vilmos jegyzi, s a két antológia mellett kilenc önálló verseskönyv lát napvilágot. A forma és a személyiség, a romantikus költőszerep előretörésére figyelhetünk a második nemzedék legjobb- jainál, akiket a Turczel Lajos szerkesztette Fiatal szlovákiai magyar költők (1958) című antológia mutat be. E generáció (a Nyolcak) három kiemelkedő alkotója Tőzsér Árpád, Cselényi László és Zs. Nagy Lajos. Az induló Tőzsér a József Attilával és Illyés Gyulával fémjelzett vershagyományból indul ki, később versei, világát az önelemzés irányába tágítva alakít ki egy sajátos és elvontabb költői beszédet. Cselényi is a népi iskolával indít, a világgal való szembenézés költői programjával. A hatvanas évek közepén figyelme a külvilág felé fordul, a társadalmi átalakulások teremtette emberi válsághelyzetek érdeklik, lírájában a szubjektumnak egyre kevesebb szerepe lesz. Nominális stílusa. szövegei, töredékei a konstruktivizmussal rokonít- hatók. Zs. Nagy Lajos a romantikus alapérzést a groteszk és az ironikus irányába tágította, de alapjaiban megmaradt a hagvomá- nvos látásmódon belül. A második nemzedékhez később csatlakozott Gál Sándor és Tóth Elemér. Ami Gál Sándort nemzedéktársai fölé emeli, az a nemzetiségi lét versbefogása. s hogy ezt a „köznapiság" szintjén tudja elmondani. A közösség mindig ott lelhető verseinek mélyén, lírájában ott munkál a küzdelem az intenzívebb és teljesebb életért, a történelem rejtélyeinek feloldásáért. 1970-ben újabb nemzedék jelentkezik, őket az Egyszemű éjszaka antológia mutatja be. A nemzedék nem egységes; ami összekovácsolja tagjait, az a tagadás. Elutasítják az örökséget, úgy látják, nem alkalmas a valóság kifejezésére. Nem meglepő ez, föllépésük a neo- avangárd virágzására esik. Keszeli Ferenc, Tóth László, Mikola Anikó, Varga Imre, Kulcsár Ferenc nevét kell e költőnemzedékből említeni. Közülük Tóth László, aki illúziótlanul nézett szembe a világgal, lebontva azt elemeire, a nyolcvanas évek közepén áttelepült Magyarországra. A nemzedék legjelentősebbjének Varga Imrét véljük, aki komplex költői kifejezésmódra törekszik, a kiépséget és a zeneiséget próbálja szintetizálni. A nyolcvanas évek elején ő is áttelepült, s Magyarországon kiadott könyvében kísérletet tesz az elveszett történelem tudati, képzeleti rekonstruálására. Két nemzedék is egymásra torlódik a nyolcvanas években. 1980-ban Megközelítés címen lát napvilágot egy antológia, Tóth László és Kulcsár Ferenc szerkesztésében. E könyv költőinek világa oldottabb, lágyabb a korábbi generációénál. A személytelen felé haladnak, verseikben feloldódik, arcát veszti és tárgyiasul a költő. Barak László neve a legismertebb ezen alkotók közül, de Kövesdi Károly, Bettes István, Karsay Katalin neve sem cseng ismeretlenül a szlovákiai magyar lírára figyelők körében. A nyolcvanas évek közepén új nemzedék, az „iró- diások” nemzedéke jelentkezik. Közülük Farnbauer Gábor, Juhász R. József és Hizs- nyai Zoltán első kötetét is közreadta már, s úgy tűnik, a közös indulás után szétválnak a költői utak. Mig Juhász a modern szabadvers mesterein iskolázott, s versei sajátos, hazai ízeket alig hordoznak, addig Hizs- nvai első kötete a kapcsolódási pontokat keresi, versei átélt alkotások. Ez azért is emelendő ki, mert a szlovákiai magyarság líráján alig-alig érződik a helv szelleme. így alkotói, a tágabb közösségre számítva, éppen az egyetlen lehetségest vesztik el. Hizsnyai mellett Kra- usz Tivadar antológiabeli versei fogtak meg; tehetségét mi sem jellemzi jobban, hogy néhány sorral képes olthatatlan szomjúságot kelteni bennünk. Szardínia című verse kcrosztályélményt is kifejez: „ha időben felnyitottad volna t tetten érted volna benne a tengert ! ahogy tajtékzik és amilyen végtelen ' most már dobd el ' az ilyesmit veszélyes magadnál tartani ’ még megölhet a vágy". Böröndi Lajos PÁLYÁZAT A Partium Irodalmi Társaság (4002 Debrecen, Pf.: 118.) pályázatot hirdet pályokezdő írók és költők részére vers- és novellakategóriában, tematikai megkötés nélkül. A pályázatot két gépelt példányban, rövid, elsősorban szakmai jellegű életrajzvázlattal (antológiaszereplések, publikációk felsorolása) kérjük társaságunk címére 1990. június 15-ig beküldeni. Javasolt terjedelem: 15 vers, illetve 3 novella, elbeszélés. Pályadíj — mindkét műfajban — 8, 6 és 4 ezer forint. A pályadíjas és kiemelkedő alkotásokból társaságunk még folyó évben antológiát jelentet meg Üj hangok címmel. Társaságunk nem titkolt célja a népi-nemzeti irodalmi hagyományok megújítva folytatása, s várjuk a szerzők egy részének társaságunkhoz való csatlakozását is. A pályázat esetében azonban a teljesítmény, a minőség az elsődleges szempont; semmilyen elfogultságnak nem kívánjuk alárendelni az egyetemes magyar irodalom alapvető érdekeit. Eredményhirdetés 1990. szeptember 22-én, a magyar kultúra napján. PARTIUM IRODALMI TÁRSASÁG Van négy fekete bárány Kísértek és kísértettek Bobály Attila megkísértése Titkok keresőjének mondja magát Bobály Attila Somoskőn. — Miből él? — kérdezték tőle pár évvel ezelőtt. — Nem költők — válaszolta. Most van négy fekete báránya, egy kecskéje, lova és csikaja. Továbbá befogadta a táj. Ezt akkor érezte először, amikor egyszer lekaszálta a rétet, összerakott négy-öt boglyát, éjjel pedig arra ébredt, hogy dörög, villámlik. Kirohant a boglyákhoz, hogy mentse, ami menthető, a vihar elől. De nem lett eső. Föltámadt a szél, elhordta a felhőket. Holdfényes idő lett, egyszer csak elkezdett mozdulni minden. Akkor vált világossá a titok, úgy érezte, a nagy éjszakai lebegésben, a boglya tövében, hogy befogadta a táj. Persze, kevés az idő. Ahhoz, hogy legalább valamit megértsen az ember, 120 évet kellene élni. Most 42 éves. Az idei salgótarjáni tavaszi tárlat megnyitóján vette út a Pro Arte Salgótarján kitüntető díjat. A városi emlékműbizottság pedig még tavaly szóban felkérte a salgótarjáni 1956-os emlékmű tervének elkészítésére. Meg is csinálta a terveket, annak ellenére, hogy az efféle szóbeli kérés egyelőre nem tekinthető megbízásnak, és az sem látható, mi lesz a hely- hatósági választásokig hátralevő időben, vagy azután. Mindenesetre, a tavaszi tárlaton kiállított Egy pásztor madonnája című műve az emlékművek egyik előképének is tekinthető, ahol — bizonyos mértékben leegyszerűsített értelmezésben — a madonna a magyarok Nagyasszonyát, a szeretetet, a ló a kitörést, a gömb a megkapaszkodást jelképezi, az egész együtt pedig a repülést, a szabadság vágyát, hiszen 1956 a szobrász értelmezésében Európa költészete volt. Bobály Attilát nevezték már korábban is rendszeralkotó szobrásznak, ami azt is jelenti, hogy egyetlen plasztikai vállalkozása sem jön létre az előképek hosszú sora, gondolkodási folyamatok rendszere nélkül. Monumentális vállalkozásait is ennek tudatában lehet legjobban megközelíteni. Továbbá kővel, fával, bronzzal egyaránt dolgozik, így a szoborkészítés szellemi folyamataihoz szervesen kapcsolódnak az anyagok belső tulajdonságai. Például kőben statikusabb, zártabb formák születnek, a bronz nyitottabb. — Amikor 1988-ban áttértem a kőről a bronzra, idegenkedve fogadták a lebegő, nyitott formákat — jegyzi meg a művész. — A fémben Szent Antal az egyik kísértővei van valami nyitott, ami alkalmas azon jelentéstartalmak plasztikai megfogalmazására, amelyek jelenleg foglalkoztatnak. Én akkor ott Nyíregyházán a XII. nemzetközi éremművészeti és kisplasztikái alkotótáborban a Szent Antal megkísértése sorozatot csináltam. — Mi az a titok, ami ebben a kísértéstémában, vagy éppen a kísérésgondolatban van, lásd a Pásztorok kísérőjét. — Ügy gondolom, mind a kísértés, mind a kísérés a modern ember életének része. Hiszen például különösen kelet-közép-európainak eddig sem volt nehéz érzékelnie, hogy az életünket mindig kíséri valaki, vagy valami. És gond van arra is, hogy erről az ember valamilyen formában tudomást szerezzen, azaz, tudjon róla, legyen nyugtalan, esetleg féljen, így ugyanis úgy manipulálhatják, ahogy akarják. Másrészt, életünknek ugyancsak szerves része volt a kísértés. Ez tehát nemcsak Szent Antal, sőt, nemcsak az én megkísérlésem, hanem mindany- nyiunk kísértése. Ha úgy tetszik, ez az elmúlt negyven év története. Vagyis, a történelemben élő ember kísértése, aki időnként egyik eszmekörben szerzett nézeteit — esetleg pártját — elhagyva átlép egy másikba. — Tegyük hozzá — és ez az én véleményem —, hogy a kísértés spirális, azaz folytatódik. Semmi biztosíték sincs ugyanis arra, hogy az újabb kísértés mit takar, nemcsak a korábbi helyében lépő újabb partikularitásba jutunk-e a repülés helyett. — Valóban, nincs biztosíték, de úgy érzem, feladatom a kísértés. Ha nem jutok el a kísértésig, nem jutok el a megoldásig sem. És van egy másik, vagyis, szakmai kísértés. Aki a formával, a térrel viaskodik, annak tényszerűen kell gondolkodnia. Ez a kísérlet is benne van “ a kísérés- és a kísértéssorozatban. Sőt, ez juttatott el a madonnához, aki lebegésével mintegy fölemeli a gömböt. A bronz is ezt diktálja. Bobály Attila korábbi monumentális vállalkozásai persze, szintén tartalmazzák ezt a rendszerszerű gondolati és formai elemet. Gondoljunk csak köztéri szobrainak kihívásaira például Budapesten, Szügyben, Pásztón, Ka- rancslapujtőn. A Nap festője, a Békásmegyeren látható Csontváry-emlékmű gondolati rétegzettsége, a mészkőbe faragott pásztói Dózsa szellemi energiája, a ka- rancslapujtői Termékenység-emlékmű (Jajom a palócokért, vagy a salgótarjáni játszótérplasztika üzenete az ősi magyar hitvilág teljes jelképrendszerének „átmentésével” a mai élet belső és külső összekuszált- ságába szintén ezt a makacs szervességre való törekvést jelzi. — Ügy tudok szobrot csinálni, ha megtalálom a szellemi eredetét — mondja. — Minden feladatban van egy titok, addig kell gyürkőzni, amíg az ember rá nem talál erre. Ez nem pusztán manuális feladat. Ellenkezőleg. Ezért etetem a bárányokat, általában ezért szeretem a négylábú állatokat, mert az embereket csak akkor tudom megérteni, ha az állatokat értem, az emberek ismerete csak felszínes lehet a gerincesek ismerete nélkül, még plasztikai szempontból is. Bolygónk és a rajta levő élet szerves egységet alkot, sőt, kozmikus összefüggések függvénye, az ember ennek a hatalmas rendszernek parányi része. A szobrásznak törekednie kell minél többet megértem ebből a rendszerből, törekednie kell a távolságok felé. Ezt értem titokkeresésen. Bobály Attila most kisplasztikái és domborműsorozatot készít a Magyar Lovasszövetség számára, ezeket díjként használják majd. Még idén elkészül a patvar- ci római katolikus templomba kerülő stációsorozattal. — Sokáig kerestem e sorozat kapcsán is a titkot. Számomra ez akkor jelentkezett, amikor felismertem, hogy nem egyetlen keresztre feszítés volt és van a történelemben. Mindig vannak emberek, akiket így, vagy úgy keresztre feszítenek. Nem nehéz tehát párhuzamot vonni a múlt és a jelen között. A nyugat-németországi Iserlohnban meghívásos nemzetközi pályázatot hirdettek egy a víz és az ember témakörrel foglalkozó ízobrászversonyre, május 20-ig kell beküldeni a rajzokat, később a szobrokat. Somoskőn most ez a gondolatkör is foglalkoztatja Bobály Attilát, akit szintén meghívtak erre a versenyre. (te) R. Tóth Sándor felvételei Pásztorok kísérője, I.
